Táv: 70,4km

Szintemelkedés: 2.450m

Újabb hét, újabb instant túra beszámolóval jelentkezem.

Annak aki olvasta a Vörös Lidérces múlt heti beszámolómat nem lesz teljesen idegen a stílus most sem.

A helyzet az, hogy nekem is volt egy naptáram, melybe szépen belevezettem mikor melyik teljesítménytúrára megyek, így a családi programok is szervezhetővé váltak, mert a családunkból ultrázni csak én szoktam, mindig egyedül, sokszor éjjel. El is indult az évem a szokásos bemelegítő túráimmal, fokozatosan egyre hosszabb távokkal.

Az egész kompletten borult, mert bekopogtatott COVID-19.

Nos én nem szeretnék otthon ülni és csak várni, ezért a második vonalban tartott instant túrák felé fordultam. Mentem Mókus körökre, majd gondoltam megyek többször Vörös Lidércre. Ebből sajnos csak egy lett, mert az instant túrákon részvételt is sorban kezdték felfüggeszteni. Ha bevezetik a kijárási tilalmat, akkor egy időre vége lesz ezeknek  a túráknak is.

És ebben a szomorú helyzetben megláttam a fényt az alagút végén, mert a Szénás-Bükkös-Betyár körök nyítóoldalaira kiírták, hogy rendben tudomásul vesszük, hogy itt a vírus, de néhány ajánlás mellett mi továbbra is meghagyjuk az indulás lehetőségét. Átolvasva ezeket, fellelkesedtem, mert tök egyedül, éjjel, senkivel sem találkozva egyértelműen teljesítem azokat. A kiírás számomra teljesen ideális.

Nekem több sem kellett máris elkezdtem szervezni, elő a térképet nézzük az útvonalat. Ahogy a Vörös Lidércen úgy itt is kellett valami éjszakai cél. A Szénás kör volt az első gondolatom, de a Nagykovácsiban lakunk és az útvonalak elemzése után a Bükkös kör mellett döntöttem, mert szép időt jósoltak éjszakára és meglett a cél is.

A Vadálló-kövek Prédikálószék részeken megnézni a napfelkeltét. A kiírásból kiderült kb. 50km-nél van, erre magamnak 10 órát kalkuláltam, így napfelkelte előtt kb 10 órával terveztem el az indulást. Gyorsan neveztem, összepakoltam, elköszöntem a családomtól és eindultam Szentendrére.

Minden rendben volt, a Tourinformnál elrajtoltam. Az első szakasz nagyon hangulatos, csobogó patak hosszan, majd egy kis erdő és elindultunk felfelé a hegyekbe. Az első pont a Szarvas-hegy kis híján el is mentem mellette. Igazoltam majd búcsút intettem Szentendrének és fényeinek, mentem tovább. Itt követtem a kis ösvényt, kicsit kóvályogtam a sok ösvényen, de végül meglett a helyes út és meglett a kerítés is. Sorompó majd erdészeti út és a kanyarban jobbra a zöld sáv. Itt hosszan felfelé, van némi rétegvíz szivárgás, pocsolyák és sár, kidőlt fák. Kicsit izgalmasabb így a terep, át kell mászni a fákon, ettől függetlenül megyek tovább felfelé. Folyamatosan hallom a völgyben a vadakat. Csúcsforgalom van.

Ismerős úton haladok voltam már erre, beérek Pilisszentlászlóra. Innen már a kéken megyek tovább felfelé. A vendéglőnél újabb kód. Ezt követően a kéken elérem a Bükkös-patakot.

Tovább megyek és a Sikárosi-réten lekapcsolom a lámpám, mert most a tiszta égbolton lehet gyönyörködni a csillagokban, semmi fényszennyezés, csak a csillagok. Ezért már megérte eljönni. Sajna nincs mese, menni kell tovább felfelé Dobogókőre. Ide is felérek minden gond nélkül, megvan a Menedékház is, ablakában a kóddal. Most persze sehol senki csak pár motoros hozta ki a nagy vasait a szerpentinre, rendesen húzzák neki, zeng az egész völgy.

Megyek tovább, de innen már a piroson. Majdnem elérem az erdőt, az egyik kanyarba befordulva négy termetes őz nézz velem farkassszemet kb. négy méterre vannak tőlem, a fényemtől teljesen ledermednek, nem mozdulnak. Én sem, élvezem a helyzetet, fotózásra esélyem sincs. Egy madárhang megtöri az idillt, egy pillanat alatt eltűnnek a fák között. Csak a jellegzetes vad szag marad utánuk. Hát érdekes egy éjszaka lesz ez!

A piroson elindulok tovább lefelé, ez már ismerős terep, a Piros 85 is itt megy. Pilisszentkeresztre beérek, a teljesen üres utcán elindulok a temető felé, majd melette fel a dombra. Az elágazásnál jelzést váltok mert a zöldön kell felmennem Pilis-tetőre, az egyik kedvenc helyemre. Hosszú emelkedő, amely szerpentinnel folytatódik, majd amikor azt hiszem fent vagyok vár még egy kis zöld háromszög a csúcsig, illetve a kilátóig. A kilátóba felmászok, csak öt emelet, de szintén éjszakai városképet lehet megcsodálni. Hasonló mint a Lidércen a Margita, persze ott sokkal nagyobb a panoráma. Igazolok és elindulok Pilisszentlélekre. Ez is ismerős a Pálos 70-ről, a falu után felmászok a templom romhoz, megvan a kód is, ismét igazolok és megyek tovább a piroson.

A következő állomás Dömös, de előtte fel kell mászni a Szakó-nyereghez. Megvan ez is, lesétálok egy hosszú lejtőn és a Presszó ajtón megvan a kód is. Indulás visszafelé a Dunától, a főúton haladva elmegy mellettem az első távolsági busz, a sófőr integet, köszönünk egymásnak. Azt hiszem nem sűrűn láthat errefelé hasonló bolondot. Piroson megyek felfelé és most jön a lényeg!

Elérem a Kápolnát és balra ráfordulok a túra legkomolyabb emelkedőjére. Hosszú-hosszú emelkedő, visszaveszem a tempóm, nem akarom kikészíteni a combizmaim.

Sorra befutnak a Vadálló-kövek, majd egy újabb felfelé, meg még egy. Felérek a csúcsra meglátom a kilátót. Fokozatosan kezd világosodni, mire ide felérek már le is kapcsolom hű társam, jól látok a nap is pont most kezd el felbukkanni a hegyek mögül. De itt a természet újabb ajándéka fogad. A kilátó körül egy rudli őz fogad, nem vettek észre, békésen nézelődnek, álldogálnak. Lassan elindulok az úton, óvatosan hátha közelebb tudok menni. Sajna nem mert figyelnek, futótűzként terjed a hír, veszély! Az össze állat elindul villámsebesen a hegyoldalon lefelé, az egész nem tart öt másodpercig sem s sehol semmi, csak a ma éjjel már teljesen megszokott vad szag marad utánuk.

Odasétálok a kilátóhoz igazolok és negyed órát eltöltök itt, sikerült ez is, kell fel a nap. Gyönyörű narancssárga, ezt tényleg látni kell itt is.

Tartok egy kaja szünetet is közben, némi ereje is van már a Napnak, élvezem. Most nem mászok fel a kilátóba, majd legközelebb, mert ide még biztosan visszajövök hasonló menetrenddel.

Mielőtt kezdenék fázni, elindulok most már lefelé az erdészeti úton. Leereszkedem a lépcsősoron a Királykúti-völgybe, a túloldalán felmászok és balra lemegyek a Sikárosi-réthez, ahol már voltam ma éjjel. Ez a legsárosabb része az útnak, ráadásul a fakitemelés miatt a nagy gépek kerekei szépen bordás mintával látták el  puha talajt, ne túl kényelmesen lehet ezen sétálni. Persze tök jól néz ki.

A rétnél nem megyek le az erdészházhoz, megyek tovább a piroson előre egyenesen.

Még a vége előtt is van emelkedő, fel kell mászni a Tölgyikrekhez. Aki ismeri a környéket annak nem meglepő, hogy ez a hely a Lom-hegyi nyeregben van. A Tölgyikrek már tényleg nagyon öreg, az egyik törzs már nagyon odavan, csak egy torzója maradt. Utána nem még mindig nincs lefelé, dehogy, a piros kereszten fel kell mászni a Lom-hegy oldalába. Ha jól emlékszem itt a hegytetőn is voltak katonai bunkerek is, igaz, hogy már régen voltam itt, lehet nincs ott már semmi sem. Most nem megyek fel megnézni, megyek tovább.

És még mindig nincs vége, megyünk tovább a következő hegyre, ahol a pont lesz, a Bölcső-hegyre. Felérek megvan a négy betonoszlop, de nem találom a kis kidőlt fa oszlopot. Itiner elő, azt írja a bal hátsó oszlop. Nem látom, itt biztosan nincs, keresni kezdem, már felkelt a Nap, a csúcs alatti domboldalon látok valami gyanúsát, a francba jócskán le kell mászni érte. Cuccain a csúcson hagyom és lemászok, igen ez az, a kis négyszög oszlop két kód is van rajta. Leesett vagy valami vicces túrázó ledobta? Nem tudom, mindenesetre és visszacipeltem, igazoltam, majd nekitámasztottam a bal oldali oszlopnak, remélem ott lesz a következőknek is.

A csúcsról egy meredek keskeny ösvényen haladok lefelé Lajos-forráshoz, gyorsan el is érem, nincs messze. Itt reggel többen is nagy ballonokba vizet vételeznek, nem is csodálom, mert nagyon jó ízű ez a forrás. Alatta a rét is megvan, a sárga sáv is. Felveszem a normál tempómat és megyek lefelé, keresztezem az erdészeti utat és egy újabb kicsit fel kell mászni rész következik, ez is sáros puha talaj, melyet még lovakkal is kijártak. Figyelnem kell hova lépek, könnyen összejöhet itt egy bokarándulás. A Menedékház előtt a bokros területen vár az utolsó meglepetés, három Vuk játszik egymással vidáman messze tőlem az úton. Túl gyorsan jöttem, meghallottak, el is szaladtak rögtön. A Menedékház nagyon szép állapotban van, sajna itt is a COVID-19 az úr, én is inkább az alternatív pontot használom.

Igazolás után haladok lefelé, egy sorompó után beérek a nyaralók közé, innen már tényleg csak lefelé kell menni. Visszaérek végül a nagyfeszültségű vezeték alatt és egy meredek lejtőn oda, ahonnan este elindultam az erdőbe.

A végére azért világosban meg tudom nézni a Bükkös-patakot, a tanösvényt, amely elvisz a célig.

Az utolsó igazolással is megvagyok, navigáció leállítás, tack elmentés. Nem tértem le a letöltött trackről, nekem a végeredmény 73,8km és 2.657m lett.

A Tourinform tegnap zárt be bizonytalan ideig, így most nincs befutóérem a végén. Elindulok vissza a kocsimhoz, csörög a telefonom, garatulál Gergő, megbeszéljük a részleteket és megígérteti velem, hogy erről is írjak egy beszámolót. Rendben,semmi akadálya, remélem valaki el is olvassa majd.

Összefoglalva:

Ez a túra nagyon szép helyeken vezet végg, de erre azért fel kell készülni, nem csak a szint sok, de a terep is törmelékes, csapadék után sáros, csúszós. A Vadálló-köveknél nagyon kijárt, sokan járnak fel oda. Végig oda kell figyelni, itt választhatjuk a nehezebb sziklás utat vagy biztonságosabb erdeit. A tájékozódás is több odafigyelést igényel, ritkán cipelem kézben a navigációm, most kénytelen voltam, mert folyamatosan ellenőriznem kellett, hogy jó helyen legyek.

Ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, csillagos égbolt, éjszakai kilátás, napfelkelte Prédikálószéken és a rengeteg vad körülöttem.

És ma éjjel az égvilágon senkivel sem találkoztam. Szentendrén volt két futó amikor elértem a célt. Így tényleg emlékezetes.

Dikran

Táv: 83,4km

Szintemelkedés: 1.460m

Egy ideje már eldöntöttem, hogy ezen az ultra távú instant túrán is részt veszek, mert különleges a befutó érem és viszonylag ritkán látogatom a Gödöllői-dombságot.

Nagyon jó útvonalat sikerült kijelölni, a teljes távon ugyan sok aszfalton is végig kell menni, de ebből csak kb. 10km a lakott területeken haladó szakasz. Ez számomra fontos, mert nem kedvencem ha nem igazi terepen kell teljesíteni. Az olyan túrákat melyeknek túlnyomó része városi szakaszokat érint kerülöm. A másik szabályom, hogy én nem futok, gyalogló teljesítménytúrázó vagyok, ezért általában olyan túrákon veszek részt melynek szintidejébe a gyalogló tempóm belefér.

A szöveges itiner pontos, ajánlom mindenkinek, hogy kinyomtatva vigye magával mert könnyebben lehet használni, mint a telefon képernyőjén böngészve, görgetve. Nem csak ezt használtam a hivatalos track-et is magammal vittem. Térerő néhány kivételtől eltekintve mindenhol van, ahol viszont nincs ott nincs beolvasandó kód sem.

Éjszakai teljesítést választottam, főleg azért, hogy a kilátópontokról megcsodálhassam a kivilágított területeket és legfőképpen, hogy a Margita geodéziai tornyából most először láthassam Budapestet és környékét éjjel. Kicsit rozoga a vaslétrás szerkezet, de még stabilak a létrák. Sajnos a szinteken nincs teljes lefedés, le lehet esni az aljára, tériszonyosoknak nem való. Gyerekeknek meg semmikép. A vasajtót valakik leszedték félredobták az építmény mellett megvan.

A célban megígértem, hogy írok egy kis beszámolót is. Itt van az enyém, köszönöm ha elolvassátok. Próbálok nem csapongani, elnézést ha mégis.

A bevezetőm után térjünk vissza a túra elejére, mert elviszlek titeket egy éjszakai túrára.

A rajtnál már nem sokan voltak a boltok bezártak, parkolóhelyet is simán találtam. Rajtolás után elindultam a főúton, Pécel után az erdőben van két meredek bár rövid emelkedő, amely rögtön ízelítőt ad a Gödöllői-dombságra jellemző utakról. Induló bemelegítésnek ideális, én szeretem az ilyesmit. Felérve a szántóföldek mellé, máris az éjszakai kilátásban gyönyörködhettem, szerencsére itt már nem volt komoly sár, a pár napos jó idő felszárította a terepet, amely egyébként szinte végig ideális volt. Inkább pocsolyákat kellett kerülgetni vagy ahol ez nem ment kicsit átgázolni rajta. Itt találkoztam a túra során egyedüliként két túrázóval, akik Pécel felé mentek. Egyébként sehol senki csak néhány vad és a hirtelen felröppenő madarak, akik megijedtek tőlem és a fényemtől.

Az éjszakai túráimon én a Ledlenser lámpákra esküszöm, nem olcsók, de nagyon szép a fényeloszlások. Ma éjjel a Neo 10R-t vittem magammal, közepes fényereje is komoly teljesítményű, egyáltalán nem megerőltető a figyelés, szépen élesen látszik minden, kicsi az esélye a botorkálásnak. Mert egyedül, főleg éjjel egy bokarándulás pokollá teheti az egész tervet. Egy akkuval egész éjjel vidáman működött és további fontos előnye, hogy nagyon könnyű, nem lesz zavaró hosszú idő után sem a fejemen.

Az első ponton persze kicsit túl is mentem, még szokni kellett, hogy a sárga fluo téglalapot keressem a fákon, természetesen ott volt ahol az itiner is írta, de sikerült eltűzni mellette. Mindegy ennyi belefér, csak 1-1,5km többletet jelentett. Beolvasás után tovább, következett egy erdős szakasz hullámzó úttal, keskeny ösvényeken föl-le, végül felértem az Öreg-hegyre, ahol a kis nemzeti színű csúcspont mellett elhaladva lassan ismét visszaértem az erdőbe. Na itt megint sikerült túlmennem, vissza kellett sétálnom egy nagyobb kereszteződésből. A pont a dózer út mellett bal oldalon volt.

Igazolás után megérkeztem Katonapallagra, ezek a faragott szobrok nagyon szépek, ideális családi piknikező hely gyerekekkel. Ajánlom!

Utána a zöld sávon haladtam lefelé és a stációknál elértem Isaszeget. Ez a rész a túra egyik legszebbje, annak ellenére, hogy a Temető és a Szent Márton templom van itt. Szépen kivilágítva sárgás nátriumgőz lámpákkal, tényleg csodálatos.

A Temető után haladtam tovább a házak között, elértem Szent Márton kútjáig, ahol sajnos inni nem tudtam, mert le van dugózva, csap sincs rajta, ha valaki itt tervezne vizet vételezni sajna nem fog menni. Nem tudom, hogy ez csak ideiglenes téli lezárás vagy rongálás miatt, mindenesetre víz nem volt.

És hogy ne legyen olyan ideális a teli hold mellett az időjárás el is kezdett esni, pont annyira, hogy kell az esőkabát is. Átvariálom a ruházatom és a Polgármesteri Hivatal mellett elindulok a Vasútállomás felé. Átkelek az ideiglenes átjárón és a tavakat érintve dimbes-dombos föl-le után megérkezek a közös piros útszakaszra, amit majd visszafelé érintek ismét. Itt lehetne csalni egy kicsit, a domb tetején a gerincen végighaladva nem kell le és fel mászni, de szerintem önmagunk becsapása mellett kár kihagyni, mert sokkal érdekesebb ha lemegyünk és felmászunk a fenyőfa nevelde mellett.

Hosszú egyenes szakasz következik, sok helyen tarvágásokkal. Az útról ne térjünk le csak előre egyenesen, nagyon ritka a jelzés gondolom azokat a fákat is kivágták amelyen rajta volt. Itt lesz egyszer csak a bal oldalunkon az igazoló kód. Utána már hallottam az autópályát és kiértem a repülőtéri műútra. Ez a túra leghosszabb aszfaltos része, beértem rajta Gödöllőre, hamarosan az Egyetem mellé és elindultam a lakóházak között a Fenyvesi Parkerdő felé. Van itt egy ABC, mellette haladtam tovább. Egy kerítéssel lezárt részhez értem amit jobbról kerülve végül beértem a Parkerdő területére. Erdő, műút, lakott területek, Máriabesnyő Vasútállomás következtek. 

Megérkeztem egy újabb látványossághoz. Hatalmas Székely Kapun mentem át és a Templom kertjén keresztül indultam el a következő pont felé.

Emelkedőn kellett felmásznom a Gudra-hegyre, itt volt az újabb ellenőrző pont. Utána meredek úton ereszkedtem le, ismét hallottam az autópályát. Itt van a Pap Miska kút, vízvételi hely, itt viszont van is víz. Feltöltöttem az ívózsákom és már mehettem is át a pálya alatt. Itt megint egy műút, ez beton, nem veszélyes, egy háznál talán Vadászház, már újra erődben jártam.

Fokozatosan haladtam felfelé és egyszer csak előttem a Margita tornya, felérek a pont is itt van kicsit előrébb balra. Ide másztam fel, ez volt az éjszakai teljesítés célja. Esik az eső, bár kicsit alábbhagyott, a szél is fúj. Kicsit harcolva az elemekkel azért 10 percet eltöltök itt. Sajnos nem az igazi, de eldöntöm, hogy legközelebb is éjjel jövök bízva benne hátha szerencsésebb leszek.

Innen már fordulok vissza a cél felé. Egy pihentető könnyű erdei szakaszon haladok, néha az erdőn keresztül látom jobbra a másik gerincet, amin a Margitára mentem, azért még esik egy kicsit. Ez csak éppen annyira kellemetlen, hogy az agyagos, löszös talaj már csúszni kezd. A piros sávot időközben elhagyom, sokat jöttem rajta, a sárga sávon folytatom éjszakai menetelésem. Közben kezd világosodni, az eső is kezd egyre jobban elcsendesedni. A tó előtt megvan a nagy akácfa, pont is itt van, újabb igazolás. Hamarosan lakott területre érek, lovastanyák, temető és hopp itt van egy kék kút, lehet vizet venni megint. Nekem még van, megyek is tovább.

A tó után lakott terület, majd egy jobbos kanyarral a Mária út jelzésén kiértem a tényleg forgalmas útra. Reggel van, mindenki dolgozni megy, ésszel kell itt mennem, mert bár nincsenek radaros szemeim, de szerintem kb. 120 alatt senki sem megy ezen a széles úton. Többen le is dudálnak, hiába sétálok az útpadkán. Nem bánom, hogy a buszmegálló után balra elindulok a vasúti sínek majd az erdő felé.

Megyek ismét felfelé, ez is egy nagyon szép szakasz, mohás erdei fák, ligetes erdők, néha öreg matuzsálem fák is felbukkannak. Az egyiket a múltkori szélvihar kidöntötte, méltóságteljesen a vastagabb ágain támaszkodva fekszik az oldalán ágain sok fagyöngy gömbbel.

A gerincre felérve kanyarog az út, széles inkább homokos mint sáros erdészeti úton haladok, egyszer csak becsatlakozik az Országos Kék is.

Innentől már ezen sétálok tovább és a következő kanyar után megérkezem az Erzsébet-pihenőhöz, itt van a következő kódos fa a dupla aszfaltcsík végén. És elállt az eső, újra átöltözők, mindent összepakolok és mehetünk tovább, még csak 60km-nél tartok. A Garmin navimon egy gyors akkucserét is megejtek, biztos ami biztos ne menet közben merüljön le.

Az aszfaltúton leérek a következő főútra, de néhány lépés után ismét be az erdőbe. Egy újabb szép szakasz következik, nem véletlenül vezették erre a kék sávot. És úgy tűnik megérkeztem a gázvezetékhez, itt vannak a táblák is. Megérkezem az Arborétum kerítéséhez is és egy újabb műúton körbe kerülöm az egészet. A vasúti síneken átkelve egy rövid szakasz után megérkezem a tavakhoz. A tanyák között érek el gerincre vezető úthoz, melynek tetején találkozom az éjszaki pirossal. Balra indulok visszafelé, a rét szélén leereszkedem az ösvényen és újra a fenyőfa nevelde mellett vagyok. Így világosban ez sokkal érdekesebb, tényleg nagyon szép vidék ez is, hegyek nélkül is.

Elindulok egyenesen felfelé és felérek a Gödöllői-dombság egyik legszebb részéhez előttem keresztben egy völgy fekszik és teljes a panoráma erről a helyről.

Ide biztosan visszajövök tavasszal amikor szépen kizöldül minden. El is időzők itt egy keveset, a második szendvicsem is elmajszolom. Mielőtt kezdenék kihűlni, indulok tovább lefelé. Itt van a Természetvédelmi Terület tábla, a rét másik oldalán már látom a facsoportot, ott van az újabb igazoló kód. Megyek tovább egy meredek úton fel a domb tetejére, utána elindulok ismét lefelé a szántók mellett.

Na itt kellemes egy erősödő bűz fogad, hamarosan a szennyvíztelep is feltűnik, minden világos. A telep után az út mellett kellene lennie a zöld keresztnek, de útépítés zajlik, nemes egyszerűséggel markológépekkel eltüntették a turistautat, megállok mert 4-5m magasan vagyok, látom 50-60m-re a jelt az egyik fán, de most közöttem és a következő jelzés között egy sáros mély árok húzódik. Itiner elő, benne leírás keresd a kis ösvényt, ok, elindulok jobbra, szemét, növényi hulladék, ezen nem megyek le. Kicsit feljebb találok egy kis ösvényt. Lehet, hogy ez az? Elindulok, de ez a Szennyvíztelep bűzős kifolyója, szuper, na mindegy, ha már itt vagyok átverekszem magam ezen is. Megvan a zöld kereszt, hurrá! Aki itt elbizonytalankodik, inkább menjen le teljesen a főútra, onnan is meglesz a Kőkereszt, erre ne menjen. Biztosan legközelebb már nyoma sem lesz ennek, de én tartoztam az Ördögnek ezzel az úttal.

A Kőkereszt után újra az erdőben, rét, mező, nyárfák, kanyargunk le-fel és jobbra-balra. Egy éles kanyar után, széles úton emelkedő, hallom a forgalom zaját is, lassan a szemétlerakónak használt bokrok mellett elhaladva kiérek a tarcsai főútra. Átkelek rajta és a mezőgazdasági úton elindulok felfelé az utolsó pont felé. Ezt már simán megtalálom, a végére ráált a szemem a mit is kell keresnem feladatra. Igazolás és meredek lejtő következik egy fenyvesben. Kedvelt cross motoros, terepbringás útvonal lehet ez is, rendesen ki van járva, szinte vályúban kell haladnom. Óvatosan menjetek, most eső után nagyon csúszós volt az út.

A fenyőfák után egy bokros területen érek le ide-oda ugrálva, hogy a motorosok által kijárt vályúban ne kelljen mennem. Leérek egy nagyobb kereszteződésbe, itt balra fordulva egy kis csordogáló ér fogad, minden irányban bazi nagy híg sárral. Látom a zöld sáv jelzést a túloldalon. Ezek szerint át kell kelnem? Hát nincs mese, akkor trappoljunk bele, átmegyek de arra nem számítottam, hogy a mederben is bokáig ér a sár. Elindulok felfelé, de valami nem stimmel. Megnézem az itinert, világos mint a nap balra keresd a zöld háromszöget, hiányos a jelzés, fluo is van. Szuper eddig nagyrészt tiszta volt a bakancsom, most pedig felismerhetetlen mi van a lábamon. Na mindegy, biztosan az Ördög után tartoztam még valakinek ezzel az átkeléssel. Akkor megvan, kipipálva, most már tényleg mindegy. Átgázolok rajta másodszor is, de nincs kevésbé süppedős része. A lényeg, hogy újra jó helyen vagyok. Ezek után megtanultam a hely nevét, ez a Kilenc bokor völgye.

Elindulok felfelé és egy visszafordulásnál egy meredek falú völgyet érintek, a függőleges lösz fal 5-6m magas.

A tetején halad az út, óvatosan megyek mert a kanyarban keskeny az út, nagyot lehet zuhanni. Nem hiányzik egy ilyen malőr a végére.

Végül felmászok az utolsó hegyre, a Várhegyre és kiérek a szántóföldekhez. A következő domb után már látom a Célt is. Ott a Penny Market, a körforgalom, balra elindulok, kisvártatva a zöld sáv egy fasorban elindul jobbra, most már ellenőrzöm, így látom tovább egyenesen a házakig. A tanyák előtt jobbra fordulok a GSM torony felé és elindulok Pécel aszfaltozott utcáján a vasútig. Utána már tényleg csak pár lépés és újra itt vagyok ahonnan tegnap este 8-kor elindultam.

Beolvasom az utolsó kódot is, a célkódot. Épp állítanám le a navigációt, amikor hirtelen a bolt ajtaja kinyílik egy fiatal lány szinte kiugrik. Picit elbizonytalanodok, lehet rosszul csináltam valamit? De nem széles mosollyal gratulál. Ő már posztolta tegnap este, hogy elindultam és nagyon izgult a beérkezésem miatt. Jól esett köszönöm, mert általában egy instant túrán a végén nem vár senki sem. Jellemzően utólag kapom meg az érmet vagy be kell menni egy boltba, étterembe érte.

Már ezért az élményért is megérte eljönnöm, mert nagyon ritka az ilyen lelkes fogadtatás. Szánom-bánom bűnömet, de nem emlékszem mi a neve. Megkérdezem tőle legközelebb ígérem.

Szeretnék fotót, érmet, mindent? Persze mondom, viccesen még hozzájárulok a GDPR rendelkezéshez, nyugodtan fotózhat, feltölthet, posztolhat. Millió kérdés, próbálok mindenre válaszolni, nagyon izgatott, kérdez és közben azonnal ki is rakja a Facebookra. Miért éjjel? Nem volt nehéz egyedül? Minden rendben volt? Jó az út? Működnek a pontok? Van térerő? Nem tűnsz túl fáradtnak.

Fél óra beszélgetés után elbúcsúzunk egymástól és megígértem, hogy tényleg lesz beszámolóm a ma éjszakai utamról.

Összefoglalva:

Nem bántam meg, hogy részt vettem ezen a túrán, mert a Gödöllői-dombság is csodálatos. Az éjszakai teljesítés számomra emelte az élményt. Ajánlom azoknak is akik 50-60km-es távok után lépnének egyet felfelé, mert a szintemelkedések szépen elosztva várnak ránk.

Dikran