Táv: 28,5km

Szintemelkedés: 1.010m

Tervezett útvonalam letöltése (gpx)

Éppen csak vége lett a 6 Peaks of Vértesnek máris megérkezett a következő tájegységgel az ötlet gazdája, TheCsanya. Amikor megtudtam, hogy tervei szerint előbb-utóbb a Gerecsét is meglátogatja a Peaks of Hungary sorozat egy huncut mosoly futott át az arcomon. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a Gerecsét is nagyon jól ismerem, mert aktív barlangászként Budapestről viszonylag könnyen elérhető karsztterület volt számunkra. Olyannyira, hogy Svaier Tamással közösen a hazai barlangász képzés csúcsát jelentő Barlangi Kutatásvezetői tanfolyamunk szakdolgozat témájának is a Gerecsét és annak egyik barlangját, a Kullancsos-víznyelőbarlangot választottuk.

Aktív barlangászattal töltött éveimben még nem voltak okos telefonok, alkalmazások vagy GPS készülékek. Papírtérképekkel és klasszikus tükrös tájolóval kerestük meg a barlangjainkat. Azt hiszem ez a valódi terepen szerzett gyakorlati tudás is kellő magabiztosságot adott ahhoz, hogy ma már bármikor bátran letérjek a jelzett utakról, akár éjszaka is.

Tudtam, hogy a Gerecsében nem egy könnyű laza terep vár. A hegység fő tömegét a triász korú kifejezetten kemény dachsteni mészkő alkotja amely változatos terepfelszínt eredményezett amely nem kifejezetten tempós gyalogló vagy terepfutó barát. Sok esetben a barlangok bejáratához be kellett térnünk a fák közé. Élénken emlékszem a hosszú keresgélésekre, terepakadályokra. A járatlan erdőkben át kellett verekedni magunkat sűrű szederindákkal bőségesen ellátott fiatalos erdősávokon, a legváratlanabb helyeken felbukkanó vadkerítéseken. Nyári időszakban tele voltunk sebesülésekkel, karcokkal, vérző szúrásokkal. Eleve sokkal óvatosabban közelítettem meg az útvonal tervezés kérdését is, nem kezdtem el olyan könnyen egyenes vonalakat húzogatni a BaseCamp programban mint tettem ezt a Vértes esetén. A sérüléses emlékeim ellenére is nagyon szeretem ezt a vidéket mert a felszínen látható kisebb-nagyobb mészkőtömbök szinte mindegyike mohával borított. Sajnos most hiába halasztgattam a bejárást a teljesítési időszak végére mert a tavasz még nem igazán érkezett meg. Így viszont még nem lesz teljes az élmény, nem várható élénkzöld mohaszőnyeg egy mesebeli erdőben. A karsztterület látnivalóiban azonban még élvezkedhetek, főleg ha sikerül szép napos időben végigjárni a megtervezett útvonalam.

A kiírás csúcsait - melyek többsége ismert volt számomra - Csanya még egy kicsit megbolondította, mert most két kötelező szakaszt is belevett. Messenger-en picit levelezgettünk egymással és azt írta, ha ezek nincsenek benne akkor túl könnyű lett volna. Egyetértek vele mert a Gerecse déli része gyakorlatilag két csak finoman hullámzó, sok helyen szinte sík mészkő plató, melyen a csúcsok, dombok között viszonylag kevés szintet kell leküzdeni. Ha a térképre rátekintünk akkor két határozott észak-déli irányú sűrű szintvonalakkal ellátott, bércekkel szabdalt vonulatot fedezhetünk fel. Az egyik a Kopasz-bükk, a másik a Peskő oldala. Ezeket egészíti ki Tatabánya felett a Kő-hegy ahol a Szelim-lyukat is meg tudjuk nézni. Láthatjuk, hogy a hegység keleti, délkeleti széleire jellemzőek a meredek hegyoldalak, sasbércek, ahol megcsodálhatjuk a vastagpados karbonátos mészkő rétegeket, komolyabb, több méter magas tereplépcsőkkel.

Még februárban amikor Csanya a Gerecsében járt volt egy Facebook posztja, bemásolom ide szóról szóra amit akkor írt:

"Nem tudom, hogy a kései indulás (11 óra), vagy a rengeteg fincsi sár miatt, de ma brutál elfáradtunk Bálinttal a Gerecsében. Nagyrészt ködös erdőben, saras ösvényeken jártunk, így a kilátások elmaradtak, de kárpótolt minket a sok (számunkra) ismeretlen ösvény. Hazaérve 3 tányér bableves csúszott le..."

Ezen olvasás közben jót nevettem, mert ezt valaki olyan írta akit a terepfutók pápájának tekintenek, komoly múltja van, kifejezetten tapasztalt erdőjáró és persze folyamatosan jó kondiban is van. Ezek szerint ő is el tud fáradni.

Picit kitérek arra is, hogyan tervezem meg az útvonalaimat. Én még a régi iskola képviselője vagyok. Ez azt jelenti, hogy számomra a papír térképek jelentik az elsődleges információ forrást. Öt-hat évente mindig megveszem a Cartographia kiadó és Szarvas András turistatérképeit. Most is mint minden más instant vagy teljesítménytúra kiírás alkalmával elkezdtem elemezni a lehetséges útvonalat, a terepet, a felkeresendő csúcsok pozícióit. Végül összeállt egy jegyzet a körülbelüli tervemmel. Ezt kezdtem el megrajzolni a BaseCamp segítségével ahol elsősorban a turistautak.hu ingyenes 5m-es pontosságú szintvonalas térképét használom. Számomra ez az egyik legérdekesebb ebben az egészben, mert nem csak arról van szó, hogy letöltök egy kész útvonalat amin végigmegyek és ennyi. Most semmi sem akadályoz meg abban, hogy a kiírás feladatain kívül felkeressek további érdekes helyeket vagy olyan helyszíneket is ahol még sosem jártam. Csak arra kell odafigyelnem, hogy a hat órás szintidőbe minden beleférjen. Erre pedig nem kell különösebben figyelnem mert ez az idő kényelmes teljesítéshez is bőven elegendő. Számomra teljesen jelentéktelen, hogy mennyi idő alatt tudok végigrobogni a magamnak tervezett útvonalamon, sokkal inkább a látnivalók, élmények valódi átélése számít.

Nem szeretek futni, a bejárásaim gyalogos teljesítéseket jelentenek. A barlangászat miatt a geológia is az átlagosnál jobban érdekel és a Gerecsében szerzett barlangi élményeim miatt egy kis geológiai bevezetővel is készültem.

A területre jellemző, hogy a tektonikai mozgások következtében kialakult törésvonalak mentén a kőzetek a mélybe süllyedtek. Ennek eredményeit láthatjuk a hegység szélein felbukkanó meredek hegyoldalak és sasbércek formájában. Az elsüllyedt mészkő rétegek napjainkban ezer méter mélységben találhatóak meg.

A Gerecse főleg triász korú karbonátos kőzetekből áll szemben a Vértes szintén triász korú dolomit kőzetével. A dolomit általában hófehér, karsztosodásra kevésbé képes, mert vízben rosszul oldódik, ezért barlangok sem igazán alakulnak ki benne vagy ha mégis akkor csak kisebb méretűek. A felszínen előbukkanó dolomit jellemzője az aprózódás, a morzsalékos jelleg. Ez a tulajdonsága sem járul hozzá az üregképződéshez. Ha visszaemlékeztek a Vértesre akkor ilyen felszínnel találkozhattunk a Nagy-Széna-hegyen vagy a Tamás-hegyen. Ezzel szemben a rideg, kifejezetten kemény szürke színű dachnsteni mészkő vízben jól oldódik, nagyméretű barlangrendszerek alakulnak ki benne, melyet segít a nagymértékű állékonysága vagyis a keletkező üregrendszerek nem omlanak be. A Gerecsében több mint 300 barlangot ismerünk, számtalan ezek közül védett vagy fokozottan védett kategóriájú. Fokozottan védett például a Vaskapu-völgyben a Vértes László barlang, gondolom többeknek ismerős a bejárata.

A karsztterületekre általában jellemző a tagolt, erodált felszín. A Gerecsében sok helyen találkozhatunk az elszórtnak tűnő kőtömbökkel, a víznyelő jellegű kisebb töbrökkel, beszakadásokkal, néhány helyen mélyebb víznyelőkkel. Klasszikus inkább a magasabb területeken fekvő karros felszínt itt a zárt növénytakaró miatt nem láthatunk, csak a sok "elszórt" kőtömb jelzi számunka, hogy karsztfelszínnel van dolgunk. Elhelyezek egy iskolai tankönyvből egy rajzot a karsztosodásról.

Egy másik a karsztterületeken mindig előforduló természeti jelenség, hogy a területek peremvidékein komolyabb vízhozamú ún. karsztforrásokkal is találkozunk (kivéve ha valamilyen bányászati tevékenység miatt vízszint csökkentést folytatnak esetleg a lakott területek ivóvíz ellátása miatt a vízbázisokat zárttá teszik, a forrásokat elvezetik). Ennek oka, hogy a magasabban fekvő karbonátos kőzetek szivacsként nyelik el a csapadékot ezért nem találkozunk a karsztterületeken olyan patakokkal és zúgókkal melyek a vulkáni eredetű hegységeinkre jellemzőek (pld. Börzsöny, Mátra). A Gerecsében sincs ez másként, patakokkal és karsztforrásokkal is az alacsonyabb területeken találkozunk. A források legmarkánsabb képviselője a tatai Fényes-forrás, ahol ma már egy pallókkal kiépített Tanösvény is végigvezet a látnivalókon. Ezt a területet a családommal is megnéztük, feltétlenül ajánlom kiegészítésként a beszámolóm elolvasását és persze a felkeresését is.

Ezt a karsztterületet terveztem meglátogatni a Peaks of keretein belül. Hosszas hezitálás után végül kiinduló településemnek Vértestolnát választottam és ismét hétköznapra tettem a teljesítést, mert biztos voltam benne, hogy hétköznap szinte senkivel sem fogok találkozni az erdőben.

Szép napos időt ígértek csütörtökre, nem sokat gondolkodtam, leautóztam és a temető mellett leparkoltam. Rögtön el is indultam az első csúcs felé. A házak között kisétáltam a szántóföldek szélére és a kék sáv felé tartottam. Máris kerítés mellett haladtam, na erről beszéltem a bevezetőben is, rengeteg vadvédelmi kerítés van a Gerecsében. A kék sávot elérve egy szekérúton másztam fel a Peskő csúcsára, az első érintendő ponthoz. Nem volt komoly az emelkedő, egészen gyorsan felértem a vadleshez. Most, hogy még nincs növényzet messzire be lehetett látni az erdőbe. Igen ez a Gerecse, a terepet mohás kövek sokasága borítja.

A vadles után következett a Peskő sziklaszirtje, ez a hely a mai túra egyik legérdekesebb látnivalója. Végigjártam a szirtet mind a két irányba, mert sikerült a terv senki sem volt itt rajtam kívül.

Egyedül kiélvezhettem az egészet.

Megnéztem a barlangot is.

Sajnos szomorú, hogy sokan azt gondolják jó ötlet egy barlang bejáratában tűzet rakni. A füst és a korom örökre elszínezi a falakat, levakarhatatlanul megmarad. Arról nem is beszélve, hogy a barlangok sok állat telelőhelyeit is jelentik, melyeket jellemzően tudatlanságból kifüstölnek, mert van olyan időszak amikor a barlangokba befelé áramlik a levegő, ezzel együtt a füst is.

Majd fél órát időztem itt, rengeteg fényképet készítettem, szerencsére tényleg szép napsütéses idő lett a mai napra.

Végül elbúcsúztam a panorámától és visszamásztam az ösvényhez, folytattam utamat továbbra is dél felé. Az első komolyabb sűrű bozótos területet kissé jobbra tartva megkerültem és a továbbiakban kényelmes szekérutakon leereszkedtem a Malom-patak völgyébe.

Tettem egy kitérőt is a Bundschu-kúthoz, kár lett volna kihagyni.

Frissítés után visszatértem a Halastóhoz, amely ugyan körbe volt kerítve kerítéssel, de egy fényképet azért készítettem.

Széles utakon - kisebb kitérővel a kötelezően felkeresendő Őz-fej csúcsát is meghódítva, ahol szintén nem volt csúcskő csak az elszórt kövek - hamarosan megérkeztem a sárga sáv jelzéshez. Ez a rész is kedves nekem mert a Gerecse 50 teljesítménytúrán Koldusszállás után itt kell felmászni a Kis-réti Vadászházhoz, vagyis most már inkább csak a helyéhez. Én még emlékszem az épületre is, a padokra és asztalokra a hatalmas öreg matuzsálem tölgyfákra.

A sárga sávon közelítettem meg a következő felkeresendő csúcsot. A közelébe érve letértem balra a fák közé és a hegyoldalban felmásztam a 445 méter magas Hajagos tetejére, itt sem volt csúcskő, a Gerecsére jellemző mohás kövek fogadtak.

A csúcsról a piros kereszt jelzés felé indultam tovább, érintve a Lengyel-halála nevű részt. Erről annyit tudok, hogy utólagos a névadás, az 1848-as szabadságharc bujdosó honvédjének állít emléket. Végül egy könnyű séta után megérkeztem a Ranzinger Vince kilátóhoz.

Természetesen ha már itt vagyok ismét felmásztam az ipartörténeti emléket jelentő, a bányaművelés során az egyik mélyművelésű szénbánya aknájánál használt felvonó tetejére, amely egy ketrecszerű szerkezetet, a kast mozgatta. Ennek segítségével közlekedtek a vájárok a felszín és a bánya vágatok között. A szerkezet 30 méter magas, 156 lépcsőt kell leküzdeni. Tériszonyosoknak komolyabb kihívást jelent, felfelé menet élvezkedhetünk az egyre növekvő mélységben, arról nem is beszélve, hogy a lépcsősor sokszor a semmi felett halad egyre magasabbra és magasabbra. A tetején egy kalitkába érkezünk, rácsok vannak minden oldalon melyek a kilátást némileg lerontják, de legalább biztonságban érezhetjük magunkat. A kilátás persze a rácsok ellenére is pazar, előttünk terül el Tatabánya panelrengetege az M1-es autópályával, de ellátni Oroszlány és a tatai Öreg-tó felé is.

Hogyan került ide ez az aknatorony? 1978 februárjában egy sújtólég-robbanás huszonhat helyi szénbányász életét követelte a XII/A jelű Vadorzó-aknában. Hat bányász örökre eltűnt, holttestüket sosem találták meg a törmelékek és romok alatt. A műszakból mindössze 19-en jutottak a felszínre. A szerencsétlenség után a munkálatokat leállították és a használaton kívüli felvonót telepítették át a Csúcsos-hegy tetejére. Ha bátrak voltunk és felmásztunk akkor közelről is megtekinthetjük az óriási kereket melyen a kast mozgató acélsodrony futott.

A névadó bányamérnök, Ranzinger Vince a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság – avagy a MÁK Rt. – bányaigazgatója volt aki számtalan ötlettel, találmánnyal, műszaki újítással segítette elő a helyi bányászat fejlődését. Nevéhez fűződik például az iszapolásos technológia, amely nagy mértékben modernizálta a szén kitermelését. A kilátó tövében egy gravírozott fekete gránit emléktáblát is elhelyeztek az arcképével.

Ma a kilátónál is hosszabb időt töltöttem, kényelmesen megnéztem mindent, általában csak át szoktam robogni. A kilátó után következik egy olyan rész melyre mindenki emlékszik aki járt már rajta, ez a második kötelező szakasz. Én úgy terveztem meg az útvonalam, hogy lefelé tegyen meg. Tényleg meredek úton ereszkedtem le a piros kereszt jelzéshez, persze ez nem egy Sombokor.

Amikor a Vaskapuhoz értem az útvonalam tervezése során elgondolkoztam azon, hogy merre menjek tovább? A Vaskapu-völgyében másszak vissza a Vértes László barlang érintésével a sárga sávig, amely a Gerecse 50 útvonala is egyben vagy az erdő szélén a szántók mellett induljak el Vértesszőlős felé? Az utóbbit választottam, mert ezen az úton még sosem voltam és bíztam abban, hogy innen sokkal érdekesebb kilátásban lehet részem. Szerencsére nem tévedtem.

Hosszú nagyjából egyenes utakon értem a szántóföldek végére. Több vadles mellett is elhaladtam.

Végül egy kisebb bokros fás területen átvágva megérkeztem a piros sáv jelzéshez, ezen indultam el a Bükk-völgy felé. A dózer út mellett több helyen is a kitermelt fákat halmozták fel, itt is hatalmas fák nőnek, nem volt ritka a 60, 80, 100-as szám sem.

A Ló-kút előtt balra letértem a járatlan erdőbe. A Lábas-hegy gerincén megtaláltam a szekérutat, ezen indultam tovább a Reim-hegy felé. Simán elgyalogoltam a vaddisznó fürdető mellett mert nem volt benne víz, elsőre nem is tűnt fel, hogy ez lenne az. Ezen a részen bizonytalankodtam egy kicsit, mert nem voltam benne biztos, hogy jó helyen vagyok. Emlékeztem arra, hogy a stációk felett is van egy csúcs ahol van vadetető és itató is. Bennem a vaditató maradt meg, telefonomon internet nem igazán volt, ezért inkább egyenesen átmásztam ide is, de nem ilyen fényképeket láttam a beszámolókban. Mégiscsak az a kiszáradt pocsolya lesz az. A biztonság kedvéért lefényképeztem ezt is és visszamentem a Reim-hegyre.

Lefényképeztem a kiszáradt itatót is. Otthon amikor megnéztem az útvonalamat, kiderült, hogy jó helyen voltam, a Kecske-hegyre másztam át.

Nem baj ennyi kevergés most belefért. Újra leereszkedtem a kálváriához és a sárga sávon felmásztam a körtemplomhoz.

Az utolsó csúcs következett, oda már simán feltalálok, sokat voltam ott. Érintettem a következő ikonikus helyet, a Baji vadászházat, ez is egy fontos állomás a Gerecse 50-en. Sajnos kezd ez is elhanyagolttá válni, kár érte. Pedig itt is voltak padok, asztalok.

A piros sávon értem el a vadetetőt. Elhagyva a turistautat az utolsó emelkedőn felmásztam az Öreg-Kovács 554 méter magas csúcsához. Az adótorony kerítését elérve teljesítettem a kihívás összes csúcsát és a kötelező szakaszait.

Most már csak vissza kell mennem a kiindulási pontomra. A gerincen vezető úton vadlesek sora mellett sétáltam a Kopasz-bükk felé. Érintettem egy rozsdamentes fedlapot is, igen itt egy barlang van, ez is egy víznyelő.

A barlangtól élesen balra fordultam és egy szélesebb vadcsapáson sikerült viszonylag könnyen átjutnom a sűrű bokros területen. A fák között megláttam Vértestolnát is, oda tartok. Az utolsó szakaszon a meredek hegyoldalban leereszkedtem a piros sáv jelzéshez. Időnként kisebb sziklamászásban is részem lehetett, mert itt is jól megfigyelhető a vastagpadosság.

Az utolsó kisebb emelkedők után beértem Vértestolnára.

Még egyszer visszanéztem a Kopasz-bükkre. Remek napom volt ma is.

Összefoglalás:

A Peaks of Hungary sorozat szerintem is nagyon jól sikerült. Egyre többen teljesítik, a napokban már átlépte az 1000 főt a teljesítések száma. Sikerült egy olyan kiírást is összehozni, melynek szintideje megengedő, mert a hat órás az első és utolsó csúcs érintés közötti szintidőbe az is belefér, hogy ezeken a ritkábban felkeresett sok esetben káprázatos panorámával is rendelkező csúcsokon, bérceken, érdekes helyeken hosszabb időt is eltölthessünk. Nem kell végigrobogni, nincs a fejünk felett Damoklész kardjaként lebegően a "szintidőbe beleférek avagy sem" kényszere.

Azt hiszem széles tömegeket ér el a kiírás, mindenki megtalálhatja benne a számára ideális kihívást. Akár lehet a legrövidebb és várhatóan a legnehezebb úton, árkon-bokron át végig száguldani vagy kényelmesebben inkább a jól járható utakat igénybe véve esetleg nézelődősen kirándulva teljesíteni, mert szerintem minden stílus belefér.

A táv és a szint a sorozat állomásain nagyjából azonos, megközelítőleg 30 kilométer melyhez 1000 méter szintemelkedés párosul.

Továbbra is Kiemelten Ajánlom, főleg ezekben a verseny és teljesítménytúra nélküli ínséges időkben. Egészen biztos vagyok benne, hogy fel tudunk töltődni ezeken az izgalmas ritkán vagy adott esetben sosem járt útvonalakon.

A befutóérem várhatóan most is néhány nap alatt megérkezik, bővülhet a sorozatom.

A következő állomás a Börzsöny lesz. Ez a tájegységünk szerintem hazánk legvadregényesebb területe. Ha eddig csak szemezgettél a kiírással akkor ezt az állomást semmiképpen se hagyd ki. Csipi (Takács Krisztián) szíve-csücske a Börzsöny. Nem véletlenül.

Dikran