Teljesítménytúráim

Gyermekvasút nyomában 20km éjszakai teljesítménytúra

Ismerkedés az éjszakai teljesítménytúrák világával

2020. augusztus 25. - narkid

img_4614.JPGTáv: 19,8km

Szintemelkedés: 980m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Hosszú évek óta betervezem az éves programomba a Gyermekvasút nyomában teljesítménytúrát. Általában a nappali verzióra szoktam elmenni, ritkábban az éjszakaira. Az idei évben kimaradt a március 15-én rendezett nappali verzió a koronavírus helyzet miatt. Szerencsére az éjszakai megrendezésre került és én el is mentem rá. Két okból, az egyik, hogy nem ígért a meteorológia felhős eget és esőt, így a túra célja a normafai kilátás remélhetőleg sikeres lesz. Szerencsére ma éjjel kegyes volt az időjárás, minden feltétel adott volt az élményekhez. Ebben az volt a különleges, hogy éjjel lehetett Budapestben gyönyörködni számtalan kilátó pontról. A másik, hogy kellett a lábaimnak egy kis levezető mozgás a Kohász Kék 130km-es távja után.

A Gyermekvasút túrákat már nagyon régóta 1996 márciusa óta megrendezik. Március 15-én a nappali verziót lehet teljesíteni a Széchenyi-hegyről Hűvösvölgyig, erről már van egy Blog bejegyzésem innen közvetlenül is elérheti akit érdekel. Én sem vagyok mai darab először 1997 márciusában voltam ezen a túrán. Augusztus 19-én pedig az éjszakait, fordított irányból, Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig.

A táv mindkét verzió esetén ugyanannyi, de a szintemelkedés kicsit több az éjszakai verzión, mert fel kell mászni a Széchenyi-hegyre, nappal innen kell lesétálni.

Nagy előnye ennek a túrának, hogy a Budai-hegység legismertebb részein halad végig, jól jelzett utakon mindenféle komplikált út nélkül. Sok helyen lehet feladni, a túrát megszakítani. Az ellenőrző pontok között nincsenek hosszú monoton szakaszok, tempósabb haladás esetén nincs is értelme az igazolólapot mélyre elrakni, mert olyan sokszor kell elővenni pecsételéshez. Ennek a sok pontnak nagy előnye, hogy a kisebbek nem fogják könnyen megunni, nem igazán lesz olyan állandó kérdés, hogy ott vagyunk már? Bár az is igaz, hogy az éjszakain sokkal kevesebb aprónéppel lehet találkozni.

Ha valaki a nappali túrák után szeretne egy kicsit belekóstolni az éjszakai teljesítménytúrázás világába annak mindig ezt a túrát ajánlom. Ezen a túrán megismerkedhet az éjszakai tájékozódás világával is, mert a rengeteg kereszteződés miatt tényleg könnyű eltérni a hivatalos útvonalról. Beszélgetés közben most nekem is sikerült. Egy ilyen túra után már el lehet dönteni, hogy tetszik-e vagy sem az éjszakai erdei séta. A legfontosabb egy jó világítóeszköz, különben botorkálás lesz az erdőben.

Attól nem kell félni, hogy valamilyen vadállat megtámadhat, netalántán összefuthatunk vele. Olyan sokan vannak ilyenkor az útvonalon, hogy ez szinte kizárt. Másrészt ha valami bizonytalanná válik akkor az úton megállva 5-10 percen belül biztosan érkeznek túratársak. Lehet együtt gondolkodni a merre is kell menni kérdésen. Erre esetleg akkor nincs esély ha letértünk a hivatalos útvonalról, bár ebben az esetben is összefuthatunk valakivel. Sokszor jönnek szemben is, vagy párhuzamosan velünk.

Visszatérve a túrára a hivatalos indítás este héttől volt, de most teljes sötétségben szerettem volna menni ezért a rajtidő vége felé háromnegyed kilenckor indultam el a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthontól. A teljes árú nevezés 1.000Ft volt, ebből kaphatunk kedvezményt tagságok, igazolványok esetén. Ez az összeg jelképesnek is nevezhető a manapság megszokott nevezési díjakhoz képest.

img_4587.JPG

Beneveztem, megkaptam az útvonal leírást egy 20 oldalas füzetben, melyben volt térkép, táv és szintadat. Minden fontos információt tartalmazott a füzet. Külön egy lap pedig az ellenőrzőpontok nyitvatartási idejét és helyét tartalmazta és természetesen az igazoló pecsétek gyűjtését is ezen a lapon kellett megtennem.

Az első pont a hűvösvölgyi állomásépület Múzeumánál volt.

img_4589.JPG

Majd a kék sávon elindulva és jobbra a zöld háromszögre letérve az első hegyre, a Fazekas hegyre kellett felmásznom. Néhányan már itt eltértek az útvonalról, jobbra az erdőben számtalan fényforrás közelített felém. Itt a csúcson van egy beton bunker is és innen is lehet gyönyörködni az éjszakai városfényekben.

img_4591.JPG

Innen le kellett sétálni a meredek Nagyrét utcán, melyet a nappali verzión felfelé kell megtenni, majd balra fordulva a Nagy-rét szélén a Nagykovácsi utat keresztezve ismét erdőben jártam. A Nagy-réten most nem volt pont.

Itt találtam egy elhagyott igazolólapot, magammal vittem. A tempóm miatt biztos voltam benne, hogy utolérem a gazdáját. Elérve a sárga sáv jelzést jobbra fordultam és elindultam a következő pont a Hárs-hegyi Állomás felé. És itt egy túratárs már visszafelé jött nem kicsit aggódva, mert elhagyta az igazoló lapját. Már meg is van a talált lap gazdája, visszaadtam, nagyon örült neki.

img_4593.JPG

Az állomásnál újabb pecsét egy éjszakai fotó és már mentem is tovább a sárga sávon a Kis-Hárs hegyre a Makovecz kilátóhoz. Újabb pecsét. Nem másztam fel a kilátóba, sokan voltak fent.

img_4594.JPG

Visszatérve a Hárs-hegyi nyeregbe elindultam tovább a sárgán. Ezen a szakaszon előbukkan a homokkő, nappal itt lehet a kicsikkel szép hófehér kvarc kavicsokat vagy fekete kovakő darabokat keresgetni szerencsés esetben találni is.

Felértem a Bátori-barlanghoz, itt is készítettem egy fényképet.

img_4596.JPG

Folytatva utamat a Hárs-hegy tetejére ütemes futóhangokat hallottam. Megálltam és hátrafordulva egy ismerős érkezett. Csipi (Takács Krisztián) futott felfelé elmélyülve és azt hiszem zenét hallgatva. Félreálltam és elengedtem nem most fogom megállítani hogy üdvözöljük egymást.

A Kaán Károly kilátó után még le kellett sétálnom egy kicsit a kilátó ponthoz, itt volt a következő pecsét. A város felé lehetett kitekinteni, itt is fényképeztem.

img_4597.JPG

A sárga sávon elindultam lefelé és leérkezve a kertészethez még a vágányokon kellett átkelnem. Megérkeztem a következő ellenőrző ponthoz ez már a Szépjuhászné állomás. Újabb pecsét és indultam is tovább. Itt a főút mellett van egy kék ivókút is, ha valaki esetleg megszomjazna.

img_4599.JPG

A következő szakaszon már a piros sávot kellett követnem. Most jön a túra legmeredekebb szakasza fel kell mászni először a Pozsonyi-hegyre, majd a János-hegyre. Itt sok túratársat megelőztem, tempósan mentem felfelé. Az erdőből kibukkanva a kivilágított Erzsébet kilátó tárul elénk.

img_4601.JPG

Itt van egy újabb pont, újabb pecsét. A hivatalos út pedig a kilátó mögött a lépcsősoron vezet le, ez már elég gyilkos szokott lenni a Piros 85-ön, mert azon a túrán is ide kell felmászni és erre kell továbbmenni.

img_4603.JPG

A lépcsők után a nagyon szépen rendbe hozott Libegő előtti parkhoz értem, itt van egy újabb kék kút. Tovább mentem a piros sáv mentén, de most már lefelé. A következő a Jánoshegy állomás, de itt évek óta nincs ellenőrző pont, most sem volt.

A síneken átkelve még mindig lefelé mentem. Egy hosszabb szakasz következett, de itt már mellém csapódott egy fiatal srác, Benke Botond aki kérte, ha lehet velem menne, mert nem ismeri a területet és eddig sem volt túl sikeres az útvonala. Persze mondtam nem zavar, jöhet velem. A Célig már közösen mentünk.

A következő pont Makkosmárián volt, itt lefotóztam a templomot majd a pecsétet is begyűjtöttük.

img_4604.JPG

Találtam a fűben egy útvonalleírást, a pontra visszavittem.

Makkosmária után felfelé indultunk a következő pont Virágvölgy állomás felé, itt beszélgetés közben egy balos letérést elnéztem és a vágányokon átkelve kellett korrigálnom egy kicsit az útvonalat. Nem volt nagy kitérő, megérkeztünk az Állomásra, pecsét majd továbbhaladás. Újabb túratárs aki elhagyta az útvonal leírását. Megtaláltam, Makkosmárián van a ponton. Hát oda már nem megyek vissza érte. Botond odaadta a sajátját így tovább tudott menni. Ma éjjel mindenki elszórja a papírjait?

Visszatérve a Jánoshegyi úthoz a Kápolna felé indultunk és innen a zöld sávon leereszkedtünk Disznófőre. Út közben itt lehet megnézni a bronz Kossuth mellszobrot, a műút mellett van. Leérkezve meg is vagyunk itt a pont. Pecsételés után visszamásztunk a zöld sávon de a Kápolna előtt balra elindultunk Normafa felé.

Normafánál pedig mondtam Botondnak annyira nem sietünk, ha még nem volt itt mindenképpen nézzük meg Budapest éjszakai fényeit, mert ennek a túrának ez a csúcspontja. Ezt kár kihagyni, azt hiszem nagyon tetszett neki is.

img_4607.JPG

Fotóztunk, egy picit élvezkedtünk és elindultunk a Síház mellett a Székelykapu felé. Innen ösvényeken haladtunk a következő pont felé. Megmutattam néhány több száz éves bükkfát, ezen a területen van még belőlük néhány.

A vágányokat elérve balra az erdőben érkeztünk meg a Csillebérc állomáshoz. Voltak akik biztosra mentek és a vasúti sínek között sétáltak. Én annyira nem kedvelem, mert nem ideális a talpfák között a lépéshossz, fárasztó így menni és lassabban is lehet. Most is lehagytuk őket Botonddal.

img_4608.JPG

Pecsételést követően a Konkoly Thege úton átsétálva a sínekkel párhuzamosan a Normafa megállóhely következett. 

Innen a zöld körséta úton ereszkedtünk le a Farkas-völgyben. Az útkereszteződésnél balra a zöld háromszög jelzésen indultunk el az utolsó emelkedőn. Pár száz méter után itt van jobb oldalon a Farkas-völgyi víznyelő, megálltunk, amíg ittam egy kis iso italt Botond megnézte a nyelőt.

Néhány kanyar után meg is érkeztünk a Madonna Kápolnához, ahol újabb pecsételés következett.

A zöld háromszögön folytattuk utunkat egy kisebb szerpentin után értünk fel a Széchenyi-hegyre az Adótorony mellé. Itt eltértünk a hivatalos úttól mert nem akartam a párás fűben eláztatni a cipőmet, így nem jobbról hanem balról kerültük meg az Adótornyot. Kicsit hosszabb lett így az útvonal, de végül a Rege úton lesétáltunk a Széchenyi emlékhez. Itt megkaptuk az utolsó pecsétet. A kék sávon elindultunk a Fogaskerekű Vasút végállomása felé.

A Rege útra visszatérve az utolsó balos forduló után már megláttuk a Célt is.

img_4609.JPG

Néhány lépés után megérkeztünk, célpecsét, oklevél, kitűző, némi keksz és innivaló átvétele után elköszöntünk egymástól. Botondért jöttek, nekem viszont még ott volt az éjszakai vonatozás.

Ennek a túrának jutalma egy út vissza a rajtba a Gyermekvasúton. Ez a nappalin és az éjszakain is mindig így szokott lenni. A különbség csak annyi, hogy éjjel sokkal ritkábban közlekednek a vonatok. Mivel egy óra előtt beértem így sajnos másfél órát kellett várnom a fél kettőkor induló vonatig.

img_4610.JPG

Volt időm, így a Facebook csoportomba is feltöltöttem egy fényképes bejegyzést. Meglepetésemre többen fent voltak még hajnali kettőkor.

Végül megérkezett a vonat, előre állt a mozdony, felszálltunk és elindultunk Hűvösvölgybe.

img_4611.JPG

Egy rövid ideig lekapcsolt fényekkel megállt a vonat Szépjuhászné Állomás után, ott ahol rövid ideig a Kis-Hárshegy megálló volt. (A kiigazítást köszönöm Békássy Csabának). Itt van egy pont ahonnan Budapestet lehet látni. Augusztus 20-án is itt áll meg egy különjárati szerelvény a tűzijáték alatt.

Továbbindultunk és az alagút után megérkeztünk Hűvösvölgybe. Még egy utolsó fénykép a peronról és elindultam haza Nagykovácsiba.

img_4614.JPG

Összefoglalás:

Én nem tudom megunni ezt a túrát, ez már a 14. teljesítésem volt. Nagyon szeretem a nappalit is a tavasz elején és az éjszakai is izgalmas tud enni, ha szép idő van.

Mindenképpen ajánlom akár egyedül akár családdal mert a megengedő 7 órás szintidőbe nagyon sok minden belefér. Legközelebb március 15-én lehet a nappalin részt venni, persze ezt egy vírushelyzet megzavarhatja. Remélem nem, mert jövő tavasszal a teljes családommal megyünk el. Kényelmesen, nem sietve, kiélvezve a tavasz első melegebb napjait.

Dikran

A bejegyzés trackback címe:

https://teljesitmenyturaim.blog.hu/api/trackback/id/tr5816170960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Békássy Csaba 2020.08.26. 01:48:18

A kilátó-pont (ahol a vonat meg szokott állni) nem Jánoshegy után van, hanem Szépjuhászné megálló után (majdnem ott, ahol rövid ideig volt egy Kis-Hárshegy megálló).

narkid 2020.08.26. 06:41:22

@Békássy Csaba: Szia Csaba, köszönöm, ebben nem voltam egészen biztos annak ellenére sem, hogy számtalan alkalommal utaztam már a Gyermekvasúton. Javítottam.

kacsa. 2020.08.26. 12:55:22

Mi annak idején kifejezetten az éjszakai vonatos visszaútért neveztünk be, úgy időzítve, hogy a legutolsó vonattal mehessünk, mert akkor már pirkadt ;). Már csak a hajnali vonatozásért is megérte!
Szerintem a táv és a terep is baráti, tömegközlekedéssel jól elérhető, a szervezőkre sem lehetett panasz, de valószínűleg éppen ezért rengetegen voltak rajta, amikor mi mentünk. Főleg az elején volt itt-ott forgalmi dugó, ami zavaró, ha az ember a saját tempójában szeretne haladni és nem nyelné az előtte menő 10-20-több ember porát.
süti beállítások módosítása