Táv: 70,4km

Szintemelkedés: 2.450m

Újabb hét, újabb instant túra beszámolóval jelentkezem.

Annak aki olvasta a Vörös Lidérces múlt heti beszámolómat nem lesz teljesen idegen a stílus most sem.

A helyzet az, hogy nekem is volt egy naptáram, melybe szépen belevezettem mikor melyik teljesítménytúrára megyek, így a családi programok is szervezhetővé váltak, mert a családunkból ultrázni csak én szoktam, mindig egyedül, sokszor éjjel. El is indult az évem a szokásos bemelegítő túráimmal, fokozatosan egyre hosszabb távokkal.

Az egész kompletten borult, mert bekopogtatott COVID-19.

Nos én nem szeretnék otthon ülni és csak várni, ezért a második vonalban tartott instant túrák felé fordultam. Mentem Mókus körökre, majd gondoltam megyek többször Vörös Lidércre. Ebből sajnos csak egy lett, mert az instant túrákon részvételt is sorban kezdték felfüggeszteni. Ha bevezetik a kijárási tilalmat, akkor egy időre vége lesz ezeknek  a túráknak is.

És ebben a szomorú helyzetben megláttam a fényt az alagút végén, mert a Szénás-Bükkös-Betyár körök nyítóoldalaira kiírták, hogy rendben tudomásul vesszük, hogy itt a vírus, de néhány ajánlás mellett mi továbbra is meghagyjuk az indulás lehetőségét. Átolvasva ezeket, fellelkesedtem, mert tök egyedül, éjjel, senkivel sem találkozva egyértelműen teljesítem azokat. A kiírás számomra teljesen ideális.

Nekem több sem kellett máris elkezdtem szervezni, elő a térképet nézzük az útvonalat. Ahogy a Vörös Lidércen úgy itt is kellett valami éjszakai cél. A Szénás kör volt az első gondolatom, de a Nagykovácsiban lakunk és az útvonalak elemzése után a Bükkös kör mellett döntöttem, mert szép időt jósoltak éjszakára és meglett a cél is.

A Vadálló-kövek Prédikálószék részeken megnézni a napfelkeltét. A kiírásból kiderült kb. 50km-nél van, erre magamnak 10 órát kalkuláltam, így napfelkelte előtt kb 10 órával terveztem el az indulást. Gyorsan neveztem, összepakoltam, elköszöntem a családomtól és eindultam Szentendrére.

Minden rendben volt, a Tourinformnál elrajtoltam. Az első szakasz nagyon hangulatos, csobogó patak hosszan, majd egy kis erdő és elindultunk felfelé a hegyekbe. Az első pont a Szarvas-hegy kis híján el is mentem mellette. Igazoltam majd búcsút intettem Szentendrének és fényeinek, mentem tovább. Itt követtem a kis ösvényt, kicsit kóvályogtam a sok ösvényen, de végül meglett a helyes út és meglett a kerítés is. Sorompó majd erdészeti út és a kanyarban jobbra a zöld sáv. Itt hosszan felfelé, van némi rétegvíz szivárgás, pocsolyák és sár, kidőlt fák. Kicsit izgalmasabb így a terep, át kell mászni a fákon, ettől függetlenül megyek tovább felfelé. Folyamatosan hallom a völgyben a vadakat. Csúcsforgalom van.

Ismerős úton haladok voltam már erre, beérek Pilisszentlászlóra. Innen már a kéken megyek tovább felfelé. A vendéglőnél újabb kód. Ezt követően a kéken elérem a Bükkös-patakot.

Tovább megyek és a Sikárosi-réten lekapcsolom a lámpám, mert most a tiszta égbolton lehet gyönyörködni a csillagokban, semmi fényszennyezés, csak a csillagok. Ezért már megérte eljönni. Sajna nincs mese, menni kell tovább felfelé Dobogókőre. Ide is felérek minden gond nélkül, megvan a Menedékház is, ablakában a kóddal. Most persze sehol senki csak pár motoros hozta ki a nagy vasait a szerpentinre, rendesen húzzák neki, zeng az egész völgy.

Megyek tovább, de innen már a piroson. Majdnem elérem az erdőt, az egyik kanyarba befordulva négy termetes őz nézz velem farkassszemet kb. négy méterre vannak tőlem, a fényemtől teljesen ledermednek, nem mozdulnak. Én sem, élvezem a helyzetet, fotózásra esélyem sincs. Egy madárhang megtöri az idillt, egy pillanat alatt eltűnnek a fák között. Csak a jellegzetes vad szag marad utánuk. Hát érdekes egy éjszaka lesz ez!

A piroson elindulok tovább lefelé, ez már ismerős terep, a Piros 85 is itt megy. Pilisszentkeresztre beérek, a teljesen üres utcán elindulok a temető felé, majd melette fel a dombra. Az elágazásnál jelzést váltok mert a zöldön kell felmennem Pilis-tetőre, az egyik kedvenc helyemre. Hosszú emelkedő, amely szerpentinnel folytatódik, majd amikor azt hiszem fent vagyok vár még egy kis zöld háromszög a csúcsig, illetve a kilátóig. A kilátóba felmászok, csak öt emelet, de szintén éjszakai városképet lehet megcsodálni. Hasonló mint a Lidércen a Margita, persze ott sokkal nagyobb a panoráma. Igazolok és elindulok Pilisszentlélekre. Ez is ismerős a Pálos 70-ről, a falu után felmászok a templom romhoz, megvan a kód is, ismét igazolok és megyek tovább a piroson.

A következő állomás Dömös, de előtte fel kell mászni a Szakó-nyereghez. Megvan ez is, lesétálok egy hosszú lejtőn és a Presszó ajtón megvan a kód is. Indulás visszafelé a Dunától, a főúton haladva elmegy mellettem az első távolsági busz, a sófőr integet, köszönünk egymásnak. Azt hiszem nem sűrűn láthat errefelé hasonló bolondot. Piroson megyek felfelé és most jön a lényeg!

Elérem a Kápolnát és balra ráfordulok a túra legkomolyabb emelkedőjére. Hosszú-hosszú emelkedő, visszaveszem a tempóm, nem akarom kikészíteni a combizmaim.

Sorra befutnak a Vadálló-kövek, majd egy újabb felfelé, meg még egy. Felérek a csúcsra meglátom a kilátót. Fokozatosan kezd világosodni, mire ide felérek már le is kapcsolom hű társam, jól látok a nap is pont most kezd el felbukkanni a hegyek mögül. De itt a természet újabb ajándéka fogad. A kilátó körül egy rudli őz fogad, nem vettek észre, békésen nézelődnek, álldogálnak. Lassan elindulok az úton, óvatosan hátha közelebb tudok menni. Sajna nem mert figyelnek, futótűzként terjed a hír, veszély! Az össze állat elindul villámsebesen a hegyoldalon lefelé, az egész nem tart öt másodpercig sem s sehol semmi, csak a ma éjjel már teljesen megszokott vad szag marad utánuk.

Odasétálok a kilátóhoz igazolok és negyed órát eltöltök itt, sikerült ez is, kell fel a nap. Gyönyörű narancssárga, ezt tényleg látni kell itt is.

Tartok egy kaja szünetet is közben, némi ereje is van már a Napnak, élvezem. Most nem mászok fel a kilátóba, majd legközelebb, mert ide még biztosan visszajövök hasonló menetrenddel.

Mielőtt kezdenék fázni, elindulok most már lefelé az erdészeti úton. Leereszkedem a lépcsősoron a Királykúti-völgybe, a túloldalán felmászok és balra lemegyek a Sikárosi-réthez, ahol már voltam ma éjjel. Ez a legsárosabb része az útnak, ráadásul a fakitemelés miatt a nagy gépek kerekei szépen bordás mintával látták el  puha talajt, ne túl kényelmesen lehet ezen sétálni. Persze tök jól néz ki.

A rétnél nem megyek le az erdészházhoz, megyek tovább a piroson előre egyenesen.

Még a vége előtt is van emelkedő, fel kell mászni a Tölgyikrekhez. Aki ismeri a környéket annak nem meglepő, hogy ez a hely a Lom-hegyi nyeregben van. A Tölgyikrek már tényleg nagyon öreg, az egyik törzs már nagyon odavan, csak egy torzója maradt. Utána nem még mindig nincs lefelé, dehogy, a piros kereszten fel kell mászni a Lom-hegy oldalába. Ha jól emlékszem itt a hegytetőn is voltak katonai bunkerek is, igaz, hogy már régen voltam itt, lehet nincs ott már semmi sem. Most nem megyek fel megnézni, megyek tovább.

És még mindig nincs vége, megyünk tovább a következő hegyre, ahol a pont lesz, a Bölcső-hegyre. Felérek megvan a négy betonoszlop, de nem találom a kis kidőlt fa oszlopot. Itiner elő, azt írja a bal hátsó oszlop. Nem látom, itt biztosan nincs, keresni kezdem, már felkelt a Nap, a csúcs alatti domboldalon látok valami gyanúsát, a francba jócskán le kell mászni érte. Cuccain a csúcson hagyom és lemászok, igen ez az, a kis négyszög oszlop két kód is van rajta. Leesett vagy valami vicces túrázó ledobta? Nem tudom, mindenesetre és visszacipeltem, igazoltam, majd nekitámasztottam a bal oldali oszlopnak, remélem ott lesz a következőknek is.

A csúcsról egy meredek keskeny ösvényen haladok lefelé Lajos-forráshoz, gyorsan el is érem, nincs messze. Itt reggel többen is nagy ballonokba vizet vételeznek, nem is csodálom, mert nagyon jó ízű ez a forrás. Alatta a rét is megvan, a sárga sáv is. Felveszem a normál tempómat és megyek lefelé, keresztezem az erdészeti utat és egy újabb kicsit fel kell mászni rész következik, ez is sáros puha talaj, melyet még lovakkal is kijártak. Figyelnem kell hova lépek, könnyen összejöhet itt egy bokarándulás. A Menedékház előtt a bokros területen vár az utolsó meglepetés, három Vuk játszik egymással vidáman messze tőlem az úton. Túl gyorsan jöttem, meghallottak, el is szaladtak rögtön. A Menedékház nagyon szép állapotban van, sajna itt is a COVID-19 az úr, én is inkább az alternatív pontot használom.

Igazolás után haladok lefelé, egy sorompó után beérek a nyaralók közé, innen már tényleg csak lefelé kell menni. Visszaérek végül a nagyfeszültségű vezeték alatt és egy meredek lejtőn oda, ahonnan este elindultam az erdőbe.

A végére azért világosban meg tudom nézni a Bükkös-patakot, a tanösvényt, amely elvisz a célig.

Az utolsó igazolással is megvagyok, navigáció leállítás, tack elmentés. Nem tértem le a letöltött trackről, nekem a végeredmény 73,8km és 2.657m lett.

A Tourinform tegnap zárt be bizonytalan ideig, így most nincs befutóérem a végén. Elindulok vissza a kocsimhoz, csörög a telefonom, garatulál Gergő, megbeszéljük a részleteket és megígérteti velem, hogy erről is írjak egy beszámolót. Rendben,semmi akadálya, remélem valaki el is olvassa majd.

Összefoglalva:

Ez a túra nagyon szép helyeken vezet végg, de erre azért fel kell készülni, nem csak a szint sok, de a terep is törmelékes, csapadék után sáros, csúszós. A Vadálló-köveknél nagyon kijárt, sokan járnak fel oda. Végig oda kell figyelni, itt választhatjuk a nehezebb sziklás utat vagy biztonságosabb erdeit. A tájékozódás is több odafigyelést igényel, ritkán cipelem kézben a navigációm, most kénytelen voltam, mert folyamatosan ellenőriznem kellett, hogy jó helyen legyek.

Ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, csillagos égbolt, éjszakai kilátás, napfelkelte Prédikálószéken és a rengeteg vad körülöttem.

És ma éjjel az égvilágon senkivel sem találkoztam. Szentendrén volt két futó amikor elértem a célt. Így tényleg emlékezetes.

Dikran