Táv: 88,26km

Szintemelkedés: 3.205m

Ezen a teljesítménytúrán már többször szerettem volna részt venni, de valahogy mindig elfelejtettem az online nevezés elindulásakor regisztrálni, így természetesen mire észbe kaptam már betelt a létszám keret. Nem volt ez másképpen 2019-ben sem. Ugyanúgy szeptember elején jutott eszembe, ugyanúgy esélytelen volt a regisztráció, de most először vettem a fáradságot, hogy a tartalék keretbe regisztráljak. Ezen a listán lehetett jelentkezni arra, hogy ha valaki esetleg visszalép és átadja a nevezését akkor ezt átvehessem. Nem adtam sok esélyt erre, mert a Piros 85 sok más túrázónak is a bakancslistáján szerepel.

Folytattam tovább a többi biztos teljesítménytúrával az őszi szezonom. 3-4 nappal a rajt előtt kaptam egy e-mailt, hogy visszalépett valaki, ha szeretném átvenni a nevezését sürgősen jelezzek vissza, ha nem akkor továbbadják a listán következőnek. Nahát csak sikerül végre nekem is részt venni? Gyorsan írtam is Kimmel Péternek, hogy persze szeretném. Össze is kötött Nikivel, aki végül nem tudott részt venni. Átutaltam a teljesítménytúrák világában igen jelentős 11.000Ft-os nevezési díjat Nikinek, aki megírta Péternek, hogy minden rendben átadta a nevezést nekem. Peti átírta és innen már nem volt visszaút, nevezés megvan 3 nap és rajthoz kell állni.

November 1-én reggel összepakoltam és a családom elvitt reggel a rajtba Csillaghegyre. A suliban megkaptam a dugókát (ezzel lehet igazolni a pontokon áthaladást, online követhető az eredményem és az is éppen hol vagyok) és máris kaptam ellátmányt is. Na akkor induljunk el ezen a túrán is, jó a hangulat mindenki erőtől duzzad, a rajtban sokunkról fotó is készül és a futók is nagyrészt itt vannak már készülnek a tömeges rajtra. Őket kicsit később indítják, mint minket mezei gyaloglókat.

A rajt után még a házak között vezet az út és az utca végén jobbra ráfordultam a piros sáv jelzésre, térkép, itiner, GPS igazából nem is kell mert Budaörsig ezen kell végig gyalogolnom. Szerencsére jó idő ígérkezett, talán nem kell majd esőben is gyalogolni.

Az első emelkedőre nem kell sokat várnom, a Dózsa György utcán áthaladva máris indulhatunk felfele az utcán a Róka-hegy felé. Néhány utcai forduló úton máris az erdőben haladok, elindul a hullámvasút egy keskeny ösvényen. Egyre feljebb haladok a fák között felbukkannak a III. kerület házai, búcsút intek tőlük és elindulok a szántók-mezők ölelésében a Kevélyek felé. Sokan vagyunk gyalogosok is, mindenki nagyon belehúz, én a szokott tempómban haladok, még messze a cél. Van akiket megelőzők, vannak akik engem előznek. A nap is kezd kikukucskálni a felhők közül, szép idő ígérkezik.

Az ürömi főút után tovább egyenesen, újra erdő és lassan felérek az első hegyre, ez az Ezüst-Kevély, sokat voltam itt barlangász koromban, a közelben van a Szabó-József barlang. És persze ez a terület még Ezüsthegyi Kabócáról híres, ő egy természetszerető srác, aki itt fent lakott egy kövekből épített házban, vigyázott rá, lehetett hozzá felmenni, ott aludni, mindenkit szívesen látott. Ez persze még azelőtt volt, hogy lett volna szuper mobilunk és netünk, akkoriban ez volt a tinédzserek kedvelt kiszabaduló helye. Ott az égvilágon senki sem tudott minket elérni telefonon, csak ha személyesen felgyalogolt. De vissza a Piros 85-re ne kalandozzak el.

Tovább haladva a gerincen érintek egy kis fa esőházat, ahonnan már kezdem sejteni, hogy nagyon szép kilátás lesz ma a csúcsról. Innen látom azt is, hogy komoly szintet küzdünk le. Felérek a Nagy-Kevélyre, itt az első ellenőrző pont, ahogy szoktuk mondani a Piroson, dugókáztam, vagyis igazoltam. Piros villanó fény, pityegés, mehetünk, minden OK. Innen már lefelé haladtam, amit eddig felmásztam azt most lefelé teszem meg, elérem a Majdan-nyerget, nagyobb kereszteződés van itt, de ezen a túrán minden tuti biztosra ki van jelölve, esélyem sincs az eltévedésre.

A nyereg után leérek, bal oldalamon Csobánka, végül a főútjára leérve egy kicsit aszfaltúton is gyalogolnom kell, de hamarosan a főútról letérve megérkezem az első frissítő ponthoz. Na itt aztán terül-terülj asztalkám vár elképesztő mennyi minden van, nem hiába annyi a nevezés amennyi. Aszalványokat veszek magamhoz és elindulok az erdőben a következő pont felé.

A piros sáv elindul a hegy oldalában, majd egy árokban folytatódik az út végig. Elérem a Lom-hegy oldalát is és felérek a Tölgyikrekhez. Itt is nagyon sokszor voltam már, a tölgyikrek nagyon öregek. Itt van a második ellenőrző pont, dugókázok. Ez a rész egy nyereg, amely után elindulok lefelé egy újabb nagyon kedvelt helyre, ez pedig a Sikárosi-rét. A rétről nagyon szép a kilátás a Bükkös-patak völgye felé.

Egyre több futó ér utol minket, hihetetlen sebességet diktálva tepernek el mellettem, próbálok az út jobb szélén haladni, de sokszor szinte úgy érzem vannak, akik simán átugranak.

A rét után a piros ismét az erdőben folytatódik és a Király-patak völgyében haladok felfelé a nyeregre, majd ismét lefelé a Malom-patak völgyébe. Ez egy nagyon hosszú út, a völgyben haladok, többször át is kelek a patakon, a terep is hol könnyebb, hol meredekebb, kövesebb. A futók kemény magja lassan elhagy és fogyatkozni kezdenek.

Megérkezem a Rám-szakadék elágazáshoz, az is egy szép rész, de most folytatom utam a völgyben Dömös felé. Megérkezem a Szentfa-kápolnához, ez egy ideális családi piknikező hely, a kápolna is nagyon szép állapotban van, vannak padok, tűzrakó helyek, rendezett az egész környék. Kicsikkel ideális hely, közel van innen már Dömös is.

Folytatom az utam és beérek Dömösre, szemben velem a Szent-Mihály hegy, ez már a Börzsöny része, elértem a Dunához, innen kell visszafordulnom Budaörsre, de azért messze van még a fél táv.

A főtér felé haladva fotó készül rólunk, egy újabb pont újabb dugókázás, akik itt vannak nagy lelkesedéssel fogadnak minket, széles mosoly mindenhol nagy a nyűzsi.

Dugókázás után egy újabb szuper frissítőpont, tényleg van minden olyannyira, hogy vannak vegán szendvicsek is. Na ilyet még nem ettem, itt nincsenek is sokan, akkor kérek ezekből a szendvicsekből párat, kajálok egy kicsit, látom mások is itt tartanak kisebb kaja szünetet, vannak már akik nem túl jól választottak lábbelit, próbálnak igazítani a helyzeten több kevesebb sikerrel, még csak 28km-nél vagyunk, hosszú út vár még a célig.

Összeszedem magam menjünk is tovább, Dömös házai után jobbra fel egy dombra itt van a temető is és egy rét szélén sétálok az erdő felé. Mielőtt beérek visszafordulok és kicsit gyönyörködöm a kilátásban, szemben a Börzsöny látni a Dunát is, nagyon szép ez így.

Az erdőben elindulok felfelé most jön egy hosszú-hosszú szakasz, folyamatosan haladok felfelé, majd kicsit lankásabb a terep egy pihenő van itt és itt van Kristófcsik Ottó kopjafája, sajnos pontosan nem tudom ki volt ő, majd utánanézek. Haladok tovább felfelé, ez a szakasz egyébként a Téry-út. És igen felértem az első komolyabb emelkedő tetejére a Szakó-nyeregbe, itt megint egy dugókázás vár.

Gyorsan elintézem és már megyek is tovább felfelé, érintem az Ilona pihenőt, egy obeliszket és a változatosság kedvéért továbbra is megyek tovább felfelé mi máson mint a piroson. A terep kezd enyhébbé válni, itt a futók is szívesebben váltanak vissza gyaloglásról, sokan megint előzni kezdenek. És megérkezem a Rezső-kilátóhoz, ahonnan a Börzsöny felé lehet kitekinteni. Sokat voltam már itt is, ez már jelzi számomra, hogy Dobogókő következik. Az út egészen barátságos, már a gerincen haladok, és megérkezem a Menedékházhoz, melynek oldalában újabb ellenőrző pont, dugókázás és megint lehet enni inni. Újra aszalványokkal tömőm tele a zsebem. Itt halom a pontőröktől, hogy az első futók elhagyták Nagykovácsi Faluházat, nem rossz majdnem 30km-rel előttem járnak, még csak most vagyunk 36km-nél.

Nagyon sokan vannak Dobogókőn, tele a parkoló, tele vannak a büfék, kajáldák, játszóterek. Kijött mindenki az idő is csodálatos, süt a nap. Egyébként ez az egyik 50-es táv rajthelye is.

Innen egy pihentető szakasz következik, megyek tovább és leereszkedem Pilisszentkeresztre, hamar elérem, mert jól lehet haladni az erdőben. A községre beérve a Főteret keresztezem és elindulok a főúton a temető felé. A temető után rögtön jobbra fordulok és a mező mellett haladva felérek a domb tetejére, a Magas-hegyi nyeregbe. Innen visszatekintek még egyszer Dobogókőre, a falura és a környező hegyekre. Szeretek időnként hátra is nézni.

Befordulok az erdőbe és elindulok az erdőben Pilisszántó felé, elérve a falut egy újabb frissítő pontot érintek, most nincs szükségem semmire sem, ezért megyek tovább. Egy dózerúton haladok, ismerős a Pálos 70-en is erre mentem. Dimbes-dombos utakon, mezőkön némi erdőben, de lassan befutók a Csévi-nyeregbe, itt megint ellenőrzés, dugókázás. Megyek tovább az előzőekhez hasonló úton, lassan kelleni fog a fejlámpám, kezd sötétedni. Húzom-húzom ezt, de végül Gyula pihenőnél megállok előveszem és megyek tovább. A következő pontra már fejlámpával érek be, ez a Kopár Csárda. Megvan a pont is, dugókázok, most látom, hogy komoly feladat pontőrködni itt, mert azért fúj a szél és fáznak, vannak akik komplett takarót tekernek magukra. Mi persze nem nagyon érzékeljük ezt rajtam is csak két réteg van.

Ezen a ponton van főt kaja is, kérek én is, jól is esik. Ilyenkor sosem ülök le, állva eszem meg. Egy kicsit még a nápolyikból is falatozom, majd elköszönök és elindulok tovább. Itt van a 10-es főút, észnél kell lennem, ezen át kell kelni, de a tempó komoly az autósok részéről. Megvan ez is elindulok az erdőben, amikor teljesen elbizonytalanodok, dugókáztam vagy csak akartam? Próbálom felidézni, biztos dugókáztam, győzködöm magam. De ide oda toporgok, végül úgy döntök nem megyek vissza ezt ellenőrizni, nem lehetettem ilyen amatőr. Azért egész úton bizonytalanságban tartom magam. Akkor ott eszembe se jutott, hogy online ellenőrizhettem volna rögtön.

És itt van egy kis tréfás hely, mert a széles erdei út is ugyanoda visz, mint a piros, csakhogy a piroson meredek úton fel kell mászni a Kakukk-hegyre. Tudják ezt a szervezők is, így a hegy tetején van is egy ellenőrző pont, aki ezt kihagyta bukta az egészet, hiába ment végig. Nekem megvan így leereszkedem a hegyoldalon, most már sötétben és Pilisszentiván házai között elindulok az Aranyhegyi-patak völgyében. Kényelmes erdei úton haladok, most már egyre kevesebb túratárssal találkozom, a futók már árkon-bokron túl vannak, a gyorsabbak megelőztek, a lassabbak mögöttem. Az egyik kanyar után megérkezem egy kifutópályára, két oldalt piros mécsesek hosszú sora világítja meg az utat. Hú ez baromi jól néz ki.

Leszállok és itt egy ellenőrző pont szintén nagyon vidám pontőrökkel, dugókázok elköszönök és elindulok a Hosszú-árok felé.

A terep emelkedik haladok ismét felfelé, majd egy éles balos kanyarral egy újabb komolyabb emelkedő következik. Utolérek egy túrázót, elmegyek mellette majd kétségbeesve kérdezi, szerinted sok van még? Körbe nézek, ismerem az utat, mondom neki nem, még 500m körül lehet. Eléggé elfáradt, megkérdezem van mindened? Azt mondja van, pár szóban kiderül a 85km-re nevezett, de az állapotát látva én a 65km-nél kiszállást javaslom neki. Jó utat kívánva elbúcsúzok, elindulok felfelé, felérek a Turistaház emlékfalhoz, újabb pont újabb dugókázás.

Innen még mindig felfelé vezet az utam, a Nagy-Szénásra felérve meglátom az otthonom fényeit. Elindulok lefelé, ezt a részt nem igazán szeretem, mert egy vályúban kell lefelé menni. Lassan haladok, azért már kezdem érezni a térdem is, nem fáj de tudatja velem, hogy ő is itt van.

Leérek a faluba és az egyik utcán leérek a templom és a temető mellé, itt egy balos majd jobbos után kiérek a Polgármesteri Hivatal elé. Na itt van egy újabb hibázási lehetőség. A piros elindul a CBA mellett a hegy felé, de a pont a főtéren a Faluházban van. Nekem ez nem gond, itt lakom, vakon is odatalálok, de biztos vagyok benne sokan elrontották ezt, és ezt a pontot kihagyták. A célban persze el sem akarták hinni, gondolom.

Elsétálok a főúton a Faluházig, közben felhívom a családom, hogy itt vagyok hozzatok le a Kolozsvár-téri hídhoz egy kis vizet. Izgultak már, nézték merre járok. Itt lakunk a közelben tényleg csak 150m séta nekik. Megérkezem közben a Faluházhoz és bemegyek dugókázni, kijövök sokan ülnek már itt is a fűben, a padokon. Ez a pont a 65km táv célja. Magabiztosan elindulok, de egy srác megkérdezi, te mész még tovább? Mondom igen, persze. Hogy bírod még? Én totál kikészültem. Bíztatom kicsit, hogy ne aggódjon ez is szép teljesítmény, 2500m szintemelkedés volt eddig. Majd jövőre meglesz. Jó utat kíván, elválunk, elindulok mert már biztosan vár a családom.

És igen a hídnál ott a lányom, feleségem, hoztak vizet megöltjük az ívózsákom és közösen elindulunk felfelé az Erdő utcán. Közben a párom megkérdezi, hogy tudsz tovább menni, amikor itt lakunk egy köpésre? Mondom neki minden rendben semmi bajom és innen már csak egy laza Gyermekvasút túra van még. Na persze. A Séta utca sarkán elbúcsúzunk és elindulok az erdő felé, ők mennek haza.

Az erdőben is folyamatosan megyek felfelé a Vörös-pocsolyás háthoz. Gyorsan elérem utána már laposabb a terep. Sok helyen az úton rózsaszín fluo festés is van a lámpám fényében egyértelműen látom merre kell menni. Eddig sehol sem volt gond, mindenhol minden tökéletesen előre volt jelezve.

Hamarosan elérek a következő tréfás helyhez, az erdei út egyenesen halad tovább ez széles is és jól is járható, azonban a piros sáv jobbra letér egy fiatalos erdőbe. Erre kell menni annak ellenére, hogy egyenesen tovább haladva is újra a piros sávra kerülünk. Ha ezt itt valaki elnézte, akkor kihagyott egy pontot. A pont ugyanis a jobbra kanyarodó piros sávon lesz. Kibukkanok a fák közül és szemben velem az Erzsébet kilátó tűnik fel kivilágítva, oda is fel kell mennem.

A domb alján az aszfaltozott út mellett van az újabb ellenőrzés, dugókázok és megyek tovább. Pár száz méter után vissza az erdőbe és egy kereszteződésben jobbra fordulok. Na ide ért vissza az, aki kihagyta az előző jobbos letérést. Lassan elérem a karámokat, ez már Adyliget, Budapest. A karámok után egyenesen be az erdőbe, megmászom a Fekete-fej meredek emelkedőjét, és nicsak itt is dugókázni kell. Megteszem és megyek tovább, leereszkedem a Szépjuhászné-útig.

Az úton jobbra fordulok, de a híd útán újra be az erdőbe egyenesen, a következő szakasz már a Hárs-hegy oldalába vezet fel. Ez is megvan, emelkedő ez is, kiérek a körútra és itt is egy ellenőrző pont fogad.

Innen utam a Szépjuhásznéhoz vezet, kezd egyre később lenni már a forgalom is gyérebb. Átmegyek a zebrán és elindulok újra felfelé. Elsőnek a Pozsonyi hegyet mászom meg, majd a gerincén végig haladva elérek a János-hegy szerpentinjéhez. Jobbra-balra-jobbra-balra fordulok és felérek, itt van a pont is, dugókázok, újabb frissítő pont, ismét aszalványokkal tankolom fel magam.

Szemben velem a kivilágított Kilátó, gyönyörű, mint mindig, szeretem a sárgás nátriumgőzlámpák fényét. Páran itt vagyunk kicsit gyönyörködünk benne, végül elköszönök és a kilátó mögött leereszkedem a Libegőhöz. Megint egy ismerős terep következik, rengetegszer voltam itt is, megyek lefelé a Gyermekvasút felé, átmegyek a síneken és folytatom utam a piros sávon Virág-völgy felé.

Virág völgy után Makkosmária következik, ez egy rét ahol van egy szép templom is, persze most éjjel ebből nem sokat látni. A pont a templom mellett egy kis sátorban van, itt is van némi csoki frissítés és dugókázás is. Már teljesen egyedül érek ide, nincs itt más a ponton rajtam kívül. Fúj a szél hűvös van, a ponton posztoló is fázik. Innen is elköszönök, és elindulok az utolsó szakaszon.

Kényelmes úton haladok tovább az erdőben, elérem a Végvári-sziklát. Utána viszont újra emelkedő következik, megyek felfelé a Budaörsi-hegy felé, ez már az utolsó hegy. Innen lassan elindulok lefelé Budaörsnek, elérek a piktortégla üregekhez. Az üregek után kiérek az Erdész utcára és most következik az út egyik leggyilkosabb szakasza. Be kell térnem az erdőbe és egy keskeny vályúban az oldalára ide oda lépkedve haladok lefelé, hosszan ráadásul. Na most kell igazán figyelnem a végén, ez tényleg nem könnyű terep. Sikeresen átjutok ezen is, kiérek az Odvas-hegy mellé. Innen már látom Budaörs fényeit és házait. Az erdő után a kivilágított utcákon haladok lefelé a főút felé, lekapcsolom a lámpám erre már nem lesz szükség ma éjjel.

Üresek az utcák, mindenki alszik már lassan éjfél van, autó is alig halad el. A főúton is sárgán villognak a lámpák szinte körbe sem kell néznem, annyira nincs már forgalom. A piros sávnak itt van vége, végig mentem rajta. Innen már a rózsaszín fluo festések vezetnek el az utolsó szakaszon, meglátom a körforgalmat, a Mapei székházat és mellette itt van a cél is.

Besétálok a tornaterembe és én is átsétálok a célon.

Már nyugi van itt, kevesen vannak. A futók és a gyors lábúak már beértek, nincsenek is itt, most már csak a klasszikus túrázók érkeznek be sorban. Megkapom a kinyomtatott igazolást, 17:45 perc, sikeresen beértem és látom a bizonytalan Kopár Csárda igazolás is megvan, mégsem hagytam ki. Kapok jelvényt, oklevelet és kézfogással összekötött gratulációt.

Ha akarok kapok meleg ételt is, benézek, de nem túl bizalomgerjesztő, így ezt most kihagyom és végül utoljára mindenkitől elköszönök és kisétálok az iskola elé a parkolóba. Itt vár az autóm, előző nap itt hagytam, így csak be kell pakolni a cuccokat mehetünk haza.

És ezen a túrán úgy tudtam végig menni, hogy tényleg maradt tartalék is bennem, ha menni kellett volna tovább az is ment volna. Én így szeretem teljesíteni a túráimat.

Összefoglalás:

Ez egy régóta megszervezett, komoly hírnévre szert tett teljesítménytúra. Azt hiszem minden komolyabb túrázónak a bakancslistáján szerepel. Nagyon szép helyeken halad végig, sok emelkedővel, de ezek finomabbak, mint a Börzsöny vulkánikus hegyeinek emelkedői. Nem lehetetlen ennek sem a teljesítése, gyakorlással, felkészüléssel sikeresen teljesíthető. Én a magam részéről ajánlom és biztosan részt veszek még rajta. Az egyetlen hátránya a szerintem túlzott nevezési díj, de elfogadom és évente egyszer kifizetem. Cserébe lehetne a jelvény helyett befutóérem, legalább a 85km-es távon, mert akkor a többi mellé akaszthatnám az éremtartómra.

Dikran