Mátra és Pilis Peaks összesített táv: 58,9km
Mátra és Pilis Peaks összesített szintemelkedés: 3.340m
Ha valakit érdekel a bejárásom nyilvános innen elérheti a rögzített útvonalam. 5 Peaks of Mátra, 4 Peaks of Pilis.
A Peaks of Hungary sorozat a börzsönyi tájegységgel ért a végére. Az utolsó beszámolómban már említettem, hogy lesz egy rövid időszak amikor a kimaradt állomásokat lehet teljesíteni. Nekem a Pilis és a Mátra hiányzott, a terveim szerint az utolsó héten szerettem volna hétköznap az egyik majd másnap a másik kihívást teljesíteni. A heti munkáim nem biztosítottak ennyi szabadidőt, így a hosszú hétvégén ismét a teljesítési időszak utolsó napjára, vasárnapra terveztem. Kora reggeli indulással elsőnek a Mátrát majd délutánra a Pilist. Két komolyabb kihívás egy napra. Azt hiszem csavartam egy kicsit a nehézség fokozómon és izgalmasabbá tettem magamnak a befejezést. A két megtervezett útvonalam majdnem 60 kilométert és 3.400 méter szintemelkedést jelentett.
Tartsatok velem erre a kalandra, mert igazán különlegesre sikeredett a befejezés.
Erre a napra a meteorológusok nem jeleztek kifejezetten "rossz" időt. Mint kiderült tévedtek....
Vasárnap hajnali háromkor keltem, gyorsan összekészültem és négy óra előtt elindultam a Mátrába. Az útvonalam kezdőpontjának Galyatetőt választottam. Üres volt Budapest, csak néhány autóval találkoztam még érvényben volt a kijárási korlátozás. Az autópályán sem volt jelentős forgalom, a tervezetthez képest hamarabb sikerült leérnem, hajnali öt előtt már a felújítás alatt álló Nagyszálló előtt parkoltam. Felhős, borult idő fogadott, olyan amikor lóg az eső lába.
A kék sávon indultam el az első pont Vércverés felé, kezdett felkelni a Nap is, még bíztam benne, hogy ma szép idő lesz. Ez a szakasz egyébként is kedves nekem mert itt mászunk fel a Mátrabérc teljesítménytúrán a Mátra-nyeregből.
Lefelé persze gyorsabban haladtam nemsokára elértem az egyik kedvenc kilátópontomat a Mátrában.
Fényképezés, videózás, a csoporttagjaimnak küldött "Jó reggelt!" üzenet mellé megosztás. Vércverés után Csór-hegy következik ahol régen volt egy kilátó is a Kós Károly kilátó. A kilátót 1984-ben adták át sajnos nem volt hosszú életű, mert a vandálok baltája, tűz és a szúvak sikeresen megadták a kegyelemdöfést a fából készült építménynek. Pedig különleges formája volt. A fellelt információk alapján eleve gyenge minőségű és elnagyolt felületvédelemmel ellátott fenyő gerendákból építkeztek. Tíz évvel átadását követően már le kellett zárni mert a főtartói nagyon meggyengültek, a szerkezet instabillá és életveszélyessé vált. A maradványokat végül 2001-ben csendben, hírverés nélkül bontották el.
A csúcsról leereszkedtem a motorosok egyik kedvenc kanyargós útjára a 24 számú főúthoz. A meredek lejtőn megálltam egy fényképet készíteni, szemben velem Kékestető, oda is fel kell mennem ma, kétszer is.
A főutat keresztezve a sárga négyzet és a sárga sáv turistajelzésen a Honvéd üdülő felé tartottam. Elérve a hangosan zubogó patakot balra felfelé folytattam mai sétámat a romos Honvédségi Terület mellett. Ezen a részen ivóvizet nyernek a kicsit lejjebb fekvő üdülő számára, most is több helyről a kövek közül kis patakok indultak el én is kihasználtam ezt és egy mélyebb részből ittam egy jót.
Ez a rész egyébként a Hidas-völgye. Itt másztam fel a régi síugró sánc lépcsősorához.
Pár száz lépcsőfok után a sárga kereszt jelzésen jobbra fordulva egy fotót is készítettem a sáncról.
A déli sípályát keresztezve értem el a műutat. Innen nem volt már messze a következő pont Tölgyes-bérc. A fakitermelés miatt innen is csodálatos panorámában volt részem.
Kezdett egyre hűvösebb lenni, a Nap is teljesen eltűnt. A műútra visszatérve felsétáltam az országos kékhez és a Jávoros-forrásnál megint frissítettem magam.
Kékestetőre felérve most először voltam itt fent tavaszi hétvégén úgy hogy szó szerint egy teremtett lélekkel sem találkoztam. Se korai futók, se gyalogosok. A kötelező fotót én sem hagytam ki az ország tetejét jelképező nemzeti színű csúcskőnél.
Most következett egy oda-vissza szakasz a Sötét-lápa nyereg, az Erzsébet szikla és az ide felállított kereszt majd a Sasbérc felé. Sasbércen megálltam mert ez a másik olyan hely ahonnan nagyon szeretem a panorámát. A csúcson találjuk a világháború turista áldozatainak emlékművét is. Mellette kicsit lejjebb egy kis sziklaszirtről lehet teljes látvány. Sorakoznak a fekete fellegek, jobbra a távolban mintha komolyabban esne is.
Nekem még tovább kellett sétálnom a következő csúcshoz a Kis-Sasbércre. Nem sokat időztem itt, mert már egyre jobban éreztem, ma esni fog. Gyöngyös felé letekintve egyértelművé vált a helyzet, érkeznek az esőfelhők.
A fotó után pár perccel már elkezdett szakadni az eső. A gerincen átbukó gyorsan robogó fellegek egy pici magashegységi hangulatot okoztak. Nem maradtam tovább visszamásztam Kékestetőre, majd a déli sípályán elindultam lefelé. Félúton megfordultam egy búcsú fényképért az adótoronyról amely szépen lassan eltűnt a felhők ölelésében.
Veronika-rétnél áttértem a sárga keresztre. Tempósan haladtam lefelé Mátraházára. Elkezdett komolyabban esni. A parkolónál sem időztem sokat, a sárga négyzet jelzésen tovább előre. Egyre több helyen keletkeztek pocsolyák, vízfolyások. Feladtam az óvatosan megyek dolgot és innentől átgázoltam mindenen, nem láttam értelmét a kerülgetésnek. A következő forrásnál, Bükkfa-kútnál megint ittam egy jót.
Megállás nélkül hol csúszkálva, hol az úton kialakult folyamokban gyalogolva haladtam előre. Az első osztályú turistaútról is készítettem fényképet.
Lajosházán a kisvasút állomásán sem volt senki sem, amit nem is csodáltam mert kirándulós szemszögből rossz idő lett.
Ezer méter magasról leereszkedtem háromszáz méter körüli szintre. Innen kell visszamásznom Galyatetőre érintve a következő két kötelező csúcsot. Továbbra is a sárga négyzet jelzést követtem Pap-szállás lápán. Az első pár száz méter remek kihívást jelentett, a turistaúton esélytelen volt felmásznom mert annyira elázott, hogy nem sikerült egy helyben megállnom az agyagos úton. Az út mellett is inkább visszafelé akartam haladni mint felfelé. Kisebb küzdelmek után elértem a sárga sáv jelzést és a fiatalos erdősávon keresztül vadcsapásokat követve egyszer csak megérkeztem a következő csúcshoz. Még egy pici mászás és itt is vagyok, itt sem jártam még sosem. Üstök-főről is csodálatos volt a kilátás. Tavasszal esőben és közvetlenül utána mindig olyan szépek a színek.
Másik egyszerűbb a többiek által is használt úton tértem vissza a sárga sávhoz. Következett Karos-híd, innen nem messze van egy jellegfa is a Lakat-fa, terveztem, hogy elmegyek, de a szakadó esőben ezt most kihagytam. A vasúti sínekhez érve mozdony hangok. Nocsak ezt megvárom. A kis piros Fapados vidáman integető utasokkal haladt el előttem. Még a vezető is üdvözölt. Én is visszaintegettem mindenkinek.
Elindultam az utolsó emelkedőre. Elsőnek az Üvöltő-gerincre másztam fel, majd következett az Üvöltő-hegy és egy remek minőségű aszfaltút.
Egy pici vádlipihentető egyenes terep után folytattam a mászást. Itt is van a letérés Nyesett-várhoz. A csúcson van egy régi földvár, a sáncon átmászva a vár belső részében egy kőkupac jelképezte a felkeresendő csúcsot.
Pici kitérő. Én is követem természetszerető futók, túrázók és kényelmesen kirándulók Facebook oldalait és Blogjait. Nem olyan régen vettem fel a kedvenceim közé Deminger Csilla Terepfutásrégészet Facebook oldalát. Vasák Benedeknek is nagyon tetszett, nem véletlenül. Én is nagyon ajánlom, hogy Csilla oldalát is böngésszétek át, olvassátok el bejegyzéseit, mert valami egészen különleges élményt jelent régészeti szemszögből megismerni azokat a területeket melyeket kirándulásaink, túráink vagy futásaink közben érintünk.
Részemről a földvárral meg is volt a délelőtti programom, még egy rövid út várt rám és visszaértem Galyatetőre a szállóhoz. Készítettem egy szelfit az ázott ürgéről, ennyit a mai napra várt napsütéses időről.
Hoztam magammal ebédrevalót bár nem olyat mint amit Lady Házikoszt civileknek Do Hoang Katinka szokott posztolni.
Elindultam a délutáni második fordulóra vissza a Pilisbe a Két-bükkfa-nyereghez.
Peaks of Pilis az utolsó kihívás
Érezhetően nagyobb volt a forgalom és a szakadó esőben is hosszabb ideig tartott Budapestre visszaérnem. Nagyjából délután kettőkor sikerült leparkolnom a nyeregben. Ma már rendesen eláztam így minden gond nélkül simán kiszálltam a kocsiból a szakadó esőbe. Néhány elhaladó autós szerintem nem igazán értette mit keres egy ilyen bolond az esőben. Visszavettem vizes cuccaim, elindítottam az órámon a tervezett útvonalam és nekivágtam az első csúcsra vezető útnak a zöld háromszög jelzésen.
Az első csúcs a Nagy-Szoplák, oda mindenféle térkép nélkül is odatalálok, mert gyerekkoromban ezen a részen kerestem kincseket. Most nem írom meg külön ha valakit érdekel a Bükkös Kör beszámolómban elolvashatja.
A Szent Özséb barlang bejárata mögött is felvezet egy kis ösvény a csúcskőhöz, én erre mentem.
A hegy másik oldalán leereszkedtem az aszfaltúthoz ez a rész a Simon halála, erről is írtam a Bükkös Kör beszámolómban. A piros kereszt jelzésen lecsúszkáltam a bokáig érő vízben a Vaskapu-völgy felső szakaszához. Mintha ma már lett volna hasonló fényképem.
Jobbra fordulva az egyre nagyobb sziklafalak mellett megálltam a Szoplák-barlangnál. Barlangok mellett nem tudok csak úgy elsétálni.
Tovább felfelé, szakadó esőben. Nekem nagy gondom nincs a szakadó esővel. Most nem hoztam magammal a vízálló zoknimat amely számomra kulcsfontosságú ha hosszú távot megyek. Sudocrem-mel és egy vékonyabb zoknival csodákra képes. Bár tavaly is otthon maradt amikor a Kohász Kéken gyalogoltam. Ott jött volna igazán jól mert két-három órát gyalogoltam villámokkal kiegészített viharban.
Felérve a Vaskapu-hegyre a csúcsnál egy klasszikus betonlapokból álló pont fogadott.
Megvan a második pont is, jöhet a következő érdekesség a Vaskapu-szurdok és a Vaskapu-szikla. Szeretem ezt a helyet mert itt tanultam barlangi kötéltechnikát majd a későbbiekben tanítottam én is kezdőket.
A családnak szánt privát fényképek után a zöld sáv jelzést elérve a dózerútnál a teljes sorozat első rosszul választott útjához értem. Utólag belátom, hogy kicsit több gyaloglással sokkal jobban jártam volna a zöld sáv jelzéssel. Ehelyett a Dubinán keresztelvezető erdészeti utat választottam. Na ez minden volt csak nem út. Gyakorlatilag egy széles sártenger folyamatosan bokáig érő vízzel, közben szakadó esővel. Ezen tényleg már csak jót mosolyogtam, kedvelem ha a teljesítést az időjárás is nehezíti.
Végül átverekedtem magam ezen a kritikus szakaszon is és a dobogókői úton átkelve elköszöntem a Pilistől áttértem a Visegrádi-hegységbe. Azért azt én is remélem, hogy mindenki tisztában volt azzal, hogy ennek a kihívásnak a nagy része nem a Pilisben zajlott hanem a Visegrádi-hegységben.
A sárga kereszten a Zsivány-sziklákhoz értem.
Utána a kék sávon a Kanyargós-patak felé indultam, nem sokat lehetett látni.
A patakot keresztezve a dobogókői parkoló volt a következő nagyobb tájékozódási pont. Itt sem voltak sokan, a kilátópontról most legfeljebb a felhőkbe lehetett nézni.
A kilátópont után a Thirring-sziklákhoz leereszkedtem.
Találkoztam két kirándulóval akik megkérdezték tőlem ezen az úton mit lehet látni? Hát sajna most semmit sem. Mennyire leszünk sárosak? Megmutattam a gatyámat és a cipőmet és mondtam erre most kifejezetten nehéz lesz leereszkedni. Több nem is kellett nekik rögtön visszafordultak. Remélem jó időben visszatérnek és nem üldöztem el őket végleg.
A Magaslen-hegyet körbekerültem egy keskeny erdészeti úton és a sípályán továbbra is lefelé haladva egy újabb műúthoz értem. Megint olyan utakon kellett mennem melyek helyett kellett volna valami más pontosan olyan volt mint a Pilisben. Kicsit komplikált volt a Szőke-forrás-völgyében a Dömösi-Malom-patakon átkelni, mert meredek partfalai voltak.
Az egész napi eső után baromi csúszós volt mind a lefelé mind a felfelé mászás. Nem baj végre itt van a piros sáv. Persze sokáig nem élvezhettem ezt a kellemes utat, mert fel kellett másznom a Keserűs-hegyre.
Sikerült ide is feljutni, itt van a piros háromszög, innen már csak pár száz méter és megérkezem Prédikálószékre. Párás felhős időben nagyon régóta nem voltam itt fent. Ez a hely nagy kedvence Kovács Editnek. Ha Prédikálószék a fotóm témája tőle szinte mindig kapok like-ot vagy szívecskét.
Most innen szép kilátás a Dunakanyarra tuti nem lesz. Fotót természetesen a felhőről is készítettem.
A következő felkeresendő pont a közelben van az Üstök-hegy ahonnan a többiek beszámolóiban remek panorámás képeket láttam. Nekem ma ebben sem lehetett részem, innen semmit sem lehetett látni. Maradt a bevezető út fotózása.
Persze ehhez a ponthoz is le kellett ereszkedni valamennyit majd visszamászni.
Elindultam lefelé a Vadálló-kövek felé. Az első kilátóponton megkaptam az egész napos esőben gyalogló küzdelmeim legnagyszerűbb jutalmát. Sehol senki!
Teljesen egyedül élvezhetem ezt, feltámadt az északi szél és elkezdte kifújni az előttem elterülő völgyből a felhőket. Az eső elállt, a nap is kisütött. Ez valami elképesztően szuper élményt jelentett. Ez az ami ebben az egész teljesítménytúrázásban nekem felteszi a pontot az i-re. Nem érdekelnek a versenyek, az egyre jobb eredmények, de még a relikviák sem. Ezt az élményt keresem rendezett programok nélkül is. Erre vágyok mindig, télen-nyáron, bármikor. Nekem teljesen mindegy milyen idő van mert a legtöbb esetben megkapom a jutalmamat a természettől.
Szépen lassan haladtam lefelé, megálltam a köveknél is, kimásztam minden kitett részre, fényképeztem, videóztam. A Vadálló-kövek legismertebb sziklái: Bunkó, Nagy tuskó, Széles torony, Felkiáltójel, Függőkő és az Árpád trónja. Szerintem kevesen tudják, hogy van még néhány ritkábban hallott nevű szikla is. Barát és apáca, Négyújjú torony, Szaffka torony, Kleopátra tűje és a Grépon, a Kis-Vadálló-kövek elején pedig a Hepa.
Nehezen eresztett el ez az élmény.
Lassan elindultam lefelé. A Szentfa kápolna előtt már többen tartottak felfelé, beszélgettünk egy kicsit de azt hiszem nagyon látszott rajtam, hogy valami igazán különlegeset élhettem át, mert mindenki belelkesedett.
A Kaincz György-forrásból ittam én is és a dübörgő Malom-patak völgyében elindultam a következő nem mindennapi szakasz a Három-forrás völgye felé.
A Rám-szakadék bejáratát elérve a "zaj" már sejtette velem, hogy ma izgalmasabb lesz a szurdok. Itt is lassan haladtam felfelé, senki sem topogott a sarkamban, nyugodtam megállhattam ha valami érdekeset láttam. Jó időben itt nagyon sokan vannak, sokszor élvezhetetlenné válik az egész út.
Dübörgő vízesések és magas vízállás, sok helyen csak úgy tudtam továbbmenni ha belegyalogoltam a patakba.
A szurdok közepén van egy sziklaüreg, most fiatalok táboroztak itt zenét hallgatva és tüzet rakva.
Újabb vízesések. Végül a hidat elérve megérkeztem a tetejére. Van itt egy facsoport aminek a gyökerei kilógnak a földből, nekem ez az egyik kedvenc gyökeres fám.
A sárga sávon közelítettem meg az utolsó pontot a Jász-hegy üstökét. Kisétáltam a végére és visszafelé a kilátópontról még egy utolsót élvezkedtem. Ez a panoráma volt mára a finálé, a sorozat befejező képkockája.
Szemben velem a Vadálló-kövek, nem olyan rég ott mosolyogtam.
Nehéz szívvel de elbúcsúztam a Visegrádi-hegység lelkétől és felmásztam a Jász-hegyre. Dobogókőre már nem mentem vissza, kisebb ösvényeken és erdészeti utakon a Disznós-árok tetejét érintve csatlakoztam vissza a zöld kereszt turistaútra.
Szeretem a Római Hadiutat is Két-bükkfa-nyereg előtt. Meg lehet nézni a harci szekerek kerekei által kivájt nyomvályút, melyeket nem másnak köszönhetünk mint a körülbelül 120 cm széles nyomtávú szekerek kerekeinek, ezek koptatták ki a kőzetet mintegy 15 cm mélységben.
Szerintem sokan csak átsétálnak felette, pedig tényleg érdekes. Amikor Tóth Ferivel - alias Vérkörman - erre túráztunk közösen a Kovács 50-en akkor neki is tudtam valami újdonsággal szolgálni.
Már hallottam a forgalom zaját, pár száz méter séta után itt is van a parkolóban az autónk. A vizes cuccaimat széles mosollyal dobtam be a csomagtartóba, este fél kilenc lett mire végeztem a két körrel. Számomra a mai nap jelentette a Peaks of Hungary sorozat csúcspontját.
Összefoglalás:
Megint nehéz volt a csapongó gondolataim valamilyen mederbe terelni. Néhány nap kellett, hogy kissé lenyugodjak.
Lehet, hogy volt valaki más is aki hasonlóan gondolkodott és az Open Peaks keretein belül két tájegységet egy napra tett. Csoporttagjaim közül Ambrus Zoltán - akinek Vlogját közvetlenül is el lehet érni a Blogomról és a Helka körös drónvideója tényleg páratlan - tervezte a Pilis és Budai kihívást egy napra.
Megvártam Zoli 5 Peaks of Mátra videóját is, mert néhány nap különbséggel teljesítettünk, nagyjából azonos körülmények között. Sajnos Zolinak nem sikerült befejeznie a tervezett útvonalát egy komolyabb sérülés miatt. A beszámolója tanulságos és küzdelmes, közvetlenül elérhetitek innen is. 5 Peaks of Mátra, a három szörny hegymenete és a bukás.
Az egymás melletti tájegységek valóban egyszerűbbek voltak egy napra szervezve. Én a komolyabb szintemelkedést jelentő és nagyobb utazást is igénylő Mátra-Pilis mellett döntöttem, persze mint írtam a beszámoló elején ez így alakult, nem volt előre tervezett. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy most tavasszal, utólag teljesítve sokkal nagyobb élményt kaptam mintha az eredeti időszakban teljesítettem volna.
Vége a sorozatnak, remélem lesz folytatás, mert engem is lázba tudott hozni. Sokszor leírtam már a véleményem nem ismétlem magam. Köszönöm, hogy részt vehettem rajta.
Nekem is van egy éremtartóm, de nagyon lassan szaporodnak az érmek, mert nem vagyok olyan aki mindent gyűjt. Csak a nekem tetsző darabokat és általában csak az ultra távokat. Erre a sorozatra ha rátekintek most először tudok széles mosollyal emlékezni mert tényleg minden percét élveztem.
Voltam a Budain nappal és éjjel komoly mínuszban, a Vértesben amikor kellemes tavaszi idő volt, a Gerecsében nosztalgiáztam a barlangász múltamról és a Börzsönyben is csodálatos napos időben emlékezve szakközépiskolai kalandjaimra. Hét tájegység 29 felkeresendő csúccsal, kötelező szakaszokkal és egy tiltott zónával.
Köszi mindent Bálint és Csanya!
Dikran
