Táv: 25km

Szintemelkedés: 590m

Budapest közelében a GeoGo rendszerű teljesítéseken kívül több instant túra között is válogathatunk. A különbség közöttük annyi, hogy van amelyik sokkal érdekesebb útvonalon vezet végig, érezni a kiírásokban a törődést, az átgondolt útvonal kijelölést. Van olyan is amelyik minimális érdekességet tartalmaz, nincsenek benne komoly emelkedők vagy igazán érdekes látnivalók.

Családi kalandokhoz is találunk ideális túrákat főleg, ha mindenféle nehéz felmászások nélkül csak egy rövidet szeretnénk sétálni (pld. Szénás Kör családi táv, Budai kilátások, Wadkanz). Ám ha kedveljük a komolyabb kihívásokat akkor szintén vannak olyan útvonalak melyek kielégíthetik az ultra távokat kedvelők igényeit (pld. Budai Térképkör, Szénás-Bükkös Körök).

A rövid családi és a hosszú távú ultrákat kedvelők mellett van egy olyan réteg amely félmaraton távokban gondolkodik. Szerencsére ez az igen népes csoport sem marad túrák nélkül mert számukra is vannak kiírások, melyek minden instant kört üzemeltetőnek az "igáslovaik". A tapasztalatok azt mutatják, hogy aki instant túrát keres főleg ezeket a 20-30km hosszúságú köröket választja akár futva akár túrázva tervezi a teljesítését.

Ebben a beszámolómban egy olyan instant körtúrára viszlek el benneteket amely Budapesten egy ismert kirándulóhelyről a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásáról indul. Ez a hely autóval és tömegközlekedéssel is nagyon könnyen megközelíthető. Az útvonal nagyon kényelmes, egyetlen komolyabb emelkedőt tartalmaz, a szintemelkedések a teljes távon szépen elosztva várnak ránk. A mászásért cserébe érinti a Budai-hegység csúcsán a szintén nagyon kedvelt túracélt, a Csergazán Pál kilátót, melyet a Nagy-Kopasz csúcsára építettek fel.

Meg szoktam nézni az instant túrák web oldalait is, mert érdekelnek a statisztikák is, persze ehhez az is kell, hogy profi honlappal legyen megtámogatva a kiírás, üzemeltetés. Sajnos a MÓKUS kör oldala hosszú időn keresztül gyerekcipőben járt, mondhatni béta állapotban ragadt így a tavasszal elkezdett beszámolómat sem tudtam befejezni, félkész állapotban parkolópályára tettem.

A Garmin MÓKUS kör üzemeltetői a Karlovitz házaspár. Szerencsére 2020 őszén a MÓKUS kör felébredt csipkerózsika álmából és a rendkívül kezdetleges weboldal előrébb lépett. Ma már az érdeklődök egy lényegesen jobban használható oldallal találkozhatnak. Közeledett ez az új oldal a mai igények kielégítésre törekvő, komolyabb informatikai háttérrel megtámogatott instant körök oldalaihoz. Most már lehet itt is keresni, eredményeket böngészni és online követni is.

Elérkezett az idő, hogy a beszámolómat ismét elővegyem és befejezzem. A tavaszi egymást követő bejárás után egy kellemes napsütéses hétköznapon újra végigsétáltam. A novemberi teljesítésem különleges mert a kör egy éves lett és a születésnap miatt egyedi szalaggal ellátott befutóérmet kaptam, melyre előzetesen külön kellett neveznem. Idén télen a tavalyihoz hasonlóan fehér színezésű egyedi éremért, igazi téli havas terepen is lehet majd teljesíteni.

Az oldalon a keresés még nem tökéletes. Ennek ellenére kiderült számomra, hogy nagyjából 1.400 körül jár a sikeres teljesítések száma. Közülük szeretném kiemelni a mai napig 21x-es teljesítő Gyócsi Viktort. Őt követi Szászfai Gábor és Pajor Zoltán és a másik nem képviseletében a 9x-es teljesítő Tóth-Gönczi Renáta. A Blogomon is szeretnék gratulálni eredményeikhez.

Ahhoz, hogy mi is elindulhassunk a MÓKUS kör oldalán előzetesen neveznünk kell, valamint a részvételi díjat is el kell utalnunk, különben nem kapjuk meg a menüvel kiegészített befutóérmet a közös rajt-cél helyet biztosító Szépjuhászné Büfében. Regisztrációt követően kapuk egy kódot, melyre a túra során végig szükségünk lesz. Szükségünk van továbbá egy mobilnettel rendelkező, QR kódokat olvasni képes telefonra is, mert ezen az instant túrán is a kódok beolvasásával tudjuk igazolni a pontok érintését, ezáltal a teljesítést is. Saját személyes oldalunk is sokat javult, láthatjuk a teljesítéseinket menetidőkkel, a befizetéseinket és azt is hogy átvettük-e az érmünket.

Fontos megemlítenem, hogy a körön elindulva itt sem lehet bármeddig teljesíteni. Gyalogos teljesítés szintideje 7 óra (futóként 4 óra). Ez az idő azonban kényelmes teljesítéshez is elegendő.

A MÓKUS körön kapott szolgáltatás mindig is különleges volt. A nevezési díj tartalmazza az érem árát és egy palacsinta menüt 1.000Ft értékben a Szépjuhászné Büfében. A harmadik teljesítéshez jár egy egyedi Finisher poló is. A legizgalmasabb kétségtelenül az, hogy minden ötödik teljesítésre igazi 24 karátos arannyal futtatott érmet kaphatunk. Ez a lehetőség nagyon különleges, nem tudok még egy hasonló hazai instantról ahol "igazi" arany érmet kapunk. Érdemes legalább egyszer megszerezni. Ennek fényében a jelenleg 3.900Ft-os póló nélküli nevezési díj is teljesen rendben van.

Ebédidőre szerettem volna visszaérni a Büféhez ezért délelőtt indultam el. Az induláshoz szükséges kód most is az ablakban várt rám.

Az első szakaszt a Budakeszi úttal párhuzamosan az erdőben tettem meg, ennek a résznek egyébként Budakeszi-hágó a neve. A Korányi Kórház gyalogátkelője után a Szent Antal szobor mellett indultam el lefelé a sárga kereszt jelzésen. Leértem a Csacsi-réthez és az információs táblán meg is találtam az első QR kódot. Beolvastam és ezzel igazoltam is. Átsétáltam a Szilfa-tisztásra ahonnan jobbra fordulva a piros kereszten egy kisebb emelkedő után értem el az Erdészházhoz majd a Petneházy-réthez.

A karámok után balra a piros sáv jelzést követem a cserkészpark műútjáig. Pár száz méter után a jelzés elindult jobbra egy dombra. A távvezeték oszlopán találtam meg a második kódot. Szép kilátásban volt részem a Hárs-hegy és a János-hegy felé, ez az egyik olyan hely ahonnan láthatunk valamennyit a környékbeli hegyekből.

A következő szakasz az egyik kedvenc részem a környéken, ha szeretnék valakit bevezetni a teljesítménytúrák világába mert ez egy kellemes, lassan emelkedő erdei út amely először a Kecske-hátra majd a Vörös-pocsolyás hátra vezet fel. Volt is erre lehetőségem mostanában mert a szomszédommal volt egy közös túránk, melyről beszámolót is írtam.

Az út mellett helyezkedik el a vaddisznó fürdető, a wellness, melyben csak tavasszal vagy ősszel hosszabb esőzések, hóolvadások után van víz. A vadak fürdőzés után a környező fák törzsein dörzsölik magukat, ennek nyomait sok helyen könnyen felfedezhetjük, mert vörös színű a talaj, ezért vörösek a fák törzsei is.

A következő szakaszon lefelé indultam tovább a Kopasz oldalában. Nagykovácsi első házait elérve szemben velem a Nagy-Szénás gerincében gyönyörködhettem. Szeretek innen kibukkanni az erdőből a hazaértem érzés miatt.

Az Ördögárok-patak hídjához leérve jobb oldalt van a Bányász Emlékmű, érdemes megnéznetek ha már itt vagytok.

A Kolozsvár tér és a Templom köz után értem fel a Tisza István térre. Ez is egy kedvenc részem településünkön, mert ideális szögből látható a Nagyboldogasszony-templom.

A buszvégállomás mellett a kerékpártároló polikarbonát tetején van a következő kód. Jelzésváltás következett, a zöld sávon indultam tovább a Kossuth Lajos utcán. A Kovács Cukrászda után megérkeztem községünk szélén a Kőkereszthez.

Továbbra is a zöld sáv jelzést követtem egy dózer úton, majd a híd után a mező szélén. A sorompóhoz megérkezve a Sisakvirág Tanösvényen balra fordultam. Ajánlok egy pici kitérőt, mert ötven méterre előre van a Pásztor kereszt, szépen rendben van a környéke is, érdemes ezt is megnézni.

A Tanösvény a Homok-hegy mellett indul el felfelé. Egy kisebb dombra felérve van egy olyan hely ahol érdemes megállni és hátrafordulni, mert pazar kilátásban lehet részünk a Kutya-hegy és Nagy-Szénás gerincének irányába. Ugyan nekem Nagykovácsi az otthonom és ezeket a területeket nagyon jól ismerem itt mégis mindig meg szoktam állni körbenézni.

Kisebb lejtő után balra folytatódott tovább a Tanösvény. Az első információs táblát a következő kereszteződésben találtam meg, innen már csatlakoztam a zöld háromszög jelzéshez. Ajánlatos a következő szakaszon a Tanösvény tábláinál megállni és elolvasni, mert nem csak érdekességeket, de némi pihenést is be tudunk iktatni. Most kellett leküzdenem a MÓKUS kör útvonalán a legmagasabb csúcsra vezető emelkedőt. Több meredekebb szakasz után megérkeztem a dózer úthoz, ahonnan már könnyebbé vált a terep. Másfél kilométer után megérkeztem a Budai-hegység csúcsára a Nagy-Kopasz tetejére. A csúcson 559 méter magasan voltam, a kód miatt még fel kellett másznom a Csergezán Pál festőművészről elnevezett vitorlát formázó kilátó legfelső szintjére is. Ebből a kilátóból teljes körpanorámában lehet részünk.

Sétáljatok körbe mert a korláton kis táblák informálnak arról mit is látunk az adott irányban. Érdemes minden évszakban felkeresni mert mindig más arcukat mutatják a környék erdőségei. A mai napon igazán különleges élményben lehetett részem. Nekem is van egy ajánlott családi sétás útvonalam Nagykovácsi főteréről a kilátóhoz.

Igazolás után továbbra is a zöld háromszög jelzést követtem, most már lefelé a Fekete-hegyek felé. A zöld keresztet elérve balra kellett továbbmennem. Ha van még energiátok akkor feltétlenül ajánlom a következő körülbelül másfél kilométert jelentő kitérőt tovább egyenesen. Ehhez le kell sétálnotok a Tarnai-pihenőhöz, ahonnan valóban egyedülálló kilátásban lehet részetek. Azt hiszem ez a hely a Budai-hegység egyik legszebb természetes kilátópontja ahol biztosan több időt el fogtok tölteni. Sokan a Csergezán Pál kilátó helyett inkább ezt a helyet kedvelik, részemről meg tudom érteni.

Akár lesétáltatok a Tarnai pihenőhöz akár nem, a zöld kereszt jelzést kell követnünk az erdőben. Lassan ereszkedtem lefelé, elértem egy északra tartó dózerutat is. Lesz egy kereszteződés ahol jobbra fordultam és a közösen futó kék és sárga kereszt jelzést követtem. Ne ijedjetek meg, mert az első szakaszon ritkán találkozunk a sárga kereszttel, sokkal inkább a kékkel.

Nyíltabb terepet követően egy szélesebb völgyben ereszkedtem tovább lefelé, majd élesen jobbra fordulva felmásztam egy gerincre. Az utolsó rövid erdei ösvény végén megérkeztem a Budakeszi Vadaspark kerítéséhez.

A kerítésen elhelyezett létrán másztam át és a Parkban továbbra is a sárga kereszt jelzést követve először egy újabb vaddisznó fürdetőhöz értem.

Átsétáltam egy kisebb réten majd a vadkerítéshez leereszkedve megtaláltam az utolsó beolvasandó kódot az egyik fa kerítésoszlopon. A kerítés mellett értem le egy nagyobb mezőre. Széles erdészeti úton a park túloldali kerítéséhez érve ismét egy fa létra vezetett át a kerítésen.

A fák közül kibukkanva újra itt vagyok, ez már a Szilfa-tisztás.

Átsétáltam a pihenőhöz és a reggeli úton mentem visszafelé. Követezett a Csacsi-rét, majd egy kisebb emelkedő után a Budakeszi-út és végül a vele párhuzamosan futó erdei úton visszaértem Szépjuhásznéhoz.

A Büfé ablakában beolvastam a cél kódot is. A mai túrát úgy időzítettem, hogy mindenképpen nyitvatartási időn belül érkezzem vissza, nem akartam kihagyni a menüt. A kiadó ablaknál megkaptam a mai túráért kiérdemelt érmet. A harmadik tejesítéshez járó befutó pólót utólag egy boltban tudtam átvenni. Palacsinta menü helyett ráfizetéssel inkább a napi menüből választottam, szerencsére ezt is rugalmasan kezelik.

Összefoglalás:

A harmadik bejárás után is változatlan a véleményem. Részemről a MÓKUS kör a műfajjal ismerkedéshez ajánlott.

A hét órás gyalogló szintidőbe az is belefér, hogy gyerekekkel vágjunk bele, ők is könnyebben végig tudnak menni rajta a finomabb emelkedők miatt, csak a Sisakvirág Tanösvény emelkedőin kell egy kicsit tartani bennünk a lelket. Talán a hegy tetején várható kilátó elég izgalmat jelent számukra, megerősítve a kitartásukat az utolsó szakaszra. Jó a tömegközlekedési és az autós megközelíthetősége is, egyenlőre még ingyenes a parkolás. Hétvégén ugyan kicsit nehezebben, de azért van esély szabad parkolóhelyet találni.

A 25km-es táv és a hozzá kapcsolódó kisebb szintemelkedés teljesítése után azt hiszem egy teljesen kezdő is képes lesz arra, hogy felmérje mire lehet képes, honnan indul az edzettsége, miben kell vagy kellene fejlődnie. Komplikált, komolyabb edzettséget igénylő nehéz emelkedőt vagy sziklás terepet nem kell leküzdeni.

A MÓKUS kör esetén kicsit azt érzem, hogy a régebb óta üzemelő Szénás Kör sokkal komolyabban átgondolt útvonalára telepedett rá, nagyrészt ezt használta fel mert a két kör közös szakasza több mint 8 km. A kijelölt útvonal szerintem nem lett igazán átgondolva ezért nem tartalmaz annyi látnivalót és érdekességet. Egyetlen csúcspontja a Nagy-Kopasz hegy, igaz a felvezetés másik irányból történik. Ez az útvonal elsősorban olyan terepfutóknak lett kitalálva akik szeretnének egy könnyűt futni és nem bánják ha ezért kapnak egy jól sikerült befutóérmet is. Én ugyan nem futok, de a terep futásra valóban ideális az enyhe emelkedők miatt.

A célba érve energia utánpótlást is kapunk mert a palacsinta menü vagy ráfizetéssel a napi menü részemről is megérdemel egy piros pontot.

Akinek a MÓKUS kör már nem jelent kihívást vagy sokkal több látnivalót szeretne annak feltétlenül ajánlom Perl Gergőék szintén nagyon könnyen elérhető, Solymárról induló Szénás vagy a Szentendre Ófaluból induló Bükkös Köreit. Nekem ezek a körök jobban tetszenek mert sokkal több kilátópontot érintenek, lényegesen érdekesebbek, átgondoltabbak.

Ha a véleményemtől függetlenül beleszerettek akkor feltétlenül keressétek fel évszakonként egyszer, mert minden alkalommal más arcát mutatja a hegyvidék, főleg a Csergezán Pál kilátóból körbenézve.

A MÓKUS kör üzemeltetése lassan elhagyja gyermekbetegségeit és felnő a többiekhez. Még a kihelyezett QR kódokra kellene alkalmaznia a többi üzemeltető által már jobban bevált, plexi lapos, csavarokkal rögzített megoldást, mert ezek rongálás biztosabbak mint egy laminált lap, amit sok esetben sajnos le is tépnek. Ennek ellenére tény, hogy messziről is nagyon jól láthatóak ezek a kb. A5-ös méretű színes lapok, lehet, hogy pont ez a rákfenéje a rongálásoknak. Pedig még az is rajta van, hogy ez egy játék része, kérlek ne tedd tönkre. Nem biztos, hogy mindenki tud olvasni.

Induláskor már volt egy terv az üzemeltetők részéről amely egy év után megvalósult. Ez pedig a hosszabbik testvérkör, a VÉRMÓKUS kör. Beneveztem én is erre az 50km-es körre mert kíváncsi vagyok arra, hogy mennyivel nyújt többet mint a MÓKUS kör. Teljesítés után készítek beszámolót erről is.

Ezen kívül 2020 december elején elindul egy rövid kör is MÓKUSKA néven, 10km-es távval. Ha jól emlékszem akkor ezt a rövid távot családi körnek tervezték. Sajnos túl drága lett, mert ugyanannyiba kerül mint a nagyok, ezért nem hiszem, hogy családok esetén sikeres lesz. Sokkal inkább a rövid távokat komoly sebességgel teljesítő futók fognak elmenni és folyamatosan rekordokat döntögetni. Családi teljesítés esetén például ha egy 3 gyerekes család szeretne menni a szülőkkel akkor nagyon jelentős a nevezési költség egy ilyen könnyű erdei sétára. A gyerekek biztosan szeretnének érmet, miért is ne ha már végig sétálják hiszen pont ez a cél számukra. Példám esetén hármat is kell venni, közel 12.000Ft-ért, mert nagy eséllyel a szülők inkább lemondanak az érmekről. Az is lehet, hogy teljesen rosszul látom és nem lesz igazam. Hamarosan kiderül.

Amennyiben elindultok akkor élményekben gazdag teljesítést kívánok hozzá és a kör egyetlen csúcspontját jelentő kilátóból mindenképpen élvezzétek ki a kilátást!

Ui.: Ha tetszik a beszámoló kérlek tedd meg, hogy minősíted, mert ebből látom, hogy mennyire sikeres egy beszámolóm. Köszönöm.

Dikran

Táv: 107,4km

Szintemelkedés: 4.200m

Október második hétvégéjére számtalan érdekes ultra távú teljesítménytúrát írtak ki a szervezők. Lehetett menni a Pilis 50-re, a Pálos 70-re, a Bakonyi Barangolás 70-re és a Palipista 100-ra. A rövidebb számomra is érdekes távokról már ne is beszéljünk. Komoly dilemmába kerültem mert mind kedves nekem. Na most mi legyen? Szerencsére ebből a bizonytalan állapotomból Kovács Zsolti zökkentett ki egy rövid de határozott Messenger üzenettel: Kell az a Palipista! 

Hát akkor nincs mese, be kell neveznem, Zsoltit ugyan nem túl régóta ismerem, de neki nem mondunk ellent, mert öreg motoros ő is a szakmában. Nevezést követően máris előszedtem a térképeket, mert a Zemplén a Bakonyhoz hasonlóan is olyan nagy, hogy a Cartographia kiadó két részre bontotta a tájegység térképét. Megnéztem az útvonalat, elindult az előzetes információ gyűjtés, útvonal elemzés és a felkeresendő helyek kigyűjtése. Sokat foglalkoztam ezzel a túrakiírással is.

Rendszeres olvasóim már megismerhették a stílusomat, amely nem csak az útvonal bejárására koncentrál. Egyre többen lettek vagy a reményeim szerint a jövőben lesznek hűségesek hozzám. Szerencsére várják a következő beszámolókat is. Köszönöm a bizalmukat és az olvasói hűségüket. Ezt az ultra távú beszámolót is a szokásos bevezetéssel kezdem, amely egy újabb különleges vidékünket járja be.

Bevezetésként a Zempléni-hegység geológiájáról is írok pár érdekesebb információt. Ez a hegységünk is szintén vulkanikus eredetű. Fő kőzetanyaga a riolit és az andezit illetve a két kőzet tufája. Az itteni vulkáni tevékenység fiatalabb, a miocén korszakban alakult ki. Az Északi-középhegység többi tagjáé, például a Mátra vagy a Börzsöny vulkanikus kőzetei idősebbek. A leglátványosabb vulkáni hegye a Tokaj melletti Nagy-Kopasz hegy, melynek déli területeit puha tufa alkotja. Erre települt vastag rétegben a lösz, ez a terület a Hegyalja amely híres bortermelő vidék. Azt hiszem a tokaji borvidék borait nem kell bemutatnom.

Hazánkban van egy nagyon híres teljesítménytúra, amely sok ultra távokon jeleskedő túrázónak a bakancslistáján szerepel és teljesítése komoly szívet melengető eredménynek számít a teljesítménytúrázók közösségében. Ez a túra a Kazinczy Emléktúra, amely szintén ezt a területet járja be, keresztül kasul, ráadásul a túra nem máshoz köthető mint Wehner Gézához. A Wehner nevet nagyon jól ismeri a hazai teljesítménytúrázó közösség. Egy vérbeli teljesítménytúrázó nem mehet el a Wehner név mellett csak úgy. Géza biztosan bakanccsal a lábán született és ezeket a géneket sikeresen tovább is adta gyermekeinek. Megszámolhatatlan mennyiségű 100-as túrát teljesített, a komolyabb külföldi eredményeit is lehetne sorolni. Egyet kiemelek én is, Goldsteig Ultrarace, érdemes elolvasni ezt a beszámolót. A Bauxitkutatón is találkoztunk vele és a családjával, beszélgettünk egy kicsit, egy életvidám csillogó szemű nagyapát láthattunk.

A Wehner család egy olyan valakinek mint én rögtön a szívébe költözött amikor megtudtam, hogy arról is híresek, hogy hozzám hasonlóan vagy én hozzájuk hasonlóan, kinek melyik verzió a szimpatikusabb, nem futnak, maximum a meredek lejtőkön a sokszor kényelmesebb kocogást választják.

A Kazinczy Emléktúra 200km-es távja 2018-ban lett kiegészítve a jubileumi 10. évi rendezésre egy hosszabb egyszeri rendezésű 300km-re távra. A Palipista - ez egy különleges szilvapálinka is egyben - ezt a 200km-es távhoz hozzácsapott több mint 100km-es távot takarja, amely régi időkre nyúlik vissza, mert a hajdani Rákóczi túraútvonal örököse is egyben. A 100km-es táv mellett megrendezésre került egy 60km-es táv, a Regéc és egy rövidebb 20km-es is, Hotyka néven. Ha valaki egy kis kóstolót szeretne a Zempléni-hegységből és a Kazinczy (Kazi) élményből, akkor a rövidebb távokon is lehet része benne, mert ez is egy különleges családias hangulatú teljesítménytúra.

A Palipista teljesítménytúra mögött fő szervezetként a Szent Jakab Zarándok Egyesület és a Magyarországi Kárpát Egyesület áll. Már ez is garanciát jelent a tökéletes szervezésre. A Keddi Kutyagoló beszámolómban már említettem, hogy Lajos Dóra Hétköznapi Barangolások Túrasorozata Wehner Géza oltalmazó szárnyai alatt indulhatott el.

A nevezésem visszaigazolták, a részvételi díjat is átutaltam. Közelebbi helyekre általában a túra napján korán reggel megyek le autóval, most ezt nem vállaltam be mert a túra után pihenés nélküli hazavezetést terveztem. Kerestem egy panziót és foglaltam egy szobát. Közben megérkezett e-mailben az itiner, még leutazás előtt kinyomtattam. Nagyon egyszerű volt, egy leírást, a közepén egy nagyon kezdetleges, szintén a régi időkre emlékeztető térképhez hasonlító rajzot, a szintábrát és a táv és szintadatokat tartalmazta. Az utolsó oldalon az igazoló bélyegzéseknek fenntartott hely szerepelt. Jelezték, hogy az igazolás QR kódos lesz, nem a pecsételés lesz az elsődleges. Az útvonal trackjét is letöltöttem és magammal vittem az egyik Garmin navigációm, bár több beszámolóban olvastam, hogy Géza túrái tökéletesen kijelöltek, nem lesz szükség rá. Az útvonalat ma már minden túrámon rögzítem, még akkor is ha nem használok navigációs eszközt a tájékozódáshoz.

Pénteken késő délután, hat óra körül sikerült elindulnom Sátoraljaújhelyre, ahova este tíz körül értem le. Bejelentkeztem és elfoglaltam a szobámat. Még nyitva volt a bár, lementem inni egy sört. Már itt vagyok, nyugodt körülmények között ráhangolódhatok a másnapi kalandra. Mint kiderült ha szeretném lehet fél nyolckor reggelim is. Persze kérek azt is, nem gond, mert én kilenc óra körül terveztem indulni, addigra a többiek már árkon bokron túl lesznek, szellősebb nyugisabb lesz az útvonal már az elejétől is. A Blogom miatt átálltam az indítási idő közepe vége felé történő indulásra.

Este tizenegy körül mentem fel a szobámba és a folyosón megállított egy srác. Te is a Palipistára mész? Elsőre hirtelen nem is értettem ezért megkérdezte még egyszer. Szia, őőő, igen! Azt hiszem megismert a posztok miatt ő is, bemutatkoztunk egymásnak, Hegedűs Csabával találkoztam. Egy kicsit beszélgettünk és kiderült Csaba már reggel hétre megy a rajtba, mert minél többet szeretne világosban menni.

Lefeküdtem én is, jól aludtam. Reggel felkeltem és az ablakon kinézve szemben velem megláttam a Sátoraljaújhely egyik ikonikus hegyét a Magas-hegyet, ahol van egy Kalandpark és persze a hosszú Libegő is.

A reggelim után rendeztem a számlát és átautóztam a Május-kút völgyébe, a Kovács Villához. Parkolót már csak kicsit feljebb találtam, a szabad helyeket már elfoglalták a többiek.

Besétáltam én is a villához. Többen sátorban aludtak itt, volt aki a padláson. Én nem bántam a kényelmes szobát a kellemes Csillagfény Panzióban, nagyon jó állapotban állhattam a rajthoz.

Beolvasták a kódot és máris elkezdhettem a nagy utazást. A villa kapuján kilépve balra elindultam a kék kereszten, majd egy élesebb balos kanyarban jobbra, a szalagozást követve folytattam felfelé egy kis ösvényen, az első hegyre. Ez a Várhegy volt, egyre meredekebbé vált az ösvény, meg is volt a bemelegítés. Időnként megálltam hátrafelé nézelődtem, megérte mert az Úrbéri és Longi legelő terület és erdőség feküdt előttem, amely egyben Természetvédelmi Terület is. Távolabb a Bodrog és a Felső-Tisza vidéke volt látható. Ott is sokat voltam amikor középiskolai tanulmányaim alatt szinte minden nyáron kenutúrákon vettem részt Tiszabecstől Tokajig. Kellemes emlékek ezek is, mosolyt csaltak az arcomra.

A Várhegyen egy feltételes ellenőrzőpont fogadott, innen volt igazán szép a kilátás.

Az ásatások, a rekonstrukciós munkálatok miatt kis ösvényen kellett a kisebb nagyobb gödröket kerülgetni.

A vár után egy újabb gondosan szalagozott ösvény következett lefelé a tábor kerítéséhez, majd a kék kereszt jelzésen ismét felfelé indultam tovább. Ezen a szakaszon találkoztam teljesítménytúra közösségünk újabb oszlopos tagjával, Csontos Sándorral. Kifejezetten örültem a találkozónak mert személyesen is szeretem volna gratulálni a DZD 300 (Dél Zala Dombjai Ultra Trail 300km) bejárásához. Az idei évben olyan spártai körülmények között járta végig az útvonalat, amely mindenképpen elismerésre méltó attól függetlenül is, hogy a kisebb nagyobb eltévedései ellenére ő maga is sikertelennek minősítette a bejárást.

A következő szakaszon kicsit együtt mentünk de elkezdett fázni és átváltott kocogásra, elköszöntünk egymástól. A Nagy-nyugodó nyeregbe érve az országos kéken folytattam tovább a mai túrámat. Következett a Bányi-nyereg és egy újabb érdekesség a Bancsi-gödör, meredeken le majd meredeken fel a túloldalon.

Menet közben egyre több Őzláb gombával találkoztam. Itt a gombaszezon tényleg tele volt az erdő vele, sokan megálltak szedni is, hatalmas tenyérnyi gombakalapokat gyűjtöttek. Nekem is lett volna kedvem hozzá, de mire hazaértem volna vele biztosan összetörik, megsérül. Nem véletlenül a fonott kosár a legideálisabb hozzá. Az út melletti nagyobb gombatelepeket többször is megálltam megnézni, hátha láthatok folyást vagy boszorkánykört is.

Végül megérkeztem egy jellegfához, a Rákóczi fához. A legenda szerint ezt a fát II. Rákóczi Ferenc ültette. Egy nagyon szép matuzsálemi korú tölgyfát nézhettem meg és itt volt az első ellenőrzőpont is.

A kéken értem le Cirkálótanya mellé, egy tábla jelezte, hogy ha szeretném van ivóvíz is. Nekem nem volt szükségem erre. A Pap-tagon keresztül egy nagy mezőn áthaladva megérkeztem Makkoshotykára a Meczner család Sírkápolnájához, melyet Meczner Rudolf emeltetett 1911-12-ben.

Picit lejjebb pedig a felső Meczner Kúriánál az első komolyabb frissítő állomásra értem. Csak pár apróságot vettem magamhoz, készítettem egy újabb fényképet és továbbsétáltam a főúton a Malomkő Tanösvény felé.

A Trianon Emlékműnél jobbra a Hotyka-patak felé vezetett a jelzés. A szántók után át kellett kelnem a patakon az alábbi hídon. Hát ez lassan teljesen megadja magát, mindegy én is átmegyek rajta, az egyik gerenda még bírja, a szalagokat is valaki elhelyezte a másik oldalon. Átmásztam és visszatekintve megörökítettem. Vannak ilyen izgalmak is egy teljesítménytúrán.

A mező után baloldalon volt egy kis íves fahíd, megnéztem vajon mi lehet ez? Úgy tűnt egy kis sziget melyet vizesárok vesz körbe.

A csodálatos zöld gyepű focipálya mellett beértem a következő településre, Hercegkútra ahol egy újabb különleges ritkaság fogadott, a Kőporosi Pincesor, amely a Tokaj-hegyalja Történelmi Borvidék Kultúrtájhoz tartozik és 2002 óta világörökségi terület. Felmásztam az egyik pince tetejére onnan készítettem egy újabb fényképet.

Nagyon vigyáznak itt mindenre, csodálatos volt az egész! Nem véletlenül került fel az UNESCO Világörökségi listájára. Még a villanyórák számára kialakított mérőhelyek is egységesek, tökéletesen illeszkednek a boltozatok belső oldalát alkotó építőkövek közé.

A Templomban pont haragozni kezdtek, délre értem ide. A Kultúrház mögött volt a második ellenőrzőpont. Épp indultam tovább amikor kiszállt egy autóból a főrendező Wehner Géza, hát ezt nem lehet kihagyni, kértem egy szelfit tőle is.

Picit beszélgettünk majd jó utat kívánt én pedig elindultam a szőlők mellett a hegyek felé a piros sáv jelzésen, a Rákóczi turistaúton. Több helyen is éppen szüreteltek az egyik helyen megkínáltak szőlővel is. Végül beértem az erdőbe és letértem a Hoffmann-forráshoz is. Nem volt nagy kitérő, itt cseréltem le a magammal hozott teljes vízkészletemet.

Hamarosan kiértem egy mezőre, valóban pazar kilátásban lehetett részem.

Lassan, kiélvezve a panorámát lesétáltam Komlóskára. Kiemelkedett a Templom a településből. Szeretem amikor olyan helyre érek ahonnan alig látszódnak a település házai, szinte csak a templomot lehet látni.

A községet követően a piros rom jelzésen, a Tellér Tanösvényen másztam fel a Pusztavárhoz. Ez volt az első komolyabb emelkedő. Nagyon szép időnk volt ma kegyesek voltak az égiek, készítettem pár fényképet. Újabb ellenőrzőponthoz érkeztem.

Néhány túratársam is élvezkedett a kilátásban, remélem nem bánják, hogy megörökítettem őket is.

A csúcsról visszaereszkedtem a nyeregbe és jobbra egy ritkán járt kis ösvényen, gondosan szalagozott úton kanyarogtam lefelé a fák között a Luka-patak völgyébe. A közelben volt a Kazinczy forrás, elmentem ezt is megnézni, ha már itt vagyok. Egy szélesebb erdészeti úton kiértem az országútra a Nagy-Egres patakhoz. Ismét itt a piros sáv, balra indultam el rajta Erdőhorváti felé. A Templom mellett volt a következő frissítőpont, most már megépítettem magamnak a szokásos három emeletes zsíros deszkámat hagymával és sóval.

A következő szakaszon lassan elkezdtem felfelé mászni, hosszú-hosszú út volt ez, nagyon kényelmesen haladtam egyre magasabbra. Valamennyi sár volt, de könnyen ki lehetett kerülni ezeket a kritikusabb részeket.

Egyszer csak megláttam az út mellett egy gyanús dombot. Nahát mi ez? Ó na végre, de régen láttam már ekkora erdei hangya bojt. Nagyon dolgoztak az építésén, voltak katonák is, élelem szállítok. Pár percig gyönyörködtem benne, igazi metropolisz volt.

Végül sikerült megérkeznem az Óhutai-letérőhöz, ismét az országos kékre kerültem. Már nem volt sok hátra, az utolsó meredek emelkedőn felértem a Regéci-várhoz a Várhegy tetejére ahol egy vidám hölgy fogadott a következő ellenőrzőponton. A pont előtti dózerúton többen már az igazolást követően szembe haladtak velem, Csabát is itt értem utol.

A regéci várat az Aba nemzetség tagjai emelték a XIII.-XIV. század környékén. Viszontagságos történelméből a túrához kapcsolódó részt emelném ki. A kuruc időkben I. Rákóczi Ferenc 1666-ban feleségül vette Zrínyi Ilonát. 1676-ban megszületett II. Rákóczi Ferenc. A csecsemő még nem volt fél éves amikor az apja meghalt. Ilona a gyermekei gyámjának nevezte ki magát és 1677-ben Regécre költözött. II. Rákóczi Ferenc itt tanult meg latinul, megismerte hazája történelmét. Anyja a bujdosó kuruc vezérbe Thönköly Imrébe lett szerelmes, majd össze is házasodtak. 1683-ban Regécen szervezték meg a felső-magyarországi hadellátó központot. Szirmay Miklós Várkapitány gondoskodott arról, hogy a Regéci-vár pincéi mindig tele legyenek. Zrínyi Ilona is fontos szerepet töltött be, irányította a beszerzéseket, a nyári hadjárat zászlóit készítette el. 1685-ben a császári seregek döntő csapásra készültek a kurucok ellen, Thönkölyt azonban a váradi pasa elfogatta és az itt tartózkodó kurucok a törökök ellen küzdő csapatok soraiba álltak. A Regéci-vár itt maradt kuruc őrsége kaput nyitott a császáriaknak abban a hitben, hogy oda nem vonulnak be. Nem így történt, Caprara generális a császári rendelet értelmében a várat 1686-ban teljesen feldúlta, kifosztotta és végül leromboltatta.

Ezt a kis történelmi összefoglalót azért emeltem bele a beszámolómba, mert számomra örömteli, hogy több mint 300 év után a rekonstrukciós munkálatok a Nemzeti Várprogramnak köszönhetően sikeresek és egy nagyon szép vár fogadott itt.

Az igazolást követően leereszkedtem Regécre és továbbra is a piros sáv jelzésen indultam tovább. Regéc felett a Parlag-kőszálnál visszafordultam és a naplementében még egy utolsó képet készítettem a várról.

A képek válogatása közben amikor a fenti fényképet nézegettem melegség öntött el és ha nem bánjátok egy picit elkalandozok a túráról. Sokan vannak akik nem is igazán értik mi a jó abban, ha valaki ilyen hosszú távokat gyalogol. Mi értelme van ennek? Dicsekvés? Vagy felvágás? Csak az az elismerésre méltó teljesítmény ha valaki ennyit gyalogol? A választ szerintem nem lehet szavakkal leírni, mert ez egy életforma, egy életérzés, egy olyan családhoz tartozás melyben ismeretlen az irigység, a másság kigúnyolása és a mai világunkra már általánosságban is jellemző kirekesztés.

Azon a napon amikor teljesítünk mindenki egyenrangú lesz, támogatjuk, bátorítjuk egymást és a Célba érve minden résztvevő önzetlenül tud örülni a másik eredményének még akkor is ha a saját teljesítési ideje sokkal jobb. Az ultrások közösségébe tartozni így lehet, mert aki nem így gondolkodik annak sajnos nincs helye közöttünk. Teljesíthet, de ebbe a szűkebb körbe nem tartozhat, ezt ugyanis ki kell érdemelni valódi emberként. A fenti kép pedig pontosan ezt az életérzést jelenti számomra, kiszakadva a hétköznapok komorságából, a többi túratársammal közösen végigjárunk egy ilyen hosszú útvonalat. Időnként megállva gyönyörködhetünk a látnivalókban vagy menet közben elmerenghetünk a terveinken, vágyainkon. Utolérve társainkat beszélgetünk egy rövidet, majd elválunk egymástól, mert mindenki a saját tempójában szeret menni. Tehát nem csak a teljesítmény hajszolása, a minnél hosszabb távok teljesítése a célunk. Számomra nincs semmilyen "Flow érzés" amiről általában a futók beszámolnak, sokkal inkább az ide tartozom, itt a helyem érzés.

Elnézést ezért a lelki eszmefuttatásért, de több Facebook posztban volt olyan hozzászólás, amelynek írója egészen biztosan nem értette meg a "mi a jó ebben" kérdésre kapott válaszokat, ezért is merült fel bennem.

A Vár után újabb hosszú emelkedőket követően megérkeztem a Fehér-kúti Vadászházhoz, ahol a következő ellenőrzőpont fogadott. Kezdett már annyira besötétedni, hogy elő kellett vennem a fejlámpám. Kicsit átrendeztem a menetfelszerelésem és indultam is tovább.

Fel kellett másznom a Sólyom-kőre, ahonnan már inkább éjszakai kilátásban volt részem Vilmány és Göncruszka felé. Elértem a Zempléni-hegység nyugati széléhez, innen kezdtem el lassan visszafordulni a Kovács Villa felé.

Sólyom-kő után a Cicés-rétnél egy éles jobbra fordulást követően követni kezdtem először csak a közelemben, majd a messzi távolban is egyre többször feltűnő Lidérceket. Előttem szinte mindenhol kecsesen táncoltak a Lidércek, csalogattak egyre beljebb, a sötét erdők hátborzongató vidéke felé. Most már teljes lett a sötétség, a túra útvonalának kijelölése tényleg példás.

Nem sokkal később megérkeztem az Amádé-várhoz. Pár képet én is készítettem várfal maradványokról.

A Bartusok környékén még felhívtam a lányokat otthon, ők lassan már alváshoz készülődtek. Körülöttem az erdő jellegzetes fája a fenyőfa volt. Hát szerintem ha valaki fél egyedül éjjel az erdőben, akkor neki a fenyvesek lehetnek a legparábbak. Mert az biztos, hogy a fenyvesekben laknak az emberevő Grabancok és a pici Lidércek a szolgáik, akik az áldozatot csalogatják egyre beljebb. Ma éjjel ebben lehetett részem.

Végül sikerült az emberevő vidéket is magam mögött tudni és megérkeztem a pálosok újabb kolostor romjához. Az ország területén számtalan helyen találkozhatunk a Pálosok kolostorainak maradványaival. Özséb a XIII. században alapította meg a Pilisben a kizárólag férfiakból álló szerzetesrendet. Ez az egyik legjobb állapotban megmaradt építmény, a homlokzatai 6-8 méter magasak az alapterülete is jelentős. Még ma is felfedezhetőek a gótikus jegyek, a bejárat csúcsíves dísze a felette elhelyezkedő rózsaablakkal melyet megpróbáltam éjjel is megörökíteni.

A pálos rendben van egy íratlan szabály, amely arról szól, hogy az egyháztól nem kérik egyetlen tagjuk szentté avatását sem, mert „minden pálosnak szentnek kell lennie”. 2004-ben II. János Pál pápa egy pápai dokumentumban "belső használatra" jóváhagyta Özséb tiszteletét a rend számára, azért, hogy Özséb esztergomi kanonokot, atyát misével és zsolozsmával a boldogok között tisztelhessék. Ezt követően az Apostoli Szentszék a régi hagyományt elismerve liturgikus szövegeket hagyott jóvá Boldog Özséb tiszteletére. 2008-ban a Püspöki Konferencia elé terjesztettek egy kérelmet, melyben azt kérték, hogy az engedély érvényességét egész Magyarország területére terjesszék ki. A kérelmet februárban a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció engedélyezte egy vatikáni dokumentummal. A Pilis-tetőn felépített kilátó is ezért kaphatta meg a Boldog Özséb nevet.

A Pálos kolostorrom és a Potács-ház után beértem Telkibányára. Emlékeim szerint itt van egy Ásvány és Ércbányászati Múzeum amit érdemes megnézni. Telkibánya a 60km-es táv célja és egyben a legfontosabb frissítőállomás is. Egy rövid séta után megérkeztem a Palipista házba ahol igazoltam és persze remek paprikás krumplit kaptam én is. Nagyon jól esett. Itt futottam össze a Kék Balaton szervezőjével Csornai Edinával vagyis Eduval. Nem időztem itt sokat, nem akartam kihűlni.

A következő szakaszon a Palipista leghosszabb, széles dózerúton folyamatosan emelkedő, komolyabb erőpróbát is kívánó része következett. Szerintem inkább mentális terhelést jelent a monotonítása miatt. Telkibánya főútján jelzést váltottam és a sárga sávon indultam el a hegyek felé az Osva-patak völgyében. Néhány kilométer után érintettem egy információs táblát melyről kiderült, hogy ez egy újabb nevezetesség, egy középkori vízduzzasztógát megmaradt része.

A gát után következett a Kutyaszorító ahol egyre nagyobb méretű perlittornyok mellett haladtam el. Változatlanul felfelé mentem, folyamatosan, kilométereken keresztül. Ennek a résznek az az igazi kihívása, hogy amikor azt hiszed felérsz a következő kanyar után és odaérve meglátod, hogy minden kezdődik elölről, na akkor kell fejben is nagyon ott lenned, mert újabb hosszú egyenes következik, a végén megint egy éles jobbos kanyar majd megint egy újabb balos és ez megy egy jó darabig. Ebből a mentális kutyaszorítóból is kikeveredtem nem csak a fizikaiból és rajtam szerencsére nem találtak fogást az út mellett szabad prédára váró Álommanók. Felérve a Süveg-hegyre jelzést váltottam és a kék kereszten indultam tovább a Szarvaskői-úton. A kék sávnál balra indultam a Pengőkő felé, ahova tettem egy kitérőt, bár a tempós gyaloglásom miatt kicsit túl is mentem a hozzá felvezető kék háromszög (K3) jelzésen.

Még néhány kanyar és felmásztam a Nagy Péter mennykőre is, ahol teljesen lazán üldögélt a pontőr a köveken ölében egy takaróval. Tökéletesen jól érezte magát az elmondása alapján.

Felértem 709 méter magasra, ahonnan nagyon szép kilátásban lehet részem, nappal.

Visszatértem a kék sávhoz és néhány kilométer után itt is van a következő ellenőrzőpont az István-kúti erdészháznál, ahol találkoztam a Görög Adriennel és párjával Kovács Zsolttal. Éppen nagy falatozásban voltak, én nem sokat időztem itt. Az asztalhoz lépve kis híján átestem Adrienn túrabotjain, de azért sikerült egy kis sós mogyorót magamhoz vennem. Elköszöntem tőlük és mentem is tovább. Lassan 80km-nél tartottam, nagyon jól ment minden, semmi bajom sem volt. Kifejezetten élveztem az éjszakai magányos sétámat a Grabancok, Lidércek és Álommanók birodalmában.

A Mlaka-rét és a Szplanyica-rét után ismét letérve a kék sávról fel kellett másznom a Kerek-kőre is. Itt egy sátorban volt a pontőr, komfortosabb feltételeket biztosítva magának.

Megint visszatértem és picit lefelé kellett mennem a Gerendás-réthez ahol volt egy remek pihenő, a padlásterében pedig aludni is lehetett volna. Nem hiába ez az országos kék része, ezen a turistaúton sok jó pihenőt, esőházat is találhatunk szerte az országban.

A széles dózerúton újra elindultam felfelé. Eszkála-rétnél elbúcsúztam a kék sávtól és a kék négyzet jelzésen (K4) a Pap-hegyen keresztül értem le a Repka-völgybe. Sehol senki teljesen egyedül megyek órák óta. Végül befutottam Nagyhutára, ez már a 10. ellenőrzőpont. A Hollós-völgyön keresztül értem el a Margit-kutat. Egy hosszabb aszfaltút várt rám Vágáshutáig, újabb pont és újabb frissítés. Nem semmi mennyi az ellátmány, éhes az biztosan nem leszek a végén.

Igazolást követően a végére még maradt két kiugró csúcs az EKG diagramon (szintábra), most következett ezek közül az egyik. Fel kellett másznom a Cseréptó gerincére, majd kissé leereszkedve a Som-hegy és végül a Smaragdvölgy Pihenőparkja következett. Ez az utolsó ellenőrzőpont, itt is volt frissítés. Kértem egy fényképet a fiataloktól, és volt még a barackbefőttből is. Ez az egyik kedvencem túrákon.

Az utolsó szakasz következett. A tavak mellett elsétálva Rudabányácskától a piros sávon indultam az utolsó emelkedőkön a Vörös-nyereg felé. Most már csak lefelé kell mennem Veres-föld felé és a közelben megint van egy geológiai érdekesség a Cholnoky gejzírkúp. Ez egy körülbelül 300m átmérőjű hidrokvarcit kúp, amely a késő miocén vulkáni tevékenységet követő hévizes folyamatok következtében jött létre A feltörő meleg vizes oldatokból képződtek a sárgás-barnás, helyenként vöröses színű kiválások melyeket a magas vas-oxid tartalomnak köszönhetünk. Még sötét volt, nem sok értelme lett volna ide is elmennem, de ha Sátoraljaújhelyen jártok érdemes ezt is megnézni.

A piros kereszt jelzést elérve a Szár-hegy oldalába is felmásztam, ez már nem volt komoly emelkedő. Az utolsó szakaszon a Május-kút völgyébe ereszkedtem le egy keskeny szétesőfélben lévő lépcsősoron. Nekem is oda kellett figyelnem az utolsó pár száz méteren. Végül ez is sikerült és már látom a Célt is, a kerítés túloldalán itt van újra a Kovács Villa. Mosolyogva besétáltam és igazolva a megérkezésemet teljesítettem a tervezett letéréseimmel egy közel 110km-es túrát.

Kaptam egy piros pólót, jelvényt és emléklapot is. Nagyon jó volt a túra én nem fáradtam el, mert az ilyen útvonalak az erősségeim, ezek a kedvenceim.

Köszönöm a részvétel lehetőségét, a remek ellátást és a családias hangulatot.

Összefoglalás:

Mindig nagyon nehéz egy ilyen hosszú számomra nagyon emlékezetes túrát objektíven érzelemmentesen összefoglalnom. Most sem volt ez másként hosszabb időbe telt amíg lenyugodva, időben is kissé eltávolodva a teljesítés napjától meg tudtam írni az összefoglalómat.

A Zempléni-hegység továbbra is nagy szerelmem a Bükk után, mindenképpen ajánlom a felkeresését. Nagyon sok a remek kilátóhely, a forrás, a patakos völgy. Számtalan geológia érdekességgel is megismerkedhetünk. A Várakat is sorban rendbe hozzák, bár vannak akik szerint ez már nem igazi emlék így. Én azt mondom inkább legyen helyrehozva akár újra megépítve is minthogy teljesen elpusztuljon. Remélhetőleg megfelelő kontroll alatt történik a rekonstrukció.

A túra útvonalának kijelölése gyakorlatilag etalonnak tekinthető, esélytelen volt az eltévedés. A frissítések bőségesek, van választék bőven és én kifejezetten kedvelem a hagyományos meleg ételeket mint például a babgulyás, paprikás krumpli és társai mert mindig kellő energiát adnak a további szakaszokhoz.

Aki a Kazinczy Emléktúra 200km-es távját két százas távként teljesítette annak szinte kötelező a Palipista is. Gondolom a Kazisok nagy része is részt vett a Palin.

Ha olyan kérdést kapnék, hogy első százasnak ajánlom-e ezt, akkor inkább azt mondom harmadik, negyedik legyen, mert a hosszú folyamatos emelkedők komolyabb állóképességet igényelnek. Ezen a túrán ne nagyon keressünk sík utakat, mert ezekből lényegesen kevesebbel találkozhatunk.

Ajánlani mindenképpen ajánlom, ez nem is lehet kérdés. Tényleg érdemes felkészülni rá és teljesíteni mert nem fog csalódást okozni. Például a Mátrabérc ehhez képest egy rohanás, itt viszont valóban teljesítménytúrázunk sokkal nagyobb nyugiban és van idő a kényelmes étkezésekre és a regenerálódásra is mert a szintidő 27 óra. Nekem öt órával kevesebb idő elég volt a fotózások, letérések és a pihenők mellett is, ha esetleg valaki ebből szeretne következtetéseket levonni.

Idén ezt a leghosszabb távot 70 fő teljesítette vagyis igazi családi hangulat volt, olyan mint a Bazalt 100-on vagy a Kohász Kéken.

Annak aki belevág jövőre, sok sikert kívánok a teljesítéséhez! Én is visszatérek még ide, hacsak nem lesz valami érdekesebb helyette.

Köszönöm Zsolti a fenékbebillentést.

Dikran

Táv: 6km

Szintemelkedés: 25m

Ma egy nagyon különleges családi sétára invitállak titeket. Ehhez el kell hagynunk a szokásos Budapest környéki területeket és kezdésnek le kell utaznunk Tatára az Öreg tóhoz.

Családommal egy kellemes nyári nap reggelén döntöttünk úgy hogy ma nem vágyunk erdei sétára, mostanában sokat voltunk túrákon. Többek között idén már volt részünk a Balaton mellett kánikulai teljesítménytúrázásban is. Feleségem javasolta, hogy inkább állítsunk össze mára egy igazi családi sétás programot. Gyors tanakodást követően Tata lett az első célpontunk a többit rábíztuk a sorsra. Végül sikerült egy igazán remek napot összehoznunk ezért hazafelé úgy döntöttem erről is lesz beszámolóm és a családi séták közé kerül.

A mai napunk tényleg kényelmesen kezdődött. Tatára is 10 óra körül indultunk el. Viszonylag hamar leértünk annak ellenére is, hogy az M1-es autópályán még mindig terelések lassítják a forgalmat.

Tatára leérve az Öreg-tó mellett ingyenes a parkoló még azzal sem kellett foglalkoznunk, hogy kell-e most fizetni avagy sem. Mire leértünk a lányok természetesen meg is éheztek a rettentő hosszú úton amit Nagykovácsiból tettünk meg. Már régen megtanultam, hogy ha lányok vannak a csapatban akkor nagyon komolyan kell venni ha azt mondják: Kezdek éhes lenni! Pasiként ilyesmit nem szabad fél vállról vennem mert a végén tuti biztos, hogy leharapják a fejemet. Az első utunk ezért a lángososhoz vezetett és rögtön megrendeltem a nálunk szokásos sajtos-tejfölös verziót.

Minden kisimult, minden egyenesbe került, ideális feltételek mellett kezdtük el a mai napot.

A tó partján indultunk el egy kényelmes sétaúton a Tatai Vár felé. Út közben többször megálltunk, fotóztuk, élveztük a kényelmes napsütéses sétát. Volt egy olyan várfal szerű falszakasz a Feszty villánál ahol több márványtáblát nézhettünk meg többek között Ugron Gábor belügyminiszter és a Feszty család itt tartózkodásának emlékére. A vár is közelebb került hozzánk.

Megérkeztünk a kissé elhagyatott állapotban lévő Malomhoz. Remélhetőleg tervben van a megmentése. Érdekes lenne, ha ismét működne és ezt meg is lehetne nézni.

Elértük a tó szélét és a rakpart jellegű szakaszon sétáltunk tovább.

A Vár előtt megnéztük a zsilipeket majd a Várkapun belépve körbejártuk a központi épületet.

Innen már nem mentünk tovább. Ha valakinek kedve van hozzá a sétaút megy tovább a tó mellett. Elindultunk visszafelé és vettünk tölcséres fagyit is amit egy árnyékos padon pusztítottunk el.

Ugyanazon az úton sétáltunk vissza a kocsinkhoz mint amin jöttünk. A játszótér mellett van egy nyilvános WC. Meglepődtem mert ez is ingyenes. Újabb fontos feltétel egy használható WC ha kicsikkel vagy lányokkal érkezünk.

Nagyon jó volt ez a séta megérte eljönnünk a tatai Öreg tóhoz. A tó partján több helyen elhelyeztek információs táblákat is. Megnéztünk mindent és eldöntöttük, hogy a programajánlatok közül választunk. Így esett a választás a Fényes Tanösvényre.

A tótól átmentünk a közelben lévő Fényes Tanösvényhez, amely nagyjából negyed óra autózásra volt. A Fényes fasoron mentünk át a karsztforrások mellé épült Fényes Fürdő és Kempinghez. Az út az Által-ér mellett vezetett és szintén ingyenes volt a parkolás.

A Tanösvény viszont belépőjegyes, a családi jegy jelenleg 3.000Ft-ba kerül. Befizettük majd eligazítottak minket merre is kell menni.

Rövid sétát követően egy hatalmas fa kapun amely hasonlít egy székelykapura beléptünk mi is tanösvény kiindulópontjára. Az ösvény 1350 méter hosszú, nem csak egy rövid sétáról lesz szó.

Ezen a területen van egy Látogatóközpont mellette egy hatalmas fa toronnyal. Sajnos nem lett tökéletes a fényképem.

Vajon mi célból épült ide a torony? Fel lehet menni rá? Egy kilátó? Mint kiderült ez a torony a feltörő karsztforrásokat szimbolizálja, mert ha teljesen szabadon, mindenféle akadály nélkül a forrásból a saját víznyomásával törhetne fel a karsztvíz akkor akár ezt a magasságot is elérné. Nem semmi látványosság lenne egy ilyen szökőkútszerű forrás.

A Vöröskő-forrás is teljesen eltörpülne mellette. Arról nem is beszélve, hogy az 1970-es években oly módon építették ki a kövek között felszínre törő forrást, hogy mesterségesen összeszűkítették és egy felfelé irányuló "csőbe" kényszerítették a feltörő karsztvizet. Így sikerült gondolom pártutasításra látványossággá alakítani. A Vöröskő-forrás időszakos csak nagyobb esőzések és hóolvadást követően aktív. A tatai Fényes-források ellenben egész évben aktívak. Milyen hatalmas üregrendszer lehet a Gerecse alatt, ha napi több tízezer köbméter víz fakad itt? Barlangász énem komolyabban kezdett mocorogni a fejemben. Nyugi, ma a családdal vagy itt!

Ez a terület nagyon különleges mert láprétek és láperdők váltogatják egymást, ezeket tudjuk megnézni. Sajnos ezek a karsztforrások a mélyművelési bányák miatt az 1970 évek elejére teljesen elapadtak, pedig a bányászati tevékenység előtt a Tudományos Akadémia mérései és becslései alapján napi 280.000m³ karsztvíz tört a felszínre. Tervben volt az is, hogy innen látják el Budapestet ivóvízzel. A bányászati tevékenységek leállását követően szerencsére a 2000-es években újraindultak a források és évről évre nő a vízhozam, bár az eredeti mennyiséget valószínűleg már sosem fogja elérni.

Az újrainduló karsztforrásokból manapság naponta megközelítőleg 30.000m³ 20-22 fokos víz tör fel és ebben az is különleges, hogy enyhén szénsavas így a vízben sok helyen buborékok is a felszínre törnek. Tényleg olyan mintha forrna a víz. A terület egyedülálló növénytársulásoknak és számtalan védett madárnak is otthona. A langyos víz miatt sok esetben egész évben. Ezt a területet terveztük megnézni.

Akkor induljunk is el, mert tényleg különleges helyen vagyunk.

Maga a tanösvény egy fából készült útvonal amelyen körbejárhatjuk a lápvidéket. Mondhatjuk azt is, hogy egy korlátokkal ellátott stégen megyünk körbe.

Ha megállunk és a vízbe nézünk akkor lelátunk a mederig, mert a karsztvíz tökéletesen tiszta a víz. Sajnos az első szakaszon tele volt a víz palackokkal, szeméttel elvonva a figyelmünket a lényegről. Erősen árnyalta az élményt.

Nagyon lassan haladtunk előre, próbáltunk minden érdekességet megnézni, a pillanatokat elkapni és lefényképezni. Azt hiszem sokan nem is gondolják, hogy Budapest közelében ilyen helyeket is meg lehet látogatni.

Az első szakaszon a láperdőben sétálunk. A nyugodt víztükörben nagyon szépen tükröződik a növényzet.

Bármilyen lassan megyünk előbb utóbb megérkezünk egy kisebb fa kilátóhoz.

Mindenképpen fel kell mászni mert előttünk terül e egy csodálatos láprét. Sajnos most nem hoztunk távcsövet, de kellett volna. Vízisiklók, különböző halak, békák, mocsári teknősök, madarak bőven van látnivaló. Sikerült látnunk Jégmadarat is, de itt él az Erdei fülesbagoly, a Pettyes vízicsibe mellett a fokozottan védett Cigányréce is. Hosszú időt töltöttünk a toronyban.

Végül mi is lemásztunk és folytattuk tovább a sétánkat. Megérkeztünk az egyik karsztforráshoz ahol a vízbe nézve lehet látni ahogy tör elő a karsztvíz és bugyborékol, szinte forr a víz a szén-dioxid kiáramlástól. A források nevüket egy jelenségnek köszönhetően kapták. A tiszta vizű tó alját világos színű kvarc homok borítja. A homok alól feltörő karsztvíz ezt a homokot megemeli, mozgatja és saját maga előtt tolja, picit lebegteti. Végül a homok szemcsék az áramlásból kikerülve a súlyuknál fogva visszaesnek majd újra felemelkednek, megint visszaesnek. Ha a napfény ideális szögből éri ezeket a lebegő homokszemcséket akkor csillogó, vibráló, fénylő hatást kelt olyan mintha lidércek táncolnának a víz alatt.

Az egyik legintenzívebb leglátványosabb forrást lehet megnézni és szépen kiépített stégről. Ez az erdei-forrás.

Ezen a helyen is hosszabb ideig időztünk, mert a szén-dioxid kiáramlás időnként sokkal intenzívebbé vált. Ezt volt igazán izgalmas kivárni és végignézni.

Igazi családi sétát tartottunk, nagyon lassan haladtunk előre. Ismét erdei szakasz következett.

Megérkeztünk a tóhoz, melynek felülete tele volt tavirózsával, bár augusztus közepén csak kevés kinyílt virágot láttunk.

Cserébe láttunk pézsmapockokat. Egész családokat. Jól érezték magukat a langyos vízben. A tóban több helyen voltak szigetek, főleg ott napoztak. Az egyiket sikerült elkapnom a parton.

A kiépített ösvény átvezetett egy újabb láprétre ahol egy Fehér gém sétálgatott nem messze tőlünk. Tényleg hófehér volt. Ezen a részen is több helyen bugyborékolt a víz.

Készítettem még egy utolsó panoráma képet és lassan komótosan sétálgatva visszaértünk a kiindulási helyünkre a Látogatóközponthoz.

Nagyon szép és tényleg igazán különleges helyet néztünk meg. Mindenképpen ajánlom, hogy keressétek fel ti is. Lehet menni télen-nyáron mert a langyos forrásvíz miatt a vízfelületek nem fagynak be.

Ui.: Ha tetszik a beszámoló kérlek tedd meg, hogy minősíted, mert ebből látom, hogy mennyire sikeres egy beszámolóm. Köszönöm.

Dikran

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Alapvetően a túrabakancsokat kedvelem. Szeretem a bőr és a szintetikus típusúakat is, számtalan Meindl, Hanwag, Keen és kevésbé márkás bakancsot gyűjtöttem össze az évek során. Körülbelül nyolc tíz lábbelit használok egyszerre a túráimhoz.

Az idei évben azonban úgy döntöttem kipróbálom a 100km-es teljesítménytúráimon a sokak által kedvelt Hoka One cipőket is, főleg mert az ütéscsillapító hatására sokan esküsznek. Egy hosszú távú túrán egyáltalán nem mindegy milyen súlyt képvisel a lábbeli ahogy az sem, hogy milyen hatékonysággal nyeli el a több százezer lépés ütéseit.

Cipőket mindig online rendelek, mert a boltban töltött rövid idő nekem nem elég arra, hogy kiderüljön megfelelő-e méret avagy sem. Online rendelés esetén bőven van időm arra, hogy kipróbáljam otthonunkban, mert ilyenkor fél napot ebben sétálgatok. Ha valamit nem gondolok jónak akkor minden következmény nélkül visszaküldhetem.

Az első amit megrendeltem a Hoka Speedgoat Mid 2 GTX verzió volt.

A cipő félmagas szárú Goretex membránnal ellátott, a talp típusa Vibram Megagrip, hagyományos fűzővel, egyszerű talpbetéttel. Kibontva és kézbe véve a cipő valóban nagyon könnyű volt. A talp mintázata finom bordázattal ellátott, tapasztalatból tudom, hogy nagyon jól kapaszkodik a sáros puha talajon.

Hátránya, hogy az átlagostól gyorsabban kopik. Az orrán, kétoldalt és a sarokrészen extra réteget is elhelyeztek a felsőrész védelme érdekében. Kifejezetten tetszett a sarkokon elhelyezett markáns fényvisszaverő réteg, éjjel egészen biztosan jól látható.

Természetesen még aznap délután a lakásban le föl sétálgattam benne, nagyon kényelmes volt benne járni, de az biztos, hogy a szélesebb lábfejűeknek nem lesz jó, ők ne válasszák a hagyományos verziókat. Néhány típusból van szélesebb (wide) kiadás is.

Az első éles túra a Szénás kör 75 km-es távja volt, itt próbáltam ki. Nagyjából 40km-ig semmilyen probléma nem adódott, kényelmesen tudtam menni benne. Nekem ez az a táv amikor a lábfejem kezd kissé bedagadni, ha nem kellő méretű a lábbelim akkor akár szorítani is kezd és elindul a vízhólyag kialakulás valamint a lábújak kihegyesedése az összeszoruló újjak miatt. Kezdett szorosabbá válni amit a fűző lazításával még kezelni tudtam. Végül is megérkeztem  a célba is és csak az egyik kisújjamon keletkezett egy kisebb vízhólyag, más problémám nem adódott.

Úgy döntöttem ezt a típust rövidebb 60km-es távokig fogom használni. 100km-t vagy még többet nem ebben fogok gyalogolni.

A következő túrák során volt alkalmam arra is, hogy párás időben vagy a harmattól nedves fűben hosszú kilométereket gyalogoljak. A Goretex membrán jól vizsgázott nem ázott be a cipőm.

A membrános cipők nagy előnye, hogy nem áznak be, cserébe azért vannak hátrányaik is. Elsősorban az, hogy a lábfejünk könnyebben befülledhet, ezért nagyon fontos a jó zokni is. A lábbelis beszámolómban már kitértem erre is.

A Hoka cipőket a merinó gyapjút is tartalmazó Bridgedale CoolFusion Speed Trail zoknival használtam.

Ezt a Multinavigátornál szereztem be 5-6 ezer forintos áron. Számomra ez vált be a Hokákhoz, mert az év során kipróbáltam más zoknijaimmal is.

A mai napig körülbelül 5-600km-t gyalogoltam benne maximum 70km-es távokon. Szakadás sem a külső részén sem a belsején nem alakul ki, még egyben van. A talp mintázat bordáin lépcsőzetes kialakítást készítettek, ez nagyon jó mert könnyebben követhető a kopás. A hármas lépcsőből az első kopott el az eddigi használat során. Ezek szerint várhatóan 1.200-1.600km futásteljesítménnyel számolhatok.

A második cipőm a Hoka Speedgoat 3 membrán nélküli verziója volt, melyből fél számmal nagyobbat rendeltem.

Megérkezett ez a cipőm is, hasonló kialakítása volt mint az előzőnek. A különbség annyi volt, hogy ez csak félcipő és semmilyen membránt nem tartalmazott. A talpa is ugyanúgy Vibram Megagrip, hasonló bordázattal. A nagyobb méret miatt kissé kényelmesebb volt.

Az első utam ezzel a cipővel a Balaton 50-re vezetett ugyancsak a CoolFusion zoknival. Igazi kánikula volt, rendesen izzadtunk. A lábam nem fülledt bele kényelmesen szellőzött és a nagyobb méret miatt nem kellett igazítanom a kritikus távnál.

Amit észrevettem, hogy hiába szinte azonos a mintázat ez egy kicsit jobban csúszott, valamit biztosan változtattak rajta a negyedik verzión.

A következő hosszú táv a Bazalt 100-on volt. Nagyon szépen tudtam menni benne az első cipő levétel és zokni igazítás 70-75km környékén történt meg, kicsit szorossá vált ez is. A következő igazítást 90km környékén tettem meg, de itt már zoknit cseréltem amely után újra hasonló volt a kényelme mint az elején. Ezek szerint célszerű 70km környékén zoknit cserélnem ha ezt a cipőt használom.

Eddig összesen 400-450km-t sétáltam benne, a talpa kevésbé kopott meg, mint a Speedgoat Mid 2-é, így már biztosan tudom, hogy más a talpuk. A Speedgoat 3 talpa kicsit keményebb, talán ezért kopik kevésbé, cserébe valamivel jobban csúszik vizes köveken. Biztos vagyok benne, hogy ez a verzió tovább fogja bírni nálam.

A harmadik cipő a Hoka Speedgoat 3 WP melyből még egy fél számmal nagyobbat rendeltem, így már kerek két számmal nagyobb ez a cipőm mint az utcai cipő méretem.

Ez is egy félcipő szintén a Vibram Megagrip talppal és egy membránnal amely a Skyshell nevet viseli. Az előző cipőkhöz hasonló szerkezetű, de a cipő felsőrészén sok helyen egy plusz védelmet biztosító réteget is elhelyeztek. Volt félelmem ezzel kapcsolatosan mert ez a megoldás előszeretettel elvált az előző cipőimnél. Meglátjuk mi lesz ezzel.

Az első utam rögtön mély víz volt a cipőnek mert a Kohász kék 130km-es távját ebben teljesítettem.

Alapvetően pontosan úgy viselkedett mint az előző kettő cipőm. Az út során volt meleg, volt sár és természetesen igazi tesztként volt szakadó esőben vagyis inkább viharban gyaloglás órákon keresztül.

Kisebb vizes részeken nedves fűben nem ázott be, a nagy viharban már mindegy volt mert annyira esett. A talpa a piros Hokához hasonlóan jobban csúszott mint az első félmagas szárú Speedgoat-nak. Ebben a cipőben eddig nagyjából 500km-t gyalogoltam ultra távokon.

Összefoglalás:

Mind a három Hoka cipő kényelmes, jó benne járni, az ütéscsillapítása is egyforma. Nem fájt egyikben sem a talpam, sem a sarkam. A talpbetétjük is egyforma. A cipő felső része viszont nem bírja egyformán. A piros Speedgoat 3-on semmilyen gyűrődés, semmilyen gyanús megtörés nem látható. A második a sorban a Speedgoat 4 MID II, ezen már néhány gyűrődés megjelent, de nem veszélyes. Az oldalain elhelyezett extra védelmi réteg is tökéletes. A fekete Speedgoat 3 bírja a legkevésbé. Az anyag több helyen meggyűrődött előbb utóbb biztosan el fog szakadni, az extra védelmet adó réteg is több helyen elkezdett felválni, meggyűrődni vagy elszakadni. Ez a cipő fogja elsőnek megadni magát ebben biztos vagyok. Itt vannak közeli képek a cipőkről.

Vibram Megagrip talp. A fekete hármas talpa szenvedte el a legnagyobb kopást, a második a félmagas szárú 4-es, de ennek azt hiszem kombinált a talpa. A közepén a piros rész kevésbé kopik mint a szélén körbefutó fekete rész amely megnyomogatva puhább. Valószínűleg emiatt tapadhat jobban vizes terepen. A legjobban a piros Hoka bírja, a háromból számomra ez volt a legjobb választás.

Ha a talp elkopott de a cipő felsőrésze még bírja nagy kérdés, hogy lehet-e talpat cseréltetni és ha igen ez mennyibe kerül, megéri-e egyáltalán, mert az ütéscsillapító réteg is szépen lassan elfárad és ha ez keménnyé válik akkor a cipő maximum kerti munkára jó. Sokszor látom, hogy szétszakadt, szemmel is tropára ment cipőben teljesítenek egyesek. Ők biztosan nem foglalkoznak azzal, hogy tökre mennek az ízületeik, a térdük.

Ultra távokon használok Salomont is és a közeljövőben ki fogok próbálni egy Altra Olympus cipőt is.

Mint látjátok hosszú folyamat a tökéletes cipőt megtalálni, nekem a távokhoz és a terephez más-más gyártó cipői váltak be, mindig megnézem hova megyek és ahhoz választok a készletemből ideális lábbelit és zoknit.

Dikran

Táv: 18,1km

Szintemelkedés: 372m

A Hétfői Henyélő teljesítése után nem hagyhattam ki a Hétköznapi Barangolások túrasorozat következő túráját sem, amely szinte Aquincum közvetlen közeléből indult. A mai igazán kellemes kirándulás során újabb ritkán felkeresett Tanösvényeket látogattam meg. A legtávolabbi pontot, az Ezüst-hegy kőfejtőjét elérve kellett visszafordulnom a rajt felé. A kőfejtő régi barlangász emlékeimet hozta felszínre, mert a közelben volt Ezüsthegyi Kabóca által karbantartott kunyhó, ahova sokszor feljártunk hétvégenként. Ez volt a bázis a Papp Ferenc és a Szabó József barlangok túrázásaihoz és persze a sokkal érdekesebb kutatásaihoz.

A Keddi Kutyagoló beszámolómban már hosszabban megemlítettem a túrasorozatot szervező Dóra és Bálint heroikus küzdelmeit, a rengeteg szervező munkáját és a végén a jól megérdemelt elismerést is. Ha valakit érdekel a sorozat saját oldalán elolvashatja az eddig feltöltött történetüket.

Az előző beszámolóimban még nem írtam meg de a Hétköznapi Barangolások pecsétjében a szemfülesebbek felfedezhetik a Szent Jakab Zarándokegyesület logóját is. Ez nem véletlen mert egyedül Wehner Géza karolta fel az ötletet és vette oltalmazó szárnyai alá. Akinek Géza neve nem mond semmit annak megemlítem, hogy a Goldsteig Ultrarace kb 650km-es távját teljesítette fiával, de hozzá köthető a Kazinczy emléktúra is. Hozzám hasonlóan vagy én hozzájuk hasonlóan, kinek melyik verzió a szimpatikusabb, híresek arról is, hogy sosem futnak maximum a meredek lejtőkön a kényelmesebb kocogást választják.

Terveim szerint végig fogom járni mind az öt túrát, ajánlom, hogy mindegyik beszámolómat olvassátok el, mert igyekeztem a bejáráson kívül minden túránál valami többlet információt vagy személyes élményt is beletenni.

Ahogy megírta Dóri, hogy megrendezésre kerül ez a túra is máris neveztem és úgy intéztem, hogy kevesebb munkám legyen aznap. Szerencsére ezen a napon nagyon szép napsütéses idő volt, másnap már borult égbolt mellett igazi őszi időjárásban volt részünk.

A rajtban megkaptam az itinerem, elintéztem a szokásos adminisztrációt is. Az útvonalleírás az előző túrákhoz hasonlóan egy kis füzet volt, benne egy térképpel, a távolság és szint adatokkal. Az utolsó oldalt most is az igazolásoknak tartották fent.

Mai tervem az volt, hogy kizárólag az útvonalleírás alapján teljesítsek, ezért nem indítottam el semmilyen előzetesen letöltött tracket sem. A navigációmat csak a rögzítés miatt használtam. Kipróbáltam mennyire lehetséges csak a leírás alapján végigjárni a kijelölt útvonalat. Jelentem tökéletesen rendben volt, nem volt olyan hely vagy helyzet melyben segítségre lett volna szükségem egyéb térkép vagy navigációt segítő eszköz részéről. Túraszervezőknek ajánlom a figyelmébe, szerintem így kell kinéznie egy olyan itinernek amely szervezett túrákkal ismerkedők számára is egyértelmű és jól használható. Hasonlóan gondos itinert kapunk az Ösvénytaposó Baráti Társaság túráin is.

A leírás a többi túrán is részletes volt, most sem volt ez másként. Vastagon kiemelte a kritikus szakaszokat, teendőket. Ez volt az első olyan leírás ahol jaj nekem ha letérek vagy nem úgy megyek ahogy kell. A Keddi Kutyagolón katonás fegyelem mellett lehetett az erdőket járni. Szó szerint kutya kötelességem a kijelölt útvonal követése mert ha nem akkor kizárnak a túrából vagy hatósági eljárást is kezdeményezhetnek ellenem. Persze-persze, le sem merek térni az útvonalról, már a Hétfői Henyélőn sem mertem átmenni a rajtnak otthon adó Szabadság park gyepén.

Az előző bevezetőm után, gyertek velem ma is a sorozat újabb epizódjára.

Nevezés után elindítottam az útvonal rögzítést és én is elindultam a Szentendrei út gyalogátkelője felé. Voltak túratársak akik éppen visszaérkeztek a mai útjukról. Az első rövid szakaszon még az utcákon közelítettem meg a Mocsáros Tanösvényt. A Gladiátor utcában fordultam be balra az ösvényre és a pihenőpark mellett fellépcsőztem a kis dombra.

Ez a lépcső csak egy kis móka volt, egy pici kitérő. Folytattam utamat egy kisebb árok mellett, melyben békalencse fedte a víz felszínét.

Máris egy különleges helyen voltam, nem is gondoltam, hogy itt ilyesmit is találhatok egy elsőre semmitmondónak tűnő helyen.

Elhagyva a Tanösvényt a Határ úton elsétáltam a Pusztakúti útig. Menet közben készítettem egy fényképet a Hármashatár-hegyről.

Rövid emelkedőt követően a házak felett egyenes szintes úton értem el az erdőt. Több helyen szép kilátásban is volt részem a környező hegyek felé. Az erdei szekérutat jobbra elhagyó ösvényen értem fel a Péter-hegyre az első ellenőrzőponthoz, ahol egy kód fogadott.

A pont után a tanösvényt kellett követnem Budapest és Üröm határkövei mellett. Mindenhol egyértelmű volt merre kell mennem, gondos volt a szalagozás.

Ezen a részen nagyon sok kis ösvény futott keresztül kasul a domboldalon. Biztosan a helyiek kedvelt kiránduló-futó útvonalai ezek.

A hegyoldalban fel le hullámzó úton értem el egy fontosabb elágazáshoz ahol a rövid távot választók innen elhagytak minket. Balra leereszkedtem a házakhoz, majd néhány utca után a forgalmas Rókahegyi utat keresztezve a bánya bejáratához értem.

Pár száz métert követően a bányaudvar bal oldalán volt a mai túra egyetlen személyzettel ellátott frissítőpontja. Ismerősök fogadtak újra, mert a Hétfői Henyélő második frissítőpontjához hasonlóan itt is Orsi és Gábor voltak a pontőrök.

A barlangász alapfokú tanfolyamaink alatt, ide is jártunk ki a tanfolyam részvevőivel kötéltechnikát tanítani, bár a kedveltebb helyszín a Kecske-hegyi kőfejtő volt. Akkoriban még minden falon lehetett gyakorolni ma már csak a nyugati falon van erre lehetőség. Most is voltak akik ezen a falon beszereléshez készülődtek, gyakoroltak.

A frissítést követően elindultam a bánya tetejére, útközben megálltam megnézni egy ráccsal lezárt tárót.

Egyre magasabbra másztam fel és a természetes eredetű sziklaüreget is lefényképeztem az oldásformákkal tarkított sziklafallal együtt.

A bánya tetején a korlátok mellől igazán szép kilátásban volt részem. Ma tényleg nagyon szép időnk van, sajnáltam volna ha ezt a túrát kihagyom.

A piros háromszög levezetett a piros sávhoz. Ismerős a hely, szia Piros 85. A következő szakaszon a piros sávon indultam a Kevélyek felé.

Néhány kanyart követően lesétáltam a József-hegy oldalában a forráshoz, amelynek foglalása sajnos eléggé lepusztult állapotban van. Úgy emlékszem, bár egészen biztos már nem vagyok benne, hogy régen volt itt valami csap is amit megnyitva lehetett vizet venni.

A piros sávon keskeny erdei ösvényen kanyarogva kiértem a villanypásztorokkal védett legelőkhöz. Innen is egyedülálló kilátásban lehetett részem.

A Budakalászi úton átkelve egy lassan emelkedő dózer úton felmásztam a Róka-hegyi kőbányához.

Egy kérdésre kellett válaszolnom az eligazító táblával kapcsolatban. A bánya kilátópontjához nem mentem fel, de a bányába kicsit besétáltam.

Ebben a bányában hárshegyi homokkövet bányásznak. Itt is találhatunk nagyon szép kvarc kavicsokat a Hárs-hegyi nyereghez hasonlóan.

Kicsit furcsa hogy mégis ezen a területen találhatjuk meg a függőleges kiterjedésű 60 méter mély Papp Ferenc barlangot mert a homokkő karsztosodásra nem képes. Egy különleges geológiájú területen tartózkodunk. A  Kevélyek fő tömegét a dachsteini mészkő alkotja melyre rátelepült különböző vastagságban az eocén mészkő és agyagos márga valamint a karsztosodásra alkalmatlan hárshegyi homokkő.

A Papp Ferenc barlang bejárata egy szűkülettel kezdődik majd egy meredek járatban folytatódik először a homokkő tömbök között jutunk el az eocén mészkő, majd az ősmaradványoktól hemzsegő  márga rétegekhez. Végül leérünk egy széles, hosszú terem aljára, amelyből erősen omladékos járaton át jutunk a végpontot jelentő rövid vizes ágba ahonnan még egy komolyabb méretű hasadékba is fel tudunk mászni. Hóolvadáskor, nagyobb esők alkalmával itt szabályos zápor fogad minket, ugyanis a töredezett homokkőrétegen lejutó víz 12-15 m hosszú csöveket oldott a mészkőben, amelyeken át gyorsan a barlangba vezetődik a felszínre hullott csapadék. Ez az "oldáscső" rendkívül jellegzetes képződménye az Ezüst-hegyen a hárshegyi homokkő alatt kialakult barlangoknak. A barlang omlásveszélyes bejárati szakasza miatt mezei halandóknak nem látogatható csak gyakorlott barlangászok kereshetik fel engedéllyel az ehhez szükséges gyakorlati tudással és kötéltechnikai felszerelésekkel.

A közelben találhatjuk meg a hasonló földtani jellegzetességű üreget a Szabó József-barlangot és az Ezüst-nyeregben zsombolyszerűen (elsősorban függőleges kiterjedésű aknabarlang) nyíló, gömbfülkés Arany-lyukat.

Egy kis barlangász kitekintés, emlékek felidézése után elindultam visszafelé az Ürömi Tanösvényen. Az első szakasz meredeken vezetett le egy keskeny erdei úton. A hegyoldalban mindenhol a homokkő bukkant elő a talajból.

Végül megérkeztem Üröm szélére és visszafordulva készítettem egy fényképet a Kevélyek irányába.

A Borosjenői-patak mellett indultam tovább Üröm központja felé. A Sarolta sétányt elérve átkeltem a patak feletti hídon és a Tábor-dűlő szélén elsétáltam a Stációkhoz és a Kálváriához. Kicsit elhanyagolt a felvezető út, de nagyon szépek a Stáció oszlopai.

Fent a hiányos kereszteknél egy kód várt rám.

Leereszkedtem a dombról a sportpályák mellé, majd néhány utcát követően a Kis-dombra másztam fel ahonnan újabb csodálatos panorámában volt részem.

Az információs táblánál ismét kódot kellett felírnom az igazoló lapomra. A füves szekérutat követtem, mellettem lakóházak sorakoztak, bal oldalamon sűrű bokros-bozótos területhez értem.

Most érnek a különböző berkenyék, van közöttük olyan is amelyik ehető.

A Fülemüle utcához érve ismét átsétáltam a Róka-hegyi kőfejtőbe, másodszor érintve a frissítőállomást. Most banánból választottam és újra elindultam felfelé majd az üregnél jobbra fordultam. Kis ösvény vezetett a bánya oldalában, innen is készítettem egy fényképet a nagyobbik bányaudvarról.

A következő kilátóponton én is megálltam mert ezt a panorámát sem lehetett kihagyni. Az egyik legideálisabb szögből lehetett látni az M0-ás hídját is.

A mai túrán láttam a Csütörtöki Csatangoló és a Hétfői Henyélő útvonalait is, már ebből a szempontból is kapcsolódnak egymáshoz.

Meredek ösvényen, fa lépcsőkön ereszkedtem le az alsó bányaudvarra.

Még egy kis erdő és kiértem a házak közé. Következett a Csillaghegyi Fürdő és néhány utca után az utolsó ellenőrzőpont az üzletsornál. Meg kellett számolnom a bejárat melletti oszlop téglasorait.

Visszasétáltam a Határ utcához és egyenesen elindultam a Mocsáros Tanösvény felé. Ebből az irányból is érdemes volt bejárni ezt a területet, mert itt az ősz alakulnak a színek is.

Elértem az árkot vagy patakot, nem is tudom melyik jellemző inkább rá. Kis ösvényen sétáltam el a második piros korlátos hídig.

Innen már csak pár száz méter várt rám és visszaértem a Szentendrei úthoz. A gyalogátkelőhelyen átsétálva be is értem, természetesen kértem a két fő rendezőtől egy újabb fényképet.

Megkaptam a kitűzőt, oklevelet, pecséteket, elköszöntem tőlük és megígértem lesz beszámolóm erről a túráról is.

Összefoglalás:

A Hétköznapi Barangolások túrasorozat fő célja a teljesítménytúrák során ritkábban felkeresett Budapest környéki tanösvények, kilátópontok és egyéb nevezetességek megismertetése. Azt hiszem a harmadik útvonaluk teljesítése után bátran kijelenthetem én is, hogy ez tényleg így is van. A mai napon egy igazi különlegességet, a Mocsáros Tanösvényt is keresztül kasul bejárhattam. Nem hiszem, hogy ide csak úgy elmentem volna, mert a turistatérképen is mindig átsiklottam felette.

A másik kedvenc helyem melyet a túra érintett a Róka-hegyi kőfejtő, bár itt már nagyon sokszor voltam. A mai nap tökéletes volt a felkereséséhez, kellemes napsütés, csodálatos felhőmentes panorámák.

A másik nagy előnye ezeknek az útvonalaknak, hogy nem túl fárasztóak, nincsenek benne hosszú meredek emelkedők, kényelmesen lehet teljesíteni, inkább kirándulásként lehet felfogni. Nem kell túl sokat gyalogolni a következő ponthoz, gyorsan telik az igazoló oldal is. Ez az útvonal is kifejezetten családbarát.

Én a Budai Csík túrák mellett ezt a Túrasorozatot is feltétlenül ajánlom ismerkedéshez, bevezetéshez is. Az ellátás példás, a nevezési díj pedig valóban jelképes.

A teljesítés után ismét felvettem Dórival a kapcsolatot és megkérdeztem melyik túra a legsikeresebb, nagyjából hányan vesznek részt ezeken. Főleg azért voltam erre kíváncsi mert hétköznap munkaidő előtt, alatt és után lehet a túrákon részt venni. Vajon hány embert érdekelhet egy ilyen túra? Dóri becslése szerint túránként 150-200 fő vesz részt amely persze függ az időjárástól is. Ezek alapján bátran ki lehet jelenteni, hogy a koncepció sikeres. Én sok sikert kívánok a továbbiakban is a csapatnak remélem sokáig itt lesznek velünk ezek a túrák is.

Végig fogom járni az utolsó két útvonalat is és készítek beszámolót ezekről is.

Köszönöm Dóri és Bálint ezt a túrát is.

Dikran

Táv: 44,8km

Szintemelkedés: 1.788m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Az idei évben a Piliscsabai Természetjáró Egyesület az egyik népszerű tagjának, Kovács Tamásnak, ismertebb nevén Tomasznak a tiszteletére szervezett egy egyszeri rendezésű teljesítménytúrát. A rendezés ötletét az adta, hogy idén töltötte be Tomasz az 50. születésnapját. Innen ered a név és a táv is. Egy ilyen kiírás mindig felébreszti az érdeklődésemet. A szervezők előzetesen azt ígérték, hogy a régi idők teljesítménytúra hangulatát fogják megidézni, nem lesznek szalagozások, irányító jelzések. Ezen a túrán tájékozódni is tudni kell és nem a rohanásé lesz a főszerep. A célban pedig jutalmul nagy szelet zsíros kenyerek lesznek sok lila hagymával. Egy csomó olyan feltétel teljesült amelyek miatt szeretem ezt a hobbimat, ezért számomra nem is volt kérdés, hogy előzetesen nevezek és a túrán biztosan részt is veszek még akkor is, ha esik az eső vagy fúj a szél. Csak a koronavírus tehette tönkre a terveimet.

Az 50km-es táv mellett egy rövidebb 20km-es távot is lehetett teljesíteni, ez volt a Tomi 20 túra, melynek névadója Tomasz fia volt.

A  túra céljában találkoztam Bohner Zolival, neki köszönhetjük a túrát, ő találta ki az ünnepelt tiszteletére. A beszámolóm írásakor felvettem vele a kapcsolatot és elkértem tőle az oklevélen látható effekttel sötétített fénykép eredetiét, melyet elküldött nekem. Íme a túra névadója (a fényképen előrébb áll) és a kitalálója együtt, egy fényképen.

Kicsit informálódtam nála Tomaszról is, ha már az Ő tiszteletére gyalogoltunk az útvonalon. Azt már a kiírásból is megtudhattuk, hogy a Kinizsi 100-on komoly múltja van, de az új információ volt, hogy a Budapest Kupán is jeleskedett és az OKT is a tarsolyában szerepel.

A túra előtti nap elkezdett esni. Nocsak, az egyik említett feltételem csak nem teljesül? Az eső egész éjjel esett, sőt még akkor is amikor hajnalban elindultam a rajtba Kesztölcre. Ez csak annyit jelentett, hogy az előzetesen összekészített cuccaimat az egész nap várható esőzéshez igazítottam. Másik lábbeli, másik kabát, más ruhadarabok kellettek. A bejárandó vidék miatt nem aggódtam, mert a Pilis és a Visegrádi-hegység esőben sem jelent leküzdhetetlen akadályt, szemben például a Zalai vagy a Gödöllői-dombsággal, ahol ha esik, sok esetben értelmetlen már az elindulás is, hacsak nem vágyunk arra, hogy a lábaink két hatalmas sárgombóccá váljanak.

Kesztölcön az Erdészház Turistaszállónál volt a rajt és a kiírásban is jelezték, hogy itt nem igazán van parkolóhely. Éppen ezért én a közelben már a pincesor elején megálltam és inkább felsétáltam. Jól tettem, tényleg nem lett volna esélyem megállni, mert a szabad helyek már megteltek mire én is odaértem.

Ma reggel is kényelmes rajtolással számoltam, nem igazán siettem, ennek ellenére fél hét körül sikerült elindulnom. Kezdett egyre világosabb lenni, az eső is majdnem teljesen elállt. Van még remény, bíztam benne.

Az itiner nagyon egyszerű volt, egy fénymásolt lap, melyben térkép nem szerepelt. Tényleg ez is a régi időkre emlékeztetett. Egy köszöntő, egy nagyon egyszerű szöveges leírás és a szokásos adatok a túráról. Az útvonal jelzésfelsorolásai és a menet közbeni váltások is hagyományos formában kerültek feltüntetésre. Laikusoknak, track-kel közlekedőknek kissé kódolt az információ. Az ellenőrzőpontok is nagyobb távolságokra voltak egymástól, legalábbis a túra elején. Ez máris tetszett, emlékezetes túra lesz ez is. Leporolhatom a régi tudásom, mert én erre a túrára előzetesen letöltött tracket nem hoztam és a nálam lévő GPS-t is kizárólag az útvonal rögzítése céljából használtam. Régimódi teljesítménytúrán régimódi legyen a tájékozódás is, ez volt a tervem a mai napra.

Rajtoltatás után máris elindultam az Iskola utcán jobbra, majd a következő Esztergomi utcán a kék sávig. A kéken felmásztam a Kesztölc feletti dombokra, ahol végig szőlőültetvények voltak. És máris volt mit fotózni, egyre jobban kelt fel a nap, sokszor megálltam visszatekingetni a település irányába is.

A következő domb után a zöld sáv turistajelzésen folytattam utamat az első komolyabb emelkedőn a Kétágú-hegyre. Ez az első szuszogó, máris feleslegessé vált a kabátom gyorsan el is tettem. A gerincre felérve tettem egy kisebb kitérőt az Öreg szirtre, nagyon régen nem voltam ott. Utoljára akkor, amikor a Sámány-lyukat megnéztem. A zöld sávról jobbra kivezetett a zöld háromszög a szirt tetejére. Bár tudtam, nem fogok látni most semmit sem, de ma ezt a semmit is meg akartam nézni. És hoztam egy képet is róla.

Visszatérve a zöld sávra a Fekete-hegyen keresztül értem le a Pilis-nyeregbe. Itt már számtalan alkalommal jártam, Pálos 70, Bükkös-kör vagy a Pilisi szirtek csak hogy néhányat említsek. Az Emlékművet először 16 ukrán katonának az emlékére állították akik a II. világháború alatt az itt folyó harcokban vesztették életüket. A mostani emlékmű már nem a hősöknek hanem a háború minden áldozatának állít emléket.

Sokat jártam ide mert a Pilis mészkőhegység és ha már barlangász is vagyok akkor megemlítem, hogy itt van a sárga sáv mellett a Pilis-nyergi víznyelő is.

A következő szakaszon a zöld háromszög jelzésen (régen ez is mindig Z3-ként szerepelt az útvonal leírásokban, mai modern világunkban itinerekben) felmásztam a Fekete-kő szirtjére, de most innen sem volt mit látnom. Egyébként ezt a kilátópontot nagyon ajánlom ha Pilisszentlélek felé szeretnétek a panorámában élvezkedni. Mai fényképezésemhez a felhők fehér hátteret szolgáltattak a szirt előtt.

Még egy pici emelkedőt követően a zöld kereszt jelzésen értem le a Két-bükkfa-nyeregbe ahol az első ellenőrzőpont fogadott egy kisebb sátorban. Kaptam pecsétet és egy kis édességet. Én meg kértem egy fényképet az itt tartózkodóktól.

A nyeregből egy hosszú aszfaltút vezetett fel a Pilis tetejére. Ez a hely gyermekkorom vidám emlékeit idézte fel, ha valakit érdekel akkor elolvashatja az egyik Bükkös-kör beszámolómban a nagy kincskereséseimet.

Az aszfalt út mellett frissen kitermelt faanyag volt felhalmozva, ezen a területen is hatalmas fák nőnek, nem volt ritka a közel egy méteres tönkátmérő sem. Végül megérkeztem a felhők ölelésébe burkolózó Pilis-tetőre ahova a szocialista rendszerben Rakétabázist telepítettek. Ezen a műúton nem is igazán lehetett errefelé sétálni. A Bázist már régen leszerelték de a beton rakétavédelmi bunkerek még megvannak.

A csúcson a Geodéziai Mérőtorony átépítésével alakították ki a Boldog Özséb kilátót, itt is készítettem egy újabb fényképet.

A 17 méter magas kilátó Boldog Özséb esztergomi kanonokról kapta nevét, aki a XIII. században a környéken élő remetéket összegyűjtötte és velük alapította meg az egyetlen magyar férfi szerzetesrendet, a Pálosok Rendjét. Özséb 1246-ban hat társával együtt elvonult a mai Klastrompuszta és Pilisszentlélek térségébe, ahol barlangokban és az erdőkben remetéskedett. Amikor ezt a történetet gyerekként megismertem rögtön fellángolt a kincskeresési lázam is.

A kilátó után értem utol egy újabb gyalogtúrázó hírességet, Tóth Ferencet. Persze rögtön kértem tőle egy közös mosolygós szelfit.

Feri kicsit csodálkozott ezen, de megismert, mert írtam egy beszámolót a Vérkörről is, melyben megemlítettem. Nagyon örültem ennek a találkozónak mert végre a túrákon megszokott rövid köszönéseken vagy a menet közben megszokott egymás felé történő fejbiccentésen kívül, a mai napon innentől már végig együtt mentünk a célig. Kicsit jobban megismertük egymást egy nagyon jó beszélgetés során. Ez persze azzal is járt, hogy figyelmünk nem az útra irányult, így többször is letértünk a hivatalos útról. Én nem bántam, nem siettem sehova sem. A túra további szakasza kellemes hátteret biztosított a beszélgetéseinkhez.

A szelfit követően leértünk az Orosdy-rétre ahol tavasszal a Bükkös körökön az egyik kedvenc Szellőrózsás kanyaromban élvezkedtem.

Leereszkedtünk a zöld sáv jelzésen, de a szokásos kilátópontokról és a László-kúpjáról most nem lehetett a panorámában gyönyörködni, gyakorlatilag felhőben volt a hegy és mi is.

A Magas-hegyi nyeregből átsétáltunk a Szántói-nyeregbe. Itt fogadott a következő ellenőrzőpont. Újabb pecsét, újabb édesség, egy nápolyit kaptunk. A nyereg után egy tisztáshoz értünk, ezt is megörökítettem.

Innen elindultunk a Som-hegyi turistaház felé. Elértük a Kovács-patakot, picit bizonytalankodtunk itt is. A közelben van a Dera-szurdok, amely nagyon kedvelt kirándulóhely. Nekünk most nem a szurdok felé, hanem Pilisszentkereszt főterére kellett mennünk az országos kéken.

A piros sávon egy újabb emelkedő várt ránk. Először a Peres-hegyet másztuk meg. Újabb kiegészítés részemről mert a közelben van a Fagyos katona. Kezdő túrázóként amikor órákon keresztül böngésztem a turistatérképeket mindig nagyon érdekeltek ezek a halállal kapcsolatos feliratok. Vajon mi lehetett a történetük? Akkoriban még nem volt internet, túravezetőktől, tapasztaltabbaktól próbáltam megtudakolni mi lehet az érdeklődésemet felkeltő hely története. Elég lassan sikerült információkat szereznem, de ez hosszú éveken keresztül feladatot adott, élveztem/tük, mert ez is egy jó program volt. Mármint megtalálni a konkrét helyet is az erdőben. Ma már sokkal egyszerűbb információhoz jutni és persze a GPS világában oda jutni is.

Én úgy tudom, hogy itt valóban egy katona holtestét találták meg. Először azt hittem a sok Budai-hegységben megtalált Katonasírhoz hasonlóan szintén a II. világháború alatt halt meg, de kiderült, hogy nem, más történeteket hallottam. Volt aki azt mondta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt történt, volt aki szerint az első világháború idején. A történetek annyiban egyeztek, hogy télen egy katona hazafelé tartott a szüleihez. A nagy hidegben és hófúvásban gyalogoló katona egészen átfagyott, mert csak egy vékony pokróca, köpönyege volt. Betért út közben egy kocsmába ahol megmelegedhetett, pálinkát (mi mást, hiszen itt ez a nemzeti ital) is adtak neki és marasztalták ne induljon tovább, maradjon a kocsmában és várja meg a jobb időt. De a katona hajthatatlan volt és a zord idő ellenére is nekivágott az erdőn keresztül hazavezető útnak. Útravalónak kapott egy üveg italt is. A tél vége felé a munkáikat megkezdő favágók találtak rá valahol ezen a környéken a hegyoldalban a megfagyott összekuporodott holttestére. Találtak mellette egy üveget is és ebből már tudták, hogy ugyanarról a katonáról van szó aki a kocsmában is járt. Gyerekként úgy emlékszem megtaláltunk a helyet és volt ott egy fa oszlop vagy talán kopjafa is. Egy ilyen "megtaláltuk a helyet", mindig komoly sikerélmény volt akkoriban amikor még térképpel és tájolóval tájékozódtunk.

Visszatérve a túrára, Ferivel tempósan mentünk felfelé a piroson a Hosszú-hegy gerincén és végül megérkeztünk Dobogókőre a parkolóhoz. Itt is felhős, ködös idő fogadott minket, örömteli, hogy a Menedékház egyik épületét elkezdték felújítani. A kilátóponthoz nem volt értelme kisétálni, egy fényképet azért készítettem, mert itt van Föld Szívcsakrája is.

A továbbiakban a zöld kereszt jelzésen sétáltunk lefelé. Még mielőtt elértük volna újra a Két-bükkfa-nyerget megálltam és kicsit eltakarítva az avart megmutattam Ferinek egy nagyon érdekes helyet, mert ez az út a Római Hadiút része és itt ha alaposabban megnézzük a kibukkanó vulkáni alapkőzetet akkor furcsa kopásokat, mélyedéseket láthatunk rajta. Ezeket pedig nem másnak köszönhetjük mint a kb. 120 cm széles nyomtávú szekerek kerekeinek, ezek koptatták ki a kőzetet mintegy 15 cm mélységben. Feri is csodálkozott ezen, azt hiszem többletinformációhoz jutott részemről.

A kisebb megállás és fotózás után kiértünk az erdőből és újra a Két-Bükkfa-nyeregben voltuk. Ma már másodszor érintettük az ellenőrzőpontot, ismét kaptunk pecsétet és választhatunk újra édességet is.

A pont után a zöld sávon indultunk el az Égett-hárshoz. Két elkerített terület között haladtunk át amely tele volt Őszi kikericcsel.

Felmásztunk a Felső-ecset-hegyre és a piros sávon valamelyest még le kellett ereszkednünk a Hirsch-oromhoz. Az erdészeti dózerútnál volt a következő ellenőrzőpont, a pecsételés előtt kisétáltunk az oromra. A felhők már kezdtek szétoszlani, a legtöbb érintett kilátóponton egyre szebb kilátásban lehetett részünk.

Visszasétáltunk a dózerútig, kaptunk pecsétet és megörökítettem a pontőröket is akik stílszerűen a Kovács 50 logójával díszített pólóban voltak.

Továbbra is szembe haladtunk a többiekkel, mert vissza kellett mennünk az Égett-hársig. És ismét találkoztam Gáborral Miskolcról, lassan olyan mintha szomszédok lennénk.

Innen jobbra fordulva lesétáltunk a Pálos kolostor romjához. Újabb ellenőrzőpont, megint egy kis édesség.

Következett Pilisszentlélek és a híres neves Teca Kocsmájánál jobbra a zöld kereszten, a Postás-úton indultunk el felfelé. Természetesen itt is elhagytuk a jelzett utat, de hamar visszataláltunk. A következő letérésnél is felvetettem Ferinek, hogy itt balra mennek tovább a jelzések az erdőben a széles dózer út helyett, de azt mondta tovább kell menni egyenesen. Rendben ma te vagy a vezető, akkor menjünk arra amerre mondod. Az út mellett sziklákat és egy üreget is érintettünk.

Persze végül kiderült egy nagyobb tisztásnál, hogy mégsem vagyunk jó helyen. Némi tanakodás után végül a toronyiránt egyenesen felvezető sárga négyzeten mentünk fel a Sasfészekbe, a Fekete-hegyi Kulcsosházhoz. Itt nagyon jó hangulat volt, bográcsoztak, jó illatok terjengtek a levegőben, nekem kedvem lett volna egy jó kis bográcsos kajához.

Megint jó helyen vagyunk, itt a zöld kereszt, ezen ereszkedtünk le Kétágú-hegyre. A következő szakaszon egy nagyon meredek köves-sziklás terep vezetett le, többször megálltam fényképezni, nézelődni.

Leérve a sziklák alatti dűlőhöz a kék sávon indultunk tovább. A panoráma innen is csodálatos volt.

Visszaértünk a zöld sáv elágazáshoz ahonnan reggel indultunk el a hegyek felé, most is megörökítettem a hegyeket mert már látszott a teteje is.

A zöld sáv a szőlők között vezetett el a Temetőhöz, át kellett sétálnunk ezen is.

Végül a Templom érintése után egy rövid jelzetlen szakasz után visszaértünk a Turistaszállóhoz.

Megkaptuk a cél pecsétet, egy oklevelet és egy különleges bronz jelvényt. Na meg persze a nap jutalmát a zsíros kenyeret hagymával. Én megépítettem a szokásos három emeletes zsíros deszkámat, a rétegek között sok lila hagymával és ezzel az építménnyel sikerült itt is meglepnem a szervezőket. Azt hiszem a Bazalt 100 hölgyeihez hasonlóan ők sem láttak még hasonlót.

Végül egy kellemes beszélgetős-kirándulós nap után Feritől is elköszöntem és én is elindultam haza.

Összefoglalás:

Igen valóban sikerült egy olyan túrát megszervezni és természetesen lebonyolítani is amely a régi idők hangulatát idézte. Én nagyon jól éreztem magam rajta. Azok akik az eső miatt nem mentek el szerintem utólag sajnálni fogják, ha a résztvevők fényképeit megnézik vagy a beszámolóikat elolvassák.

Az útvonal nagyon jól sikerült, szép időben számtalan olyan pontról tudunk körbenézni, ahonnan gyönyörködhetünk például a Gerecsében, Dobogókő érintése miatt a Börzsönyben is. Az esztergomi Bazilika is a látnivalók között szerepel.

Ez a túra egyszeri rendezés volt ettől függetlenül oklevél és jelvény nélkül is érdemes felkeresni, mert megismerhetjük a teljesítménytúrákon ritkábban felkeresett nyugati részeit is a Pilisnek. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem okoz csalódást.

Köszönöm, hogy részt vehettem rajta, és azt hiszem az ünnepelt Kovács Tamásnak is emlékezetes marad az 50. születésnapja.

Dikran

Táv: 20,5km

Szintemelkedés: 100m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

A Hétköznapi Barangolások túrasorozat a Csütörtöki Csatangolóval kezdődött el, melyet Lajos Dóra és Tim Péter alkotott meg. Azóta Péter kilépett és Dóri mellé időközben csatlakozott Őrsi Bálint is. Dóri és Bálint is rendszeresen teljesítménytúráznak. Idén például hozzám hasonlóan ők is teljesítették a Kohász Kék leghosszabb, 130km-es távját is. Láthatjátok, hogy ultrák terén is otthon vannak. A komoly múltra tekintő előéletük miatt nem volt kérdés, hogy egy megfelelően szervezett a kezdeti hibákat és döccenőket már teljesen mellőző túrasorozatot alkotnak meg és persze utána lelkiismeretesen is üzemeltetik. Elolvastam a Túrasorozat történetét is és le a kalappal előttük, rengeteg gordiuszi csomó, lelombozódás, alkalmanként sírás és a folyamatosan felmerülő logisztikai anomáliák után a szervező munkájuk és a befektetett energiájuk után 2019-re összeállt minden.

A sorozat öt túrát tartalmaz Budapesten és környékén olyan útvonalakon melyeket a legtöbb teljesítménytúra nem érint. A dolgos hétköznapokra meghirdetett túráikon az is különleges, hogy nagyon tág, hajnali öttől éjfélig tartó időszakban lehetséges a teljesítés. Minden kiírás tartalmaz egy rövidebb 10km körüli és egy hosszabb 20-25km-es távot is és arra is van lehetőség, hogy egy napon belül akár mind a két távot teljesítve kombinált teljesítővé váljunk.

Az ultrás vénájukat sem tudják letagadni mert minden évben kiválasztanak egy túrát a sorozatból és meghirdetnek egy 100km-es távot is, melyet a meghirdetett távok bármilyen kombinációjával lehet teljesíteni. Ez tényleg csak a fanatikusoknak való mert akár az is lehetséges, hogy a rövid 10km-es távot tízszer egymás után végigjárva legyünk százas teljesítők. Ez már sokkal inkább mentális kérdés mint fizikai. Egyetlen feltétel van, naptári napon belül vagyis 24 óra alatt kell teljesíteni ezt a kihívást éppen ezért ilyenkor éjféltől van indítás.

Az útvonal kijelölés és a rajtban megkapott itiner példás. Az útvonalleírás és a két oldalas térkép is nagyon részletes, minden fontos információt tartalmaz. Lehetetlen az eltévedés vagy a kijelölt útvonalról letérés. A frissítő pontokon is van miből válogatni annak ellenére is, hogy a nevezés itt is jelképes, előnevezéstől függően ezer pár száz forint távonként. Azt hiszem Dóra és Bálint is olyan csapatot alkotnak, akik élményt szeretnének átadni nem pedig a pénztárcájukat hizlalni. Ezt nekünk résztvevőknek nagyon meg kell becsülnünk, mert egyre több profit érdekelt túrakiírással találkozhatunk ahol lényegesen kevesebb a juttatás.

Az előzőekben leírtak miatt érthető, ha 2019-ben a legjobb hazai teljesítménytúrák kategóriában a hetedik helyet szerezte meg a Csütörtöki Csatangoló túrájuk, olyan nagy nevek mellé kerülve mint a Mátra 115, Kazinczy Emléktúrák vagy a Kék Balaton. És ez nem lehet véletlen.

A Csütörtöki Csatangoló teljesítésem után, melyről már írtam egy beszámolót, elmentem a Hétfői Henyélőre is.

Most is megtettem, hogy előnevezek, ezt elsősorban nem azért szoktam, mert jár érte pár száz forintos kedvezmény, hanem mert így a szervezők előre láthatják nagyjából hány résztvevővel számolhatnak, mire kell készülniük. Szerintem ez nagyon sokat segít abban, hogy felkészültek legyenek, ne legyen felesleges mennyiségű frissítés vagy olyan tétel amelynek összege nem térül meg. Ha már a szabadidejüket áldozzák arra, hogy a túrát megszervezzék, a segítőket megtalálják, nekem mint olyan valakinek aki csak a gyümölcsöt szüreteli le, lehet annyi hozzájárulásom a teljes folyamathoz, hogy ne kelljen felesleges összegeket befektetniük. Számomra elfogadható az önköltségi áron történő non profit szervezés mellett az is, ha van egy minimális profit is, mert azt hiszem ez nagyobb lelkesedést ad a további szervezésekhez és ezáltal javulhatnak a túra köré épített szolgáltatások is.

Az előzőek miatt előneveztem és hétfőn két munkám között elmentem lesétálni ezt a nagyon kellemes, szintemelkedést szinte nem is tartalmazó útvonalat.

A rajt helyszíne az előzetes kiíráshoz képest módosult, átkerült a Szabadság parkba Budapest utolsó Tanácsköztársaság Emlékművéhez, amely nem más mint a Magyar Vöröshadsereg Harcosa. Szerintem a jövőben innen kellene indulnia a túrának. Nagyon jó volt a helyszínválasztás.

Az itinert átvéve és a szokásos adminisztrációt aláírva máris elindultam a túra során végig megtalálható papír szalagok, narancssárga irányítótáblák és az aszfaltra felírt kréta üzenetek, jelzések mentén. Tényleg nem kell semmi mást figyelni vagy ellenőrizni, ezeket követve még az ellenőrzőpontokat sem lehet kihagyni, mert ezt is mindenhol előre jelezték.

Az árpád úti csomópont zebráján átkelve az Újpesti Vasúti híd déli oldalán indultam el Budára. Ma nagyon szép időnk lesz, nem várható eső, napsütés annál inkább.

Út közben érintettem az első ellenőrzőpontot ahol egy Emléktábláról kiderült, hogy 1944 végén a II. világháború alatt ezt a hidat is felrobbantották a visszavonuló német csapatok. Az újjáépítés során négyen is életüket vesztették, egyikükkel kapcsolatos kérdést kellett megválaszolni.

Átérve Budára folytattam sétámat a Római parton. Ez egy nagyon hosszú szakasz volt, amely elsősorban kerékpárút. Út közben elsétáltam jobbnál jobb éttermek, sörözők és sütődék mellett.

Lassan készülődtek, mert ebédidő felé közeledtünk. Kedvem lett volna nekem is enni itt, de mentem tovább mert délután még dolgoznom kellett, ma nincs ennyi szabadidőm.

Számtalan Csónakház mellett haladtam el, volt ahol a régi mesterek gondos kezei által készített, igazi fából készült kajakok is voltak. És itt sok helyen még aktívan használják a sólyákat is (hajók partra húzásához, leeresztéséhez vagy az építéséhez használt, enyhe lejtésű parton létesült csúsztatópálya).

Időnként lesétáltam a Duna partra is, visszahúzódott a vízszint így széles parti föveny fogadott.

Menet közben érintettem a soron következő ellenőrzőpontokat is. Az árvízvédelmi kapu után már a gát tetején sétáltam tovább messze előre. Lassan de biztosan egyre közelebb kerültem az M0-ás Megyeri-hídjához is.

A híd alatt átsétálva újabb jacht kikötők következtek és a Lupa-révnél fogadott az első frissítőpont. Itt kaptam egy kis ellátmányt és pecsétet. Természetesen kértem egy fényképet a ponton szolgálatot teljesítő hölgytől, Krisztától.

Most következett a túra egyik legszebb szakasza az ártéri erdőben kanyargó új kerékpárúton. Öreg matuzsálemek mellett haladtam el.

Időnként itt is kimentem a Duna partra. Ezt tényleg érdemes többször is megtenni, nem sok értelme van ezeken a részeken végigrohanni, mert ez a túra legfontosabb látnivalója.

Az erdőt követően, kicsit beljebb visszafordultam a gátra és elindultam vissza a Megyeri-híd felé. Ezen a hídon is a déli oldalán sétáltam át Pestre. Sokat fényképeztem, mert nem túl valószínű, hogy a mai túrát leszámítva csak úgy gyalog átsétálnék a jövőben a hídon. Legfeljebb jövőre, újra a Henyélőn.

Átérve Pestre délre tartottam Újpest felé. Ez a szakasz is hosszan vezetett a kerékpárúton. A mai túra egyik legkevésbé érdekes része ez az út, de valahogy vissza kell menni a Duna mellé. Tőlem balra helyezkedik el a Homoktövis Tanösvény, ahova sajnos nem lehet bemenni, mert kizárólag kutatóknak engedélyezett. Ezen a részen az út mindkét oldalán a Vízművek szigorúan védett vízbázisai sorakoznak. Budapest ivóvizét ezekből a kutakból is biztosítják.

A gyalogátkelőhelyet elérve végre visszatérhettem a Duna partra. Elsétáltam a Hadikikötő és a mára már teljesen lepusztult Tungsram Strand mellett is, szüleim még a legendás Tungiként hivatkoztak rá.

A Duna part pesti oldalán is Csónakházakat találhatunk, de ezek messze nem olyan nívósak, rendezettek mint a budai oldal Csónakházai. A kikötők pontonjai mellett is lepusztuló félben lévő hajók sorakoztak. Sajnos itt sok minden már az enyészeté lett, épületek, hajók, csónakok. Már csak nyomokban lehet felfedezni a partszakasz régi fényét.

Egy balos kanyar után megérkeztem a Palotai kiserdő TVT táblájához. Mindenhol gondos a szalagozás, tényleg esélytelen az eltévedés.

Egy keskeny ösvényen, nagyobb fák között indultam tovább dél felé. Megérkeztem a túra második ellenőrzőpontjához, újabb pecsét és frissítés után itt is kértem egy fotót a ponton tartózkodóktól. Egy újabb ultra távokon jeleskedő túratárs, Gábor és egy ifjú hölgy, Orsi látta el a pontőri feladatokat.

A követező szakasz igazán különleges volt, homokos utak, keskeny ösvények, nagyméretű nyárfák.

Időnként itt is lesétáltam a vízhez, megérte azt hiszem.

Végül megérkeztem a Bunkerhez, ahol egy kódot kellett felírnom. És tényleg mindenre gondoltak a szervezők, mert volt egy szúnyogriasztó spray is, annak aki úgy gondolja szüksége lenne rá. Én áthelyeztem a tűző napról az árnyékba, mégse adja meg magát.

A bunkert követően a kövekkel kiépített gáton sétáltam tovább a sziget csúcs felé. Az erdőt elérve a parton vezetett végig az ösvény. Újabb fényképezni való témák.

A vasúti híd is ideális szögből látszott.

A szigetcsúcson felírtam egy újabb kódot és visszasétáltam a félsziget elejére. Az ösvény a budai oldalhoz hasonlóan itt is hatalmas fák között kanyargott.

Az erdőt követően jobbra fordultam és az öbölbe érve megörökítettem az itt álló hajókat is.

Még egy rövid séta és az Árvízkapunál megtaláltam az utolsó ellenőrzőpontot. Újabb kérdés a vízállással kapcsolatban.

Most már csak vissza kellett sétálnom a Komp utca, Váci út érintésével a Szabadság parkba. A leírás szerint nem megyünk át a füvön, hanem a szilárd burkolatú utat használjuk. Rendben persze, nem vágom le keresztbe ezt az utolsó 50 métert.

Megérkeztem, választottam egy kisméretű emléklapot, kaptam egy kitűzőt és természetesen gratuláltak a sétámhoz. És jeleztem, hogy ha megrendezésre kerül elmegyek a Keddi Kutyagolóra is.

Összefoglalás:

Én ezt a túrát is ajánlom, az északi Duna part azt is megérdemli, hogy szervezett teljesítménytúra formájában is meglátogassuk. Tényleg nagyon kellemes az útvonal, sok helyen árnyékban haladunk az érdekes részek összekötő szakaszait pedig a kényszerűség szüli, nem igazán lehet másfelé menni. Végigrohanás helyett érdemes lesétálni a vízhez akár többször is, alacsony vízállás mellett széles a parti föveny. Ha családdal megyünk a kisebbek kifejezetten szeretni fogják, hogy egész vödörnyi csiga és kagyló héjat gyűjthetnek a homokos, apró kavicsos szakaszokon.

Családi sétához, teljesítménytúrákkal ismerkedéshez nagyon ideális, mert nincs benne szintemelkedés. Ha valakit bevezetnénk a teljesítménytúrák világába akkor egy ilyen út után talán nem megy el a kedve az egésztől. A fokozatosságnak a magam részéről nagy híve vagyok.

Annak ellenére, hogy nem tudunk hegyekre felmászni, a látnivalók így is emlékezetesek, a vízparti panorámák csodálatosak.

Szerintem jövőre vegyétek fel a naptáratokba és menjetek el a Duna partra, mert ez egy nagyon különleges séta nagyon gondos szervezőktől, remek ellátással.

Köszönöm én is a részvétel lehetőségét vagy ahogy írtam, engedélyt a gyümölcs leszüretelésére.

Dikran

Táv: 55,04km

Szintemelkedés: 3.126m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Az idei évi tavaszi programomba felvettem a híres neves Mátrabérc teljesítménytúrát is. Ezt a túrát 1987 óta a Hanák Kolos Turistaegyesület rendezi. Az idei a 34. alkalom volt, amely a szokásos április elejei időpontban a koronavírus vészhelyzet miatt törlésre került. Mint látjátok több mint három évtizede rendezik meg és azt hiszem még mindig töretlen a sikere, sok résztvevőnek stabil évi programot jelent.

Szerencsére erre az évre nem került véglegesen törlésre, szeptember elején a kora őszre jellemző Vénasszonyok Nyarában megrendezésre került, de ne gondoljátok azt, hogy nem volt meleg, mert ezen a napon is napsütésben és 30 fok körüli hőmérséklet mellett kellett teljesíteni. Ennyit a Vénasszonyok Nyaráról.

Már a rendhagyó időpont áthelyezés miatt is mindenképpen el szerettem volna menni, mert nagy eséllyel ez csak egyszeri alkalom lesz. Jövőre valószínűleg visszatér tavaszra.

A Mátrabérc teljes 55km-es távját szakaszosan is lehet teljesíteni. A Hanák Kolos és a Muzsla ugyanezen az útvonalon halad, így ha valakinek a hazai viszonyok között kiemelkedő szintemelkedés sok, akkor van lehetősége a Kékestől Szurdokpüspökig bejárni az útvonal egy részét. Biztosan vannak olyanok akik elsőnek a Hanák Kolost, majd a következő évek során a MTRBérc útvonalát járták végig vagy esetleg a jövőben így tervezik. A nagyok mellett ma már megrendezésre kerül egy rövid táv is, a Koncsúr kör, amely Szurdokpüspökiből indul és ide is érkezik vissza ízelítőt adva a vállalkozó kedvűeknek a Mátrára jellemző mászásokból, mert ezen az útvonalon a Nagy-Koncsúrt kell meghódítani.

A Mátrabérc útvonala annyira híres, hogy ma már a Carthographia Mátra térképén is szerepel és ehhez méltóan önálló turistajelzése is van. Fehér alapon egy kék M betű, amely számomra a Kékes és Galyatető csúcsait jelképezi. Abban nem vagyok biztos, hogy ez valóban így van-e. 

Az Egyesület névadója 1886-tól kezdve beszámolóival, írásaival, az első turistakalauz összeállításával népszerűsítette a Mátrát. Nagyon sokat tett azért, hogy a természetjárás kibontakozzon a Mátrában. Neki köszönhetően alakult meg hazánk első Turistaegylete a Kárpát Turistaegylet Mátra Osztálya. Hanák Kolos annak a korosztálynak tagja, akik között megtalálhatjuk báró Eötvös Lóránd Ágostont, Téry Ödönt vagy Thirring Gusztávot. Ezek a nevek egy természetet szerető, túrákat kedvelő embernek nem lehetnek közömbösek.

Hanák Kolos szülőhelye Szurdokpüspöki ahol Emlékháza is van, jellemzően itt van a túra célja, idén ez is átkerült az Általános Iskola udvarára.

Azt hiszem a Mátrabérc teljesítménytúra méltó emléket állít Hanák Kolos lelkiismeretes, a Mátrára összpontosító, elsősorban a bakancsos túrázást népszerűsítő tevékenységének.

Ez a teljesítménytúra is nagyon felkapott, sokan szeretnék ezt a nehezebb kihívást teljesíteni. Ezért a létszámkorlát miatt itt is kötelező az előnevezés. Ezen a túrán van egy komoly szolgáltatás, amely emeli a rendezvény színvonalát. Az útvonal nem körtúra a Rajt és a Cél más helyen van, hiszen a túra célja a Mátra kelet-nyugati irányú, a fő gerincek mentén történő végigjárása. Az extra szolgáltatás abban mutatkozik, hogy komolyan meg van szervezve a fontosabb helyszínekről a buszos utazás. Számomra a legfontosabb ilyen út a Célból vissza a Rajtba volt. Hazai viszonyok között nem jellemző a hasonló kiegészítő szolgáltatás, részemről a szervezők máris megérdemelnek egy nagy piros pontot.

Az elmúlt évek során sok mindent olvastam előzetesen a túráról, jót is és persze rosszat is, de én csak akkor mondok egy adott túráról véleményt ha részt is vettem rajta. Ha nem akkor nincs miről beszélnem, mert mendemondáknak nem hiszek, ezeket csak feltételesen, zárójelben vagyok hajlandó elfogadni.

Íme az én beszámolóm erről a komolyabb kihívásról, jó olvasgatást és átélést hozzá.

A túra előtti délután szokás szerint összepakoltam a menetfelszerelésem. Másnap hajnali három körül felkeltem és egy kiadós reggelivel indítva a napomat elindultam a rajthoz Kőkútpusztára, ahova fél hét körül értem le.

A főúton már láthatósági mellényes polgárőrök irányítottak minket a kijelölt parkoló területre, már itt is abszolút szervezetnek tűnt még a parkolás is. 

A kemény mag már elrajtolt, nagyon kevesen voltak a rajtban. Én is odasétáltam maszkban az asztalokhoz, bemutattam a regisztráció során kapott vonalkódomat és máris megkaptam az itinert. Ez egy A4-es méretnél kicsit nagyobb lap volt, az egyik oldalán a Carthographia Mátra térképéből a Mátrabérc útvonalát tartalmazta színesben, nagyon jó minőségben. A másik oldalon a köszöntő, egy rövid útvonalleírás, a túra adatai, egy szintábra - ezt hívom én EKG diagramnak - és az igazoló bélyegzések gyűjtésére szolgáló hely szerepelt. Ez a lap minden információt tartalmazott, de én jobban kedvelem a füzet kötést.

Két fontos dolgot szeretnék kiemelni még indulás előtt. Az egyik, hogy ennek a túrának 13 óra a szintideje, vagyis ez azt jelenti, hogy minimum 4,3km/h átlagsebességgel kell haladni a jelentős szintemelkedés ellenére is. A másik, hogy három olyan ellenőrző pont van amit ha a megadott ideig nem érintünk, akkor már nem mehetünk tovább. Ez a két feltétel nem igazán teszi lehetővé a kilátópontokból nézelődést, a kilátókba felmászást hacsak nem kocogunk vagy futunk közben. Na jól nézek ki, én nem futok, akkor viszont ahol lehet a szokásosnál gyorsabban kell mennem, mert most is meg fogok állni ha valami érdekes helyre érek és fotózni is fogok, mert erről is lesz Blog bejegyzésem és ehhez kell a komoly mennyiségű képanyag is. Számomra a kihívást ezek összesimítása jelentette nem a szintemelkedés vagy a táv, mert ezen a túrán nem igazán vannak sík szakaszok ahol lehetne gyorsabban is menni. Ha a nézelődéseimhez és a fényképezéseimhez is szabadon felhasználható időt szeretnék, akkor az emelkedőkön és a lejtőkön is a szokott tempómnál gyorsabban kell mennem, mert futni most sem fogok, ez egészen biztos.

A Rajt után szinte azonnal ahogy az első fákat elérjük máris emelkedő következik. A kék négyzeten indultam el és pár száz méter után máris megálltam mert az út bal oldalán volt egy üreg. 

Hiába én félig barlangász is vagyok ez az énem is mindig velem van, muszáj megállnom és megnéznem mert Ő is szeretne élvezkedni.

A fényképezés után elindultam felfelé itt-ott fenyvesek bukkantak fel. Beszélgetést nem igazán hallottam, mindenki el volt foglalva a gondolataival és a bemelegítő emelkedővel, már itt lehetett érezni a levegőben a verseny hangulatot. 

A Margit-kert után elértem az országos kék sáv jelzést, ezen haladtam tovább Kalapos-tető felé. 

Kalapos tetőnél a kerítés mellől készítettem egy fényképet. Innen látszott a Bükk és a völgyekben megrekedt, a tavaszi-őszi időjárásra jellemző párás-ködös levegő. Élőben nagyon szép volt, a fénykép csak egy kis részét képes ennek visszaadni. 

Továbbhaladva Átrád-tető, majd a Gazos-kő következett. 

Ez volt az első olyan kilátópont ahol mindenképpen érdemes volt megállni élvezkedni.

Gazos-kő után egy kisebb ereszkedést követően egyszer csak hangos darázs zümmögés fogadott a jobb oldalamon, egy odvas tölgyfa körül zsongtak a lódarazsak. Szerencsére ezt megúsztam bár egy fotó jó lett volna erről is mert nagyon közel voltak. Meg is fordult a fejemben, de nem kockáztam egy támadást inkább gyorsan továbbmentem.

Továbbhaladva a Cseresznyés-tetőn egy bokrosabb szederindásabb részen egy elejtett fekete baseball sapka volt az úton. Megálltam, de ebben a pillanatban meghallottam a darazsak hangját és máris megtámadtak. A hasamon és a lágyékomon kaptam egy-egy védőoltást. Hát nem semmi, a nadrágom zsebénél olyan könnyedén megszúrt a több réteg anyag és az alsógatyám ellenére is hogy én is meglepődtem. Már többször volt lódarázs támadásom, egyszer úgy is, hogy egy zsombolyból másztam kifelé kötélen amikor megtámadtak. Esélyem sem volt elmenekülni, nem volt hova. Ez a mostani pokolian fájt, igaz szúrás közben jól rá is ütöttem, leesett a földre. Eltaposni már nem tudtam mert ahogy én látni véltem vigyorogva elrepült. Na akkor most el innen tempósan, bár tudom, hogy a darazsak ha támadnak ez nem segít, mert sokkal gyorsabban repülnek mint ahogy én esetleg futni tudok, de most ez volt a legjobb megoldás. Szerencsére nem vagyok allergiás, ennek ellenére egész nap kellemetlen érzést okozott a lágyék szúrás.

A túrát követően volt egy bejegyzés amiben sokan megírták, hogy megtámadta őket, volt akinek egészen hatalmas piros foltja lett a szúrás helyén. Nekem Óvári Gyuri fotói maradtak meg. Ezeken szép nagy piros foltok látszódtak, szerencsére azt írta nem allergiás és a rémisztő piros foltokon kívül más következménye nem lett a találkozónak. Én még egészen simán megúsztam két szúrással, mert volt aki sokkal többet kapott. Idén egyébként sok helyen hasonló támadásban volt már része a túrázóknak, szerintem ezek valami speciális klónozott lódarazsak. Amit leütöttem becslésem szerint majdnem akkora volt mint a kisujjam két új perce.

A következő szakaszon a mai túrámon elérkeztem egy olyan helyre ahol muszáj lelassítanom, kicsit megállnom és megemlékeznem.

Rendszeres olvasóimnak már bizonyára feltűnt, hogy a beszámolóim nem csak az útvonalra koncentrálnak. A  túrával, a felkeresett látnivalókkal, az útvonalon kívül elhelyezkedő, részemről felkeresésre érdemes helyszínek kiegészítő információival is színezettek. Minden kiválasztott teljesítménytúra esetén elindul nálam az előzetes információ gyűjtés.

Néhány éve ilyen kutakodások közben találtam egy olyan hazai teljesítménytúrát, melyen a benevezett résztvevők egyikével halálos tragédia történt. Ez a túra a Mátrabérc volt. Nem tudok még egy hasonló esetről hazánkban. A határainkat átlépve a sokkal magasabb hegyek miatt sajnos előfordulnak tragédiák, tavaly például a romániai Királykő-maratonon ketten is szakadékba zuhantak és szörnyethaltak. Arról már ne is beszéljünk, hogy az idei szezonban hány, az esetek nagy részében tapasztalatlan és teljesen felelőtlen túrázó vesztette életét a Tátra bércein. Szinte naponta volt halálos baleset.

A Mátrabércen történt tragédia nem lezuhanásos eset volt. 2001 áprilisában nagy valószínűséggel egy hozzánk hasonlóan ereje teljében lévő 29 éves fiatalember nagy reményekkel és persze izgalommal benevezett a túrára. Az első emelkedőket követően, megközelítőleg 6km után, valahol itt, a gerincen végighaladó egyenes szakaszon lett rosszul. Túratársai hiába hívtak segítséget, pedig a helyszín miatt rögtön mentőhelikoptert indítottak felé. Mire a segítség elért hozzá sajnos csak a halál beálltát tudták megállapítani. A halál oka tüdőembólia volt, ennek tünetei váratlan gyorsasággal váltak számára egyre súlyosabbá majd végzetessé. A hivatalos vélemény szerint nem volt ennek köze a hirtelen fellépő intenzív terheléshez. Teljesen értelmetlen ehhez az esethez bármit is hozzáfűzni a "mi lett volna ha" kérdéskörben.

Barátai később elhelyeztek egy Kopjafát is Ozsvárt Péter emlékére. Nem tudom, hogy ezt tudta-e minden résztvevő, én fontosnak tartottam ezt megemlíteni, mert a mai napon a nagy száguldozás közepette megálltam egy pillanatra és fejet hajtva emlékeztem egy természetkedvelő túratársunkra. 

Azt hiszem ez egy elátkozott hely, mert az idei évben az egész útvonalon csak és kizárólag ezen a helyen találkoztunk lódarazsakkal, melyek a résztvevők jelentős részét megtámadták. És sajnos hallottunk mentőhelikopter rotorhangot is. Csak nem újabb tragédia történt? Utólag olvasva szerencsére nem, de egy túratársunkat a lódarazsak annyira összeszurkálták, hogy orvosi segítségre lett szüksége. Bízom benne, hogy jobban van és következmények nélkül megúszta a találkozót.

Aki esetleg allergiás a darázs szúrásra vagy tartson magánál ellenanyagot vagy felejtse el az őszi erdőt, mert számomra úgy tűnik az egyre gyakoribb beszámolókból, hogy a lódarazsakkal ebben az időszakban lassan elkerülhetetlen lesz a találkozó.

Remélem nem bánjátok kedves olvasóim ezt a szomorú kiegészítést, megemlékezést. Jövőre lesz a 20. évforduló, ha részt veszek a várhatóan tavasszal megrendezésre kerülő megmérettetésen, akkor biztosan viszek egy szál virágot és egy biztonságos zárt mécsest a kopjafához, mert néhány percet jövőre is megérdemel egy túratársunk emléke.

Emlékezés után indultam is tovább.

A lódarázs találkozó és a területükre lépve kötelező védőoltás után kiértem a Remete-tisztáshoz ahonnan egy szélesebb erdészeti dózer út vezetett tovább. Remete-tetőt megkerülve a Jóidő-nyak következett. Innen az első komolyabb és persze már meredekebb emelkedő vezetett fel Szederjes-tetőre. Út közben többször megálltam mert vad szedret lehetett enni.

A csúcs után egy nyitottabb részről megláttam az Adótornyot is, ott van a Kékes, bár a fényképemen még keresni kell.

A Nagy-Zugó-hegyről egy rövid ereszkedést követően megérkeztem a Domoszlói-kapuhoz. Itt fogadott az első ellenőrző pont.

Tájékoztattak hogy ha 12:30-ig nem érek fel a Kékesre akkor már nem mehetek tovább. Nem lesz gond, jól állok idővel. A pontot követően újabb meredek emelkedő várt rám, az utolsó lehetőségnél még visszafordultam és fotóztam, mert meg akartam mutatni nektek milyen meredek utak várnak a vállalkozó kedvűekre a Mátrában. Talán egy picit lehet látni a lényeget is.

Oroszlánvár után egy kisebb izomlelazító következett a Selyem-tisztásig, egy rövid szakaszon könnyebb úton kellett lefelé menni. Azért annyira nem tudtam beleélni magam mert hamarosan megint felfelé indultam el a Cserepes-nyergen keresztül a Nagy-Szár hegyre. Innen is látszott a Kékes Adótornya, már jobban fel lehetett ismerni, közeledek hozzá. És itt szedtem az éppen beérő Húsos somból, nagyon szeretem ezt is.

Hármashatárra egy kicsit le kellett ereszkednem, itt volt egy Kéktúra bélyegző hely egy pihenővel és egy nagyon jó állapotú Esőházzal is. A következő szakasz után értem le a széles dózerútra a Markazi kapuhoz ahol kereszteztem az észak-déli irányban haladó zöld sávot, amely Parádfürdőről indul az Ilona-völgyön át, majd innen halad lefelé Markazra. Ez is egy nagyon szép útvonal, önmagában is érdemes végigjárni, mert vízesést, szurdokvölgyet és várromot is érint.

Most viszont fel kell mennem Kékesre, egy hosszú a hegyoldalban folyamatosan emelkedő köves-sziklás keskeny ösvényen. Libasorban haladtunk felfelé. Út közben érintettem a Disznó-kőt, sajnos nagyon benőtték a fák, korlátozva a kilátást.

A következő ponton Sas-kőnél viszont hosszabb időre megálltam, pazar kilátásban volt részem az Alföld irányába.

Néhány lépés után itt is van a II. Világháború Turista Áldozatainak Emlékműve.

Egyre magasabbra értem, egyre több ideális fotótéma került elém. Az élményt árnyalta a sok nyélgázon száguldó motoros, akiknek sok esetben versenypálya a 24-es út Túra Kempingtől a Mátra-nyeregig tartó felújított kiszélesített szakasza. Kár érte, sajnos ilyen zaj van Dobogókő alatt is. Persze értem én, nekem is van nagyobb motorom, jók az ilyen utak.

Az Erzsébet szikláról, a kereszt mellől már egészen jól látszott az ország teteje.

Még egy rövid emelkedő és megérkeztem az Adótorony mellé. Ez volt a második ellenőrző pont, itt kaptunk palackos vizet meg egy csomag kekszet.

Ha már itt vagyok muszáj az ország tetejét jelképező Csúcskőhöz is elmennem és egy szelfivel ezt tanúsítanom. Otthon már megállapítottam, hogy fodrászhoz kell mennem.

Megérkeztem a mai túrám legmagasabb pontjára, itt most 1014 méter magasan vagyok. Nem mintha számomra bármilyen jelentősége lenne, de ha már ez inkább egy verseny akkor megírom én is, hogy kizárólag gyaloglással, folyamatos megállásokkal a fényképezések és a látnivalók miatt és a számomra kihagyhatatlan szeder és húsos som csemegézéssel is sikerült négy óra alatt felérnem ide Kőkútpusztáról. Kékesen már biztos voltam benne, hogy rendben lesz a szintidőm és a kritikus átengedős pontok érintése is. Az előzetes terveim szerinti fényképezés és a szorosabb keretek között tartott nézelődéseim is megvalósulnak. Megírhatom a szokásos élménybeszámolóm, nem kell engednem ebből sem.

Kékes után elhagytam a kék sávot és a sárga sávon, a Rákóczi turistaúton indultam tovább. Sokan voltak fent Kékesen, tele volt az erdő hétköznapi kirándulókkal, családokkal és kényelmes laza sétára vágyókkal. Csak mi Mátrabércesek tepertünk ezerrel kiváltva belőlük a csodálkozást vagy a megdöbbenést a kérdéseikre adott villám válaszainkkal. Folyamatosan köszöngettem és volt néhány sétáló aki megkérdezte mi ez? Egy futóverseny? Egy idősebb úr mondta nekem, hogy ő is többször részt vett rajta, de most már nem bírja a térde, nem tudná teljesíteni. Jó utat kívánt én pedig úgy éreztem ahogy visszanéztem rá, hogy talán irigykedik egy kicsit. Remélem ha olyan idős leszek mint ő akkor sem kell lemondanom az egyik kedvenc hobbimról. Nagyon nehéz lenne és ugyan most még nem vagyok szentimentális, de azt hiszem egy hasonló helyzetben könnybe lábadna a szemem, mert a természetjárás az életformámnak olyan része, melyet nem lehet kihasítani belőlem.

A következő szakaszon sokan összegyűltünk, elértünk egy meredek lejtőt, nagyon lassan lehetett haladni. Visszafordultam és készítettem egy fényképet leereszkedő túratársaimról, remélem nem bánja aki itt is felismerhető. Ez a hely a Sombokor nevet viseli. A közelben a sárga kereszt mentén van egy Erdőrezervátum, ezen az úton szép sziklákat is érintünk, majd a Petőfi-forrást és a Pisztrángos-tavat.

Nekem a sárga sáv majd a sárga négyzet jelzést kellett követnem a Som-tetőn keresztül a Hidasi Erdészházhoz. Ez a hely nagyon szépen rendben van. A 24-es út mellett érkeztem meg a Mátra-nyeregbe. A főúton át kellett kelnem, majd elindultam a következő komolyabb emelkedőn a Csór-hegyre. Innen is készítettem fényképeket mert egyre jobban eltávolodtam a Kékestől.

Csór-hegyen volt ellenőrzőpont is. Pecsételés után kicsit könnyebb út következett. Érintettem a Bagoly-követ, majd a Vércverésnél újra kinézhettem.

Továbbra is felfelé másztam de a Rudolf-tanyai elágazásnál egy újabb frissítőpont fogadott, itt ittam két pohár málnás szörpöt. Ez nagyon jól esett.

A műút után az utolsó emelkedőn a Mogyorós-orom következett és végül felértem Galyatetőre a Nagyszállóhoz és a Turistaházhoz.

Egy asztalnál volt a következő ellenőrző pont, a fényképezések ellenére is jó vagyok időben, mert ez a pont volt a második időpontos, ezt 14:00-ig kellett érinteni. Még nincs egy óra.

Az épület mellett sokan pihentek az árnyékban. Volt egy kék nyomós kút is ahol sorban álltak a többiek frissíteni. Én is mosakodtam egy kicsit, megszabadultam a karomon és az arcomon burjánzó sóbányáktól.

Az ellenőrzőponton nem sokáig időztem, felsétáltam a lépcsősoron a Péter-hegyesére. A csúcson találjuk meg a  2015-ben Média Építészeti Díjat kapott 30m magas Galya-kilátót, ahonnan jó időben a Mecsek és a Tátra is látható. Az eredeti kilátót magasították meg és építettek köré egy lépcsősort. Ma nem mentem fel, majd legközelebb. Sajnos ezen a túrán nem fér bele minden látnivaló, ha gyaloglok.

Számomra az a különleges a kilátóban, hogy kettős spirális lépcsőrendszere van, melyet a külső oldalán helyeztek el, az egyiken felmegyünk a másikon lejövünk, így nincs szembehaladó forgalom. Ennek oka, hogy a magasítás miatt már nem volt meg az előírásoknak megfelelő biztonságos lépcső szélesség, ezért a tervezőknek ki kellett találniuk valamit, szerintem tökéletes megoldás született.

A kilátó után leértem a piszkéstetői Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének Asztrofizikai Obszervatóriumához, leírtam a beszámolómban is mert jó hosszú név volt kiírva. Egyébként ide lehet jönni csoportos látogatás keretében, de minimum 10 fő kell a csoporthoz. Van saját oldala ott a részleteket is meg tudjátok nézni.

Innen egy keskeny ösvényen a Piszkés legelőn áthaladva értem le Mátraszentlászlóra, ahol újabb frissítőállomás fogadott.

Mátraszentlászló után a kék háromszög jelzésem másztam meg a Vörös-kőt, újabb ellenőrzőponthoz és egyben egy újabb kilátóhoz értem. Ide fel is mentem.

Szerintem érdemes volt, bár csak én mentem fel amikor ott jártam. A többség pecsételést követően robogott is tovább.

Következett a Kuruc-hegy majd a Rebeka-kert és megérkeztem egy jobbra meredeken felfelé elinduló úthoz. Ismét a kék háromszögön indultam el felfelé, ez a szakasz olyan meredek volt mint egy lépcsősor. A gerincre felmászva jobbra kisétáltam a Newton-sziklához, ahol az alábbi panoráma fogadott. Ehhez hasonló élményeim miatt szeretem a természetjárást. A kilátóponthoz vagy a hegycsúcsokhoz felvezető fárasztó menetek után egy ilyen jutalom remélhetőleg mindenkinek kiszínezi az ehhez szükséges küzdelmének nehézségeit és minden esetben mosolyt csal az arcára.

A gerincen továbbra is felfelé mászva Szamár-kő következett.

Majd a Sánc és végül felértem Ágasvár tetejére, ahol kaptam egy újabb pecsétet. Fogyatkoznak a szabad helyek. Többen erőt gyűjtöttek, pihentek vagy csak élvezték a panorámát.

Készítettem innen is egy fényképet Mátraverebély, Bátonyterenye felé.

Ágasvárról a túra egyik legtechnikásabb, meredek, a szárazság miatt poros, morzsalékos köves útján ereszkedtem le az Ágasvári Turistaházhoz. Azt hiszem sokan inkább itt tartottak pihenőt, mert a Turistaház nyitva volt, sok helyen a sláger sört kortyolgatták. Magamhoz vettem egy almát, készítettem pár újabb fényképet és indultam is tovább.

A közelben van a Csörgő-lyuk és a Csörgő szurdok, ezt a részt is ajánlom önállóan felkeresni akár teljes családdal is, mert nagyon szép főleg, hogy itt van a kövek között kanyargó Csörgő patak is. Gyerekeknek garantált élményt jelent a patakban pacsálás.

A Turistaház után a piros kereszt és piros sáv jelzéseken ereszkedtem le a Csörgő-patak völgyébe. A túra egyik legkényelmesebb, az elmúlt hónap jelképes csapadéka ellenére is valamelyest csörgedező, élő patakos völgye következett. Kellemes hűvös volt itt és nagyon jó volt hallgatni a kövek között csordogáló patakot. Még az is megfordult a fejemben, hogy megmosom az arcomat a patakban.

A patak mellől is látható Bagoly-kő, ahol most is sziklát másztak, mert ez egy kedvelt és könnyen megközelíthető sziklamászó hely.

Végül beértem Mátrakeresztesre ahol a parkolónál volt az utolsó frissítő állomás és egyben a következő ellenőrző pont. Egyébként ez a harmadik időpontos hely, ide 16:30-ig kell megérkezni.

Következett az utolsó komolyabb emelkedő, irány a Muzsla-tető ahol a múlt hét végén a Vadrózsán is jártam és Csipivel is összefutottam. Elindultam a piros sávon a Tippanos-völgyben, merre másfelé, mint továbbra is felfelé. Vörös-kő-bércet jobbról kerülve a Nyikom-nyeregbe is felértem. Terveztem, hogy itt teszek egy kisebb kitérőt a Nyikom-hegyre, mert itt van a Gortva-Jójárt kilátó, melyhez nem vezet kijelölt turistaút, de nem akartam lekésni a lefoglalt hét órás buszomat, ezért erről most lemondtam. Ezt sajnáltam, mert itt még sosem voltam. Kárpótlásul itt van egy a Google segítségével letöltött fénykép azoknak, akik hozzám hasonlóan még nem jártok ott.

A Nyikom-nyereg után még egy kis emelkedő várt rám. Ólom-tetőn átsétáltam a Muzsla-nyeregbe és az utolsó meredek köves szakaszon felmásztam a 805 méter magas Muzsla-tetőre.

Megvan minden komolyabb hegy! Innen már csak le kell mennem a Célba. Na persze...

Egy rövid ereszkedést követően a Muzsla tisztáson megkaptam az utolsó pecsétemet is.

Következett a Harasztos-bérc, majd a Nagy-hársas. Egyre meredekebbé váló ösvényen kellett leereszkednem a Nagy-Koncsúrra, majd a Kis-Koncsúrra. Ezen a szakaszon egyre többen álltak ki pihenni, megerőltető, bokaforgató volt az utolsó 5km-en a meredek lejtőn haladás. Többen el is estek, masszírozták, lazították begörcsölt izmaikat, fáradt lábaikat. 

Végül kibukkantam a fák közül Horka-tetőnél és megláttam én is a Célt.

Újabb meredek ereszkedés következett Kis-hársasra.

A balra fordulást követően, kissé sziklás terep után, egy rövid de meredek vízmosásban leértem. Most már tényleg lent vagyok, ez a Diós-patak teljesen száraz árka. Szerintem sokan mondták itt ma, hogy na végre!

Innen persze egy kicsit fel kellett mászni az erdészeti útra, nem akart könnyen elengedni a Mátra. Megvolt ez is és végül jobbra fordulva az utolsó, most már tényleg kényelmesen sétálható szakasz következett a szőlők mellett.

Megérkeztem a Pincesorhoz is.

A múlt héten a pincéknél nem volt semmilyen élet, most viszont a legtöbb pincénél nagyon jó hangulat volt.

Az utolsó utcán a kiírást követve én is befutottam a Célba az Általános Iskolánál.

Az iskola udvarán nagyon sokan voltak, a többség pihent, élvezte hogy túl van a mai nap megpróbáltatásain és a sorban befutókat nézheti. Az asztalnál regisztrálták a megérkezésem, gratuláltak és átvehettem az ajándékokat egy MTRBérc logós kis tornazsák félében.

Nem időztem itt sokat, kisétáltam a buszmegállóhoz és a hamarosan induló busszal átutaztam Köveskútra. Utazótársam Hídvégi Csaba kissé félve de megkérdezte tőlem véletlenül nem autóval jöttél? Sajnos nem tudta teljesíteni, lesérült. Recsken lakik a rajt közelében csak sajna nem igazán tudnak érte jönni. Persze Csaba, nem gond, hazaviszlek házig hiszen arra megyek majd Gyöngyösnek. Nem kell hazabicegned. Nagyon hálás volt, részemről nincs mit, nagyon szívesen. A mai nap társak vagyunk jóban-rosszban.

Kicsit több mint egy órás buszozás után megérkeztünk. Csabát természetesen házig vittem, bár mondta tegyem csak ki a főúton, neki már az is jó lesz. Már várt rá a mamája, gondolom meleg étel és anyai gondoskodás mellett kipihente a mai napot. Elindultam én is haza, nekem pizzát készítettek a lányok. Ez tette fel a pontot az i-re. Másnapra a lódarázs oltásaim is normalizálódtak. Nekem izomlázam vagy valami egyéb fájdalmam nem lett.

Összefoglalás:

Az online regisztrálás miatt már másnap át tudtam nézni az eredményeket. Már a túra során feltűnt, hogy ez a teljesítménytúra inkább maszkulin, nagyon kevés hölggyel találkoztam. Az idei évi eredményeket átnézve 377 férfi teljesítő mellett 53 hölgy is sikeresen teljesítette az őszi melegben ezt a szerintem hazai léptékben komolyabb kihívást.

Természetesen itt a Blogomon is minden sikeres teljesítőnek gratulálok, de elsősorban a hölgyeknek, mert nem gondolom, hogy a "gyengébbik nemnek" ez könnyebb lett volna. Sőt! Nekünk pasiknak még a menet közbeni dolgaink is sokkal egyszerűbbek voltak, annak ellenére is, hogy ez a túra szinte végig gerincen vezetett és nem nagyon volt hova félrevonulni.

Azt hiszem, hogy akinek a hobbija a teljesítménytúrázás annak a bakancslistáján szerepel a MTRBérc is. Persze itt is vannak fanatikusok akik számtalanszor teljesítették már. Egy valaki van aki minden alkalommal itt volt, ő nem más mint az 1956-os születésű budapesti Nagy Zoltán. Mellette mindenképpen kiemelném az 1964-es születésű szintén budapesti Rezsuta Ibolyát is, akinek 33 teljesítése van, csak az idei fordulót hagyta ki. Mellettük természetesen számtalan leggyorsabb, legfiatalabb, legidősebb teljesítő is szerepel a statisztikákban.

Erre a túrára mindenképpen fel kell készülni, ehhez véleményem szerint nem elég a szokásos 30-40km-es távok teljesítése, mert itt nem csak a felfelé menetek, de a lefelék is nagyon technikásak, komoly combizmokat igényelnek, mert folyamatosan vissza kell fogni magunkat, különben túlterheljük az ízületeinket. A végén pedig ott van a rettegett Muzsla. Ez a csúcs szerintem sokkal fárasztóbb lefelé mint felfelé. A másik komoly követelmény a 4,5km/h-ás átlagsebességhez közelítő tempó, mert ha ezt nem tudod elérni tartósan, akkor sajnos nem valószínű, hogy sikerül a teljesítés.

Szomorú, hogy a túrán volt egy kevésbé örömteli tapasztalatom is. Szinte az egész útvonalon mindenhol elszórt csokoládés, müzli szeletes, energiazselés és még ki tudja milyen nasis csomagolással találkoztam. Ezekből olyan mennyiséget szedtem össze, hogy az összes szabad zsebem megtelt a célig. Hasonlóval eddig csak a Gerecse 50-en találkoztam. Azt se nagyon értem hogy ha már a magunkkal vitt energiazselét kibontjuk miért kell rögtön eldobni a pici fület amit letépünk? Sajnos nem vagyunk egyformán természetszeretők.

Én részt fogok még venni ezen is, de nem minden évben. Ma már szeretek kicsit több időt is eltölteni egy szép helyen, vagy letérni valami érdekességhez az útvonal mellett. Ez a túra sokkal inkább verseny, folyamatosan azt éreztem a többieken, hogy menni kell nincs mese. És itt hiába is kerestem a családias teljesítménytúra hangulatot amit annyira szeretek, mert a MTRBérc nem erről szól, inkább kihívás a javából.

Dikran

Táv: 51,5km

Szintemelkedés: 1.937m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Tavasszal szerettem volna a Vadrózsa 160-as távján részt venni. Karácsony óta a felkészüléseimet is ehhez igazítottam. Sajnos az elszabaduló koronavírus miatt sorban törölték végül teljesen fel is függesztették a szervezett teljesítménytúrázást. A kiválasztott Vadrózsa is süllyesztőbe került. Gondoltam esetleg lehet majd instant túraként teljesíteni, de nem volt ilyen kiírás. Azért bíztam ebben mert sok másik túrát is lehetett GeoGo alkalmazáson belül teljesíteni és egy jó darabig az instant túrákon is lehetett indulni. Ezeket egy ideig a helyi rendeletek lehetetlenítették el a közterületen tartózkodások tilalmával.

A rendkívüli vírushelyzetet követően nagyjából visszaállt a teljesítménytúrázás lehetősége, bár az idei évben sok általam kiválasztott túra véglegesen törlésre került. A szervezők sok esetben későbbi időpontban sem tervezték megtartani az elmaradt túrákat. Nyáron a TTT Túranaptárában megjelent, hogy a 160km-es táv kivételével szeptember első hétvégéjén megrendezésre kerül a többi táv. Én a leghosszabb 50km-es távot választottam, erre rögtön be is neveztem. Idén egyébként is a Vadrózsa minden távjára előzetesen kellett nevezni. Ha már 160km-es befutó pólóm idén nem lehet, technikai pólót azért rendeltem.

Elindult az iskola kicsit döcögősen és ezzel együtt elérkeztem szeptember első hétvégéjéhez is. Reggel felkeltem és autóval leutaztam a rajthoz Rózsaszentmártonba. Szinte végig ismerős úton autóztam mert idén voltam a Bazalton és a Kohász Kéken is, szintén errefelé kellett utaznom.

Most sem terveztem kora reggeli indulást, nyolc óra körül szerettem volna indulni. Nem volt nagy forgalom így sikerült fél nyolcra leérnem. A híres neves E303 kotrógép közelében már nem volt parkolóhely, nekem kicsit távolabb a Bányász utcában sikerült helyet találnom.

Ezen a túrán részt vett Takács Krisztián vagyis Csipi is. De nem ám a sima mezei 50km-es távon, nem dehogy. Kapott egy bújtatott felhívást keringőre és persze rögtön élt is vele így instant formában pénteken reggel elindult a 160km-es távon. Meg kell hogy mondjam irigykedtem és szívesen elindultam volna én is így gyalog. Nagyon szeretem az instantot, mert az egyedüli, külső segítség nélküli vagyis önellátó teljesítések jelentik számomra a csúcsot. Én ezekre az eredményeimre vagyok a legbüszkébb.

Írtam Csipinek egy privát üzenetet. Sok sikert és jó utat kívántam neki és kértem kicsit had legyek részese az újabb kiemelkedő tejesítésének egy közös szelfi erejéig, ha esetleg összefutnánk az útvonalon valahol. Azt válaszolta persze lehet, oksa. Szerencsére ez össze is jött mert megállt amikor találkoztunk a Muzsla gerincén, pedig itt már 145km-nél tartott. Olyan volt mint aki most indult el. Köszönöm a fotót és elnézést a fél perc időveszteségért amit esetleg okoztam, mert itt már elgurult a gyógyszer ahogy fogalmazott. A fotó után pillanatok alatt eltűnt a bokrok között.

Visszatérve a Vadrózsára megint egy igazi vulkánikus vidéket látogattam meg. Hasonlóan meredek mint a Bazalt csak itt magasabbak a hegyek. Az útvonal a Mátralja és a Mátra nyugati szélét járta be. Ezen a túrán bele lehetett kóstolni a MTRBérc kihívásaiba is, mert a Muzsla-tetőt mindkét túra érinti.

A kotrógép közelében minden szépen össze volt állítva, sátrak alatt az indítás, padok, kézfertőtlenítők. Profi szervezés egy gyakorlott szervező csapattól. A Vadrózsa túrákat a Hérics Természetjáró és Turisztikai Sportegyesület szervezi.

Sorba álltam én is, bár már nem voltak sokan. Gyorsan megkaptam az előkészített itinerem és a vonalkód beolvasásával már indulhattam is. És máris kaptam egy kis ellátmányt, mert az egyik támogató jóvoltából járt egy csomag Kalifa sós mogyoró is. Még mielőtt elindultam készítettem egy fényképet a csehszlovák gyártmányú kotrógépről, melyet a felszíni lignitbányászathoz használtak. Ma már csak ipartörténeti emlék ennél sokkal nagyobb szörny bányássza a lignitet a Mátrai Erőmű számára.

Az itinert átlapozva egy útvonal leírás, egy fekete-fehér térképvázlat, a túra szint és táv adatai és az igazoló pecsétek gyűjtő oldala valamint a nyitvatartási idők szerepeltek. Lényegre törő a célnak megfelelő itiner. Kifejezetten tetszett, hogy az első oldalon a túra nagyméretű logója kapott helyet.

Elindultam a műúton Selyp felé. A domb tetején felfestés és szalagozás is jobbra vezetett be a napraforgó tábla mellé. Út közben elfutott mellettem egy kamerát cipelő túratárs, gondolom videózta a teljesítését.

Ezen a szakaszon sokan voltak, mert minden távnak erre kellett mennie. Pár kilométer után megérkeztem az első ponthoz a Kopasz-hegy oldalában.

Innen lefelé indultam tovább, az út mellett végig kökénybokrok voltak, rendszeresen megálltam szedni belőle. A húsos som mellett ez a másik őszi kedvencem.

És innen már lehetett gyönyörködni a Mátra távoli csúcsaiban is.

Az aszfaltot elérve egyértelmű felfestés fogadott, nekem balra kellett mennem. Egy rövid szakasz után jobbra a szántóföldek mellett indultam tovább az első hegy, a Somlyó felé.

Ez volt az első emelkedő, itt kezdtek el szuszogni komolyabban a túratársak, közben a terepfutók sorban elhagytak minket. A fekete fenyőfák között értem fel a csúcshoz, a kereszthez. Innen is csodálatos panoráma fogadott a Cserhát és Apc felé.

Itt kaptam egy újabb pecsétet és egy banános csokit. A Vadrózsa pecsétek is különlegesek már ezekért megéri eljönni.

A Somlyó után leereszkedtem Ferenc majorhoz. A Kolin-völgy után megérkeztem az egyik legszebb ellenőrző pontra a Széleskő-bányatóhoz.

A tó partján komoly élet volt, tábortűz, jó kedv, volt aki fürdeni ment a tóba. Kaptam itt is pecsétet és egy szelet dinnyét. Ez nagyon jól esett. Fotóztam én is ezt nem lehetett kihagyni.

A piros pötty jelzésen másztam fel a bánya tetejére ahol balra fordultam a piros kereszt jelzésen és letértem az első kilátó ponthoz.

Készítettem egy fényképet és a piros kereszt jelzést követve átsétáltam a másik kilátóponthoz, innen lehetett igazán végignézni a bányán és a tavon.

Elidőztem itt egy kicsit, de végül elindultam tovább felfelé. A Köves-tető közelében balra fordult az út, innen már szintben vezetett tovább. Elhaladtam egy túratársam mellett aki utánam szólt: Dikran te vagy az? Meglepődtem, nem számítottam arra, hogy valaki a nevemen szólít. Mint kiderült egy újabb lelkes Blog olvasómmal találkoztam Bencsik Gáborral Miskolcról.

A következő szakaszon mellém csapódott és beszélgettünk egy jót. Gábor a 30km-es távra nevezett, rendszeresen teljesítménytúrázik, általában a 30-40km-es távokon teljesít. Egy újabb visszaigazolás, hogy többen is vannak akik el is olvassák a bejegyzéseim. Akkor írom tovább, köszönöm ha olvasóim vagytok.

Közösen értünk le a szurdokpüspöki műúthoz. És nem hagytuk ki a Köszvény-kút hűvös, bár kissé vasas ízű forrásvízét sem. Pár száz méter után megérkeztünk a következő ellenőrzőponthoz az Eszter-forráshoz. Újabb pecsét és frissítés. Itt most szőlőt kaptunk.

Elindultunk Gáborral Szurdokpüspökire a műúton. A Fenyves Panzió után az elágazásnál elköszöntünk egymástól, én egyenesen mentem tovább, Gábornak innen kellett visszafordulnia. Remélem nem bánja, hogy búcsúzóul megkértem álljon oda az irányító papírokhoz.

Szurdokpüspöki központjában jobbra indultam el a piros sáv jelzésen a Pincesor felé.

Ez a hely ismerős azoknak akik részt vettek a Mátrabérc teljesítménytúra valamelyik távján, mert a MTRBércnek Szurdokpüspöki a célja. Az idei évben én is végigjártam, ez lesz a következő posztom.

A Pincesorok után elindultam felfelé, most következik a Muzsla, ez a legnagyobb emelkedő az 50 km-es távon.

Balra letérve az erdei útról a Diós-patak száraz medrén átkelve elindultam tényleg felfelé.

Az első csúcs a Horka-tető. Már innen is egyre szebb volt a kilátás.

Következett a Kis-Koncsúr, ott lent van Szurdokpüspöki, onnan kell felmászni a Muzslára. A Mátrabércen azt hiszem nagyon sokan fellelkesülnek amikor ezt megláthatják.

Majd a Nagy-Koncsúr. Innen északnyugat felé Pásztóban és mögötte a Cserhát vonulatában lehetett gyönyörködni.

A másik irányban pedig felismertem a Havast (a panorámakép közepén láthatjátok). Emlékeim szerint jó meredek út visz fel a tetejére a sárga kereszten.

Egy kis szusszanás után az első Nagy-Hársast is megmásztam és a Muzsla-tetőre vezető szakaszon sikerült az éppen lefelé tartó Csipivel összefutni. Itt is van a bizonyíték, a közös szelfi. Ezen a helyen nagyjából 22km-nél tartottam, Csipi több mint 24 óra futás és gyaloglás után már 145km-t teljesített. Egy kipihent, vidám arc volt mellettem. Biztos sokat segített ebben az is, hogy a hosszú kísérletezései után megtalálta végre a számára bevált iso italt. Ha így nézhetek ki én is, akkor biztosan kipróbálom.

Még egy utolsó felmászás és a Harasztos-bérc gerincén felértem a Muzsla 805 méter magas csúcsára. Ez a legmagasabb pont az 50-es távon.

Innen ereszkedtem le a Muzsla nyergébe. Balra a bükk fák közül szép képeket tudtam csinálni Pásztó felé.

Az ellenőrző ponton kaptam pecsétet és egy kis rágcsálnivalót is.

Elindultam lefelé a zöld háromszög jelzésen és itt találkoztam a felfelé igyekvő túratárssal akivel az elején találkoztam. Ő volt aki kamerát cipelve videózta az útját. Elnézte az utat? Vagy kihagyta a pontot? Nem tudtam mi a helyzet. Később megnéztem a videóját és kiderült fordítva kezdte el az Eszter-forrástól a nagyobbik kört.

A Sóbánya-patak völgyében köveket kerülgetve, folyamatosan a patak egyik oldaláról a másikra áttérve értem le az éppen csak csordogáló Olgi mama forráshoz. A forrást követő szakaszon látszott, hogy nagy eső idején rendesen düböröghet itt a patak.

Továbbra is völgyben lefelé haladva értem el a zöld sáv jelzést ahol balra fordultam és a Vadetetőhöz érve találtam egy zöld szatyrot benne különböző frissítőkkel, gumicukorral és sós mogyoróval. Nem nyúltam hozzá, mert nem tudtam mi célból van itt.

A következő szakasz a zöld négyzet jelzésen vitt fel a Galamb-tisztásra.

A tisztás túloldalán felértem az Erdészházhoz és jobbra fordulva elindultam a dózer úton. Hamarosan megérkeztem a következő ellenőrzőpontra Prédikáló-tetőn, itt már 32km-nél tartottam. Itt találkoztam Köblös Csabival is, készített nekem jó kis zsíros deszkákat. Őt még az aktív barlangász időszakomból ismerem.

Ezen a ponton volt frissítés, zsíros vagy lekváros kenyér, gumicukor mindenféle földi jó. Mint kiderült Csipinek vitték le a Vadetetőhöz a frissítést, de mondtam azt hiszem nem vette észre mert nekem úgy tűnt nem fogyasztott belőle.

Végül elköszöntem és zöld négyzeten lesétáltam János Várához. Itt is csodálatos kilátás fogadott.

Innen a sárga kereszten indultam el lefelé, ez egy technikás szakasz. Nem tudom merre ment a turista út, én úgy ereszkedtem le a völgybe, hogy mindig a számomra legideálisabb utat választottam.

Szerpentinezve de végül leértem a Rédei-Nagy patakhoz. A hűvös völgyben megkerestem a zöld sávot és elindultam felfelé, Cserepes felé.

A következő szakaszon egy nagy réten haladtam át, több képet készítettem, többször megálltam nézelődni is. Messze a távolban feltűnt a Mérőtorony, oda kell még felmásznom. Ez a második Nagy-hársas, mondhatni az igazi vagy az ismertebb.

Elérve a piros kereszt jelzést balra elindultam lefelé Lapostanya felé ahol Bivalyokat tartanak. Szemben pedig ismét megláttam a Nagy-hársast, az utolsó hegyet. Egyre közelebb kerülök hozzá, most már le is fényképeztem.

A piros kereszt továbbra is a dózerúton vezetett le a völgybe, de az egyik visszafordulásnál le tudtam nézni a Pincepataki Kőbányába is.

Még néhány forduló és visszaértem Szurdokpüspök műútjához. De én most biztosan elsétálok a Köszvény-kúthoz. Kell egy kis frissítés és le akarom cserélni a komplett vízkészletemet is. Egy túratársam is velem tartott, ő is úgy gondolta megéri a kitérőt. Mind a ketten frissítettük magunkat a forrásnál.

Visszatérünk az Eszter-forráshoz, még volt egy kevés szőlő, gyorsan lecsaptunk erre is. Hamarosan bezár a pont, nekünk másodszorra már nem járt pecsét, csak elhaladtunk mellette.

Ma már másodszor megyek a Fenyves Panzió felé, a műúton az autósok inkább mérgesek nem igazán akarnak minket szabályosan kikerülni. Elérjük újra az elágazást, de most már balra ráfordulunk az utolsó hegyre vezető útra.

Egyre meredekebb lett az út a piros sáv először jobbra majd élesen balra kanyarodik. Az emelkedőn alkalmi túratársam lemarad, a saját tempómban lassan megérkezem a Nagy-hársas tetejére a Geodéziai Mérőtoronyhoz. Itt egy feltételes ellenőrzőpont fogad, kapok pecsétet is.

A csúcs után elindultam lefelé, jobbra az út mellett egy újabb Vadetetőt is érintettem. Egyszer csak szalagok sora fogad a bal oldalamon. Ismerős a hely, megnézem a térképet itt keresztezi egymást a reggeli piros kereszt és a piros sáv. Nekem egyenesen tovább, lefelé kell mennem a piros sávon.

A Köves-tető és Tarcod-hegy következik majd a Kerek domb felé fordul az út. Egy éles visszafordítás után megérkezem a Tarcodi-pincékhez.

A pincék között hosszan fut tovább a turistaút, majd jobbra lefelé szalagozás vezet le az alsó pincesorhoz és itt az egyik pincénél volt az utolsó ellenőrzőpont. Megvan az utolsó pecsét, van müzli szelet is, sós mogyoró, akár inni is lehet. Köszönöm nekem van még inni valóm csak egy fotót kérek a pontőr hölgytől, akinek komplett irodája volt az asztalnál.

Végül az utolsó dózerutas szakasz kivezet az aszfaltútra. Balra fordulok, egyre közelebb a Cél. Beérkezem Rózsaszentmártonra a Temetőhöz, utána nem sokkal a Templomhoz is.

A Templom mellett a Főtéren több Emlékmű fogad, megörökítem ezeket is. Balról jobbra a Világháborús Hősi Emlékmű, középen a Bányászat Hőseinek Emlékműve és végül az 1956-os Emlékmű.

Végül az Apci út és a Kölcsey Ferenc út vezet vissza a Kotrógéphez. Megérkeztem, leadom az itinert, rögzítik a beérkezésem, kapok kitűzőt, oklevelet és technikai pólót is, fehér színben. Ha szeretném van Büfé is, ezt most kihagyom nekem nem volt hosszú a táv, nem lettem éhes.

Elköszönök a vidám csapattól és elindulok az autóm felé, de még egy utolsó fényképet azért készítek a nagy szörnyről.

Összefoglalás:

Igen idén szerettem volna a Vadrózsa 160 trófeát is megszerezni ez a túra jobban érdekel mint a Mátra 115. Sajnos ez elmaradt. Szerencsére ez az 50-es táv megrendezésre került, így idén lett egy kis Vadrózsa kostolóm is.

A szervezés, a lebonyolítás és a frissítések tökéletesek, nem lehet belekötni szerintem semmibe sem. 

Ezen a túrán a táv és a szint sem kevés. Az 50-es táv legkomolyabb emelkedője a Diós-pataktól a Muzsláig vezet fel, itt kb. 5km-en 600m szintemelkedést kell leküzdeni, melyhez 60m ereszkedés is társul az egymás után következő csúcsokról kissé leereszkedve majd a soron következőre felmászva. Nem véletlenül mondják rettegett Muzslának. Ez a szakasz jelent komolyabb kihívást. A 12 óra 30 perces szintidőbe ez az emelkedő szerintem kényelmesen pihenésekkel és megállásokkal is belefér. Én sem siettem most sem, kiélveztem a látnivalókat mindenhol ahol erre volt lehetőségem.

Jövőre biztosan eljövök, remélem megrendezésre kerül a 160km-es táv. Ha igen akkor bízom benne, hogy Csipi fogad majd a Muzsla-nyeregben engem is mint "Nyomit", ahogy emlékeim szerint Ő szokta mondani. Szeretnék én is Csipi Nyomija lenni. Jövőre remélem összejön.

Dikran

Táv: 102,3km

Szintemelkedés: 3.511m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Ez volt a második 100 km-es túrám idén. Erre is előneveztem és mivel a rajt-cél azonos helyen Eresztvényben a Novohrad-Nógrád Geoparkban volt így nem kellett gondolkoznom azon hogyan jutok haza vagy vissza a rajtba.

Ez a teljesítménytúra a Karancs-Medves hegységet járja végig, mondhatni keresztül kasul átszeli. Aki nem ismeri a helyszínt annak tudnia kell hogy vulkánikus hegységről beszélünk ahol sok a meredek fel és persze az ezt követő meredek le. A terület legnagyobb városa Salgótarján, hegyek ölelik körbe a települést. És itt a szocialista időkben komoly szénbányászat is folyt, elsősorban fekete és barnakőszenet bányásztak a nógrádi medencében. A városban van egy Bányászati Múzeum is, ahol egy igazi tárót is meg lehet tekinteni, a József lejtős aknát.

Az idei évben részt vettem a Kohász Kék 130km-es teljesítménytúrán is, amely Salgótarjánból indult. A Kohász Kék beszámolómban írtam egy bevezetőt is a szénbányászathoz kapcsolódó, a szocialista időkben aranykorát élő ipari termelésről. Ha ez is érdekel, ajánlom ezt a beszámolómat is, melyet innen közvetlenül is elérhettek.

A Karancs-Medves vidéke nem tartozik a legfelkapottabb kirándulóhelyek közé. Ha valakinek a ritkán járt vadregényes útvonalak, a turistautak jelzéseinek keresgetése, a festői szépségű panorámák és várromok, a magasabb hegyekben gyönyörködés is a kedvencei közé tartoznak, akkor feltétlenül keresse fel ezt a területet is.

A számtalan teljesítménytúra mellett egyébként ide el lehet jönni egy instant túra keretében is, mert a Mackó és Medves körök is ezeket a területeket járják végig. Nagy előnye az instant köröknek, hogy szinte bármikor el lehet menni rá, nem úgy mint egy teljesítménytúrára, amelyet évente egyszer rendeznek meg és ekkor ha fúj a szél ha esik az eső menni kell, feltéve, hogy valaki annyira szereti a természetjárást, hogy ez nem jelent számára akadályt. Mint például én.

A terület geológiája is különleges, ez a tűzhányók vidéke, az alapkőzet nagy része miocén andezit, melyet a pliocén korú vulkáni tevékenység tett különlegessé. Ez a második jelentős vulkáni tevékenység alakította ki a bazaltkúpokat, melyek közül talán a legkülönlegesebb a Somoskői bazaltorgonák. Ebben az a különleges, hogy a vízszintes orgonák függőlegesre váltanak és zuhatagot formáznak. Ezek az orgonák világviszonylatban is ritkák mert szabályos öt és hatlap formájúak.

De említhetném a Baglyas-követ is ahol a bazalt egy tufával kitöltött vulkáni kürtőbe nyomult be és ott megrekedt. Van látnivaló itt is bőven, tényleg érdemes ide is elmerészkedni. Főleg most, hogy a határ közelsége nem jelent akadályt, néhány évtizeddel ezelőtt biztosan nem lehetett ennyire szabadon járni a vidéket.

Ha valakit jobban is érdekel a geológia, akkor mindenképpen ajánlom a Pangea Blogot, melyen van egy poszt kifejezetten erről a vidékről Közép-Európa legnagyobb bazaltfennsíkja címmel.

Ebben a beszámolómban egy újabb hosszú teljesítménytúrára invitállak titeket, gyertek velem virtuálisan ma is hazánk egy kevésbé ismert hegyvidékére.

Általában egyedül szeretem végigjárni a hosszú távú teljesítménytúráimat, ezért ma már nem a rajtidő elején hanem inkább a közepe vége felé indulok el. Számomra ennek nagy előnye, hogy mire én is elindulok a gyors lábúak, a terepfutók már régen elrajtoltak és árkon bokron túl vannak, szellősebbé válik az útvonal nagyrészt egyedül mehetek. Volt idő amikor én is a minél jobb időeredmény elérésére koncentráltam, szinte nem álltam meg sehol sem, átrobogtam minden látnivalón, nem másztam fel a kilátókba és nem tettem kitérőket sem a hivatalos útvonalról. Ma már egészen máshogyan tervezem meg és járom végig a kiírás szerinti útvonalat. 

Turista térképen végignézem előzetesen merre fogok menni és az érdekesebb látnivalókat kijegyzetelem, ezeket a helyeket általában felkeresem még akkor is ha egy kicsit le kell térni a kijelölt útvonalról. Ma már eljutottam oda, hogy teljes mértékben kiélvezem a természetjárást. Tempósan, de számomra kényelmesen járom végig a hegyek-völgyek világát. Ezen a túrán sem volt ez másképpen, kihasználtam a rendelkezésre álló 25 órás szintidőt.

Elérkezett a túra napja, korán reggel felkeltem és elindultam a rajthoz Eresztvénybe a Novohrad-Nógrád Geopark Látogatóközpontjához. Mire odaértem már számtalan autó parkolt a központ mellett, kicsit távolabb a tó mellett találtam helyet. A hosszú távot választók nagy része már elrajtolt, nagyon kevesen voltak a rajtnál. Megkaptam az itinerem és regisztrálták az indulásom. Minden rendben volt, elindultam.

Az itiner egy kis füzet volt, melyben az útvonal rövid leírása szerepelt táv és szintadatokkal. Az utolsó oldalon kellett gyűjtenem az igazoló pecséteket. Itt szerepeltek az ellenőrzőpontok nyitvatartási idejei is. Térképet más egyéb információt az itiner nem tartalmazott, csak a legfontosabbakat.

A parkolóból elindulva a tó mellett kezdődött a mai nap és egy kényelmes úton, a piros sáv jelzésen tértem le a műútról az erdőbe. Ideális bemelegítő szakasz volt ez, mert a régi somoskői kisvasút nyomvonalán vezetett.

Hamarosan elértem a kisvasút hídját és az alagutat is, amely olyan hosszú volt, hogy kellett világítás is az áthaladáshoz.

Az alagút után kiértem egy mező szélére és innen ereszkedtem le Somoskőújfalura.

Az első pont itt várt a Határ Büfénél. Pecsételtem a vidám pontőröknél és a vasút felett átvezető gyaloghídon átmentem a Kilátó utcához.

Elindultam a sárga sáv jelzésen. A település után egy kis ösvény indult el jobbra felfelé. Megérkeztem az első komolyabb emelkedőhöz. Folyamatosan felfelé haladva az Államhatárhoz is, itt van Szlovákia. A régi időkben ide tuti nem lehetett csak így felsétálni, biztosan megállított volna egy határőr vagy valamilyen hivatalos személy megkérdezve, hogy ugyan mit keresek itt.

A határ mellett vezetett úton folyamatosan felfelé haladva, majd a piros háromszög jelzést elérve balra folytatódott az út tovább. Ezen a meredek emelkedőn értem el a Kápolna-hegyet ahol egy ellenőrző kód várt rám.

Ezen a helyen van a nagyon szép állapotban tartott Karancs kápolna egy haranglábbal. A Kápolnába is éppen hogy csak beléptem a fotózás erejéig.

A Kápolna melletti füves területen padokat, pihenőhelyeket is kialakítottak és megnézhetjük a Trianon Emlékművet is, melyen számtalan koszorút és nemzeti színű szalagot helyeztek el a gondos kezek. Ez nem véletlen, mert az idei év jubileumi évforduló.

Megnéztem mindent ha már itt vagyok. Innen vissza kellett ereszkednem a Karancs-nyeregbe és a zöld kereszt jelzésen felmásztam a Karancs-csúcsra a terület legmagasabb pontjára. 727 méter magasra értem fel a Karancs-kilátóhoz, amely különleges mert acélszerkezetes. Tériszonyosoknak komolyabb kihívást jelenthet a megmászása, mert nagyon szellős, a lépcsősorok is meredekek. Sajnos július végén történt egy tragikus baleset, egy 17 éves fiatal fiú lezuhant a kilátóból és szörnyethalt. Nyugodjék békében.

Természetesen ha már felmásztam a csúcsra a kilátó sem maradhatott ki, oda is felmásztam, ezt a körpanorámát nem akartam kihagyni.

Negyed órát nézelődve végül lemásztam és a torony mellett a következő ponton igazoltam, kaptam egy kis édességet és a vidám fiataloktól elköszönve folytattam utamat, ismét a határ mellett.

Most következett az egyik legtechnikásabb szakasz, mert több lépcsőben meredeken kellett lefelé haladni. Ebben az volt a nehéz, hogy morzsalékos, kőtörmelékes volt az út, tényleg oda kellett figyelni, mert könnyen megindult a törmelék. Nagyot lehetett zakózni vagy fenékre pottyanni ha valaki nem figyelt eléggé.

Hosszan a határ mellett haladtam, ez az út egy Tanösvény része. Hol a szlovák hol a magyar oldalon vezetett az út, időnként rönkökből készült padok és információs táblák mellett haladtam el. A padok kifejezetten tetszettek.

Néhány kilométer után elértem a zöld négyzethez, ez a hely a Sátorosi-átjáró, itt is volt egy felírandó kód.

Továbbra is a határ mellett haladtam tovább. Felmásztam a Nagy-Arany-hegyre, majd fokozatosan kezdtem leereszkedni a hegyekből. Volt egy érdekes fa híd is, már a szlovák oldalon, ezen kellett átmennem.

Végül kiértem egy nagy mező szélére. Innen már láttam a következő pontot egy kilátót. Ide kellett tennem egy oda-vissza kitérőt, de megérte, mert újabb emlékezetes kilátásban volt részem a Nagyromhányi-kilátóból, ahova szintén felmásztam. A kilátó felső szintjén volt egy színes térkép is a környékről, be lehetett azonosítani a látnivalókat. Egyébként ritka, hogy ilyesmire is gondolnak, nem megszokott a környéket ábrázoló térkép a kilátók tetején.

Itt is volt egy frissítőpont, gondoskodtak vízről is. Pecsételtem, elköszöntem és visszatértem a rét szélére, ahol jobbra fordulva elindultam a következő pont felé. És azt hiszem láttam egy hiúzt is a fák között. Csak egy pillanatra sikerült meglátnom, de úgy tűnt egy nagytestű világos bundájú macskafélét láttam melynek a fülén volt bojt. Sajnos annyira gyorsan történt, hogy teljes mértékben nem tudtam megbizonyosodni erről, de ha valóban hiúz volt akkor életem első szabadban élő példányát láthattam. Annyira ritka, hogy erdészek és vadászok is egész életükben emlékeznek arra, amikor összefutnak vele. Ha hiúz volt akkor a határ közelsége miatt lehetett, mert Szlovákiából szoktak átjönni a Felvidék területeiről.

Kényelmes könnyű szakasz következett, beértem Karancsberényre. A községen keresztül kellett mennem és a Karancsberényi-patak mellett ismét elindultam az erdő felé, amely egy aszfaltos szakasz volt. Ezen értem el a lepusztuló félben lévő Kádár-villához és a Légrády-vadászházhoz. Megtartottam első hosszabb pihenőmet és feltöltöttem a vízkészletemet, mert a szervezők gondoskodtak arról, hogy legyen minden ponton palackos víz.

Én minden túrámon távtól függően 3-5 liter vízzel indulok el a rajtból, de sokan csak annyit visznek magukkal amely egy-két pont között elég. Ezen a túrán viszont gondoltak arra is, hogy a futóknak és a kevesebb vizet magukkal cipelőknek kellhet a folyamatos utánpótlás. Nagyon köszönöm én is, hogy biztosítottak palackos vizet, mert nagyon kevés helyen lehetett kék kúttal vagy forrással találkozni. A frissítésen kívül természetesen pecsétet is kaptam.

A Kádár-villa a szocialista időkben pártüdülő volt, gondolom nagyon szépen rendben volt tartva. Nem hiszem, hogy hétköznapi földi halandó jöhetett erre. Most már lassan az enyészeté lesz minden. Az épület emlékeztetett a balatonaligai pártüdülőben Kádár villájára. Kicsit kutakodva találtam némi információt is erről a helyről. A vadászház a II. világháború alatt a németek ellen küzdő Nográdi Sándor vezette partizánegység harcálláspontja volt. A háború után Múzeummá alakították, a főépületben volt a Felszabadulási és Partizán Emlékmúzeum. A Kádár-villa az 1960-as években épült meg és elsősorban nyári laknak használta az ország akkori tejhatalmú vezetője, Kádár János. A rendszerváltás után a Vadászház magánkézbe, a villa Önkormányzati tulajdonba került. A 2000-es évek elején tervben volt, hogy szociális otthonná alakítják, ebből nem lett semmi sem, elhagyatottam áll manapság.

A kis helytörténeti kitekintés után térjünk vissza a túrára. A pont után elindultam a piros sáv jelzésen jobbra felfelé. Ilyen szép erdei utakon haladtam tovább.

Kisebb emelkedők, könnyebb fel és le menetek után megérkeztem Karancsalja széléhez, ahol ismét egy ellenőrzőpont fogadott.

Nagyon vidám hölgyek voltak a pontőrök, volt frissítés is. Megépíttettem a szokásos három emeletes zsírosdeszkámat a rétegek között lila hagymával és sóval. Ezen annyira csodálkoztak, hogy kérték hadd fotózzanak le engem ezzel az alkotással, mert ők még nem láttak ilyet, pedig rengeteg túrán részt vettek már pontőrként. Kölcsönösen fotóztunk egyet, majd elköszöntem a vidám társaságtól és folytattam utamat a következő szakaszon egy mezőgazdasági terület mellett. Számomra ezek az élmények a legemlékezetesebbek egy teljesítménytúrán.

A szántó mellől egyedülálló kilátásban volt részem.

Az erdőbe visszatérve a sárga sávon értem el Salgótarján felett a Kőkereszteket.

A Kálvária mentén elindultam lefelé. Pazar kilátásban lehet részünk a városra.

A sárga sáv néhány forduló után elhagyta a Kálváriát és érintette az Országzászlót.

Végül egy vargabetűvel leértem az Alkotmány utcához, ahol a Galcsik Fogadónál egy újabb kód várt rám. 

Továbbra is a sárga sávon mentem tovább de az út másik oldalán megláttam a McDonald's gyorséttermet. A következő túrám innen indul, ez a Kohász Kék 130km-es teljesítménytúra lesz egy hét múlva, a 2020-as évem legfontosabb teljesítménytúrája.

Most vissza ide, tényleg nagyon várom már, elnézést, hogy többször is elkalandozom a beszámolómban a Kohász Kék felé. Ma a Bazalton vagyok! A zebrán átkelve a vasútállomáson megnéztem a mozdonyokat is.

Egykor a salgótarjáni acélgyárban szolgálatot teljesítő szertartályos tolató gőzmozdony évtizedek óta hozzátartozik Salgótarján főtéri vasútállomásához. Ennek lett párja később a síküveggyárban, majd az acélgyárban dolgozó dízelmechanikus tolató mozdony. Igazi különlegességnek számít hazai viszonylatban ez a két ipartörténeti jelentőségű mozdony, melyek együtt láthatóak az állomás peronján. Vasútbarátok biztosan részletesebb információkkal is rendelkeznek.

A mozdonyok megtekintése után a közeli parkban leültem egy kicsit pihenni. Körülöttem a szocialista építészet toronyházai. Szerencsére a bányászat után nem pusztult le Salgótarján. Nekem úgy tűnt megtalálta új útját és a város rendben van, talán fejlődik is.

A parkból már a kék sávon indultam el, ez a Kohászok Útja. A Damjanich utca után egy rövid erdei szakaszt követően a nyaralók mellett értem el a Pécs-kő nyergi cserfát.

Innen balra fordultam és pár száz méter után a Pécs-kő pihenőnél várt a következő ellenőrző pont. Egy megfáradt túratársam gyűjtött erőt a padon. Remélem nem bánja, hogy megörökítettem őt is.

Pecsételést követően természetesen felmásztam a Pécs-kő tetejére is. Az utolsó szakaszon még kapaszkodó kötél is el volt helyezve, egy pici via-ferrata érzésben is részem lehetett.

Ezt a csúcsot nagy kár lett volna kihagyni, újabb lenyűgöző körpanoráma.

Visszamásztam az információs táblákhoz és a közelben az út mellett van egy ismeretlen katona sírja is. A piros háromszög jelzésen értem le a Hurka-Pécskő bányaudvarhoz. Ez egy újabb geológiai érdekesség, mert a vulkáni kráter alatti kürtőben egy lávadugó alakult ki, amely nem robbant fel. A megrekedt láva kihűlt és később, évmilliók alatt, a körülötte elhelyezkedő puhább kőzet lepusztult így láthatóvá váltak a bazalt oszlopok, tornyok. A bazalt újabb ritka, göbös formában látható.

Innen leereszkedve Ponyipuszta Temetője mellé értem, megláttam egy kék kutat és megtöltöttem ivózsákomat, frissítettem magamat.

A főúton átkelve továbbra is a piros háromszöget követve elértem a régi fogaskerekű vasút nyomvonalához a Kútház-völgynél. Jobbra fordultam és a nyomvonalat követve egy újabb emelkedőn értem fel a Fanyula-tisztásra. A következő szakasz a piros sávon vezetett le a kiinduló pontba Eresztvénybe, a Geopark Látogatóközponthoz. Az első karikán végigértem, már 58km-nél tartottam. Kaptam meleg ételt is, grilleztek. Ettem én is és egy kisebb pihenő után elindultam a következő pont felé.

A dózer úton indultam el, érintve egy újabb kék kutat ahol lecseréltem a teljes vízkészletemet, biztos ami biztos alapon. Megnéztem az út mellett a Petőfi forrást is, víz ugyan nem volt, de kilátás és néhány pad igen.

Hamarosan beértem Somoskőre, a Somos Kocsmához ahol vidáman söröztek a vendégek.

A pont fent volt a Somoskői Várhegyen a Petőfi kunyhónál. Elvileg az Alföld sík terepeit kedvelő Petőfi járt itt is, legalábbis ez derült ki az információs tábláról.

Készítettem néhány fényképet. A vár alatt van egy díszkút és a tizenhárom Aradi Vértanúnak is van Emlékműve a parkban.

Szép rendezett a környék és közvetlenül a Vár mögött húzódik az Államhatár. Ha jól emlékszem a közelben van egy geológiai tanösvény is, és el nem felejtve megemlítem azt is, hogy a poszt elején említett bazaltorgonákat is a közelben lehet megnézni.

Végül elindultam vissza a kocsmához. Most kezdett el sötétedni, lassan szükségem lesz a fejlámpámra. A piros kerékpárút jelzésen értem el a Középbánya-tavat. Út közben találkoztam fürdőruhás lányokkal, gondolom a tóban voltak fürdeni. Lassan tényleg besötétedett annyira, hogy elő kellett vennem a lámpám.

A tó mellett volt a pont, kaptam pecsétet és választhattam ropit, édességet is.

Nagyon jót beszélgettem, de végül elindultam a lépcsősoron felfelé. Továbbra is a piros kerékpárút jelzést követtem. Egy kényelmes szakasz következett, mert egy mezőn haladtam keresztül csillagos égbolt alatt. Nagyon különleges szakasz volt.

Kilométereken keresztül a mezőn vezetett az utam a hegyek felé, időnként a messzi távolban fénypontokat láttam. Egyre közeledtem hozzájuk, végül megérkeztem a Réti kereszthez, ahol egy újabb pont várt rám. A kereszt mellett egy újabb terülj-terülj asztalkám fogadott, gyümölcsökkel, sós és édes ropogtatni valókkal. Tényleg nagyon gondos a szervezés, ezeket a családias kis létszámú teljesítménytúrákat szó szerint imádom. Számomra ettől lesz kerek egész egy teljesítés.

A pont után megérkeztem a soron következő lakott területre Salgótarján-Rónafalura, majd egy rövid erdei szakasz után Salgótarján-Rónabányára.

Megint egy hegy következett, Szilvás-kőre kellett felmásznom az igazoló kódért. Az út mellett megálltam egy érdekességnél, egy mágneses sziklafalnál. Kipróbáltam egy darab fémmel és igen tényleg mágneses.

Kicsit távolabb egy különleges klímájú hasadék és egy újabb nevezetesség, a cseh katonák sírja fogadott. Talán testvérpár volt? Nem ismerem a cseh neveket. A Jan-ból következtettem erre.

Furcsa volt, hogy cseh katonák sírját találom meg itt, ezért ezt útpontként megjelöltem magamnak, mert ennek utána kell néznem.

Otthon már kikerestem mi a története a síroknak. Mint kiderült az I. világháború idején a Karancs és Salgótarján környékét cseh katonák foglalták el/támadták meg. Ezekben a harcokban estek el a katonák.

A katonasírok után egy hosszabb erdei szakaszt követően értem le Bárnára az Ibolya presszóhoz. Újabb pecsét és frissítés. Már 72km-nél jártam, éjjel 11 óra múlt.

A presszótól egy kitérőt kellett tennem, mondták ha szeretném a ponton hagyhatom a hátizsákom. Köszönöm, de nem élek vele, viszek mindent végig.

A kék sávon a Bárnai-forrásnál ittam egyet, ez a szakasz ismét a Kohászok Útja része. Felfelé kellett mennem, végül felértem a kék háromszög jelzéshez ahol élesen jobbra fordulva az utolsó emelkedő után a Nagy-kő tetejére is. Az információs tábláról kiderült, hogy egy újabb geológiai érdekességhez értem mert ez egy tellér. A vulkáni tevékenység közben a magma áttörte a puhább kőzetet egy kúpot, oszlopot alkotva dermedt meg. Évmilliók alatt az időjárás viszontagságai itt is lekoptatták a puha kőzetet így bukkant a felszínre a kemény magmás kőzet. A csúcson egy kód várt rám a padoknál, bevezettem a megfelelő helyre az itineremben.

Szép tiszta csillagos égbolt fogadott ezért leültem a csúcson, lekapcsoltam a fejlámpám és megettem az egyik magammal hozott szendvicsemet. Sehol senki, teljesen egyedül vagyok a csúcson. Ez a pillanat igazán emlékezetesre sikerült.

A csúcsról leereszkedtem a kék sáv jelzéshez és visszaérve az Ibolya presszóhoz magamhoz vettem egy újabb szendvicset. Néhány túratársammal is találkoztam, ők még felfelé tartottak a Nagy-kő csúcsára.

Bárna után ismét a Kohászok Útja kék sáv jelzésén indultam tovább. A sárga sáv jelzést elérve jelzést váltottam és a sárgán végül elértem egy műutat. Balra fordultam és Szőröspusztánál megérkeztem a következő ellenőrzőponthoz. Itt már 82km-nél jártam, lassan közeledek a célhoz.

Újabb erdei szakasz következett, egy bányaterületen is átvezetett az út. A bánya feletti kereszteződésben egy újabb kód várt rám.

Ismét jelzésváltás következett, a piros sávon folytattam éjszakai utamat, felmásztam az 584 méter magas Somlyára. Leereszkedtem a Kis-Somlya érintésével a következő lakott területre a salgótarjáni nyaraló övezethez, ahol ma már jártam. Visszaérkeztem a Pécs-kő nyeregbe a Cserfa jellegfához.

Megint felmásztam a Pécs-kői pihenőhöz. Már nem volt személyzet egy kód várt rám a pihenő fa oszlopán. A  pihenőben volt víz, sós ropogtatni való és édesség is. Egy kicsit fogyasztottam mindenből. Remek szervezés, nem lehet panaszkodni semmire sem.

Még egy darabig a már ismert úton mentem fel a Pécs-kői katonasírig. Innen viszont a sárga sáv jelzésen ereszkedtem le a hegyről Salgótarjánba a Millenniumi Emlékparkhoz. A körforgalomnál fordultam vissza és a Túrabolt előtt megérkeztem az utolsó pecsételős ellenőrző ponthoz. 93km-nél jártam, hajnali fél öt volt ekkor. Lassan kell fel a nap, hamarosan vége az éjszakának.

Néhány utca után visszatértem az erdőbe, az utolsó szakaszra, amely tartogatott még meglepetéseket. Az utolsó 10km-en közel 500m-nyi szintemelkedést.

Visszaértem a piros sávhoz, a régi fogaskerekű vasút nyomvonalához. Második alkalommal is felmásztam a Fanyulas-tisztáshoz. Közben felkelt a nap világos lett, a fejlámpámra már nem volt szükségem lekapcsoltam.

A tisztás szélén értem el az piros rom jelzéshez. Egy hosszú fokozatosan egyre meredekebbé váló emelkedő várt rám, ezen értem fel a Boszorkány-kő tetejére, ahol egy kód és újabb szédületes körpanoráma várt rám. Ezért megérte ide is felmászni, főleg, hogy időközben a nap is felkelt, világos lett.

A csúcson többen is összegyűltünk, mindenki élvezte a napfelkeltés kilátást. A hosszú gyaloglásunknak ez volt az egyik kiemelkedő jutalma. A csúcson a túra következő geológiai érdekességével is meg lehetett ismerkedni, mert itt réteglapokat láthattunk.

A kód felírása és újabb fotók után egy nyergen keresztül másztam át az utolsó ponthoz a Salgó-várhoz, ahol megint egy geológiai különlegesség fogadott. Itt bazalttuskókat vagy ahogy a Dunántúlon nevezik bazaltorgonákat láthattunk. A vár felső teraszán volt a kód, ide kellett felmászni, de megérte ez is.

Ezzel meg is van! Minden szintet leküzdöttem, távban 100km-nél, szintben 3500m-nél tartottam.

Most már csak le kell sétálni a célba. Meredek lejtőn értem le a szépen felújított Dornyay fogadóhoz, ahol voltam már egyszer ezen a túrán.

A közelben van a Bodzás-kút is, nekem maradt még innivalóm már nem álltam meg vízért.

Továbbmentem másodszor is a műúton, majd jobbra letérve egy rövid erdei szakasz után kiértem Eresztvény aszfaltútjára.

A tó melletti balos kanyar után megláttam a Célt is. Megérkeztem a Látogatóközponthoz. Besétáltam az épületbe és ezzel rögzítették megérkezésem is. Sikerült egy kellemes nézelődős teljesítménytúrát teljesítenem, kihasználva a 25 órás szintidő lehetőségeit.

Választhattam a befutóérmek közül, kaptam egy oklevelet is és kézfogás közben gratuláltak.

Gratuláltam én is a többi jelenlévő megfáradt túratársamnak. Nem maradtam sokáig, elköszöntem a többiektől és elindultam haza erről a remek túráról. Azt hiszem erre még eljövök máskor is. Nekem nagyon tetszett.

Összefoglalás:

A Bazalt 100 nem egy könnyű útvonal. Ez is egy vulkánikus hegység sok a meredek fel és a meredek le, melyek nem esnek olyan jól. A másik nehézséget az okozza, hogy korlátozottak a vízvételi lehetőségek, nagyon ritkák a források, kék kutak. Nekem ez a vidék jobban tetszik mint a Mátra, igaz, hogy onnan magasabbról tudunk letekinteni, amely igazán különleges, de itt a vulkáni eredetű bazalt számtalan előfordulási formájával lehet megismerkedni. Ha valakit egy kicsit is érdekel a geológia annak feltétlenül érdemes ide eljönnie, mert itt nagyon töményen megismerheti a vulkáni kiömlési kőzeteket.

A szervezők mindent megtettek azért, hogy pótolják a vízvételi helyeket, szinte minden ponton bőségesen rendelkezésre állt palackos ásványvíz. Azt hiszem ezért minden résztvevő nagyon hálás volt én is köszönöm a szervezést, a gondoskodást, a családias hangulatot.

Otthon amikor megkaptam a teljesítők listáját és eredményeit akkor szembesültem vele, hogy a rajthoz állok 30%-a feladta a hosszú távot. Ezt azért nem gondoltam volna mert a résztvevők között számtalan rendszeresen ultra távokon teljesítő túratársat láttam, bár igaz, hogy ezen a napon fülledt párás meleg volt, amely komoly erőpróbát jelentett a szintemelkedések leküzdése mellett.

Nekem nagyon tetszett a morfológián kívül az is, hogy ezen a teljesítménytúrán nagyon kevesen vettek részt, így valóban családias hangulata volt az egésznek. A vidám jókedvű pontőrök, a remek ellátás és az egyedülálló látnivalók keveréke egy újabb élménnyel gazdagított. Sajnáltam volna ha nem megyek el erre is, igaz hirtelen elhatározás volt, az utolsó napokban regisztráltam.

Ezt a túrát is ajánlom, mert remek edzés is, nagyon lassan nem lehet haladni, mert a szintidő ennyire nem megengedő. Az idei évben eleve a ritkábban felkeresett vidékek, a különlegesebb, nem annyira felkapott teljesítménytúrák kerültek bele a terveimbe.

Ha a következő évi családi programokkal összehangolt tervem engedi, akkor ismét felkeresem a Karancs-Medves vidékét. Bár tervben van egy ideje az instant Medvés-kör is. Valamelyik biztosan meglesz. Vagy akár mind a kettő? Még nem tudom, de kiderül majd, mert bárhogyan is lesz beszámolót fogok írni, ez egészen biztos.

Remélem tetszett ez a beszámolóm is. Köszönöm, hogy elolvastátok és tényleg menjetek el ide is.

Dikran