Táv: 58,3km

Szintemelkedés: 1.660m

Az az igazság, hogy Magyarországon nem igazán van olyan tájegység ahol még nem jártam. Valamilyen okból az egyik ilyen hely a Mecsek volt. Mindig tervben volt, de a legtöbb esetben közelebbi helyen találtam olyan teljesítménytúrákat melyek süllyesztőbe küldték nálam a Mecsekben rendezett túrákat.

2019-ben viszont komolyan elhatároztam, hogy elmegyek a Mecsekbe, ezen a túrán pedig konkrétan a Kelet-Mecsekbe. Egyébként számomra is érthetetlen a dolog, mert a feleségem Baranya megyéből származik, így még az sem jelenthetett akadályt, hogy hol fogok megszállni. Megmagyarázni nem tudom, de tavaly végül voltam itt is, íme egy újabb beszámoló nektek.

Teljesítménytúrákat én is a Teljesítménytúrázók Társaságának túranaptárában keresek, itt minden ilyen túrát megtalálhattok ti is. Láttam, hogy a túrakiírás szerint ez egy Nosztalgia túra lesz és a hosszú távra előzetesen kell jelentkezni, mert csak akkor rendezik meg ha kellő számú előjelentkező lesz. Nem is haboztam sokáig, gyorsan jelentkeztem, így már biztosan részt kell vennem, mert amire előzetesen jelentkeztem arra majdnem minden esetben el is szoktam menni.

Minden rendben volt pár napra rá visszaigazolták a nevezést, így július második hétvégéjén pénteken a családommal leutaztunk a nagyszülőkhöz. Szombaton hajnalban felkeltem és átautóztam hajnali ötre a rajthoz Zobákpusztára. Már ez a kis község is nagyon hangulatos, sejtette számomra, hogy érdekes vidékre tévedtem.

A rajtban már fel voltak állítva a sátrak, a rendezők összekészítettek mindent, a hosszú távon fél ötkor tíz fő alatti létszám gyülekezett, úgy tűnt ezen a távon nem leszünk sokan, nyugis utam lesz, egyedül leszek az erdőben. Az ilyen túrákat kifejezetten szeretem. Az éjjel itt viszont biztosan esett az eső, vizes volt minden, pocsolyák mindenhol, gondolom a terep sem lesz könnyű.

A Blogomon van egy összehasonlító bejegyzésem is az instant és teljesítménytúrák különbségeiről, melyben megemlítem hogy vannak olyan teljesítménytúrák ahol sajtpapírt kapunk. Nos itt ez teljes mértékben igaz volt. Egy A4-es lapot kaptam, melyben semmilyen útvonalleírás nem szerepelt, a térkép is a Mecsek turistatérképéből volt kimásolva, ez sem volt jó minőségű a másolat miatt. Nem mondhatnám, hogy rendesen lehetett használni.

Na mindegy lesz ami lesz, most nem hoztam se papír térképet se navigációs eszközt, ilyesmi nem szokott velem előfordulni, most biztosan a sors akarta így. Nem nagyon aggódtam, már nagyon régóta túrázom, meg tudok oldani ilyen helyzeteket is. Ettől függetlenül ez a helyzet már jelezte számomra, hogy lesznek eltévedéseim, főleg, hogy idegen terepre merészkedtem. Az "okos" telefonom itt van nálam, ez majd segít ha kell, gondoltam naivan.

Ilyen feltételek mellett indultam el Zobákpusztáról a kék négyzet jelzésen. Ahogy elhagytam a falut máris az erdőben nagy nyugiban haladtam. Az első említésre méltó hely rögtön a Cigány-forrás volt. Itt máris ittam és mivel nagyon jóízű volt a forrás a magammal hozott vizemet rögtön lecseréltem.

Közben a többiek tempósan elmentek mellettem, mire végeztem a víz cserékkel már nem jött más, teljesen egyedül indultam tovább. Kényelmes erdei úton bemelegedtem én is, átmásztam egy gerincen és elindultam lefelé. Nemsokára megérkeztem az első ellenőrzőpontra Püspökszentlászlóra. Hát ez egy mesebeli kis erdei község, egy völgyben helyezkedik el egyetlen főútja van, minden ház és vele együtt minden apró részlet nagyon rendben van, nagyon vigyáznak az itt élők a környezetükre. Még az autósoktól is azt kérik lassan menjenek, hogy a dózer úton ne verjék fel feleslegesen a port.

Az ellenőrző pontot a Püspöki rezidencia mellett a Hettyey-forrásnál találtam meg.

És itt máris megvolt az első rossz irányba fordulásom. Innen ugyanis a sárga sáv jelzésre kellett volna ráfordulnom, ami sikerült is, de kissé balra, nekem sikerült inkább egyenesen, kissé jobbra mennem a másik irányba. Elindultam felfelé, még nem tűnt fel a hibázás. Jobb oldalamon érintettem a Korsoma-forrást, majd mentem tovább a sárgán felfelé. És az út egyre meredekebbé vált, az irányt sem éreztem jónak, valami nagyon nem stimmelt éreztem. Elő a telefont, de nem igazán volt segítségemre, mert nem volt térerő, így viszont hiába mutatta az aplikáció hol vagyok, nem volt mobil net, nem volt online térkép sem. (Persze tudom van offline térkép letöltés is előzetesen, de én külön navigációt használok.) Itt még azt gondoltam ez egyedi eset lesz. A hegyre felvezető úton ki tudtam nézni a fák közül és ekkor már egyértelmű volt, hogy nem vagyok jó helyen mert megláttam egy nagy mezőt és a sajtpapír szerint ott át kell mennem. Visszafordultam. Otthon megnéztem, hogy a Zengőre mentem fel, de az útvonalon ezt a hegyet nem kellett érinteni. Ez máris kb. 6km többlet utat és jelentős szintemelkedést adott hozzá az eredeti kiíráshoz.

Visszaértem a sárgán a műút mellé és ekkor találkoztam velem szemben szintén felfelé haladókkal. Ezek szerint nem csak én néztem ezt el. Őket is visszafordítottam és elindultam a műúton a sárga sáv felé, nem mentem le újra a házakig. Jó másfél kilométer után megláttam a bal oldalamon a völgyben a sárga sáv jelzést, és azt is láttam ahogy a völgyben jönnek fel a többiek.

A balra kanyarodó műúton el is értem a sárgát, itt volt egy kényelmes pihenő, esőbeállóval. Elindultam most már jó irányban és itt érintettem a Diós-kútat is. Haladtam tovább felfelé, majd az erdők közül kibukkantam a rétre. Hát ez a hely valami elképesztő, nem tudok mást írni arra amit láttam az erdő után.

Ezt mindenképpen látni kell élőben is, azt hiszem az egyik legszebb nagy rét Magyarországon, legalábbis azok közül amiket eddig már láttam. Amikor ezt megláttam nem is értettem miért nem jöttem el eddig ide. Csak a hegyek egyetlen ember által épített tereptárggyal, az út mellett vezetett villanyvezetékkel és a hozzá tartozó oszlopokkal. Ha ez sem lenne itt tökéletes lenne az egész.

Folytattam utam tovább a mezőn és jobb oldalamon felbukkant egy temető is. Ezt most nem néztem meg, mentem tovább és elértem a kék sávhoz, amely egyébként a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra része.

Innen viszont fel kellett mennem a Cigány-hegyre a kilátóhoz, itt volt a második ellenőrzőpont, ahol kaptam egy Balaton szeletet is.

A kilátó egy kisebb méretű építmény, de nagyon szép a kilátás körbe a hegyekre, érdemes felmenni a tetejére is, ha már eljöttök ide.

Visszatértem a kék sávra és balra elindultam rajta a Kisújbányára, nemsokára beértem. Ez is egy rendezett erdei falu, nagyon szép hely. A főtéren megnéztem egy ismertető táblát is, ezek szerint ez az Üvegesek Útja.

Innen folytattam tovább utamat a patak mellett lefelé. A mindenit, hol vagyok? Az Óbányai-völgybe értem, a patakmederben folyamatosan előbukkan a réteglapokból álló kőzet, lépcsőzetes vízesések, hirtelen azt sem tudom mit nézzek meg.

Teljesen belassultam, itt egy vízesés és ott is, gyermeki izgalommal jártam végig ezt a részt. A tegnapi esőzés miatt él az egész völgy. És itt van a következő látnivaló a Ferde-vízesés, majd egy újabb a Csepegő-szikla. Nem maradhatok most itt, de ide vissza kell jönnöm a családdal is, ez nem kérdés. Egy újabb forrás, a Pataki-forrás, itt van egy pihenő is. 

Hamarosan kiértem a völgyből és a jobb oldalamon a felduzzasztott patakból több lépcsős tó rendszer lett kialakítva, pisztrángokat tenyésztenek itt, látni is a halakat a tóban.

Elhaladva itt van egy étterem, a Falánk Pisztráng, nagyon szívesen beülnék enni is, de akkor semmi se lesz ebből a teljesítésből. Óbányán vagyok, itt van a kocsmánál az igazolás, ez már a harmadik ellenőrzőpont, 12,7km-nél vagyok, de már 9 óra felé közelít az idő, nagyon lassan haladok egy picit tempósabban kellene mennem.

Óbánya után balra elindultam felfelé a kék négyzet jelzésen. A gerincen elértem a piros sávot, ezen balra folytattam utam. Ez egy nagyon kényelmes széles erdei út, itt találkoztam kerékpározókkal is. Ezen az úton értem el a következő ellenőrzőpontot Dögkút-tetőnél egy nagyobb csomópontnál.

Innen a zöld háromszög jelzésen mentem tovább és a Somlyó-hegy mellett elkezdtem leereszkedni a völgyben. És itt elkezdett esni az eső, remek, nem készültem erre, nincs is nálam semmilyen esőkabát sem. Gyors nyári zápor volt, de arra pont jó hogy elázzak.

Hosszan haladtam lefelé a zöld háromszög jelzésen és Szászvárra beérkezve egy idős házaspár üzemeltette a következő ellenőrzőpontot. Nagyon kedvesek voltak, mint kiderült először rossz helyre települtek így azt hiszik többen ki is hagyták ezt a pontot.

Innen visszafordultam a piros kereszt jelzésen balra az erdő felé. Érintettem egy vadászházat, majd egy Bányász Emlékhelyet is és a Pringli-forrást is megnéztem itt.

Néha próbáltam a telefonomat használni, de nagyon sok helyen nem volt térerő, maradt a kisebb-nagyobb kóválygás az erdőben. Főleg a következő pont utáni szakaszokon.

Utamat folytattam felfelé és egy nagyobb réthez érve felértem egy újabb ellenőrzőpontra, a Vörösfenyő kulcsosházhoz. Sokan voltak itt fent nagyon jó hangulatban, a pontot is többen üzemeltették, itt lehetett enni-inni is de mondtam látom, hogy még vissza kell jönnöm ide, a második alkalommal fogom elfogadni a felajánlott étkeket.

A sárga sávon elindultam és a Jenczer Gábor emlékmű következett. Gábor főerdész volt és nagyon fiatalon 22 évesen motorbalesetben vesztette életét. Folytatva utamat hamarosan szalagozott rész következett, ezen sétáltam le Vékényre.

Itt nem volt pont csak egy zsírkréta egy villanyoszlopon, satíroztam vele egyet az igazoló lapomra és elindultam vissza a zöld kereszten. És itt a kerítés mellett szinte utat kellett tőrnőm a bokros benőtt területen, mert út az nem nagyon volt. Nagy nehezen kiértem, az út a réten keresztül elindult az erdő felé.

Egy újabb völgyben elértem egy sziklához, itt a patakon volt egy kisebb vízesés és a közelben egy újabb forrás a Csepegő-forrás. A Mária-szobor érintésével visszamásztam a Vörösfenyő kulcsosházhoz.

A második alkalommal már elfogadtam a frissítéseket is. Mire ideértem már délután kettő óra lett és lassan 40km-nél jártam, nem túl gyors a tempóm. Összeszedtem magam a pihenő után és folytattam utamat a zöld kereszten. Megint egy kényelmes erdei szakasz következett, de itt újra elkezdett esni, melynek következtében a terep is jó sáros csúszós lett. Esőkabátom nincs, így ma már másodszor áztam el és most hosszabb ideig is esett. Sokkal jobban sikerült átáznom mint az első alkalommal. Nem baj kell egy kis nehezítés, mondtam magamnak hangosan, hideg most szerencsére nincs csak szakad az eső.

Kiértem az erdőből egy műúthoz és egy szépen megépített kőhídhoz. Balra elindulva a piros sávon értem el egy nagyobb pihenőhöz, ahol a Pásztor-forrás felett megtaláltam az ellenőrző pontot.

Elindultam visszafelé egy műúton, majd a zöld sáv és zöld kereszt jelzéseken visszaértem a kőhídhoz ahonnan nem sokkal korábban elindultam a Pásztor-forráshoz. Megvolt a kis kitérő is, most már balra folytattam utam a piros sávon és megérkeztem Iharos-kúthoz, majd a Gergely Éva forráshoz amely egy szépen kiépített csordogáló forrás, ittam is egy jót.

A következő szakasz a hegyoldalban vezetett követve a domborzatot. Nagyon szép erdőben jártam, sehol senki. Egyszer csak kiértem egy műútra és itt volt a Máré vár ellenőrzőpont. A várat most nem néztem meg, mentem tovább. A piros sávot elhagyva a sárga keresztre tértem rá és folyamatosan emelkedő erdei úton haladtam a következő pont felé. És a változatosság kedvéért ma már harmadszor is bőrig áztam. 

A Csobogó forrás után értem a Csurgóhoz, ez volt a 11. ellenőrzőpont és 51km-nél jártam a leírás szerint, a valóságban már sokkal inkább 65km-hez közelítettem. Innen elindultam az utolsó hegy felé.

A kék sáv mellett a völgyben végig forrásokat érintettem, a Hidasi-forrást, a Lajos-forrást, a Wein György-forrást, a Betyár-forráshoz letértem, megálltam, ismét ittam egy jót és innen hamarosan megérkeztem az utolsó ponthoz Pusztabányára. Ez is egy kedvelt pihenőhely tűzrakóval, padokkal. Itt is sokan voltak kint, főleg családok jöttek ki, láttam, hogy autóval is megközelíthető. Érintettem egy emlékkövet és az egyik információs tábla szerint van a közelben egy üveghuta is. Most nem néztem meg, majd legközelebb.

Az utolsó szakasz is nagyon szép úton vezetett végig, először a kék háromszög majd a sárga kereszt jelzésen, ahol az utolsó forrás, a Takanyó-forrás után visszaértem Zobákpusztára.

A célban kaptam egy emlékezetes-lapot és egy kitűzőt is.

Teljesítéshez járt meleg étel, az egyik épületben konyha volt. Gondoskodtak arról is, hogy két féléből választhassunk. Meg kell mondjam nagyon jól esett, mert ezen a napon háromszor is bőrig áztam és a sok elkeveredés miatt végül ez a táv inkább 70-72km lett.

Összefoglalva:

Azt kell, hogy mondjam ez az útvonal azonnal, már az első teljesítés után is rögtön bekerült nálam a legjobb teljesítménytúráim TOP 10-be. Hiába áztam el, hiába nem volt sok helyen térerőm és hiába tévedtem, keveredtem el állandóan, akkor sem mondhatom azt, hogy nem jövök ide vissza. Csak azt nem értem eddig mire vártam a Mecsekkel kapcsolatban? Talán túl messze volt Budapestről? Nem tudom, de most már mindegy is.

Mindenképpen ajánlom ezt a túrát, vigyetek magatokkal rendes navigációt vagy térképet és akkor nem jártok úgy mint én. Bár nem bánom a sok keveredést, mert mindenhol szép utakon jártam.

A meglátogatott mezők, a bejárt hegyek-völgyek, az a rengeteg forrás amit érintettem, és persze a vízesések is olyan tömény élményt jelentenek, melyet célszerű szakaszokra bontva meglátogatni, mert ez az útvonal egy hétre is biztosan ad látnivalókat. A meglátogatott erdei falvak pedig rendezettek, valóban csodálatosak, igazi ékszerdobozok.

Akik a közelben laknak és ismerik ezt a vidéket most biztosan megmosolyogják a véleményem, élményeim, de azoknak akiknek sokat kell utazniuk ahhoz, hogy ezt láthassák azt üzenem egy percig se gondolkodjanak azon, hogy megéri-e. Igen, feltétlenül!

Biztosan egy egészen más arcát láttam a Kelet-Mecseknek így hogy előző nap is esett és aznap is amikor az erdőt jártam. Minden szinte lélegzett, lüktetett, élettel csordultig tele volt és ezen a napon boldog szerencsésként részese lehettem ennek.

Köszönöm Kelet-Mecsek, hogy ezt megmutattad nekem!

Dikran