Táv: 11km

Szintemelkedés: 310m

Kiegészítettem a Blogomat a Családi Séták menü ponttal, hogy az instant és teljesítménytúrák mellett könnyű, családdal, gyerekekkel vagy idősebbekkel is teljesíthető sétákat is ajánlani tudjak, mert nem mindenki vágyik a tempós haladásra, fárasztó fel-le menetekre, hosszú távokra. Sokan vannak akik a szabadnapjukon szeretnének kiszabadulni a városból, a négy fal közül. Főleg nekik fogok ajánlani könnyen elérhető útvonalakat elsősorban Budapest körül a Pilisben és a Budai-hegységben. Tisztában vagyok vele, hogy Dunát lehet rekeszteni ezekből, de én, a rám jellemző érdekes helyekkel kiegészített beszámolóim szemléletében írtam meg ezt is, remélve, hogy így érdekesebb számotokra.

Azt hiszem ha valaki idekeveredett és elkezdte olvasni a Blogomat, akkor már kívülről ismeri a Széchenyi-hegy, Normafa, János-hegy, Erzsébet kilátó útvonalat és szeretne már valami mást is látni hasonló nehézséggel vagy kevesebb emberrel. Ilyen ritkábban felkeresett útvonalakat fogok ajánlani, melyeket kb. 3-5 óra alatt lehet kényelmesen, pihenőkkel kiegészítve végig járni.

Az első ilyen útvonalam egy Nagy-Szénást érintő kellemes sétaút lesz és mivel ide is fel kell mászni egy hegyre, így kevesebben is lesznek. Általában igaz, hogy ahova már komolyabban fel is kell mászni oda lényegesen kevesebben mennek. És erre a túrára érdemes távcsövet is vinni, szeles időben pedig kabátot is.

Tudom, hiszem Nagykovácsiban lakom, hogy akik autóval érkeznek a lehető legközelebb szeretnének menni a látnivalókhoz. Ennek eredménye, hogy a hegy alatti kis mellékutcákat teljesen elfoglalják, ezzel feszültséget okozva az itt élő közösség és a kirándulásra vágyok között. Ennek elkerülésére az én javaslatom, hogy ha lehetséges, akkor vagy a 63-as busszal Hűvösvölgyből kiutazva közelítsétek meg a helyszínt vagy a Főtéren a templom és az iskola mellett-mögött kialakított ingyenes parkolókig autózzatok és innen induljatok el a hegyre. A végén leírom azt is miért ajánlom ezt, azon kívül, hogy a megadott táv és szintemelkedés a Tisza István főtértől kalkulált.

Még mielőtt belekezdek az útvonal ismertetésébe, szeretnélek kérni titeket, hogy ezt az útvonalat kizárólag gyalogosan teljesítsétek, mert áthalad a Nagy-Szénás Európa Diplomás Szigorúan Védett területén ahol többek között tilos a kerékpáros közlekedés és a kijelölt útvonalról letérés is. Sajnos sok helybéli lakos sem foglalkozik ezzel, pedig valószínűleg életvitelszerűen itt laknak, szerintem nekik főleg tudniuk kellene. És a séta során keletkezett hulladékot kérlek szintén vigyétek haza, legyen másnak is élmény a bejárás.

Most, hogy minden fontos részletet megírtam induljunk is el a busz végállomásától, a Nagyboldogasszony Plébániatemplom elől.

Az egyetlen kevésbé izgalmas rész Nagykovácsi utcáin indul el a piros sáv jelzésen. Ezen kell elindulnunk visszafelé a főúton. Elérünk a Takarékbank épületéhez és mellette balra fordulva a Keskeny-közön átsétálunk a Temető sarkához. Ezen a rövid szakaszon nincs jelzés, mert ez egy kisebb rövidítés. Utunkat a Bánya-utcán majd kissé balra egyenesen előre a Szeles utcán, folyamatosan emelkedő úton folytatjuk a hegy felé. Érdemes néha hátra fordulni az emelkedőn, szépen átláthatóvá válik Nagykovácsi medencéje, láthatjuk honnan érkeztünk meg a községbe.

A házak után elérjük az erdőt, továbbra is a piros sáv jelzésen haladjunk tovább, keskeny ösvény vezet tovább, kisebb fa lépcsőkkel is segítve a felfelé haladást. Több alkalommal máris dolomit gyepeken, mezőkön haladunk át, nézzétek meg a növényvilágát is. Egyre magasabbra kapaszkodunk és végül felérünk a gerincre ahonnan csodálatos körpanorámában gyönyörködhetünk, ez az egyik célja ennek az útvonalnak. Itt van a számtalan Nagy-Szénás fényképen szereplő pad is, kilátással elsősorban a Pilis felé.

Ezen a helyen több kis dombot is találunk, mindenhonnan szép a kilátás, itt bárhol ideális a fűbe letelepedni, piknikezni. Egész évben érdemes ide felsétálni, mindig más arcát mutatja a dolomit rét. Nagyon sok ritka, különleges szépségű vadvirággal találkozhatunk, szinte majdnem mind védett vagy fokozottan védett kategóriájú. Tudjátok, nem szedjük le ezeket, csak a szemünket használjuk. Például nagyon sok tavaszi hériccsel is találkozhatunk.

Innen még egy picit fel kell sétálnunk, ehhez át kell térnünk a kék sáv jelzésre. A kéken érünk fel a Nagy-Szénás tetejére a kereszthez, itt 550m magasan vagyunk, innen teljes a körpanoráma.

Biztosan ti is eltöltötök majd több időt itt. Ha már el tudtok indulni, akkor a kék sáv jelzésen elindulhatunk tovább az útvonalon, most már lefelé. Pár száz méter után rögtön jobbra kell fordulni és elindulunk egy kellemes úton az erdőben, kiérünk egy újabb rétre. A rét közepén vezet tovább utunk majd egy újabb erdős részen haladunk át. A következő réten megérkezünk egy jellegfához, egy fekete fenyőhöz, a törzsén találjuk meg a turista jelzéseket.

Innen a fától a kék kereszt jelzésre kell áttérnünk és elindulhatunk egyenesen tovább az erdőben a Kutya-hegy felé. Az út mellett tavasszal rengeteg szellő rózsát, tavaszi kankalint, lila ibolyát, sárga héricset, rövid szárú lila és sárga íriszt is láthatunk.

Kellemes erdei úton felérünk a csúcs közelébe, majd elindulunk lefelé és egy újabb nagyon szép rétre érünk, innen csodás a kilátás a Nagy-Kopasz-hegyre, láthatjuk a Csergezán Pál kilátót is.

Az út folytatódik lefelé egy balos kanyarban azonban térjük le jobbra a füves gerincen. A gerinc végén ugyanis megint egy ritkán látogatott fűben piknikezős helyre érünk, ha valaki szeret egyedül lenni, akkor ide jöjjön el. Nagyon kevesen sétálnak be ide a turista útról.

Kilátás is nagyon szép. Perbál és Tinnye felé lehet kitekinteni és jó időben egészen hátul a hegygerincen láthatjuk a Gerecsén az adótornyot is. És ezen a réten is tele van minden a tavaszi vadvirágokkal.

Újabb pihenésünk után vissza kell térnünk a kék keresztre és jobbra folytatjuk utunkat lefelé, hamarosan elérünk a kerítéshez és a forgókapuhoz. Ez a dózer út a Fehér-út, nekünk itt balra lefelé kell elindulnunk a sárga sáv jelzést követve, amely a célba vezet minket. Nagyon kényelmes úton elérünk az erdő szélén a sorompóhoz.

Folytatjuk utunkat lefelé, időnként balra nézve láthatjuk honnan jöttünk, jobbra tekingetve pedig újabb célpontokat találhatunk, ezekhez a helyekhez is tudok ajánlani nagyon jó útvonalakat, folytatom majd újabb leírásokkal, sorozatot tervezek. Most viszont megyünk vissza Nagykovácsiba.

Nagyjából egy kilométer séta után megérkezünk a falu szélére a lovardákhoz, itt a kicsik megnézhetik a pacikat ha éppen a karámokban legelésznek, mindegyik nagyon barátságos.

A házakat elérve tovább sétálunk egyenesen a Kossuth Lajos utcán, ha szeretnétek valami nasit is, akkor ajánlom a jutalom süti helyeket. A főtér előtt az utca bal oldalán megérkezünk a Kovács Cukrászdához, jó időben sokan vannak itt, fagyi is van. Egy másik nagyon kedvelt hely a Főtéren a Lilipop, ahol a fő hangsúly azon van, hogy itt 100%-ban természetes anyagokat használnak a helyi szezonális alapanyagok felhasználásával.

És ha már jól megéheztünk, akkor két nagyon jó éttermet is szeretnék ajánlani. A Főtéren a templom jobb oldalán a Stübli Éttermet és a CBA-val szemben a Nagyszénás Menedékházat.

A családi séta végén jólesik ha tudunk venni is valami süteményt, fagyit vagy akár elfáradva enni is egy jót. Ezért javasoltam a Főtér környékéről indulást a hegy alatt parkolás helyett.

Most sajnos a koronavírus helyzet miatt zárva van minden, de ha normalizálódik a helyzet, akkor bátran kerekedjetek fel bejárni ezt a gerincet. Legközelebb a Nagy-Kopasz meghódítása következik.

Dikran

Táv: 58,3km

Szintemelkedés: 1.660m

Az az igazság, hogy Magyarországon nem igazán van olyan tájegység ahol még nem jártam. Valamilyen okból az egyik ilyen hely a Mecsek volt. Mindig tervben volt, de a legtöbb esetben közelebbi helyen találtam olyan teljesítménytúrákat melyek süllyesztőbe küldték nálam a Mecsekben rendezett túrákat.

2019-ben viszont komolyan elhatároztam, hogy elmegyek a Mecsekbe, ezen a túrán pedig konkrétan a Kelet-Mecsekbe. Egyébként számomra is érthetetlen a dolog, mert a feleségem Baranya megyéből származik, így még az sem jelenthetett akadályt, hogy hol fogok megszállni. Megmagyarázni nem tudom, de tavaly végül voltam itt is, íme egy újabb beszámoló nektek.

Teljesítménytúrákat én is a Teljesítménytúrázók Társaságának túranaptárában keresek, itt minden ilyen túrát megtalálhattok ti is. Láttam, hogy a túrakiírás szerint ez egy Nosztalgia túra lesz és a hosszú távra előzetesen kell jelentkezni, mert csak akkor rendezik meg ha kellő számú előjelentkező lesz. Nem is haboztam sokáig, gyorsan jelentkeztem, így már biztosan részt kell vennem, mert amire előzetesen jelentkeztem arra majdnem minden esetben el is szoktam menni.

Minden rendben volt pár napra rá visszaigazolták a nevezést, így július második hétvégéjén pénteken a családommal leutaztunk a nagyszülőkhöz. Szombaton hajnalban felkeltem és átautóztam hajnali ötre a rajthoz Zobákpusztára. Már ez a kis község is nagyon hangulatos, sejtette számomra, hogy érdekes vidékre tévedtem.

A rajtban már fel voltak állítva a sátrak, a rendezők összekészítettek mindent, a hosszú távon fél ötkor tíz fő alatti létszám gyülekezett, úgy tűnt ezen a távon nem leszünk sokan, nyugis utam lesz, egyedül leszek az erdőben. Az ilyen túrákat kifejezetten szeretem. Az éjjel itt viszont biztosan esett az eső, vizes volt minden, pocsolyák mindenhol, gondolom a terep sem lesz könnyű.

A Blogomon van egy összehasonlító bejegyzésem is az instant és teljesítménytúrák különbségeiről, melyben megemlítem hogy vannak olyan teljesítménytúrák ahol sajtpapírt kapunk. Nos itt ez teljes mértékben igaz volt. Egy A4-es lapot kaptam, melyben semmilyen útvonalleírás nem szerepelt, a térkép is a Mecsek turistatérképéből volt kimásolva, ez sem volt jó minőségű a másolat miatt. Nem mondhatnám, hogy rendesen lehetett használni.

Na mindegy lesz ami lesz, most nem hoztam se papír térképet se navigációs eszközt, ilyesmi nem szokott velem előfordulni, most biztosan a sors akarta így. Nem nagyon aggódtam, már nagyon régóta túrázom, meg tudok oldani ilyen helyzeteket is. Ettől függetlenül ez a helyzet már jelezte számomra, hogy lesznek eltévedéseim, főleg, hogy idegen terepre merészkedtem. Az "okos" telefonom itt van nálam, ez majd segít ha kell, gondoltam naivan.

Ilyen feltételek mellett indultam el Zobákpusztáról a kék négyzet jelzésen. Ahogy elhagytam a falut máris az erdőben nagy nyugiban haladtam. Az első említésre méltó hely rögtön a Cigány-forrás volt. Itt máris ittam és mivel nagyon jóízű volt a forrás a magammal hozott vizemet rögtön lecseréltem.

Közben a többiek tempósan elmentek mellettem, mire végeztem a víz cserékkel már nem jött más, teljesen egyedül indultam tovább. Kényelmes erdei úton bemelegedtem én is, átmásztam egy gerincen és elindultam lefelé. Nemsokára megérkeztem az első ellenőrzőpontra Püspökszentlászlóra. Hát ez egy mesebeli kis erdei község, egy völgyben helyezkedik el egyetlen főútja van, minden ház és vele együtt minden apró részlet nagyon rendben van, nagyon vigyáznak az itt élők a környezetükre. Még az autósoktól is azt kérik lassan menjenek, hogy a dózer úton ne verjék fel feleslegesen a port.

Az ellenőrző pontot a Püspöki rezidencia mellett a Hettyey-forrásnál találtam meg.

És itt máris megvolt az első rossz irányba fordulásom. Innen ugyanis a sárga sáv jelzésre kellett volna ráfordulnom, ami sikerült is, de kissé balra, nekem sikerült inkább egyenesen, kissé jobbra mennem a másik irányba. Elindultam felfelé, még nem tűnt fel a hibázás. Jobb oldalamon érintettem a Korsoma-forrást, majd mentem tovább a sárgán felfelé. És az út egyre meredekebbé vált, az irányt sem éreztem jónak, valami nagyon nem stimmelt éreztem. Elő a telefont, de nem igazán volt segítségemre, mert nem volt térerő, így viszont hiába mutatta az aplikáció hol vagyok, nem volt mobil net, nem volt online térkép sem. (Persze tudom van offline térkép letöltés is előzetesen, de én külön navigációt használok.) Itt még azt gondoltam ez egyedi eset lesz. A hegyre felvezető úton ki tudtam nézni a fák közül és ekkor már egyértelmű volt, hogy nem vagyok jó helyen mert megláttam egy nagy mezőt és a sajtpapír szerint ott át kell mennem. Visszafordultam. Otthon megnéztem, hogy a Zengőre mentem fel, de az útvonalon ezt a hegyet nem kellett érinteni. Ez máris kb. 6km többlet utat és jelentős szintemelkedést adott hozzá az eredeti kiíráshoz.

Visszaértem a sárgán a műút mellé és ekkor találkoztam velem szemben szintén felfelé haladókkal. Ezek szerint nem csak én néztem ezt el. Őket is visszafordítottam és elindultam a műúton a sárga sáv felé, nem mentem le újra a házakig. Jó másfél kilométer után megláttam a bal oldalamon a völgyben a sárga sáv jelzést, és azt is láttam ahogy a völgyben jönnek fel a többiek.

A balra kanyarodó műúton el is értem a sárgát, itt volt egy kényelmes pihenő, esőbeállóval. Elindultam most már jó irányban és itt érintettem a Diós-kútat is. Haladtam tovább felfelé, majd az erdők közül kibukkantam a rétre. Hát ez a hely valami elképesztő, nem tudok mást írni arra amit láttam az erdő után.

Ezt mindenképpen látni kell élőben is, azt hiszem az egyik legszebb nagy rét Magyarországon, legalábbis azok közül amiket eddig már láttam. Amikor ezt megláttam nem is értettem miért nem jöttem el eddig ide. Csak a hegyek egyetlen ember által épített tereptárggyal, az út mellett vezetett villanyvezetékkel és a hozzá tartozó oszlopokkal. Ha ez sem lenne itt tökéletes lenne az egész.

Folytattam utam tovább a mezőn és jobb oldalamon felbukkant egy temető is. Ezt most nem néztem meg, mentem tovább és elértem a kék sávhoz, amely egyébként a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra része.

Innen viszont fel kellett mennem a Cigány-hegyre a kilátóhoz, itt volt a második ellenőrzőpont, ahol kaptam egy Balaton szeletet is.

A kilátó egy kisebb méretű építmény, de nagyon szép a kilátás körbe a hegyekre, érdemes felmenni a tetejére is, ha már eljöttök ide.

Visszatértem a kék sávra és balra elindultam rajta a Kisújbányára, nemsokára beértem. Ez is egy rendezett erdei falu, nagyon szép hely. A főtéren megnéztem egy ismertető táblát is, ezek szerint ez az Üvegesek Útja.

Innen folytattam tovább utamat a patak mellett lefelé. A mindenit, hol vagyok? Az Óbányai-völgybe értem, a patakmederben folyamatosan előbukkan a réteglapokból álló kőzet, lépcsőzetes vízesések, hirtelen azt sem tudom mit nézzek meg.

Teljesen belassultam, itt egy vízesés és ott is, gyermeki izgalommal jártam végig ezt a részt. A tegnapi esőzés miatt él az egész völgy. És itt van a következő látnivaló a Ferde-vízesés, majd egy újabb a Csepegő-szikla. Nem maradhatok most itt, de ide vissza kell jönnöm a családdal is, ez nem kérdés. Egy újabb forrás, a Pataki-forrás, itt van egy pihenő is. 

Hamarosan kiértem a völgyből és a jobb oldalamon a felduzzasztott patakból több lépcsős tó rendszer lett kialakítva, pisztrángokat tenyésztenek itt, látni is a halakat a tóban.

Elhaladva itt van egy étterem, a Falánk Pisztráng, nagyon szívesen beülnék enni is, de akkor semmi se lesz ebből a teljesítésből. Óbányán vagyok, itt van a kocsmánál az igazolás, ez már a harmadik ellenőrzőpont, 12,7km-nél vagyok, de már 9 óra felé közelít az idő, nagyon lassan haladok egy picit tempósabban kellene mennem.

Óbánya után balra elindultam felfelé a kék négyzet jelzésen. A gerincen elértem a piros sávot, ezen balra folytattam utam. Ez egy nagyon kényelmes széles erdei út, itt találkoztam kerékpározókkal is. Ezen az úton értem el a következő ellenőrzőpontot Dögkút-tetőnél egy nagyobb csomópontnál.

Innen a zöld háromszög jelzésen mentem tovább és a Somlyó-hegy mellett elkezdtem leereszkedni a völgyben. És itt elkezdett esni az eső, remek, nem készültem erre, nincs is nálam semmilyen esőkabát sem. Gyors nyári zápor volt, de arra pont jó hogy elázzak.

Hosszan haladtam lefelé a zöld háromszög jelzésen és Szászvárra beérkezve egy idős házaspár üzemeltette a következő ellenőrzőpontot. Nagyon kedvesek voltak, mint kiderült először rossz helyre települtek így azt hiszik többen ki is hagyták ezt a pontot.

Innen visszafordultam a piros kereszt jelzésen balra az erdő felé. Érintettem egy vadászházat, majd egy Bányász Emlékhelyet is és a Pringli-forrást is megnéztem itt.

Néha próbáltam a telefonomat használni, de nagyon sok helyen nem volt térerő, maradt a kisebb-nagyobb kóválygás az erdőben. Főleg a következő pont utáni szakaszokon.

Utamat folytattam felfelé és egy nagyobb réthez érve felértem egy újabb ellenőrzőpontra, a Vörösfenyő kulcsosházhoz. Sokan voltak itt fent nagyon jó hangulatban, a pontot is többen üzemeltették, itt lehetett enni-inni is de mondtam látom, hogy még vissza kell jönnöm ide, a második alkalommal fogom elfogadni a felajánlott étkeket.

A sárga sávon elindultam és a Jenczer Gábor emlékmű következett. Gábor főerdész volt és nagyon fiatalon 22 évesen motorbalesetben vesztette életét. Folytatva utamat hamarosan szalagozott rész következett, ezen sétáltam le Vékényre.

Itt nem volt pont csak egy zsírkréta egy villanyoszlopon, satíroztam vele egyet az igazoló lapomra és elindultam vissza a zöld kereszten. És itt a kerítés mellett szinte utat kellett tőrnőm a bokros benőtt területen, mert út az nem nagyon volt. Nagy nehezen kiértem, az út a réten keresztül elindult az erdő felé.

Egy újabb völgyben elértem egy sziklához, itt a patakon volt egy kisebb vízesés és a közelben egy újabb forrás a Csepegő-forrás. A Mária-szobor érintésével visszamásztam a Vörösfenyő kulcsosházhoz.

A második alkalommal már elfogadtam a frissítéseket is. Mire ideértem már délután kettő óra lett és lassan 40km-nél jártam, nem túl gyors a tempóm. Összeszedtem magam a pihenő után és folytattam utamat a zöld kereszten. Megint egy kényelmes erdei szakasz következett, de itt újra elkezdett esni, melynek következtében a terep is jó sáros csúszós lett. Esőkabátom nincs, így ma már másodszor áztam el és most hosszabb ideig is esett. Sokkal jobban sikerült átáznom mint az első alkalommal. Nem baj kell egy kis nehezítés, mondtam magamnak hangosan, hideg most szerencsére nincs csak szakad az eső.

Kiértem az erdőből egy műúthoz és egy szépen megépített kőhídhoz. Balra elindulva a piros sávon értem el egy nagyobb pihenőhöz, ahol a Pásztor-forrás felett megtaláltam az ellenőrző pontot.

Elindultam visszafelé egy műúton, majd a zöld sáv és zöld kereszt jelzéseken visszaértem a kőhídhoz ahonnan nem sokkal korábban elindultam a Pásztor-forráshoz. Megvolt a kis kitérő is, most már balra folytattam utam a piros sávon és megérkeztem Iharos-kúthoz, majd a Gergely Éva forráshoz amely egy szépen kiépített csordogáló forrás, ittam is egy jót.

A következő szakasz a hegyoldalban vezetett követve a domborzatot. Nagyon szép erdőben jártam, sehol senki. Egyszer csak kiértem egy műútra és itt volt a Máré vár ellenőrzőpont. A várat most nem néztem meg, mentem tovább. A piros sávot elhagyva a sárga keresztre tértem rá és folyamatosan emelkedő erdei úton haladtam a következő pont felé. És a változatosság kedvéért ma már harmadszor is bőrig áztam. 

A Csobogó forrás után értem a Csurgóhoz, ez volt a 11. ellenőrzőpont és 51km-nél jártam a leírás szerint, a valóságban már sokkal inkább 65km-hez közelítettem. Innen elindultam az utolsó hegy felé.

A kék sáv mellett a völgyben végig forrásokat érintettem, a Hidasi-forrást, a Lajos-forrást, a Wein György-forrást, a Betyár-forráshoz letértem, megálltam, ismét ittam egy jót és innen hamarosan megérkeztem az utolsó ponthoz Pusztabányára. Ez is egy kedvelt pihenőhely tűzrakóval, padokkal. Itt is sokan voltak kint, főleg családok jöttek ki, láttam, hogy autóval is megközelíthető. Érintettem egy emlékkövet és az egyik információs tábla szerint van a közelben egy üveghuta is. Most nem néztem meg, majd legközelebb.

Az utolsó szakasz is nagyon szép úton vezetett végig, először a kék háromszög majd a sárga kereszt jelzésen, ahol az utolsó forrás, a Takanyó-forrás után visszaértem Zobákpusztára.

A célban kaptam egy emlékezetes-lapot és egy kitűzőt is.

Teljesítéshez járt meleg étel, az egyik épületben konyha volt. Gondoskodtak arról is, hogy két féléből választhassunk. Meg kell mondjam nagyon jól esett, mert ezen a napon háromszor is bőrig áztam és a sok elkeveredés miatt végül ez a táv inkább 70-72km lett.

Összefoglalva:

Azt kell, hogy mondjam ez az útvonal azonnal, már az első teljesítés után is rögtön bekerült nálam a legjobb teljesítménytúráim TOP 10-be. Hiába áztam el, hiába nem volt sok helyen térerőm és hiába tévedtem, keveredtem el állandóan, akkor sem mondhatom azt, hogy nem jövök ide vissza. Csak azt nem értem eddig mire vártam a Mecsekkel kapcsolatban? Talán túl messze volt Budapestről? Nem tudom, de most már mindegy is.

Mindenképpen ajánlom ezt a túrát, vigyetek magatokkal rendes navigációt vagy térképet és akkor nem jártok úgy mint én. Bár nem bánom a sok keveredést, mert mindenhol szép utakon jártam.

A meglátogatott mezők, a bejárt hegyek-völgyek, az a rengeteg forrás amit érintettem, és persze a vízesések is olyan tömény élményt jelentenek, melyet célszerű szakaszokra bontva meglátogatni, mert ez az útvonal egy hétre is biztosan ad látnivalókat. A meglátogatott erdei falvak pedig rendezettek, valóban csodálatosak, igazi ékszerdobozok.

Akik a közelben laknak és ismerik ezt a vidéket most biztosan megmosolyogják a véleményem, élményeim, de azoknak akiknek sokat kell utazniuk ahhoz, hogy ezt láthassák azt üzenem egy percig se gondolkodjanak azon, hogy megéri-e. Igen, feltétlenül!

Biztosan egy egészen más arcát láttam a Kelet-Mecseknek így hogy előző nap is esett és aznap is amikor az erdőt jártam. Minden szinte lélegzett, lüktetett, élettel csordultig tele volt és ezen a napon boldog szerencsésként részese lehettem ennek.

Köszönöm Kelet-Mecsek, hogy ezt megmutattad nekem!

Dikran

Táv: 19,8km

Szintemelkedés: 705m

Miután a rövidebb 10-12km-es túrakat sikeresen teljesítettük, akkor ezt a túrát ajánlom azoknak akik akár egyedül, akár családdal és gyerekekkel kicsit hosszabb távon is szeretnék kipróbálni magukat.

Azért is ajánlom ezt a túrát, mert számtalan helyen van kényelmes kiszállási lehetőség. A nevezése is barátságos, 2019-ben 1.100Ft volt fejenként. Ezért az összegért meglepően sok juttatást kapunk egy olyan rendezőtől aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik a szervezés és a sikeres lebonyolítás terén. Ennek a teljesítménytúrának egyébként augusztusban van egy fordított irányú bejárása is, éjjel.

Ezen a túrán nem is a hosszabb táv, inkább a több szintemelkedés, vagyis a hegyek megmászása a kihívás.

A rajthely megközelítéséhez a Fogaskerekű Vasútat ajánlom, mert a Széchenyi-hegyen korlátozottak a parkolási lehetőségek. Végig fogunk utazni rajta, időnként látjuk a Hármashatár-hegyet és a lassan alattunk elterülő fővárost is. Felérve a Széchenyi-hegyi végállomásra át kell sétálnunk a Gyermekvasút állomásépületébe. Itt történik a nevezés és a rajtoltatás. Ez a túra kedvelt sokak körében, mert a téli időszakot követően ez az első nagyobb létszámú rendezvény, melyet minden évben március 15-én tartanak meg. Az indulás lehetősége 8-10-ig tart, nem érdemes 8 órára odamenni, mert hosszú sorba kell beállnunk. Inkább a 9 utáni indulást javaslom, főleg kisebb gyerekekkel, családdal, mert a későbbi indulás nagy előnye a rövidebb soron kívül, hogy a sok gyorslábú sietős túrázó és terepfutó eddigre már árkon-bokron túl van és a túraútvonal szellősebbé válik. És mivel ez sem verseny, nem kell sietni. A szintidő bőséges, 7 óra. Itt is van idő a pihenésre, nézelődésre.

Azt viszont ne felejtsétek el, hogy mint minden teljesítménytúrán ezen is a saját felelősségetekre vehettek részt. Kártérítést a rendezőségtől semmilyen címen nem igényelhettek, és bármilyen a részetekről felmerülő okból történő feladás esetén a nevezési díj sem jár vissza.

A közel 20km-es távon 16 ellenőrző pontot kell érinteni, nem tudok még egy ehhez hasonló teljesítménytúráról. A sok pont miatt nincsenek benne hosszú, monoton gyaloglással járó szakaszok, főleg ezért ajánlom családi teljesítéshez. A kisebbek nem fogják folyton azt kérdezni mikor érünk oda? Ott vagyunk már?

A rajtban egyébként kapunk egy tájékoztató füzetet, melyben elolvashatjuk a Gyermekvasút, idősebbeknek Úttörővasút történetét.

A füzetben megtaláljuk a távolság és szintadatokat és egy részletes ismertetőt az útvonalról keretezett bejegyzésekkel, magyarázattal a pontokról, érdemes útközben folyamatosan olvasni. A füzet közepén találjuk a színes térképvázlatot, melyen a tömegközlekedési kapcsolatokat is megtalálhatjuk.

És megkapjuk a legfontosabb lapot, az igazoló lapot, ezen fogjuk gyűjteni a bélyegzéseket és láthatjuk a pontok nyitvatartási idejét is.

Most már elindulhatunk. A tájékoztató füzet útvonalleírása pontos, ezt végigolvasva minden teljesen egyértelmű lesz. Kicsit kiegészítem ezzel a beszámolóval a leírást.

Az első pont a Széchenyi-emlék ez nagyon közel van, itt máris megkapjuk az első pecsétet. Utána visszasétálunk az adótorony mellé és elindulunk lefelé az erdőben. A keskeny ösvény mellett találjuk meg a szépen felújított Madonna Kápolnát, ahol szintén igazolást kapunk. Ez követően továbbra is lefelé tartunk és felbukkan a jobb oldalunkon egy épület. Itt érdemes megállni mert az út bal oldalán néhány tíz méterre az úttól egy geológiai érdekességet is megnézhetünk egy Víznyelőt. 

A Víznyelő után a kereszteződésnél jobbra felfelé kell elindulnunk a Farkas-völgyben Normafa megállóhoz, ez az első emelkedő. Itt van a harmadik ellenőrző pont, máris 4,7km-nél tartunk. Innen elindulunk a sínek mellett Csillebérc állomás felé. Ez az egyik kedvenc állomás épületem mert a homlokzatán nagyon szép állapotban megmaradt a régi idők Üttőrő mozgalmából a zászlófelvonást bemutató kerámia dombormű. Az állomás után folytatjuk utunkat az erdőben Normafa felé. A sínekhez elérve nem csak itt, de a túra során minden hasonló helyen óvatosan, körültekintően keljetek át, mert az érintett síneken közlekedik menetrend szerint a Gyermekvasút. Utunkat folytatva elérünk egy Emlékoszlophoz és a mellette elhelyezett padokhoz, ez a Löwy-pihenő. Itt a közelben, bal oldalon van Budapest legvastagabb törzsű bükkfája. Érdemes megnézni, közel van egy kis ösvény vezet hozzá. Ha megnéztük térjük vissza az Emlékoszlophoz és folytassuk utunkat tovább Normafa felé. Odaértünk, ha a Székelykapu alatt átsétáltunk.

Normafánál csodálatos kilátásban gyönyörködhetünk, előttünk Zugliget terül el távolabb tekintve hegyeket völgyeket látunk, melyeket beazonosíthatunk egy bronzból készült a szembelévő hegyeket ábrázoló domborművön.

Kicsit hiányosak már a nevek. Itt rengeteg padot találunk, ha piknikezni szeretnénk akkor itt tegyük meg.

A körbenézés, evés-ivás után le kell ereszkednünk Disznófő forráshoz, sajnos ez ma már magánterületen van. A forrás arról híres, hogy a kifolyócsöve egy vasból készült vadkanfej. Ebből csordogál a forrás vize. Itt újra igazolunk és vissza is kell másznunk a rétig, jobbra fordulunk, érintjük az Anna Kápolnát majd a főúton átkelve lesétálunk Virágvölgy állomásra, újabb igazolópont. Ez az első frissítő pont, itt kapunk meleg gyümölcsteát is.

Innen folytatjuk utunkat lefelé Makkosmáriára a templomhoz. Itt megint igazolást kapunk és távban már 9,8km-nél tartunk.

Ha valami miatt fel kell adnunk Normafa után ez a második lehetőség, innen egy hosszabb utcán le tudunk sétálni Budakeszi főútjához.

Pecsételés után elindulunk egy hosszú emelkedőn, a piros sáv jelzést követve kezdünk felmászni újra a hegyekre. Az emelkedő erdei úton érinteni fogjuk ismét a síneket, itt van a János-hegy állomás, szintén igazoló pont, itt viszont nincs minden évben igazolás. A síneken keresztül a piros sávon elérjük Libegő felső állomását egy szépen rendezett részen, játszótérrel, kék ivókúttal, padokkal és asztalokkal. Itt tudunk pihenni, ha szeretnénk.

Innen még fel kell mennünk a következő ponthoz vagy a műúton vagy a lépcsősoron és az erdőben az Erzsébet-kilátóhoz. Itt történik a pecsételés igazolólapunkra. Mindenképpen érdemes a Kilátóba is fellépcsőzni, ingyenes nem kell fizetni érte. Csak egy érdekes adatot emelek ki, 100 kőből készült lépcsőfok vezet fel a legfelső teraszra. Gyerekekkel érdemes megszámoltatni, hogy tényleg megvan-e mind a száz. A körpanorámát meg kell nézni, ez az egyik legszebb része a túrának.

Utunkat most lefelé folytatjuk a piros sávon. A meredek út szerepentinnel folytatódik, majd a műutat többször keresztezve fogunk leérni a Pozsonyi-hegyre, melynek gerincén végighaladva egy újabb lejtő vezet le Szépjuhásznéhoz.

A vasútállomás épületénél van az igazolás, itt a Szépjuhászné Büfében ehetünk, ihatunk is. Itt már 14,7km-nél tartunk. Amennyiben szeretnénk feladni valami miatt, akkor ez az utolsó lehetőségünk a cél előtt.

Erőgyűjtés után egy újabb emelkedő vár ránk a sárga sáv jelzésen, fel kell másznunk a Hárs-hegyre a Kaán Károly kilátóhoz. Az út egyre meredekebbé válik, jobbra egy széles erdei úton megnézhetjük a kőfejtőt is. Akár megnéztük, akár nem továbbra is felfelé mászunk és felérve a hegy tetejére elindulunk a kilátó felé. Érinteni fogunk egy kilátópontot padokkal, itt ismételten leülhetünk enni vagy inni, nézelődni. Innen nincs messze a kilátó sem, érdemes itt is felmenni a tetejére. A kilátásról most nem teszek fel képet innen sem, nézzétek meg inkább élőben mert tényleg megéri körbe tekinteni. Egyébként a kilátó mellett kapjuk meg a következő bélyegzést.

Most már elindulunk lefelé, itt egy kicsit nehezebb a terep, meredek úton és egy fa hídon elérjük a lezárt Bátori-barlangot.

Tovább haladunk lefelé és a gerincet elérve a Kis-Hárs-hegy felé megyünk, Érdemes megnézni a talajt is, itt már nem a világos fehér színű dachsteni mészkövön járunk mint a Szépjuhásznétól elindulva a hegyoldalban, hanem hárshegyi homokkövön, amely fiatalabb mint a triász korú dachsteni mészkő, erre a kőzetre telepedett rá. Ha ügyesebbek vagyunk, akkor találunk olyan kőzettörmeléket is, amiben kisebb-nagyobb hófehér kvarc kavicsokat vagy fekete kovakő darabokat is találhatunk. Gyerekeknek lelkesítő kincskereséses játék lehet, emléket is haza tudnak vinni.

A Hárs-hegyi nyeregből fel kell sétálnunk a Kis-Hárs-hegyre a kilátóhoz, itt van a következő pont, pecsételtetünk és itt is felmászhatunk a vasúti talpfákból csigalépcsőnek megépített kilátóba. Innen is érdemes körbenéznünk.

Utunk folytatásához vissza kell mennünk a nyeregbe, majd jobbra a sárga sáv jelzést követve elindulunk lefelé. A vasúti síneket keresztezve pár száz méter után bal oldalon megtaláljuk a következő igazoló pontot, a Hárs-hegyi állomást. Ezt követően továbbra is lelefelé haladva a Nagy-rét a következő pont. Itt kell egy picit odafigyelni, mert mielőtt elérjük a Nagykovácsi utat, balra el kell fordulnunk, párhuzamosan haladunk a sínekkel, ezen az úton érjük el főutat. Itt óvatosan menjetek át nagy a forgalom. A rét másik oldalán ismét igazolás vár ránk.

Lassan itt a cél, de még vár ránk az utolsó emelkedő. A házak előtt élesen jobbra fordulva felmászunk a Fazekas-hegyre. Ennek a tetején van egy kis beton bunker is. Kicsit lihegve érkezünk meg, de megkapjuk a hegy megmászásáért járó bélyegzést is.

A Fazekas-hegy után lesétálunk a kék sávig, balra fordulva elérjük a Gyermekvasutas Otthont, itt van a cél is, de előtte az Állomás épületben a Muzeumnál igazolnunk kell. Ez a Muzeum fizetős, a vasúttal kapcsolatos fotókat, régi eszközöket, tárgyakat, maketteket nézhetjük meg. Ha már itt vagyunk érdemes megnézni ezt is, akár később a célból visszasétálva is.

A végleges cél a Gyermekvasutas Otthon. Megérkeztünk, itt megkapjuk a teljesítésért járó kitűzőt és egy emléklapot.

Minden teljesítés után a sorban következő ellenőrzőpont kitűzőjét kapjuk meg, össze lehet gyűjteni a teljes sorozatot.

Végül a jól megérdemelt jutalmak mellé kapunk meleg ételt és italt is.

És az igazolólapunk egyben egy menetjegy is, mert ezzel a lappal ingyenesen vissza tudunk utazni a Gyermekvasúttal, a gőzmozdonyos Nosztalgia vonat kivételével, melyre pótjegyet kell venni, a kiindulási pontunkhoz a Széchenyi-hegyre. A gyerekek kedvenc része az alagút, ahol lekapcsolják a világítást, így lehet sikongatni, megijedni.

Összefoglalva:

Ezt a túrát ajánlom továbblépésnek, mert a szintemelkedés már több, van benne több alkalommal is meredekebb emelkedő, hegyre felmászás, így remek ízelítőt ad arról milyen is egy teljesítménytúra. Tempósan haladva már nagyobb kihívás tud lenni.

Családoknak is ideális, mert a 7 órás szintidő családbarát és tényleg közel vannak az ellenőrző pontok. Folyamatos a látnivaló, végig erdőben haladunk veszélytelen utakon, bőven tartogat a kisebbeknek is látnivalókat, érdekességeket. Az út során ha valami nem jön össze vagy elfáradnak a gyerekek, több helyen könnyen ki lehet szállni.

A túra részvételi díja nagyon kedvező és ezért kapunk a túra során is és a célban is enni-inni, kapunk a végén emléklapot és kitűzőt valamint utazhatunk egyet a Gyermekvasúttal is.

Szerintem menjetek el mindenképpen erre a túrára, remélhetőleg a koronavírus után visszaáll a megszokott rendszer. Tavasszal, március 15-én a nappalin, augusztus 19-én pedig fordított úton az éjszakain lehet részt venni. Az éjszakairól is beszámolok majd, annak aki éjjel is szeretné kipróbálni magát, ezt a túrát fogom ajánlani elsőre.

Dikran

Táv: 70,4km

Szintemelkedés: 2.450m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Megint eltelt egy hét az utolsó túrám óta és újra kezdtek mocorogni a bakancsaim a szekrényben. El kellett vinnem megsétáltatni őket, mert  szerencsére bizonyos korlátozások betartása mellett még mindig nem tiltott a természetjárás.

Már nem volt kérdés melyik legyen a következő túrám, maradt a Bükkös kör, szintén a 70-es távval és mikor máskor mint éjjel. Ennek két oka volt az egyik, hogy mind a három teljesítést éjjelre terveztem már az első nevezés előtt is, úgy gondoltam egy hónapon belül teljesítem a bronz, az ezüst és végül az arany fokozatokat. A másik, hogy ha valaki olvasta a lábbelikről szóló posztomat, akkor tudja, hogy én papírtérképen az útvonalat böngészve készülök fel egy túrára. A Bükkös 70 útvonalát is hosszan elemeztem, kijegyzeteltem, hogy mikor mire kell figyelnem, milyen látnivalók vannak az útvonalon és annak pár száz méteres körzetében.

Az első alkalommal az útvonal megismerése volt a cél, ha olvastátok az első út posztját, akkor ezt remélhetőleg nektek is sikerült átadnom. A második alkalommal már az útvonal kihagyott látnivalóira koncentráltam, sok olyan helyen megálltam ahol először nem és rengeteg fényképet is készítettem. És most a harmadik alkalommal az útvonal mellett elhelyezkedő érdekesebb helyek meglátogatására készültem, főleg ezeket fotóztam le.

Azt hiszem jól sikerült ez az út is. A beszámolót is sokszor átolvastam, átírtam, most már élesítem, olvashatjátok ti is. Jó olvasást az utolsó részhez is.

Aki most kapcsolódik be, annak javaslom, hogy az első beszámolótól kezdje el az olvasást, mert egymásra épül a három beszámolom. Első teljesítés és a második innen is elérhető.

Kezdjünk is bele, gyertek velem ma is egy éjszakai utazásra a sötét erdők birodalmába.

Nagyjából az előzőekhez hasonló időben sikerült Szentendrére érkeznem, megint csak üresek az utcák, szinte senki sincs már kint. Időközben történt egy óra állítás, így most még világos volt. Beolvastam a rajtkódot és elindultam a hídon át a Bükkös-patak mellett. A tanösvényen elvétve találkoztam futókkal, családokkal. Még nem említettem meg, de ezen a szakaszon az egyik ház kerítésénél találhatjuk meg az iható Fehérvíz-forrást. Világosban haladtam, ezért most itt is készítettem fényképeket és egy csobogós videót is. A teljes sorozatot a Teljesítménytúráim Facebook csoportban lehet megnézni.

Gyorsan elértem a szokásos első pontot a Szarvas-hegyen. Most nem időztem itt sokat, elkezdett alkonyodni, mentem is tovább, le a kerítés mellett. A dózer út után jobbra elindultam a zöld sávon felfelé. Még szárazabb volt az út, nagyon jól járható. Nem véletlen a héten elrendelt tűzgyújtási tilalom sem. Kellene már egy kis eső.

Már majdnem felértem megint a műút mellé, időnként hallottam már az autókat is. Ezen a helyen van egy kis meglepetésem számotokra. Ha itt egy jelzetlen erdészeti úton jobbra befordulunk, akkor elérünk a Hosszú-réthez. A rét sarkából egy újabb erdészeti útról eljutunk a Szigorúan Védett Jávor-tóig, ez azt jelenti, hogy nem járkálhatunk itt összevissza, de a tó mellől azért körbe lehet nézni. Ez egy nagyon különleges tó, én utoljára kb. 10 éve voltam ott tavasz végén és nagyon szép emlékeket őrzők erről a helyről. Ide a védett helyszín miatt nem vezet be jelzett turista út, csak térképpel vagy navigációval lehet eljutni. Most éjjel nem kerestem meg, de ha jövök nappal is teljesíteni, akkor meg fogom nézni.

Pilisszentlászló előtt a Hegy-tető pihenőnél most nem voltak éjszakai piknikezők, nem volt grillezés, betartották a tűzgyújtási tilalmat.

Tovább mentem, át a községen a szokásos kutyaugatás mellett, a Rigó Vendéglőnél igazoltam és elindultam a kéken a Bükkös-patak felé. Elérve a kék kereszt jelzést, itt most letértem balra, mert a közelben van egy forrás, egy pihenővel. Ez az első hely amit kiírtam az útvonal elemzésekor. Ez nincs messze ugyanúgy a Bükkös-patak völgyében van, pár száz méter után oda is értem a Zergevirág-forráshoz, sajnos innen víz már nem folyik, de itt van egy szép nagy rét padokkal, asztalokkal és tűzrakó helyekkel. És a rét sarkában számomra szokatlanul van egy dupla pottanytós WC, lányoknak-fiúknak külön-külön.

És karban is van tartva, figyelnek rá.

Visszatérve a kék sávra folytattam tovább utamat és megérkeztem a következő felírt helyhez, ez pedig a Kárpát-forrás.

A múlt héten itt fogadott a kutyaugatás, itt volt a táborozás, ezért még nem volt időm megnézni. Most alaposabban megnéztem, ittam is és a neten fellelt leírások alapján a patak vize olyan tiszta hogy rákok is élnek benne. Jelentem tényleg, tele volt a víz bolharákokkal.

Folytattam utam a patak mellett, ismét itt van a Denke Lajos emlékmű, utána az erdészház és végül a Sikárosi-rét. Az erdészház után, amikor a rét első felén átérünk, az út erdőbe vezet, itt vannak padok is és itt megint van egy listámon szereplő hely. Néhány lépésnyire a padoktól itt van a Szilágyi Bernát-forrás. Ezt is megkóstoltam, ez is jóízű forrásvíz.

Egyébként nagyon ajánlom, hogy egy kisebb méretű pohár legyen nálatok mert a meglátogatott források kifolyói nagyon alacsonyan talajszinten vannak. 

A forrás után tovább mentem az erdőben és kiértem a rét második nagyobbik részére, ahol a már szokássá vált csillagos égboltban gyönyörködést nem hagytam ki. Utána a hosszú emelkedőn felmentem Dobogókőre. Ezt elég jó tempóban sikerült megtennem, gyorsan itt voltak a piros fények a jobb oldalamon.

A Menedékháznál most sem volt senki sem, de most nem álltam meg itt sem hosszabban, csak igazoltam és mentem tovább Pilisszentkeresztre. Ahogy beértem a községbe a jobb oldali villanyoszlopon egy üzenet fogadott. Ha túrázó vagyok és ezt olvasom az baj, menjek haza, mert azzal, hogy átsétálok itt veszélyeztetem, megfertőzöm az egész közösséget. Rendben, azt teszem mióta elindultam. Pilisszentkeresztről, erről a helyről csináltam egy jobb éjszakai fotót a múltkoriak nem sikerültek annyira jól.

A temető után a Magas-hegyi nyeregben visszafordulva is fotóztam párat. Elindultam megint fel Pilis-tető felé, de most letértem az emelkedő elején bal oldalt a zöld kör jelzésre, ez a Magyar Zarándokút. Most azért tértem le, mert itt van a Trézsi-kút és a Szeretet forrás. A forrás félkörívesen terméskövekből szépen ki van építve, a kerámia kifolyó olyan magasan van hogy odahajolva is lehet inni. Ez itt egy kellemes pihenő, ha Pilisszántó felől mennétek fel a Pilis-tetőre, akkor ezt mindenképpen ejtsétek útba. Jó kis pihenő és jó ízű a forrás is. Ez a forrás ismerős azoknak akik a Szénás kör hosszú 75km-es távját teljesítették, mert érinti ezt a helyet, megtaláltam az igazoló kódot.

Az utat tovább folytatva néhány kanyar után visszatértem az eredeti útra és ezt elérve balra ráfordultam a szokásos emelkedőre és a szerpentire. Az első kilátóponton, amely a László-kúpja nevet viseli most megálltam és készítettem több éjszakai városfotót.

Továbbhaladva a szerpentinen ismét felértem a mezőre, majd a zöld háromszög jelzésem a Boldog Özséb-kilátóhoz, itt van az újabb pont és az igazolás is.

A zöld háromszög jelzésen folytattam utam a dózerúton, a rakétatárolókon keresztül, egészen a zöld sávig. Ezen a zöld háromszög jelzéses úton, amíg itt légvédelmi rakétabázis üzemelt sétálni sem lehetett, nem is volt kijelölt turistaút. A járőrőző katonák lezavartak az útról mindenkit, gyerekként többször minket is. Az a kereszteződés ahol átváltunk a zöld sávra, szintén nevezetes. Ez a hely a Simon halála. Ez nem csak valami kitalált dolog ám. Én két történetről tudok gyerekkorom óta. Az egyik szerint a törökök a közelben felégettek egy kolostort és onnan az egyik papnak sikerült elmenekülnie az erdőbe, és meghúzódott egy barlangban. A törökök azonban rátaláltak és a kolostor kincseit követeltek tőle, de ő nem tudott vagy nem akart kincseket adni, ezért a törökök ledobták a Pilis-tető egyik sziklájáról és szörnyethalt. A másik történet szerint egy bölcs öreg remete élt itt a közelben egy barlangban, akit Simonnak hívtak. Ez a bölcs remete jószívű volt és segített a környékbelieknek, ezért amikor meghalt ide temették el. Egyébként az első történet gyerekként nem hagyott nyugodni, hűha mi van ha tényleg voltak kincsek is és ha van is egy barlang? Sokszor voltam fönt több hasonlóan lelkes kincskeresőst játszó társammal. Pomázról mentünk fel busszal a Két-bükkfa nyeregig, onnan már egészen közel volt és kerestük a kincset. És itt a Nagy-Szoplák hegy oldalában tényleg van egy kis üreg, a Gyula-pihenője barlang, még a térképeken is szerepel. Persze kincset nem találtunk, de mindig nagy izgalommal vágtunk neki, legközelebb biztosan meglesz. Lehet, hogy nem a barlangba rejtette, hanem mellé ott mégiscsak nehezebb megtalálni gondoltuk akkoriban. Terveket szőttünk, szinte expedíciós elképzelésekkel. Sok ötletünk volt hol keressük, nagyon jól teltek ezek az évek. Kincsekkel mi sem lettünk gazdagabbak.

Simon halála után ismét leereszkedtem a Pilis-nyeregbe az emlékműhöz. Nappal viszont itt érdemes egy pici kitérőt tenni a zöld kereszt és a zöld háromszög jelzésen a Fekete-kő sziklához, ahol pihenő is ki van építve. Nagyon szép a kilátás és ugyanúgy a Pilis-nyeregbe vezet le mint a zöld sáv jelzés és nem kell felfelé mászni, ez is lefelé vezető út. Szerintem megéri a kitérőt, ha nem a szintidőd javítása a cél.

Pilis-nyereg után a következő hely Pilisszentlélek, a hegyről levezető út mellett most megálltam a Szent-László forrásnál, a Kálmán-kútnál.

Itt ugyan inni nem lehet, egy félköríves kőfal alól szivárog a víz, én kifolyócsövet nem találtam. A szivárgó vízből egy kis békanyállal fedett tó alakult ki.

Ismét visszatérve a fő útvonalra átsétáltam a községen, felmásztam a Pálos kolostor romhoz, igazoltam és folytattam utam a Hoffman vendégház érintésével a Hoffman-kúthoz, itt megint ittam egy jót. Ha egy kis erdei tavat is szeretnétek megnézni akkor a Hoffman kútnál balra forduljatok be egy jelöletlen kis erdei csapásra, 100m-re van egy kis tó is. Nyáron nagyon összezsugorodik, inkább tavasszal érdemes megnézni. Szakó-nyeregbe felmászva megint csak a Téry úton mentem le Dömösre. Útközben megálltam a kopjafánál, az első részben ígértem, hogy kiderítem azt is kinek a kopjafája. Elolvastam, Kristófcsik Ottó erdész emlékére állították a kollégái. Egyébként ezen a szakaszon voltak most főleg vadak, itt volt ma éjjel csúcsforgalom, zörgött az avar körülöttem mindenhonnan.

Dömös főterén a templomnál tartottam egy kaja szünetet. Utólag az egyik Facebook csoporttagom, Szűcs Géza, írt nekem mert hogyha tudta volna hogy megint erre járok, ő bizony nagyon szívesen hozott volna nekem meleg teát az éjszaka kellős közepén is, mert itt lakik Dömösön 200m-re a templomtól. Itt a blogban is köszönöm felajánlását, kedves gesztus volt tőle.

Utána elindultam a Malom-patak völgyébe a Szentfa-kápolnához. És igen újra itt vagyok, újra másszuk meg a Vadálló köveket, el is indultam felfelé. Na de a lényeg amit nem mondtam még eddig, hogy minden kőnek neve is van. Ezeknek mindegyikét nem tudom fejből kettőt hármat ismerek, de most előkerestem nektek és akkor sorban felfelé haladva őket érintjük. Az első a Nagytuskó, következik a Szélestorony, a Bunkó, a Függőkő, a Felkiáltójel és végül az Árpád trónja. Így azért már mindjárt érdekesebb, izgalmasabb. Nem igaz? Ha jövök nappal ígérem mindegyiket lefotózom és feltöltöm a nappali beszámolómhoz.

Ezen a részen két út vezet az egyik az erdőben, kicsit biztonságosabb a másik végig a sziklaszirtek mentén, itt viszont több helyen meredek sziklafalakat is meg kell mászni, ezért is írtam, hogy gyerekeknek nem való. A fényképen oldalról próbáltam meg lefényképezni a terepet, talán visszaadja mennyire meredek valójában. Ha az erdei utat választjátok a gerincre visszaérve egy kicsit sétáljatok vissza jobbra, mert itt is van egy kilátópont végig a hegyekre, Dobogókőre. Így azok is körbe tudnak nézni akik a biztonságosabb erdei utat választották a sziklamászás helyett.

Vadálló-kövek után egy utolsó emelkedő és felsejlett a sötétben a kilátó, Prédikálószéken vagyok. Itt még sötét van nem kelt fel a nap, most éjszakai fényképet készítettem.

A már ismert dózer úton elindultam a Varga-Lósz és az Akasztó-hegy felé. Innen lesétáltam a Király-kúti völgybe, onnan pedig a Sikárosi réthez. Közben kivilágosodott a nap is kibukkant a hegyek mögül, már nincs szükség a fejlámpámra.

A piros sávon felmásztam a Tölgyikrekhez, közben három kisebb vaddisznó szaladt el a hegyoldalban mellettem. Újra megnéztem az öreg tölgyet, nem sajnos ez tényleg kettétört tőben. Tovább mentem az utolsó nagyobb emelkedőn a Lom-hegy oldalába.

Megmásztam újra a Bölcső-hegyet is, itt igazoltam és lesétáltam a Lajos-forráshoz ahol megint ittam és most ettem is egyet a réten a padoknál, most itt tartottam meg a második pihenőmet.

Összeszedtem magam és elindultam az utolsó emelkedőre a Menedékházig. A lovak által kitaposott út most már teljesen száraz volt, már ez is jól járható. A Menedékház előtt bal oldalon viszont megint van egy kis érdekesség ugyanis eddig nem mondtam, de van itt egy tó is a Kő-hegyi tó, érdemes megnézni.

A rétre érve az információs tábláknál megvan a kód, az igazolásom is, és itt megint van egy kis érdekesség ami miatt érdemes elhagyni a főútvonalat. A zöld sávon jobbra a közelben van a Gomba-szikla, amit én Napóleon kalapjaként ismerek, ez a hely egyébként a Petőfi pihenő. Az emlékoszlopon elhelyezett márványtábla szerint itt pihent meg a lánglelkű Petőfi Sándor 1845-ben. Nincs messze és feltétlenül érdemes elsétálni ide is, ezt tényleg nagyon ajánlom. Ha valami érdekesség miatt hajlandó vagy elhagyni a hivatalos útvonalat, akkor ez legyen az.

A kilátás ugyanolyan csodálatos mint gyerekkoromban. Ez egy kedvelt túrahelyszínünk volt családdal.

Megnéztem majd visszatértem a Menedékház dózerútjára és elindultam most már lefelé a cél felé. A szokásos nyaralóházak közötti úton elértem a kék ivókutat. A  kút után egy kicsivel letértem balra egy szekérútra, mert ennek a végén volt egy hely ami még a listámon szerepelt, ez pedig a Mária-fülke.

A szekérút kivezetett a nagyfeszültségű vezetékhez, itt kellett leereszkednem a Bükkös-patak völgyébe a már ismert úton. Ez a szakasz szerintem sokkal jobb választás mint a dózerút, ahol az autók elhaladva felverik a port.

Innentől pedig már csukott szemmel is visszataláltam volna, végig a tanösvényen, elérjük a házakat, majd az aluljárót, utána a piacteret és végül a Tourinform irodát.

Igen, sikerült a teljes tervem, megvan a harmadik teljesítés is, igazolok ismét és ezzel lett kerek egész a Bükkös 70-es táv végigjárása és teljes megismerése éjjel. Ezek után már csak a nappali teljesítés van hátra, ezt viszont a tavasz második felében fogom megtenni, amikor már szépen kizöldült minden.

Összefoglalva a teljes sorozatot:

Sikerült minden tervem, elértem a Bükkös 70 éjjel naplóm utolsó oldalához, leírtam az utolsó mondatot, becsuktam és az emlékeim polcomon a többi mellé tettem. Nagyon jó útjaim voltak, nagyon sok olyan helyet jártam végig ahol már külön-külön sokszor voltam, de most így egyben egy egészen más emlék alakult ki bennem a hosszú úton végig járt hegyekről-völgyekről. Megértem ha valakinek a Pilis és Visegrádi-hegység a nagy szerelme.

Gergőék biztosan nagyon sokat gondolkoztak a nyomvonalon. Nagyon köszönöm, hogy lehetővé tették ennek az útvonalnak olyan instant túraként teljesítését, ahol még befutóérmet is kaphatok jutalmul. Jó érzéssel és emlékekkel fogok a teljes éremsorra ránézni.

Remélem, hogy a teljes sorozatot végig olvasóknak is sikerült átadni az élményeimet, érzéseimet, a látottakat, bár tisztában vagyok vele, hogy az élmény csak az útvonal bejárásával lehet teljes. A véleményem nem változott, az útvonal nagyon szép, a táv és a szint sem kevés, főleg ha oly módon járjátok végig ahogy én ma éjjel tettem, kitérőkkel. Felkészüléssel, egy kis edzéssel teljesíthető ez az ultra táv is, a szintideje 20 óra, ebbe nagyon sok minden belefér. A Pilis triász korú mészköve és Visegrádi-hegység andezit konglomerátum kőzete két különböző vidéket mutat meg, ezt mindenképpen meg kell nézni, mert éles a különbség. A Pilisben több helyen bukkan fel a kőzet, sziklákat találunk sok helyen, kilátópontokkal. A Visegrádi-hegységben pedig rengeteg patakot, forrást és szurdokvölgyet.

Sok sikert kívánok a Bükkös kör teljesítéséhez.

Dikran

Táv: 11km

Szintemelkedés: 265m

Budapest közelében, ha szeretnétek családdal, akár kis törpékkel is egy instant túrát kipróbálni, akkor én mindenképpen ezt az instant túrát ajánlom első alkalomra. A szintideje vagyis az az idő, amely alatt teljesíteni kell 6 óra, ez teljes mértékben családokra méretezett, bőven van idő a nézelődésre, piknikekre, játékra. És a teljesítési díj, melyet egyébként támogatói hozzájárulásnak hívunk hivatalosan, jelképes, 500Ft résztvevőnként, szemben a hosszabb távok teljesen megszokott 3-5.000Ft díjával.

A túra útvonalának nagy előnye, hogy ha valami mégsem jön össze, nyűgősek lesznek a gyerekek, rosszra fordul az időjárás vagy egyszerűen csak mégsem akarunk végig menni rajta, akkor be lehet fejezni Solymár elején a Shell kútnál vagy Nagykovácsi határában a Muflon itató felett, ahonnan le lehet sétálni a község főútjára. Innen is vissza lehet menni a 63-as busszal Hűvösvölgybe.

Ezt a távot én is többször teljesítettem a családdal, lányom most kilenc éves és megtetszett neki a kis fa befutóérem, amely ráadásul a nagyokhoz hasonlóan szintén bronz, ezüst és arany fokozatban megszerezhető. A teljesítések számától függ, melyikre leszünk jogosultak. Arra is ideális ez az útvonal, hogy belekostóljon ő is a természetjárásba, túrázásba. Ha megtetszik neki léphetünk egyet felfelé, ha nem akkor sem történt semmi sem.

Ahhoz, hogy ezen résztvehessünk előzetesen regisztrálni kell a Szénás kör weboldalán. Itt egy gyors regisztrációt követően, a részvételi feltételeket elfogadva, máris nevezhetünk a családi távra. Meg kell adnunk egy csapatnevet és azt hány fővel fogunk résztvenni. Kapunk egy kódot melyre a túra során szükségünk lesz. Továbbá a túra során végig szükségünk van egy mobilnettel rendelkező telefonra is, amely QR kódot is képes beolvasni. Ha ennél több információra is szükséged lenne a Szénás kör oldalán megtalálod. A hivatalos oldalon egyébként találsz itinert (ez egy szöveges leírás az útvonalról) és tracket (ez pedig egy útvonal, melyet navigációs készülékre töltve végig tudod járni az útvonalat).

Amikor mindennel előzetesen megvagy, akkor elindulhatsz ezen az instant túrán a családdal.

A hosszú távok beszámolójához hasonlóan, íme a mi egyik teljesítésünk, jó olvasást ehhez is. Solymár főterén a Művelődési Ház ablakában mi is megtaláltuk a rajt kódot. Ezt kell beolvasni telefonnal majd a nevezéskor kapott kód megadásával elrajtolni. Autóval a közelben le lehet parkolni, itt van a 64-es busz végállomása is. Rajtolás után elindulunk lefelé a főutcán, majd a végén balra kanyarodva a Posta előtt sétálunk el. Két zebrán átkelve a zöld sáv jelzést jobbra követve és a házakat elhagyva egy szántóföldön haladunk a solymári vár, a Szarkavár felé. A várhegy mellé érkezve a bőséges szintidőbe az is belefér, hogy megnézzük a várat, ez ugyan külön belépőjegyes, de egy órát el lehet itt is tölteni. A kilátás is szép és a vár is nagyon szépen meg van építve, rendbe van hozva. (jelenleg sajnos bizonytalan ideig zárva van)

A további út már a lovarda jobb oldalán a sorompón keresztül vezet be az erdőbe. Egyenes terepen haladunk és a patak is felbukkan mellettünk. Nemsokára egy tisztásra érünk, ez a Millennium-rét. Itt van egy nemzeti színű oszlop egy májusfa és egy Millenniumi emlékkő is. A tisztás jobb szélén, a sorompót kikerülve elindulunk a túra legszebb részén a Paprikás-patak völgyében.

Ezen az úton érjük el a Rózsika forrást, sajnos itt már nincs túl jó állapotban a forrás kifolyója, gyerekkoromban itt még kényelmesen tudtunk inni. Az út a patak mellett kanyarog, útközben több helyen tűzrakó helyek, padok vagyis ideális piknikező helyek mellett haladunk el. A forrás után az út tovább halad a kanyargó patak mellett, érintünk egy súrolópor bányát is.

A kanyargó út összeszűkül egy szurdokba érünk a völgy legszebb részéhez, a vízesés párhoz. Az egyikről megmutatok egy képet is. Tudomáson szerint itt a 30-as években a képen látható fal egy gát volt, amivel felduzzasztották a patakot és ide jártak a környékről fürdeni, bár szerintem ez egy hideg vízű tó lehetett. A II. világháború alatt sérült meg a gát, és ez a része maradt meg. Szerintem jó ötlet lenne csak kb. 1m magasan visszaépíteni, mert lenne egy kis tó is itt. A másikat nézzétek meg élőben.

A vízesések után utunkat folytatjuk a völgyben a tovább kanyargó patak mellett. Több alkalommal fa hídakon is át kell kelnünk.

Már majdnem kiérünk a völgyből, egyre erősebb lesz a forgalom zaja is. Megérkezünk az első igazoló ponthoz. Nem írom le pontosan hol van, gyerekekkel megkeresni izgalmas feladat. Nagy az öröm amikor megvan. Itt is be kell olvasunk a QR kódot és meg kell adnunk a nevezési kódunkat. Sikeres beolvasás után mehetünk tovább.

Kiérünk a főútra és ez az első kiszállási lehetőség, a 64-es busz visszavisz a rajthoz a főtérre vagy Hűvösvölgybe a buszvégállomásra. Ha megyünk tovább, akkor a forgalmas úton, a zebrán átkelve balra folytatjuk utunkat a Shell kút mellett. Utána kicsit jobbra tartva beérünk egy rövid emelkedőn az erdőbe a sárga sáv jelzésen. Keskeny ösvény vezet a hegy felé, bal oldalunkon újra itt a Paprikás-patak, bár itt sokkal kisebb a víz hozam.

Nemsokára elérünk egy hármas kereszteződéshez, szemben velünk épületekkel, itt nekünk jobbra kell fordulnunk követve a sárga sáv jelzést.

Most következik az a szakasz ahol a túra szintemelkedését is le kell küzdenünk. Két oldalt nyaraló romokat, maradványokat látunk, itt régen kis nyaralóházak voltak rendezett hétvégi telkeken.

Beérünk az erdőbe és továbbra is követjük a sárga sáv jelzést felfelé. Keresztezni fogunk egy műútat, de mi megyünk tovább egyenesen felfelé. Egy balos majd egy jobbos kanyar után már felérünk, a terep is lankásabb, megvan a hegyre felmászás is. Az úton egy olyan kereszteződéshez érünk, ahol a sárga sáv derékszögben jobbra fordul tovább, tesz egy kitérőt. Itt lehet lerövidíteni az utat, ha egyenesen tovább megyünk, mert a jelzetlen erdészeti út is ugyanoda vezet minket, a kék sávhoz. Én azonban ajánlom a kitérőt, mert egyrészt a hivatalos út erre visz, másrészt van egy kis kilátás a fák közül a Solymári-medencére ami miatt érdemes.

Miután körbe néztünk az előbb említett helyen, folytatjuk utunkat a sárga sávon és megérkezünk a kék sávhoz. Ez az út már Nagykovácsi házai mellett vezet, ezen érünk a Muflon itatóhoz a második ponthoz, ahol szintén jó feladat az igazoló kódot megkeresni. És itt lehet frissíteni is, lehet vásárolni is, ez egy Büfé.

Itt van a következő kiszállási lehetőség valamilyen felmerülő probléma esetén. Innen lehet lesétálni Nagykovácsi házai között a főútig, a 63-as buszhoz.

Amint mindennel megvagyunk mehetünk tovább még egy icipicit felfelé és megérkezünk a Zsíroshegyi Turistaház romjához, melyet mostanában szépen kezdenek kiszabadítani az erdő fogságából. Remélem megint lesz belőle valami jó kis turista központ.

Innen már csak lefelé kell haladnunk a zöld sáv jelzésen, de én előtte nagyon ajánlok egy kis kitérőt. Oda-vissza másfél kilométer többlet utat jelent.

Ha úgy döntötök, hogy hozzánk hasonlóan megnézitek ti is, akkor a Turistaház romja mellett bal oldalon a kék háromszög jelzés vezet ki a fenyvesek között, dimbes-dombos utakon az Alsó-Zsíros hegy kilátópontjához. Ide szerintem mindenképpen érdemes eljönni. Ezen a helyen van egy kis erdei rét is, ahol le is tudunk pihenni a fűbe, piknikezésre nagyon ideális és szintén nem veszélyes hely, a kicsik is kedvükre szaladgálhatnak. Itt megcsodálhatjuk a különleges panorámát, a réten az erdei virágokat, pld. tavasszal elég sok kövirózsa van itt sárga virágokkal és ha szerencsénk van kökörcsint is láthatunk, sárgát is, lilát is. Kérlek ne tépjétek le az erdei virágokat, mert sok védett és az eszmei értéke akár több tízezer forint is lehet. Sajnos sokszor lehet látni az út mellett eldobálva ezeket az erdei virágokat. Tudnotok kell, hogy akkor sem fognak megmaradni ha nedves zsebkendőbe csomagoljátok a száraikat. A pihenő után ugyanazon az úton amin besétáltunk vissza kell mennünk a romig. A rom másik oldalán egy meredek lejtővel indul el Solymár felé a zöld sáv jelzés, ez vezet le a célhoz.

Utunk ismét erdőben halad, meredek lejtőn fogunk leereszkedni és egy újabb elágazáshoz érünk ahol balra a zöld omega vagyis barlang jelzés indul el. Nekünk egyenesen tovább kell mennünk a zöld sávon lefelé, de ha van még időnk és energiák is, akkor ajánlom a következő kitérőt is a zöld barlang jelzésen. Itt ki tudunk sétálni a Solymári-ördöglyuk barlanghoz, melynek bejárata a kőfejtő tetején helyezkedik el, ahonnan letekinthetünk Solymárra. Ez kb. 500-600m távot jelent oda-vissza.

Akár megnéztük a barlang bejáratát akár nem, tovább megyünk lefelé az erdőben és hamarosan elérjük Solymár határát. Búcsút veszünk az erdőtől és egyenesen lesétálunk az aszfaltozott Bokor utcán, majd a Törökkút utcán. Érdemes megnézni a solymári utcanévtáblákat is, a településre jellemző motívumokkal díszítettek. Az utcán lefelé haladva picit álljatok meg és tekintsetek ki balra, mert a Kevélyek vonulatában gyönyörködhetünk, balról jobbra haladva a Kis-Kevély, a Nagy-Kevély és végül az Ezüst-Kevély látható. Már látjuk a templom tornyát is. A templom közelében még van egy balra fordulás a Kálvária utcán. Az utca végén a zebrákon átkelve átsétálunk a parkon az iskola és a templom között és végül visszaérkezünk az Apáczai Csere János Művelődési Házhoz, ahol a cél kód beolvasásával igazoljuk a teljesítést. És Gergő, ha teheti itt vár a teljesítésért járó jutalmakkal, az ablak párkányára szépen kikészítve, odafordulsz az ablakhoz a cél kód igazolása miatt és meglátod a jutalmakat. Le a kalappal, hogy ilyen komolyan csinálja ezt az egész üzemeltetést, tényleg nagyon jól néz ki, nagy köszönet érte!

A sikeres teljesítésért megérdemelt befutó érmeket normális esetben a Mandula Kávézóban nyitvatartási időn belül kaphatjuk meg, amit a templom jobb oldala mellett elhaladva, a tér jobb hátsó sarkában találunk. Ajánlom a jutalom sütiket is, tényleg finomak. Itt kell kifizetnünk a támogatói hozzájárulást az érmekért cserébe. És a főtéren találjuk Kovács Jenő kitelepítési emlékszobor alkotását, sváb felnőttekkel. Mi itt szoktunk nyakba akasztós befutóérmes cél fotókat készíteni.

Összefoglalva:

Ez a túra nagyon jól kitalált, teljesen családbarát, veszélytelen utakon vezet, ahol nem kell folyamatosan attól tartani, hogy a kisebbekkel történik valami váratlan. Rövid távon sok olyan helyet érint, amely érdekes tud lenni a kicsiknek is. Szerintem egyáltalán nem fognak unatkozni és az egyetlen emelkedős szakasz is nagyon barátságos. A túra végére kellemesen elfáradnak és este biztosan gyorsan álomba szenderülnek, bár lehet a szülők is.

Amennyiben lehetőségetek van rá mindenképpen menjetek el a családdal. Ha a túra időpontját esős időszakot követően pár nappal választjátok meg, akkor a patak is picit vadabb lesz, a vízesések is csobogósabbak.

Dikran

Táv: 70,4km

Szintemelkedés: 2.450m

Eltelt egy újabb hét és gondolkoztam hova menjek ismét, mert én nem tudok otthon ülni, hiába olvasom mindenhol, hogy Maradj Otthon. Egyrészt nem akarom a megszerzett kondíciómat elveszteni, otthon eltunyulni, másrészt pedig saját autóval közelítem meg a rajtot, nem érintkezem senkivel sem, teljesen egyedül megyek, a kockázatot azt hiszem minimalizálom. Még mindig nincs kijárási tilalom, ezért ismét neveztem a Bükkös körre. Másnap reggel bejelentették a részleges kijárási korlátozást. Na akkor mégsem mehetek? Elolvasva a rendeletet szerencsére nem, nem borítja fel az elképzeléseimet.

A második teljesítés beszámolója előtt javaslom, hogy olvasd el az első utamról szóló beszámolót is.

A mostani teljesítés célja is a napfelkelte megtekintése volt Prédikálószéken, csak egy fél órával előbb terveztem felérni. Az időjárás előrejelzés felhő mentes éjszakát ígért, új Hold lesz és várhatóan fagyni is fog. Ehhez választottam ki a felszereléseket, összepakoltam és este szokás szerint elindultam. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a családom aggódik és minden éjszakai teljesítésű útam előtt megkérdezik, hogy biztosan elmész? Persze ne aggódjatok, aludjatok nyugodtan mire felkeltek majdnem végig is járom. A 9 éves lányomtól pedig minden ilyen útamra kapok egy kis figurát amit magammal viszek, lélekben ő is velem teljesít.

Gergő a Szénás-Bükkös-Betyár körök üzemeltetője, is csatlakozott a Teljesítménytúráim Facebook csoportomba és az utolsó telefonos beszélgetésünk során megkérdezte tőlem, hogy számomra mit nyújt egy ilyen túra? Azért kérdezi mert ő olyan élménybeszámolókat szeret olvasni amiben ez a személyes élmény is szerepel. Meg kell hogy mondjam a kérdés meglepett és nem is tudtam válaszolni rá. Én ezt már olyan régóta csinálom, hogy nem tudom milyen lehet az ha valaki nem ebben nő fel. Nekem nem azért van szükségem erre, mert le kell nyugodjak a heti stresszes hajtás miatt, vagy mert unalmas a munkám esetleg az életem és kell valami extrémség is. Egyszerűen szeretem a természetet, annak minden létező megnyilvánulását egész évben éjjel-nappal. Ez az életformám része, el sem tudom képzelni, hogy nem mehetek ki az erdők-mezők, hegyek-völgyek világába. Mindig is kertes házas területen laktam a családommal, most sincs ez másképpen, Nagykovácsi az otthonunk és pár száz méter után már az erdőben vagyunk. A kiválasztott túrákat én úgy szeretem teljesíteni, hogy a végén is mosolygok - üdv Regula Tamás -, így lesz számomra teljes egész, jó emlékekkel és pozitív érzésekkel. Mindig a felkészültségemhez választok távot, kihívást, ezért nem fordul elő, hogy fel kell adnom egy túrát.

De vissza akkor a Bükkös körre. Megint este indultam el, de most már sokkal kevesebben voltak Szentendre óvárosi részén. Főleg fiatalokkal találkoztam akik a Bükkös-patak sétányán bandáztak. Ismét rajtoltam és elindultam most már emlékezetből, itinert sem hoztam el és a navigációmat is inkább biztonságnak és az útvonalam rögzítése miatt használtam. Az első pontot érzésre hamarabb elértem, de ez az egész útra jellemző lett, már ismerős terepen mentem. Ebben a beszámolóban inkább a különbségekre fokuszálok, most hogy nem kellett annyira az útvonalat figyelnem megnéztem sok olyan helyet is amely mellett a múlt héten elmentem. És volt időm fotókat is készíteni, megosztom ezt is, mert vannak közöttetek olyanok, akiknek egy ilyen táv teljesítése csak álom marad. Így legalább egy pici betekintést kaphatnak, ha az élmény nem is lehet teljes.

Az első pont után indultam el Pilisszentlászló felé ez az első emelkedő, a múlt héten itt még sok helyen rétegvíz szivárgás volt, most sokkal szárazabb volt az út, nyoma sem volt a márciusi havazásnak. És itt most sokkal kevesebb erdei hangot hallottam, az előző alkalommal csúcsforgalom volt itt a vadak részéről, most csak egy két alkalommal ropogtak az ágak az avarban. Felérve a műút mellé sült szalonna illat csapott meg. Mi a fene éjjel 11 óra van, ki az aki grillez? Kisvártatva megláttam a tábortüzet, piknik, sátor is van, ezek szerint vannak akik kijöttek ide ma éjszakára. Köszönünk egymásnak, de megyek is tovább. Beérve a községre teljes nyugalom volt csak a már ismerős kutyák ugattak meg. A főtéren a padok piros-fehér szalaggal körbezárva, ide is elért a vírus elleni félelem. Felmentem a Kis Rigó Vendéglőhöz, igazoltam és mentem tovább az országos kéken.

A Kárpát forrásnál erőteljes kutyaugatás fogad és itt is egy tábortűz. Szólnak, hogy jöhetek nyugodtan, meg van kötve a kutya, nem mintha féltem volna, de ez kedves gesztus volt. Ide is kijöttek, sátrak, kajálás, beszélgetés. Köszönök és megyek tovább. Hamarosan az erdészlakhoz értem, itt a múltkor elmentem egy emlékoszlop mellett. Ez a Lenkó Ede emlékoszlop, kicsit nehezen olvasható, mert nem egy mai darab.

Az emléktábláról kiderül, hogy alapító tagja volt a Természetbarátok Turistaegyesületének és 1917-ben, ezen a helyen kapott szívinfarktust, meghalt, december 31-én. Azt kell mondjam ez egy szép halál egy természetszertő embernek, fejet hajtok és továbbindulok a Sikárosi-réthez. Lekapcsolom a lámpám, szépen lassan hozzászokik a szemem a sötéthez és megint gyönyörködtem a csillagokban. Teljes nyugalom, teljes csend, még a szél sem fúj, semmi az égvilágon. Elindultam a következő hosszú emelkedőre a kéken fel Dobogókőre. Hamarosan meglátom megint jobb oldalon a piros fényeket, ez már az adótorony, innen hamarosan felérek a csúcsra.

Dobogókőn most sehol senki, ismét elhaladok a szétvert szálló mellett és letekintek a kilátó pontról Dömös felé, szépek az éjszakai fények. Visszasétálok az Eötvös Loránd Menedékházhoz és a padokon elfogyasztom első szendvicsem. Most nincsenek itt motorosok sem, teljes csend van itt, még sosem voltam így itt. Forgalmas napokon talpalatnyi szabad hely sincs, most bármelyik padot kipróbálhatom.

Kajálás után indulok tovább most már a piros sávon Pilisszentkeresztre. Nincsenek most állatok sem, semmi zaj. Gyorsan leérek nincs messze, a nyugis főtéren átsétálva ismét elindulok a temető felé, de most lefotózom a templomot is. A temető után ismét elindulok felfelé Pilis tetőre, egy menetben megállás nélkül, a szerpentinen jobbra-balra fordulgatva, időnként kitekintek a város felé. Felérek a rétre és tovább a zöld háromszögön a csúcsra, meg is van minden, itt van a tábla is, igazolok és elindulok a dózer úton a régi rakéta tároló felé. Gondolom régen ebben a beton bunkerban álltak a rakéták. 

Hosszú egyenes szakasz után balra letérek és leereszkedem a Pilis-nyeregbe itt van a II. világháború áldozatainak emlékműve.

Utána megyek tovább az egyik kedvenc pilisi községemre Pilisszentlélekre. Most felmegyek a templomhoz is, készítek fényképet, mert nagyon szépen ki van világítva. Ez a hely egyébként is kellemes emlékeket ébreszt bennem, mert a Pálos 70 túrán itt kapjuk meg a meleg ételt, amely bőséges fejedelmi lakoma egy megfáradt túrázónak. Igazi falusi asszonyok főzik kondérban hatalmas adagban olyan természetességgel amit csak ők tudnak, ezen a túrán már ezért érdemes részt venni. A fotó után vissza a főútra és felsétálok a Pálos Kolostor romjához ahol szintén van egy igazolás.

Utána ismét Dömös felé haladok, átkelek a Pilismaróti-patakon, itt most több víz is van, a csobogás sokkal erősebb mint egy hete. Megállok a Hoffman vendégháznál, nagyon szép hely ez is, rendezett, ideális kiránduló hely. Folytatom útam Dömös felé, de letérek a Hoffman-kúthoz, jó a forrás vízhozama, gyorsan iszok is belőle.

A forrás után felmászok a Szakó-nyeregbe és a Téry úton elindulok lefelé a Duna felé, a Piros 85-ön itt kell felmászni Dobogókőre. Most lefelé haladok, gyorsabban el is érem a Dömös feletti temetőt, tovább haladva megvan a Presszó ablakban is a kód.

A főtérnél, a templomnál ismét megeszek egy szendvicset, időben nagyon jól állok háromnegyed négy van. Korábban értem ide mint egy hete.

Elindulok a Vadálló-kövek felé, érintem a Szentfa-kápolnát, gyors fotó és elindulok még sötétben felfelé.

Hosszú meredek emelkedő, nem lett lankásabb egy hét alatt sem. Felérek a kövek mellé, most még nem látok semmit sem sötét van, még nem kell fel a nap. Az utolsó emelkedő szakasz végére kezd világosodni, lassan nem kell a lámpám sem. Felérek, igazolok és pont ekkor kelnek fel a kilátóban. Nocsak ma éjjel inkább az emberekkel van teli az erdő? Egy fiatal pár volt itt a legfelső szinten, az éjszakát hálózsákokban töltötték, éppen ébredeznek, azt hiszem ők is a napfelkelte miatt jöhettek fel. Terveztem, hogy felmegyek a legfelső szintre körülnézni, de nem akarom zavarni őket, jövök még ide máskor is. Húszonéves koromban én is sokszor csináltam hasonlót. Köszönök nekik és a lány kérdezi, nem tudtál aludni? A válaszom, nem nem tudtam, de ha tudná, hogy előző este indultam Szentendréről.... Néhány újabb fotó és elindulok, mert bár már világos van de a nap még nem bukkant ki a hegyek mögül. Jobbról megint narancssárga csík kúszik be a Dunakanyar fölé, ez minden alkalommal csodálatos. Az éjszakai teljesítésnek megint ez volt a célja, nem is kérdés számomra, hogy jól sikerült-e.

Visszatérve Gergő kérdésére, nekem ezt nyújtja ez a túra. Legyen egy cél ami miatt végig megyek az útvonalon, most ez az és többet is kapok mint vártam.

Elindulok a Varga-lósz felé, közben felkel a nap és kibukkan a hegyek mögül újra, számomra szavakkal leírhatatlan narancssárga színben pompázik. Talán egy költő képes lenne erre.

Fotózok, picit gyönyörködöm itt is és megyek tovább a Király-völgy felé. A völgy után felsétálok a Király-forráshoz is, itt nem tudok inni, éppen csak csordogál a forrás, a múltkor itt meg sem álltam. Innen megyek lefelé a Sikárosi-réthez, az úton egy hete itt írtam a sok bordás kerék nyomot, most ez nincs mert a folyamatos fakitermelés miatt lejárták. Gyorsabban is haladok és itt van a rét, a gyep ezüstös fényben csillog a napfelkeltében. Hideg volt az éjjel, deres a mező. Ezt sem láttam így még sosem.

A rét után újra fel a Tölgyikrekhez a nyeregbe. De nicsak, mi történt? A múlt héten még megvolt az ikrek bal oldali öreg ága, most a földön fekszik az egész, derékba tört kb 2m magasan. Elérkezett a vég, a Tölgyikrek elpusztult. Biztosan a szeles márciusi tél és a fakivágások miatti nyílt terep okozta ezt, már nem védték a fák az erős széltől. Körbenézek, szerencsére ezen a helyen van több másik hasonló két és háromágú facsoport is, lesz majd másik Tölgyikrek is, ha nem vágja ki az erdészet. 

Búcsút veszek az öreg matuzsálemtől és felmászok a Lom-hegy nyergébe, majd tovább a Bölcső-hegyre. Az oszlop megvan, ott van ahova visszatettem. Igazolok és leereszkedem a Lajos-forráshoz. Ez egy bő vizű és jó ízű forrás, én is iszok egy jót. Sokan járnak fel ide vízért. Itt van a Turistaház, ahova sokat jártunk fel, most kicsit lepusztult, lehetne ebből is egy kiránduló központ megint.

Bár igaz amikor gyerekként itt voltam akkor még járt ide a Volánbusz is. Nem tudom van-e menetrend ide, de nem hiszem. A rét is itt van, a sárgán pedig haladok lefelé az utolsó ponthoz. 

A Menedékház előtt egy kisebb emelkedő vár még ez az utolsó, a lovakkal kijárt terep is kiszáradt, itt is gyorsabban haladok felfelé. A ház előtti réten kutya sétáltatók vannak, van itt is élet, bár a Menedékház bezárt.

A dózerúton elindulok lefelé és egyre több futóval találkozom, jó reggelt kívánnak. Kicsit furcsa is nekem, inkább jó napot kívánnék vissza, persze hiszen én egész éjjel úton voltam. Az órámat megnézve látom még csak 8 óra lesz. Így már érhető a napszaknak megfelelő köszönés.

A Bükkös-patakhoz leérek az utolsó rövid de meredek lejtőn és elindulok a cél felé. Nemsokára kiérek a házak mellé, kezdenek az emberek itt is kijönni a reggeli futásra a Bükkös-patak mellé, ez még nem tilos. Most nem sietek annyira készítek a patakról több fotót is. Az aluljáró után már csak egy rövid szakasz a piactérrel és megint itt vagyok, célba értem.

A szokásos teendők, a navigáció leállítása, mentés és természetesen Gergő megint hív, ismét gratulál, lassan ismerősökként beszélgetünk egymással. Elmondom azt is, hogy teljesítem majd a másik két kört is a Budai-hegységben és a Bakonyban.

Összefoglalva:

Ez a túra ismét felejthetetlen élményeket szerzett nekem, többet mint az előző alkalommal. A terep szárazabb volt, teljesen ideális, gyorsabban haladtam mert nem kellett állandóan a navigációt figyelnem, emlékezetből teljesítettem. Most is azt mondom, hogy mindenképpen ajánlom az éjszakai teljesítést felhőmentes szép időben, akár késő tavasszal vagy kora nyáron, amikor már éjjel sincsenek fagyok. Természetesen egyszer végig fogok menni  nappal is, mert egy másik arcát is szeretném megismerni a Bükkös kör 70-nek. Utána majd arról is írok egy beszámolót.

Dikran

Folyamatosan készítem a beszámolóimat a kalandjaimról, élményeimről. Van amikor instant túrán és van amikor teljesítménytúrán veszek részt. Felmerült bennem, hogy egy kicsit hosszabban kifejtsem az alapvető különbségeket, ezért egy önálló posztot írtam erről is. Van akinek ez teljesen egyértelmű, nem is neki szólnak soraim. Ezek az információk inkább a teljesen kezdőknek jelentenek egy kis segítséget.

Ebben a posztban számukra szeretném tisztázni, melyek a fő különbségek az instant túra és a teljesítménytúra között. Egyik sem verseny, nincs első helyezett, mindenki aki az előzetesen meghirdetett feltételeket sikeresen teljesíti azonos elbírálásban részesül, azonos juttatásokat kap.

Instant túra:

Egy instant túrát szinte bármikor lehet teljesíteni, nincs kötve mikor indulsz el rajta. Nappal vagy éjjel, esőben vagy hóban, fagyban vagy sárban, kánikulában, szélviharban vagyis szinte tényleg bármikor. A szervezők általában csak akkor függesztik fel az indulás lehetőségét, ha pld. az útvonalon a biztonságos haladást komolyabb erdészeti vagy vadászati tevékenység befolyásolja. A mostani COVID-19 helyzet kivételes, ilyen még sosem fordult elő, még akkor sem amikor a vaddisznókat érintő afrikai sertéspestis komolyan elért egy túrázók által kedvelt területet, pld. a Budai-hegység et vagy a Budakeszi-erdőt.

Instant túra teljesítéséhez feltétlenül szükségünk van egy olyan mobiltelefonra mellyel QR kódokat be tudunk olvastatni. Ezen kívül mobil netes elérésre is szükségünk van ahhoz, hogy igazolni is tudjuk a pontok érintését. 

Fontos tudnotok, hogy semmilyen szolgáltatást nem kaptok a helyszínen vagy az útvonal során, azonban ha gond van, van egy ügyeleti telefonszám, amin lehet értesíteni az instant túra üzemeltetőjét, így tudni fogja, hogy kiszálltál, feladtad, ne aggódjanak feleslegesen. Ezen a számon kaphatsz segítséget is ha nincs meg a pont vagy eltévedtél. Ha csak simán feladod, akkor is tedd meg, hogy a túrán használt igazoló kódoddal egy rövid szöveges üzenetben tájékoztatod őket. Sokat dolgoznak azért, hogy egy ilyen túrán részt vehess, ez az egyetlen minimális elvárás feléd. Egyébként figyelemmel kísérik a háttérben azt is merre jársz érinted-e a tempódhoz képest várható időben a pontokat, hiszen minden online történik. Mivel nem kapsz útközben semmit sem, csak a végén a teljesítésért járó befutó érmet és üzemeltetőktől függően kisebb ajándékokat, ezért tényleg mindent magaddal kell vinni. Egy jó instant túrás kiírásból kiderül az is hol tudsz vizet venni, merre vannak boltok.

Az instant túrát üzemeltető a saját weboldalára feltölti a szöveges itinert vagyis a pontos leírást a teljes útvonalról és egy track útvonalat, melyet navigációs készülékre töltve végig tudunk menni az útvonalon. Minden instant túrának van egy szintideje vagyis az az idő amely alatt végig kell járnod az útvonalat. Sikeres teljesítés esetén utólag kell megfizetned a befutó érem, kitűző, jelvény költségét, ezt általában támogatói hozzájárulásnak hívjuk, ennek mértéke is pontosan ismert, a kiírásban szerepel. Ha nem szeretnél semmit sem átvenni vagy megvenni a legtöbb esetben erre is van lehetőség. Ilyen esetben egy minimális összeget kérnek az üzemeltetésért.

Természetesen van mód a csoportos teljesítésre is, mindenkinek külön-külön igazolva. Igazoló kódot regisztrációval kapunk, ezért általában fizetni nem kell. Ha ez a túrázási mód még teljesen új, elsőnek hosszabb távon többen menjetek, mert biztonságérzetet ad, segíteni tudtok egymáson, valaki kevesebb vizet visz, valaki többet, több szem többet lát. A csoportos teljesítés során jobban oda kell figyelni, mert csoportosan könnyebb eltévedni. Jó a hangulat, beszélgettek egymással ezért mindenki azt hiszi a másik figyeli az utat. Legyen egy valaki aki figyel és elágazások esetén megvitathatjátok merre kell menni, ezáltal megtanulhattok tájékozódni is. Ez nagyon jó móka és jó tanulás is. Amikor már jobban megy a tájékozódás, összeállnak a saját jól bevált felszereléseid és kellő önbizalmad is lesz, nekivághatsz egyedül is.

Tájékozódni viszont meg kell tanulni, nem szabad csak egy navigációban bízni és vakon ezek alapján túrázni. Én azt vallom, hogy egy jó túrázónak a navigációs eszköz kiegészítő felszerelés.

Többször olvasom hozzászólásokban bátortalanabbaktól, számomra úgy tűnik tényleg kezdőktől, hogy egyedül is nekivághatok? Menni fog? Vagy valakivel menjek inkább? A válaszok általában persze menj, sima terep, nem gáz, nyomjad, hajrá, igaz hogy eltévedtem, de neked jó lesz, szenvedés volt de te nem én vagyok stb. Én inkább azt gondolom szoktasd magad az egyedüli túrázáshoz, tájékozódáshoz.

Egy nagyobb eltévedéses kudarc után megértem, hogy nem akarsz újra belevágni. Én a fokozatosságnak nagy híve vagyok, így az élmények gyarapodnak és ez fontos a fejlődéshez. Érezni fogod magadon mikor megy már jobban, akkor viszont bátran lépj tovább. És ezt is lehet fokozni ahogy én is csinálom, de azért én már inkább a másik véglet vagyok, nem feltétlenül követendő. Teljesen megértem, ha a saját anyám is azt mondja tudom, hogy nem vagy normális fiam, de tisztában van vele, hogy nem kockáztatok, csak olyan túrákat teljesítek melyekre képes vagyok. Találjátok meg benne azt, ami jó érzéssel tölt el és kellemes emlékeket ébreszt.

Teljesítménytúra:

A teljesítménytúra ezzel szemben egészen más, sokkal több élettel teli, mert egy időben egyszerre sokan vesznek részt rajta. Ezeket a túrákat a szervezők évente egyszer rendezik meg. A felkapottabb túrákat nagy számú résztvevővel, így aki részt akar venni rajta, kénytelen azon az adott napon indulni. Sajnos ez a nagy létszám hátrány is, mert nincs meg a nyugalom, a természetjárás élvezete azoknak akik erre is vágynak. Például a Gerecse 50 túrán közel 8.000 fő indul szinte egyszerre, ez pedig egy komplett emberfolyamot eredményez a túraútvonal jelentős részén. Idő kell amíg a különböző sebességű résztvevők eloszlanak a teljes útvonalon. Gyakori az is, hogy előnevezéshez kötik a részvételt az engedélyben szereplő létszámkeret miatt.

Tehát már jó előre ismert a nap amikor lehet nevezni és indulni. Az adott napon jellemzően reggel egy tól-ig időszakban történik meg a nevezés, rajtoltatás. A nevezés során a jelentkezési lap kitöltésével egy nálunk lévő értesítési telefonszám megadásával és a lap aláírásával elfogadjuk a szabályzatot, melynek legfontosabb része, hogy saját felelősségükre veszünk részt, a rendezőtől semmilyen kártérítést nem követelhetünk. Vagyis ha megsérülünk vagy eltévedünk az a mi hibánk. Van néhány ultra távú teljesítménytúra, melynek nevezéséhez sportorvosi igazolást is kérnek. Ezt ebben az esetben előzetesen be kell szereznünk. Az instant túráknál is van hasonló szabályzat, melyet az előzetes internetes nevezés során kell elfogadnunk. Orvosi alkalmasság igazolásáról instant túrák esetén még nem tudok.

A nevezési lap leadásakor befizetjük a részvételi díjat és a legtöbb túrán kapunk egy nyomtatott szöveges itinert, benne rövid ismertetővel a túráról, útvonallal, szintemelkedés és távolság vázlattal, térképpel, szöveges kiegészítő információkkal, a szervezők telefonszámaival, akiket értesíthetsz valamilyen felmerülő probléma esetén. Valamint itt szerepel a legfontosabb rész is, az igazoló bélyegzések oldal. Itt kell gyűjtenünk a pecséteket, kódokat, matricákat túrától függően, nem a telefonnal kell igazolnunk, mint az instant túráknál. Itt nincs online nyomkövetés, a pontokon áthaladva a pontőr vezeti, hogy ki haladt át, így tudja követni a szervező ki mikor hol volt még meg, hol veszett vagy veszhetett e

Vissza tudják keresni és mivel megadtunk egy telefonszámot akár fel is tudnak hívni. Ha valamilyen oknál fogva fel kell adnod a túrát, akkor lehetőség szerint egy ellenőrző ponton tedd meg. Ha erre nincs lehetőséged akkor a túratársaiddal üzend meg, hogy feladtad. Ha egyik sem megoldható akkor viszont feltétlenül hívd fel az itinerben szereplő telefonszámon a szervezőt és tájékoztasd arról mi a helyzet veled vagy veletek.

Sajnos vannak olyan teljesítménytúrák is ahol csak egy fecnit kapunk. Én ezt sajtpapírnak hívom, mert sok esetben csak arra jók, hogy az igazolásokat gyűjtsd rajtuk, használható információkból keveset tartalmaznak.

A teljesítménytúráknak is az instant túrákhoz hasonlóan van egy szintideje, amely alatt be kell érnünk a célba, de itt arra is oda kell figyelnünk, hogy az ellenőrző pontok csak bizonyos időszakokban vannak nyitva. Ha az egyikhez úgy érünk oda, hogy már nincs ott a pontőr, akkor már nincs értelme sietni, mert a végén általában úgysem kapunk a teljesítésért semmit sem. Azt, hogy jár-e ilyen esetben mégis oklevél, emléklap esetleg egyéb díjazás a szervezőtől függ. Tehát ha már nincs ott senki sem az ellenőrzőponton és nem sikerült igazolnunk akkor ezt az esetet hívjuk pontkihagyásnak, amely összejöhet úgy is, hogy letértünk az előírt útról és kihagytunk egy vagy több pontot. Lehet, hogy túl gyorsak vagyunk és még nincs nyitva az ellenőrző pont, ebben az esetben meg kell várnunk, különben ez is pontkihagyásnak számít. Erre az esetre csak akkor kerülhet sor ha futottunk, normál gyaloglással ez ritkán fordul elő, mert a pont nyitások ideje 6-7km/h sebességre kalkulált a legtöbb esetben.

A teljesítménytúra egy picit szorosabb keretek közötti teljesítést jelent az instanthoz képest, ahol csak az a lényeg, hogy a rajt és cél idő beleférjen az adott út kiírás szerinti szintidejébe. Azt, hogy pontosan mikor érinted a pontokat másodlagos, csak a sorrendre kell odafigyelni. Ha egy pontot véletlenül kihagytál a következő pont igazolásakor a rendszer rögtön értesít. Ebben az esetben vagy visszamész a hiányzó ponthoz vagy feladod, mert folytatni még tudod, de a teljesítésed sikertelen lesz.

A másik nagy különbség, hogy a teljesítménytúrákon mindig vannak frissítések is, ahol lehet vizet, üdítőt, csokit, mogyorót, kekszet, nápolyit, aszalványokat, gumicukrot, szendvicseket meleg ételt vagyis tényleg szinte mindent kapni. Ezek mértéke és mennyisége a nevezési díjtól is függ. Pár ezer forintért nem kapunk annyi mindent mint 5-8 ezerért.

Sikeres teljesítés után kitűző vagy a sokkal értékesebb jelvény és általában névre szóló oklevél, emléklap a jutalmunk. Ezért nem kell külön fizetni a nevezési díj tartalmazza.

Hangsúlyozom ismét, hogy a teljesítménytúra sem verseny mindenki ugyanazt kapja, aki sikeresen szintidőn belül a kiírás szerinti feltételeket teljesíti, de mindenki szeretne saját magához képest egy jó időt menni, ezért ha valaki utolér az út lehetőségeihez képest engedd el a gyorsabbat. Nyomasztó ha a sarkadban toporog, arról nem is beszélve, hogy sokszor nem az útra figyelsz, hanem erre és simán rosszul is léphetsz, mert sok esetben még gyorsításba is kezdesz emiatt. A gyorsabbak menjenek, ez biztonságosabb, főleg rád nézve ha náluk lassabb vagy. Lehetőség szerint ezért nagy létszámú résztvevő esetén próbálj meg az út jobb oldalán haladni.

Egy instant túrán ez a helyzet szinte sosem fordul elő, mert mindenki más időpontban teljesít. Ha a csend és nyugalom is fő szempont, akkor az instant a te világod vagy azok a teljesítménytúrák melyeken kevesen vesznek részt. Ha számodra inkább kell egy kis biztonságérzet a résztvevők miatt , szeretnél túratársakkal ismerkedni beszélgetni és nem bánod ha elhalmoznak ellátmánnyal is útközben, akkor a teljesítménytúrák.

Én mind a két stílust nagyon szeretem.

Remélem nem volt túl bonyolult az összehasonlításom.

Sok sikert kívánok akár instant, akár teljesítménytúra teljesítéséhez.

Dikran

Elkezdtem az alsóruházatos posztot is, de ma reggel úgy döntöttem előbb befejezem a világításokkal kapcsolatosat, mert az elmúlt egy hónapban szinte csak éjjel voltam terepen.

Ez is hosszabb lesz, mert elindulok a kezdetek kezdetétől. Mármint az én túrázós kezdetemtől. 

Az első terepen is használt lámpám egy 4,5V-os laposellemmel működő kinyítható fém házas lámpa volt. Biztosan sokan ismeritek, ma is lehet kapni. Ennek nagy előnye volt, hogy volt rajta egy kicsi fém fül amivel fel lehetett akasztani. Túrán ezt úgy használtam mint barlangban egy kis darab madzagot kötve a fülre a nyakamba akasztottam. A lámpa teljesítménye ma már nevetségesen kevés volt, így szinte semmit sem láttam. Azt teljesen el lehetett felejteni, hogy szúrófénnyel megkeresem a következő jelzést és megyek tovább. Inkább arra volt jó, hogy a már nagyon jól ismert útakon éjjel is kipróbáljam magam vagy ha a naplementét néztem meg, akkor visszataláljak a közelben lévő kiindulási pontra. Nagy hátránya volt, hogy nagyon sokat fogyasztott, az izzó is hagyományos wolfram szálas volt, ezért mindig kellett hozzá több tartalék lapos elem és izzó is. Később megjelent egy kis tuningolás is hozzá, ez nem jelentett mást mint egy halogén izzót. Húha milyen fénye lett! De cserébe az elemek piszok gyorsan lemerültek. Akkoriban még nem igazán volt más alternatívája ennek. A másik megoldás a rúd kézilámpa volt, de ezt végig cipelni kellett kézben. És hol volt a ma már teljesen megszokott fejlámpa? Még a gondolatát sem ismertük. És fel sem merült az, hogy egész éjjel gyaloglunk.

A gyaloglással párhuzamosan elkezdtem a másik nagy szerelmem, a barlangászatot is, itt már voltak megoldások a világításra, ebbe nem megyek most bele, de itt ismerkedtem meg a fejlámpákkal. Gyalogos túrákon nem használtam ezeket, mert nehezek voltak, de az első fejlámpán egy kis gumi pántos, az előző bekezdésben szereplő lapos kézi lámpához nagyon hasonló szerkezet volt, szintén 4,5V-os elemmel, hagyományos izzóval és már tudott némileg fokuszálni is, lehetett tekergetni a foncsor részét.

Ezeket használtam nagyon sokáig, pontosan addig amíg meg nem nyílt Budapesten egy igazi outdoor ruházati és felszerelési bolt, A TENGERSZEM. Azért írtam így nagy betűvel, mert akkoriban ez volt az egyetlen ilyen hely, szinte valamilyen szentéjként kezeltük, sokszor suli után csak úgy bementünk nézelődni, sóvárogni és álmodozni, kézbe venni és ha lehetett kipróbálni, majd másnap a többiek előtt magabiztosan előadni, hogy mi is volt a kezünkben. A mi anyagi lehetőségeinkhez képest fényévekkel távolabb volt minden, de láttuk hogy léteznek profi felszerelési cuccok is.

Ez az időszak az amikor hozzá lehetett jutni itthon is a Petzl cég termékeihez. Ez a gyártó mindenkinek ismert aki valamilyen szabadidős sportot űz. Az egyik katalógusban magláttam a Petzl Zoom fejlámpát, az ára is barátságos volt, elérhető mezei halandóknak is, így egyik születésnapra ez volt vágyaim netovábbja. Szüleimnek hála meg is kaptam és ezzel már komolyabban lehetett világítani. Szintén laposelemmel mükődött, de ekkora már a Duracell nyuszi is megérkezett és ezekkel a tartós elemekkel már nem kellett egy fél tálca Periont is magunkkal vinni. Több féle verziója is volt, külön zsebbe rakható elemtartóval, halogén izzóval. Nagyon szerettem én is. És ez már vízálló volt! Esőben nem ázott be, nem kelett vigyáznom rá. A fényeloszlása nagyságrendekkel jobb volt mint az eddig használt lámpáké és a fókusza is alkalmassá tette a keresésre vagyis arra, hogy megtaláljuk a következő jelzést a sötét erdőben. Ezekkel a lámpákkal már bátrabban elindultunk éjjel is, akár a barlangokhoz akár csak túrázni.

A következő lépcsőfok számomra az egyetemi éveim alatt jött el, ekkor már dolgoztam ipari alpinistaként, az anyagi lehetőségeim sokat javultak, ezért megvettem az első led technológiás fejlámpámat. Ez pedig a Petzl Duo led, ez még 14db hagyományos ledet tartalmazott. Fő újdonsága, hogy dupla fényforrással rendelkezett. Volt egy ledes része, amely szórt fénnyel világított, szépen megvilágította a terepet jól lehetett látni egy kb 10m-es körben mindent. És volt egy önálló pontmegvilágításra alkalmas lámpa része is, ezzel pedig lehetett keresni, bár a kisebb foncsor miatt sokkal korlátozottabb volt a teljesítménye mint a sima Zoom lámpámnak. A Duoba már négy darab ceruza akkumulátort lehetett tenni vagy lehetett hozzá kapni gyári akksit is. Ebben az időszakban terjedtek el a NiMH akkumulátorok, folyamatosan nőt a kapacitásuk. Ezeket használtam én is, egy éjszakát 2-3 garnitúrával végig lehetett csinálni. Például ezzel teljesítettem a Sajgó 50 éjszakai teljesítménytúrát is. Nagy barátságot kötöttünk.

Főleg a kisebb teljesítményű fókusz miatt léptem tovább a nagyon sokáig használt Petzl Myo XP-re. Húha ez már 3 fokozatú fényerővel világít és van egy Boost (turbo) fokozat is, 65m-re elvilágít és egy kis lencsével lehet szórt vagy pont fény között választani. Mindez egy lámpában, könnyú súllyal és a meglévő ceruza akksijaimmal használható. Megvettem mert a Duo jól világított, de a nagyobb tömege miatt az éjszaka végére már kényelmetlenné vált. És szerencsére nem csalódtam ez a lámpa volt a pár évvel ezelőtt megtörtént váltásokig hű társam hóban-fagyban-esőben. Tényleg sosem okozott csalódást, 2-3 garnitúra NiMH akksival ez is elment egy éjszakát.

A ledes technológia az elmúlt 10 évben hatalmasat fejlődött, megjelentek a Petzl-nek és sok más nevesebb gyártónak is jobbnál-jobb termékei és a kínai koppintások is szorosan követték ezen gyártók termékeit. A sok résztvevős éjszakai teljesítménytúrákon már figyeltem azt is ki mivel világít. Sok Silva, Petzl, Varta és egyéb gyártók mellett nagyon sokan megvették és használták a kínai noname lámpákat is. Az igazság az, hogy ezeknek egyike sem tetszett igazán, vagy túlságosan hideg volt a fénye, vagy a fényeloszlása volt számomra elfogadhatatlan, vagy vibrált. Nem, ezek számomra biztosan nem jók.

És ekkor az egyik éjszakai túrámon egy ponton igazoltam, amikor valaki üstökösként, gyönyőrűen bevilágítva mindent beérkezett utánam a pontra. Hiába világítottam a Petzl Myo-val teljesen elnyomta. Ez az, ezt keresem. Melegfényű megvilágítás, csodálatos fényelosztás, hibátlan kontúrok a megvilágított terület szélén. Beszélgetésbe kezdtem vele és kiderült, hogy a lámpája egy közepes árfekvésű Ledlenser. Másnap elkezdtem bújni a netet és meg is találtam egyet. Ez pedig a Ledlenser Neo10R, gyorsan meg is rendeltem.

Amikor megjött gyermeki izgalommal vártam, hogy eljöjjön a sötét este és rögtön magammal is vittem egy kisebb útra a Petzl Myo XP-vel együtt, mégiscsak kell egy összehasonlítás. Teljesen le voltam nyügőzve. A 10 éves Petzl teljesítményén már jelentősen túllépett a technológia nem is kérdés, de ekkora különbséget még én sem vártam.

A pont megvilágító képessége is tényleg elképesztő 200-300m távolságban lévő fákat pásztáztam és fel is ismertem szépen mindent, nem volt egy hófehér paca mint a legtöbb kínai lámpa esetén. Ezekre a kínai lámpákra csodálatos értékeket írnak de terepen szerintem használhatatlanok. Becsatolok két képet is, az egyiken a kínai koppintott lámpákra jellemző fényképet látjátok éjjel, nem saját fotó de a lényeg látszik, a másik pedig a Ledlenser Neo10R lámpám közepes fényerővel. És van egy további fontos funkciója is, az elemtartón egy piros led világít, így éjjel könnyebben észrevesznek ha úton kell gyalogolnom.

Én megtaláltam a tuti gyártót, ezek a lámpák nem olcsók, de 7 év garanciát ad a termékeire. A lámpái könnyűek és már Li-ion rúd akksikkal működnek (Li-ion 12210). Mindig viszek magammal egy tartalék akkumulátort is, de még sosem kellett cserélnem, a hosszú téli éjszakákat is szépen végig világítja még fagyos időben is. Most ez a lámpa az egyik fő társam.

A Ledlenser nem okozott csalódást ezért vettem egy másikat is a gyártótól. Ez pedig az MH11, ennek ára már 55.000Ft. Komoly összeg, de ezért cserébe nagyon nagy fényteljesítményt kapunk, sok extra funkcióval, már van piros, zöld és kék fénye is és a legfontosabb tulajdonsága az inteligens fényerő vezérlés. Ez a lámpa érzékeli, hogy az adott pillanatban mekkora fényerőre van szükség, ezt pedig egy fényérzékelővel teszi, a visszaverődő fényt méri valós időben. Ennek nagy előnye, hogy a teljes út során nem kell nekem kapcsolgatnom a fokozatok között, teljesen automatikus és jól is működik. Ha ránézek a kezemben tartott nyomtatott itinerre vagy a telefonomra, akkor ezt érzékeli és lecsökkenti a teljesítményt, vagyis látom a szöveget, ha azonban felemelem a fejem, hogy a terepen lássam amit olvastam, akkor ismét megemeli, fokozatosan a környezethez igazítva. Nagyon jól működik, ez jelenti ma a legnagyobb kényelmet a világítás terén, ez szerintem nem is kérdés. Egyetlen hátránya, hogy ehhez a lámpához magammal kell vinnem egy Li-ion akkumulátort is, mert ebben az inteligens üzemmódban nem bír ki egy teljes éjszakát.

Összegezve:

Ha valaki csak alkalomszerűen túrázik éjjel felesleges egy drága lámpát vennie, elégedett lesz egy minőségi lámpával. Ekkor sem ajánlom az ebay-ről, amazon-ról vagy aliexpress-ről rendelt gagyi kínai lámpákat, inkább kisebb tudású, de jól működő minőségi fejlámpát vegyen. Javaslom, hogy a már divatos termék bemutatókat, teszteket nézze végig egy videomegosztó oldalon, és ezek alapján döntsön ha máshogyan nem sikerül.

Aki viszont sokszor fogja használni vegyen egy nagyon jó lámpát, igen tudom, hogy nagyon sokba kerül, de azt a kényelmet amelyet nyújt bőven visszakapjuk. Éjjel nagyon fontos, hogy mindent tökéletesen lássunk, a nehéz terepen folyamatosan kell az utat figyelnünk, mert sokkal nagyobb az esélye, hogy rosszul lépünk. Egy rossz túlságosan hidegfényű lámpával egyszerűen nem látjuk jól a terepet és nem igazán fog segíteni abban, hogy ideális feltételeket teremtsünk éjszakai utunk során. A másik tényező, pedig az, hogy lássuk merre kell menni, az erdőben még csak-csak megoldjuk ezt kisebb ide-oda mászkálással, de mi van ha egy nagyobb réten kell átmennünk? Hol megy az út? Látom ki van taposva itt előttem, de több felé is megy. Pont ilyen esetben jön elő ezeknek a minőségi lámpáknak a legnagyobb előnye, több száz méterre előre világítanak és ezt úgy teszik, hogy beazonosítható, jól látható a megvilágított terület. Én is többször belefutottam már ilyen helyzetbe, amikor utolértem több túratársat és láttam, hogy tanácstalanul álltak egy ilyen helyzet előtt, mert nem látták a következő pontot a kisebb teljesítményű vagy alacsonyabb minőséget képviselő lámpáik fényében. És egy gyatra lámpával végig menni a sötét erdőben egész éjjel borzasztóan fárasztó szellemileg is.

És én mint tudjátok sokat megyek egyedül éjjel, így nem kérdés számomra, hogy megérte-e.

Ha valakinek kérdése is lenne szívesen válaszolok, ha tudok.

Mindenkinek jó éjszakai túrázást kívánok. Felejthetetlen élményekkel gazdagodhatunk. De tényleg.

Dikran

Előre bocsájtom, hogy az ajánlott felszereléseket pasiként ajánlom, ebből kifolyólag nincs tapasztalatom az ideális női cuccokról, bár ajánlásaim egy része univerzálisan használható mindkét nem számára.

Ha valaki esetleg a női ruhadarabokról szívesen ír tapasztalatokat akár posztként, akár megosztással boldogon feltöltöm a blogra és a Teljesítménytúráim Facebook csoportba.

Sajnos a mostani maradj otthon helyzetben bőven van időm arra is, hogy a tervezett bevált cuccokról írjak. Ezt az összefoglalót 30 évnyi tapasztalattal a hátam mögött elsősorban olyanoknak írtam meg, akik mostanában tervezik, hogy túrázni kezdenek akár teljesítménytúrán, akár instant túrán, vagy csak saját maguknak élményből és picit elvesztek a miben is induljak el kérdésnek. Esetleg azoknak is, akik rövidebb távok után újabb szintet szeretnének lépni és azon gondolkoznak jó lesz-e minden felszerelésük ehhez is.

Azt tapasztalom, hogy nagyon sokan a rosszul megválasztott lábbeli miatt kénytelenek feladni vagy fogcsikorgatva, bicegve, de beszenvedik magukat a célba, azt hiszem nem túl nagy az öröm náluk, amikor végre vége. Biztos vannak olyanok is akik tanulnak ebből és nem feltétlenül indulnak el újra hosszú távon, de amikor tényleg saját magadhoz képest nagyon jó állapotban be tudsz sétálni a célba és tudod, hogy van még tartalék is benned, na akkor sikerült jól teljesíteni. Legalábbis szerintem.

Távban azt gondolom 25-30km feletti hosszokról van szó, mert ennél rövidebb szakaszokhoz nem feltétlenül kell ennyire körültekintően összeválogatni a felszereléseket. Terepfutáshoz ideális lábbelikről nincsenek tapasztalataim, mert én a saját szabályom szerint gyaloglom, ebben nem tudok segíteni.

Leírom, hogy az én kezdetemtől mostanáig mit vettem, mit használtam. Szólok előre, hogy hosszú lesz, ezt megírni nekem nem megy pár bekezdésben. Ez a legfonotsabb, a lábbeli, a később bemutatásra kerülő ruhadarabok felszerelési eszközök néhány kivételtől eltekintve a komfortot növelik. És végül leírom azt is hogyan szoktam összeválogatni a cuccokat egy ultra távra. Mindenkinek más válik be, nekem ezek a ruhadarabok biztosítják azt, hogy megvalósuljon, amit Regula Tamás (regulat) Katarzis nélkül blogjában is ír "mosolyogni a célban is".

Amikor először elkezdtem a túrázást, akkor még megvolt a Tisza Cipőgyár. Az első túrázásaimra egy magasszárú tornacipőt használtam, lehet sokaknak ismerős, fehér talpú kék fehér csíkos magasszárú vászon tornacipő volt. Ma a rövidszárú fazon fesztivál dorkó néven is ismert lehet. Nem sok emlékem maradt erről a korszakomról, de azt tudom, hogy 13-14 éves korombam kezdtem el és kb 10-12km-kel kezdtem. Akkoriban Pasaréten laktunk a szüleimmel így kézenfekvő volt az 56-os villamossal kiutazni Hűvösvölgybe, innen csillagtúrákat (ezek olyan utak, amelyek visszatérnek a kiindulási pontba) teljesítettem, minden közelben található hegyet-völgyet bejártam. És megvettem életem első turista térképét is a Budai-hegységről. Szereztem hozzá egy mechanikus távolságmérő műszert is (még DDR gyártmány) a Carthographia mintaboltban a Bajcsy Zsilinszky úton. Vettem egy tájolót is és elkezdtem a terepi tájékozódást. Sorban megvettem a Budapest körüli hegységek turistatérképeit is. Ezek a térképek, műszerek a mai napig megvannak. Emlékek.

Órákon keresztül képes voltam böngészni, új célokat, helyeket keresni, térképolvasást tanulni. A térképekből próbáltam meg összeállítani mire is van szükségem a kiválasztott cél sikeres eléréséhez. Ez a gyakorlatom a mai napig megmaradt, ma is megveszem az újabb kiadású turista térképeket és ismeretlen hely esetén végignézem az útvonalat. Ehhez papír alapú tékép kell a számítógép monitorján ez nem az igazi.

Amikor már tényleg kezdtem kiismerni magam a térképen, kezdett jobban menni a tájékozódás is, akkor már a szüleimet is elcsábítottam, velük is sok helyen megfordultam. Ma már ez nem életszerű, de amikor felnőttem, még semmitől nem kellett tartani gyerekként sem. El is fáradtak ezeken az utakon, és láttam azt is, hogy milyen fontos egy jó lábbeli. Volt amikor ezek miatt kellett rövidíteni, visszamenni, befejezni. Mire az általános iskolát befejeztem véglegesen megfertőződtem, innentől kezdtem el tudatosabban felszereléseket gyűjteni, vásárolni.

Az elkopott tornacipő után már szerettem volna valami bakancsszerűséget, azért írem ezt, mert messze nem volt ez még túrabakancs. Mindenféle bőr magasszárú cipőim voltak, melyeket a szüleim vásároltak meg nekem, ezek még nem voltak teljes értékűek, de komoly minőségi ugrást jelentettek a vászon tornacipőhöz képest. Nagy előnyük volt, hogy kevésbé áztak be. Több párat is széttapostam, elhasználtam. Zokniból akkoriban nem volt nagy választék, magasszárú volt, ennyi. Sajnos sokszor kellett igazítani, különben termetes vízhólyaggal bosszulta meg ha összegyűrődött a cipőmben.

Középiskolai tanulmányaim alatt jutottam hozzá egy katonai surranóhoz. Új volt, szép volt, kaptam hozzá marhafaggyút is, hogy ápolni tudjam. Azt hittem megvan a tuti lábbeli. Ezekben még nem volt igazi talpbetét, egy műanyag rácsos betét volt benne. Elkezdtem használni és amíg rövid távokat mentem benne viszonylag jól viselkedett, de ha átléptem a számomra kritikus 20km-t pokoli volt benne menni. Tele vízhólyaggal és egy hosszabb 30km-es túra után az egyik nagylábújjam körme teljesen bevérzett. Akkor még nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, gondoltam olyan lesz mint amikor komolyabban megütöttem valamelyik körmöm, kicsit bevérzett, de majd lenő és minden rendben lesz. Hát nagyon nem ez történt, elhat szépen az egész le is esett az egész kompletten, így megtapasztalhattam én is, amit bizonyára már sok más tapasztaltabb túrázó is, a lábbeli nagyon fontos, ha nem jó arra a körmeim is rámehetnek. Ma már tudom, hogy ennek a surranó volt az oka, nem volt jó sem a mérte sem amire használtam és hiába voltak ápoltak a lábújkörmeim, nem ezen múlt.

Az előzőekből okulva elkezdtem gyűjteni egy igazi túrabakancsra. Akkoriban már sokat jártam a Mountexbe is és meg is lett a vágyaim netovábbja. Merrel Millenium Superlight II, igazi túrabakancs egy darab 2,4mm vastag bőrből, békanyelvvel, ütéscsillapitó talppal, gumi orrvédővel, szuper fűzőrendszerrel. 1993-ban járunk és akkoriban ez 26.700Ft volt. Ez volt az első igazi túrabakancsom azért emlékszem rá ennyire, na meg mert bazi sokat kellett gyűjtenem rá. Szóval megvettem és vettem hozzá egy vastagabb magasszárú túrazoknit is.

Elkezdtem használni és kinyílt a világ. Szépen lassan betörtem, ápoltam vigyáztam rá és akkor még nem tudtam mi is az a Vibram talp amiről sokat beszéltek. Nagyon bírta szinte nem is kopott. Idővel azért rájöttem, hogy a sok apró minta puha sáros talajon nem ideális, mert hamar megtelik a mintázat és csúszni kezd. Aszfalton, zúzalékkövön, dózerúton tökéletes volt, de a sáros erdei talaj nem volt barátja. Megtanultam úgy közlekedni, hogy a legkevésbé sáros részekre lépjek. Kétszer is újratalpaltattam mire végleg anyyira elfáradt a bőr része, hogy a cipész közölte nincs tovább. A zoknikat sorban cseréltem, mert ahogy kinyúltak elkezdtek csúszkálni a lábamon és a varrások, vastagabb részek mentén vízhólyagokat okoztak. Akkoriban még nem voltak varrás nélküli speciális zoknik.

Ez az időszak az, amikor megismerkedtem a szervezett teljesítménytúrázással. Az első ilyen túrám 1996-ban a Gerecse 50 volt. Oda is ebben mentem, komoly tempót diktálva 8:40 alatt beétünk, a zokni bakancs páros nálam rendben volt, a gondok akkor kezdődtek amikor a Keletiben leszálltunk a vonatról és háromnegyed óra alatt elbotorkáltunk a Metroig. Volt egy hét izomláz, kínlódás, szenvedés, de sorban jöttek utána az 50-esek, Budai 50, Csepel 50, Eötvös 50. A bakancsom helyt állt, már én is kezdtem jobban bírni, de megtapasztaltam azt is, hogy a bakancsok alap súlya is komoly tényező. A Merrell nem volt a legkönnyebb és ahogy írtam a harmadik talpalást már nem lehetett elvégezni, következett egy váltás.

Újabb bakancsot kerestem és a teljesítménytúrákra átállás miatt már a könnyebb verziókat kezdtem el keresni, amit Garmont termékei között találtam meg. Ezek félmagasszárú bakancsok voltak, a bokát rögzítő fűzőszem fölött csak két fűző volt még és a saroknál alacsonyabb volt a hátsó része. Nagyon kényelmes volt, könnyű volt, nem volt fárasztó hosszabb utakon sem, a bokámat is jól tartotta, nagyon szerettem. Két vagy három párat is vettem Garmontból az utolsó már egy speciális membránnal elátott Goretex verzió volt. A talp mintázata nem volt olyan finom, mint a Merrellnek, gyorsabban kopott mert saját márkájú talpa volt, cserébe sáros talajon sokkal jobban tapadt. A nagy hátránya az volt, hogy a kopó talp alatti puhább ütéselnyelő réteg nálam mindegyik Garmontnál 2-3 év használat után berepedezett, szétmálott, morzsolódott. A Goretex membrános verzióval simán átkeltem bokáig érő patakon, pocsolyákon, nem ázott be. Volt amit ridegtartásban tartottam, szinte nem is foglalkoztam vele, bírja amíg bírja max kidobom. Ilyen körülmények között is helytállt.

A Garmont fűzőrendszere egészen előlről indul, főleg a félcipők esetén, így teljesen a lábfejre lehetett igazítani, nagyon jól fogta a lábfejemet, egyetlen hátránya volt, hogy ha nem figyeltem oda sziklás terepen könnyen ki lehetett rúgni, szakítani a szegecset, lehetett otthon javítani.

Sem a Merrellnek, sem a Garmontnak nem szakadt szét a belső bélése, nem volt magától történő szegecs kiszakadása a bőrből, sem talp vagy orrvédő leválása a külső részeken, egyszerűen elfáradt az intenzív használatban, a bőr része elrepedt a járástól megtört részén. Ezek a bakancsok a magyaroszági középhegységekben voltak velem, nem voltak magashegységben. A belső bélés egyébként szintén nagyon fontos nem jó, ha a sarok vonalában vastag varrás van, mert ez idővel nyomni fog, amely vízhólyagot okoz. Én nem szerettem a bőr belsőrészű bakancsokat, a membránnal elátott verziókat vásárolom a mai napig, mert ezekben kellően szellőzik a lábfejem. Újabb fontos szempont, hogy járás közben nem csúszkálhat a lábunk a bakancsban, mert szintén dörzsőlődik a lábunk, vízhólyagok ekkor is könnyen kialakulhatnak, a bakancs bélése is kikopik és a zoknink is folyamatosan összegyűrődik.

A következő minőségi ugrás akkor történt meg nálam amikor elkezdtem az Alpokban és a Tátrában is túrázni. Ezekre a terepekre már ezek a puha talpú bakancsok kevésnek bizonyultak, nem voltak elég merevek, deformálódott a talpuk és rendkívül megterhelő volt a járás bennük. Hasonló kényelmetlenséget okoz például az erdészeti úton a gumikerekes nagy gépek által hagyott mintákon hosszan gyalogolni, vagy például hasonlóan megterhelő még a nagy méretű zúzalékköveken gyaloglás.

A Garmont a hegyekbe kevés volt, ezért megvettem életem első igazi magashegyi bakancsát a LaSportiva Makalut, szép zöld színben. A másik szimpatikus bakancs a klasszikus LaSportiva Himalaja volt, varrott talppal, de akkoriban még keskenyebb volt a lábfejem és ebben zokniban is lötyögött. Ez szintén nem jó, mármint ha oldalirányban is mozog a lábfejünk. Nehéz merev talpú bakancs, hágóvas rögzítési lehetőséggel. Egyszer persze kipróbáltam és elmentem benne egy Töki Tökölőre, 36km-re, de soha többet nem mentem hosszabb túrára Makaluban. Pokoli volt az utolsó hat kilométer, ez a bakancs nem erre való. Nagyon nehéz, merev és teljesen kikészült benne a bokám. Zokni igazítás állandóan, de sehogy sem volt jó, végül kifűzve botorkáltam be a célba. Én is megtanultam, ilyenben nem megyünk teljesítménytúrára. A magashegységi túrákon hű társam volt, de ott is kombinálva használtam. Amíg a terep engedte a puha talpú könnyű Garmontban mentem fel, majd átvettem és a nehéz terepen a LaSportiva volt rajtam, lefelé menet szintén csere, amikor kellett. Ennek a módszernek további előnye, hogy a két bakancs mindig a saját terepén volt használatban, sokkal jobb állapotban maradt mind a kettő. Igaz mindig cipelni kellett az egyiket, de ez minimális kényelmetlenséget okozott a kényelemhez képest.

Így teltek az éveim, gyűjtöttem a tapasztalatokat, kialakultak az igényeim, melyekhez összegyűltek a bakancsaim is, komplett flottám lett. És megtanultam a bakancs kategóriákat is.

Most pedig eljutottam a beszámolómban az elmúlt 5-10 évemhez, remélem bírjátok még mert most megírom azt is hogyan választok bakancsot vásárláskor és a túrákra.

Bakancsvásárlás, ahogy én csinálom:

Ma már hála a netes rendelés lehetőségének kizárólag így vásárolok túrázáshoz lábbelit. Ennek nagy előnye, hogy a boltban nincs idő és lehetőség arra, hogy órákat eltöltsek a kiválasztott lábbeliben. Zavaró az is, hogy néhány kivételtől eltekintve az eladó sok esetben egy terméket akar eladni, nem igazán szeretne vacakolni velem, főleg ha bizonytalankodok, márpedig miért ne tenném hiszen nem egy utcai cipőt veszek, hanem valami olyasmit, aminek helyt kell állnia egész nap nehéz terepen. Másrészt pedig az eddig bevált és használt zoknijaimmal szeretném kipróbálni a kiválasztott lábbelit.

Tehát kiválasztok egyet, megrendelem és ha megkaptam a speciális túrazoknimmal kipróbálom. Ha nem lesz jó, akkor visszaküldöm, ennyi kelemetlenséget el tudok viselni. Főleg úgy hogy sok cég ingyenes visszaszállítást is alkalmaz.

Picit kitérek arra mi is az a speciális túrazokni. Nekem a merinó gyapjúból készült típusok váltak be, ezeket a Mountexben veszem (pld. Smartwool márka), nem olcsók, egy pár 6-12.000Ft-ba kerül. Jesszusom, merül fel egyenesekben, de hát ez csak egy zokni. Nos, nem. A legfontosabb, hogy varrás nélkül készül, így a bakancsban ne lesz egy vonal, amely zavaró, főleg a lábfejnél van ilyen, itt feltörheti a lábunkat. Nem kell szerintem extra hosszúnak lennie, túrazokni hossz bőven elég, bokazokni nem jó, mert ha rövidnadrágban vagyunk jó ha védi a bokánkat az aljnövényzettől, indáktól, felcsapodó, eltörő ágaktól, mindenféle törmeléktől. Van aki a manapság divatos kompressziós zoknikra esküszik én nem szeretem ezeket. A futók nagyon kedvelik, főleg rajtuk láthatunk ilyen zoknikat. A másik nagyon fontos tulajdonsága, hogy elvezeti az izzadságot, így nem fülled, pálik be a lábunk, technológiájából adódóan a szára felé vezeti el, ezáltal nagyban hozzájárul ahhoz, hogy végig száraz maradjon a lábfejünk és ez nagyon fontos. Azt is tudnotok kell, hogy ezek a zoknik párban használandóak, mármint a saját megvett párjával, ha az egyik pár elkopott elszakadt, akkor ne cseréljétek ki egy másikra inkább vegyetek egy új párat. A megvett pár jobbos és balos verzióból áll, a megfelelő lábra kell felhúzni. Méretválasztásnál pont akkora kell mint az utcai lábbelink mérete, ha kicsi akkor feszül és a lábújaknál zavar, ha nagy akkor viszont meggyűrődhet, aminek már többször leírtam a kellemetlen következményét.

Remélem megvan az ideális zokni, ezzel kell kipróbálni a megrendelt vagy a boltban kiválasztott bakancsot, túracipőt. Méret választás számomra akkor jó, ha maximum 1 számmal nagyobb mint az utcai cipő méretem, ezt ajánlom neked is. Ha pont ugyanakkorát vásárolsz, akkor sajnos nincs hely az egyrészt a hosszú táv során megdagadó lábadnak, másrészt pedig meredek lejtőn a lábfejed előre csúszik, a bekötött bakancs fűzője tartja meg a bokád, sajnos ilyenkor általában nincs elég hely a lábújaidnak, minden lépésnél a lábújaid nekifeszülnek a bakancs orrészének, így garantáltam vízhólyagjaid lesznek, rosszabb esetben pedig bevéreznek a körmeid, melyeket hozzám hasonlóan te is elveszthetsz. Javaslom, hogy a méretválasztás előtt alaposan nézd meg a lábaid, persze tudom, hogy ismered mert a tiéd, de azt is nézd meg melyik a leghosszabb lábújad. Ez fogja meghatározni a számodra jó méretű bakancsot, ehhez válasz méretet.

Én otthon egy-két órát járkálok benne a lakásban, lépcsőzök és arra figyelek hogy ne nyomjon sehol sem, ne csúszkáljon a lábfejem benne. És igen többször le is guggolok, mert így tudom kipróbálni azt, hogy meredek emelkedőn is megfelelő lesz-e, nem fogja-e feszíteni a bokámat. Mint látjátok elég hosszú folyamat a túrázáshoz jó lábbeli kiválasztása.

Remélhetőleg megvan az ideális méret számodra, akkor meg kell venned és először rövid 5-20km közötti távokon be kell törni. Több alkalommal, általában három-négy alkalom után már meg lehet próbálni hosszabb távokat is. Amennyiben ultra távra készülsz, akkor legyen több 50km-es teljesítésed is ezzel az új bakanccsal. Ezt mindenképpen tanácsolom, mert megtréfálhat az új lábbeli, velem is előfordult már, hogy 50km alatt rendben volt, e felett már nem volt az igazi. Pont ezek miatt is van több bakancsom, így mindig az ideálisban indulok el.

Ez a betörési ciklus azért is fontos, mert a betörés során fog kialakulni az új lábbelid ideális formája, amely a te lábfejedre alakul ki, formálódik rá. Emiatt én nem adok kölcsön bakancsot, mert akinek kölcsönadnám tök máshogy megy benne és mire visszakapom már nem olyan mint előtte volt.

Én 4-5 lábbelit használok egyszerre több zoknival, mindig az ideális párt állítom össze, amit ahhoz igazítok, hogy az adott túra hova megy milyen szakaszokon kell haladnom, milyen a terep. Azokon a teljesítménytúrákon melyeken már voltam ott már tudom, amin még nem, annak az útvonalát ellenőrzöm egy térképen, elemezve az útvonalat. Az előzőek miatt már nem emlékszem arra mikor volt vízhólyagom vagy kidörzsölődésem, rándulásom, bokafájdalmam. Gyakorlatilag az ultra távok végén sincs semmi baja a lábamnak.

Számomra még vannak a kiválasztásnál további fontos szempontok. Remélem bírjátok még.

A bakancsokat kategórizálják, azért, hogy tudjuk melyiket milyen terepre ajánlja a gyártó. Túrákra, teljesítménytúrákra, ultra távokra A vagy AB kategóriájút választok. Lehetőség szerint mindig valamilyen membránnal ellátott verziót használok, pld Goretex, Gritex, Keen Dry. Ez nagyon fontos, mert ha a lábbeli beázik a vizes belső résszel, zoknival még csak-csak elvagyunk valahogy, de a lábunk teljesen szétázik, a bőr a lábfejünkön megpuhul és sokkal kevésbé viseli el az intenzív járás igénybevételét. Ha olyan túrán veszek részt, ahol van esély arra, hogy elázik a zoknim, akkor mindig viszek magammal tartalékot. Sokszor komoly szakadó esőben is gyaloglom és a membránnal ellátott bakancsaim bírják a strapát szinte teljesen száraz marad a lábam ezekben.

A membránnal elátott lábbelik további előnye, hogy a membránon keresztül a pára is kijut a kültérbe, elvileg ezáltal az izzadság is elvezetődik. Én ezt feltételekkel kezelem, mert a szintetikus anyagú lábbelijeimnél ez biztosan működik, de a bőr alapú és már Wax-al (ez egy speciális ápolószer, melyet bőr lábbelik ápolásához használunk) ápoltaknál biztosan nem, mert a Waxolás értelme, a bőr ápolásán kívül, hogy vízállóvá is tegye a bőrt, vagyis hogy kevésbé ázon be. Így viszont a nedvesség se be se ki elve valósul meg, ezért is használok speciális túrazoknit.

A talpa lehetőleg mindegyiknek Vibram márkájú vagy valami hasonló minőségű legyen. Van olyan is, amely durva mintázatú, széles magas bordákkal ezeket sáros, csúszós esetleg havas terepen használom. Ha viszont sok az aszfalt, erdészeti út, dózer út, akkor olyat választok amelynek sűrűbb a mintázata. Két típust megmutatok.

Van olyan bakancsom is, amely valamilyen szintetikus anyagú de vannak igazi bőrből készült verziók is. Ezeknél mindig arra figyelek, hogy az orr része egy darabból legyen, ne legyen ott varrás, ahol a járás során megtörik, mert azt tapasztaltam, hogy itt mindig szétszakad a varrás és szétnyílik az anyag. A lentebb becsatolt Meindl bakancs pont ilyen. Nagyon fontos, hogy az orr részén legyen gumi védelem is, de ez forduljon rá annyira, hogy a körmeim is védve legyenek. A túra elején még szépen járunk ahogy viszont nő a megtett táv a járásunk egyre monotonobbá válik, hosszú távon pedig egyre gyakoribbá válik az hogy belerúgunk egy kőbe, faágba valamilyen kiálló tereptárgyba. És ilyenkor jó ha csak a szitkozódás marad nem sérülnek meg az lábújaink.

A félmagasszárú típusokat technikásabb nehezebb terepen használom, mert nagyon jól tartja a bokámat. Olyan típusokat választok, melyek sarok része V alakú kivágással rendelkezik, mert így az Achilles-ín nem feszül neki ennek a résznek, így nem nyomja.

A másik csoportom a félcipők, de ezek is a bakancsokhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, ezeket olyan terepen használom, amely könnyebb, nincs benn sok meredek út, nehéz terep inkább sok az egyenes erdészeti, dózer vagy műút. Egy Hitec félcipő képét csatoltam, ezt nagyon szeretem, mert a bakancsokra jellemző talpszerkezettel rendelkezik.

És végül még egy utolsó fontos részlet, a gyári talpbetét. Ezt általában mindig kicserélem rögtön, már az otthoni kipróbálás során is a jól bevált zselés talpbetéteim egyikére. Ilyen számomra bevált márka és típus a Scholl GelActiv Sport és a Sidas Outdoor Gel. A Sidast használom ultra távokon.

Felmerült bennem az is, hogy a futók által kedvelt Salomon márkából kipróbáljak egy futócipőt, de elvetettem, mert számomra ezek a bakancsok, félcipők tökéletesen megfelelnek, tartják a bokámat nehéz terepen, nem áznak be így nem okoznak csalódást. Nem kell félbehagynom egy hosszú távot. Mert egyedül főleg éjjel egy kellemetlen malőr pokollá teszi az egészet. És még valahogy le is kell botorkálni a lakott részekre.

Élettartam:

A tapasztalatom az, hogy a mai általam megvett márkájú (Meindl, Hanwag, Salomon, Hitec, Gritec, Keen) lábbelik kb. 1500-2000km-t bírnak utána már ultra távokra alkalmatlanná válnak, ezért egyre rövidebb távokon használom ezeket, amíg véglegesen tönkre nem mennek. Utána kerti cipőként vagy munkában fejezik be végső pályafutásukat.

Túra után jellemzően másnap igyekszem mindig a takarítással, karbantartással és ápolással gondoskodni arról, hogy mindig harcra készek legyenek a bakancsaim. Ehhez különböző outdoor boltokban megvásárolható ápolószereket használok. Olyan nem fordulhat elő, hogy koszosan, sárosan teszem el a következő túrára.

Remélem mindenki kibírta aki végigolvasta. Amennyiben valakinek kérdése is lenne szívesen válaszolok, ha tudok.

A következő részben folytatom a ruházattal.

Dikran