Teljesítménytúráim

Vérkör 77km nappal

Látogatóban hazánk első instant túráján avagy Tóth Feri birodalmában

2020. augusztus 30. - narkid

img_3043.JPGTáv: 76,2km

Szintemelkedés: 1.601m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Hát igen én is beléptem azok népes táborába akik teljesítették a 2014-ben elindított instant túrát a Vértesben. Ezt az instant túrát Lovas Mátyás, Csige Ferenc és Nagy László üzemelteti, ők a fő szervezők.

Először is két érdekességet szeretnék megosztani, az egyik, hogy rendhagyó módon ezen a túrán gyalogosan, futva és kerékpárral is lehet indulni, mindegyikhez más szintidő tartozik. A másik, hogy egyetlen olyan instant túráról sem tudok ahol egy személyhez ennyi sikeres teljesítés kötődik.

Már tavaly is feltűnt, hogy van itt egy olyan teljesítő akinek a napokban volt meg az 50. sikeres teljesítése, ez az illető 1961-ben született. Egyébként amikor a túrát május végén teljesítettem akkor még csak a 40. teljesítése felé haladt. Kicsit több infót is sikerült megtudnom róla mert a célban Csige Fecóval beszélgettem és megtudtam, hogy együtt dolgoztak a bányánál, így már valamelyest világossá vált honnan is eredhet az elképesztő szívóssága, mert más jobb szó nem jut eszembe. Fecó elmondása alapján úgy döntött "elkezd sétálni". Ha ez így van akkor nekem elsőre a Forrest Gump jut eszembe róla, az a rész amikor elkezd futni. Több más elismerésre méltó trófea is van a tarsolyában, számtalan Vércse, Kazinczy és DZD, kismillió 100km alatti és feletti teljesítménytúra valamint komoly külföldi eredmények is. A Blogomon is szeretnék gratulálni Tóth Ferencnek a nem mindennapi teljesítményéhez!

feri_50x.jpg

Az igazság az, hogy nekem is van egy bakancslistám és az egyik tétel a Vércse befutóérme, mert csodálatos, tényleg nagyon jól sikerült. A kiírást elolvasva kiderült, hogy ehhez kell egy kvalifikációs teljesítés. Részt kell venni a Vérkörön és sikeresen teljesíteni is kell. Rendben, ha ez az ára, akkor vegyünk részt rajta. Annyira nem bántam, mert a Vértes az egyik kedvenc hegységem ha nem vágyom a fárasztó fel le menetekre, mert itt alacsonyabb hegycsúcsokat találunk és az emelkedők is barátságosabbak, igaz hosszabbak, de ez az én kedvencem. A hosszú folyamatos emelkedő.

Még azért is szeretem a Vértest, mert rengeteg szurdokvölgyet találunk itt amelyek a nyár közepén is kellően hűvösek, ideálisak a túrázáshoz. És az öreg bükkös-gyertyános erdők is fenségesek. Itt is találunk nagyon szép kilátópontokat ahonnan csodálatos panorámában gyönyörködhetünk. Szerintem tavasszal és ősszel kell meglátogatni a Vértest. Sajnos forrásokból kevesebbet találunk, mert ebben szegény.

Egy kis bevezető után térjünk is vissza a Vérkörre. Általában éjszakai teljesítéseket szoktam választani, de most a Vértes miatt nappalra tettem, hétköznapra, hogy sikerüljön teljesen egyedül járni az erdőket. Ez a célom sikerült is mert összesen öt túrázóval találkoztam Oroszlány közelében a közel 77km-es távon.

Korán reggel felkeltem és autóval leutaztam Oroszlányba, kb. fél hétre értem le a Sportcsarnokhoz.

img_3044.JPG

Útközben több helyen esett is, bíztam benne, hogy nem kell majd esőben túráznom. Fele-fele arányban ez sikerült is. A főtéren készítettem egy fényképet a Bányász Emlékműről.

A rajtkód beolvasása nagyon egyszerű, csak a QR kód olvasóval le kell olvasni más teendő nincs. Az előzetesen regisztrált telefonomra máris megkaptam az üzenetet "Sikeresen elrajtoltál! Jó utat!". Hát akkor nincs mese induljunk el, innen már nincs visszaút hacsak nem a feladta minősítés begyűjtésére pályázom.

Az első szakaszon még a házak között egy kis piros pötty jelzést kell követni. Nem lehet eltéveszteni mert úgy lett kijelölve mintha mesebeli morzsákat kellene követni az úton. Mindig látjuk a következőt, vagy többet. A buszvégállomás után ahogy a kis hídon átsétáltam jobbra tőlem komoly hangzavar fogadott. Békaszerenád, koncertet rendeztek, nem volt senki sem az utcán így csakis nekem szólt az induló.

A Takács Imre utcán jobbra fordulva hamarosan elértem a piros sáv jelzést, innentől ezt kellett követnem. Aszfaltozott úton értem el az első látnivalót a Majki-tavat. Reggel mindig szeretem a horgásztavakat, mert tavasszal pára lebeg a víz felett és a halak is sokkal élénkebbek, most is láttam pár rablást.

img_3046.JPG

Folytatva utamat átsétáltam a főúton majd egy kellemes parkerdő jellegű rész következett, ez a rész a Majki-erdő. Az erdőből kiérve a szántókhoz értem, itt már sejtettem, hogy talán eső is lesz ma.

img_3055.JPG

A Csúcs-dűlő után egy kis patakon kellett átkelnem és el is értem Vértessomlót.

img_3057.JPG

img_3058.JPG

A házak között kicsit tekeregve a Temetőt követően ismét erdő következett, kellemes úton haladtam egyre beljebb.

img_3062.JPG

A Bödön-bükköt megkerülve értem el az országos kéket, ahol balra fordulva elindultam Szarvas-kúthoz. Itt van egy szép pihenő asztalokkal, sütőgető helyekkel és egy alvásra is alkalmas Esőházzal. Volt egy teljesítménytúra tavaly év végén, amely a Vértes forrásait látogatta meg, erre a túrára is elmentem. Akit érdekel innen is elérheti a Forrástúrák a Vértesben beszámolómat.

img_3067.JPG

A kút most száraz volt inni nem tudtam. Továbbra is a kéken, felmászva az első komolyabb hegyre megérkeztem egy nevezetes kereszteződésbe. Innen továbbra is a kéken kicsit balra leereszkedve találhatjuk meg a Mester, Rockenbauer Pál Emlékfáját, amely fénykorában tele volt különböző turisták által elhelyezett kegytárggyal, a fa tövében elhelyezett kövekkel, kitűzővel, jelvénnyel és szalaggal. Most teljesen kopasz volt, nem tudom mi történt vele, kár érte, mert feldíszítve volt igazi zarándokhely.

img_3071.JPG

img_3073.JPG

A Zsidó-hegy mellé leereszkedve egy újabb emelkedő várt rám, de itt most tettem egy kisebb kitérőt is, mert meg akartam nézni a Vitányvárat, melyet elkezdtek kicsit helyreállítani.

img_3076.JPG

img_3082.JPG

Én nem bánom ha lesz itt is valami szebb vár. Tudom, hogy sokan azt mondják olyan maradjon mint volt, de szerintem ebben az esetben teljesen el fog pusztulni, inkább építsék meg, még akkor is ha nem lesz tökéletesen korhű.

A vár után felmásztam Körtvélyesre és itt a műút után megnéztem az egyik kedvenc helyemet a Körtvélyesi Temetőt. Ez egy régi erdei temető amelyben 1800-as évekből is találunk sírokat.

img_3092.JPG

img_3093.JPG

Mellette pedig az ismeretlen magyar katonák sírja is szép állapotban, rendezetten látható.

img_3089.JPG

A temető után a Kis-kopasz hegy következett, most nem sétáltam fel a kilátóhoz, majd legközelebb. Leereszkedtem a kék kereszt jelzésen és hamarosan meg is találtam az első VK feliratú fát a QR kóddal. Igazoltam és pár száz méter további ereszkedés után visszafordultam élesen jobbra a Mária szakadékba. Ez az egyik kedvenc részem, főleg akkor érdemes megnézni ha pár napig esik és ekkor lehetőleg még esőben kell idejönni, igazi hegyi zúgókat nézhetünk meg. Sajnos ha nincs eső, akkor víz sincs itt. A völgyben előbukkan több helyen az alapkőzet, sziklafalakat, tereplépcsőket látunk. Félúton itt van a Mária-szakadéki üreg is.

img_3099.JPG

img_3100.JPG

És most a rengeteg kidőlt fa között kellett visszamásznom, ez egy kicsit izgalmasabbá tette a felvezető utamat. Kerékpárral teljesítés esetén cipelni kell nincs mese.

Felérve a szakadék tetejére ugyanazon az úton amit bejöttünk vissza kell mennünk a temető érintésével a műútig. Innen viszont balra kell fordulnunk a széles útra, amely bevezet minket Körtvélyespusztára.

img_3110.JPG

A települést követően ismét erdőben járunk, de itt a fenyőfa az uralkodó. Itt volt egy nagyobb fenyves, de most úgy tűnik teljesen letermelték, óriási tarvágás fogadott.

img_3113_1.JPG

Tovább haladva a kék kereszten elértem egy kereszteződéshez. Itt egy kis kitérővel lehet lesétálni a Szép Ilonka forráshoz, amelynél egy esőház és egy pihenő is van. Ez az egyik olyan forrás amelyből szinte mindig tudunk inni és a víz szegény Vértesben ez igazi kincs. Most nem sétáltam le ide. Mentem tovább immár a zöld sáv jelzésen.

A következő szakasz megint egy nagyon szép erdő, ez a Stájer-erdő, és itt van a következő kód az Új-osztás nevű helyen. Utána következik egy hosszú szurdokvölgy a Sárkánylyuk-völgy. Ebben a völgyben még nyáron is félhomály van  magasra nőtt fák és a mély szurdokvölgy miatt.

A völgyből kiérkezve megérkeztem a Hirczy Károly Emlékműhöz.

img_3127.JPG

Innen jobbra fordultam és természetesen a nyílt terepen elkezdett szakadni az eső persze borsószemnyi jégesővel együtt. Gyorsan bemenekültem a fák közé. Szerencsére negyed óra után elkezdett csendesedni, már vállalható méretű lett. Most sikerült az esőkabátomat otthon hagynom, csak egy nyári sapkám volt. Mindegy, menjünk tovább.

Az éles balos kanyarban találjuk meg jobb oldalon az Ördög-szószék sziklacsúcsot. Most esőben nem fényképeztem le majd legközelebb.

Továbbra is a zöld sávon hamarosan kiértem az erdőből Vérteskozma széléhez. Az eső is elállt közben. Ez egy nagyon szép hely, csodálatos kilátással. Itt tartottam meg első kajálós pihenőmet.

img_3132.JPG

Nagyon maradnék még itt, de nincs mese menni kell tovább. Be az erdőbe a zöld sávon. Elindultam felfelé a Meszes-völgyben, felérve innen már a sárga sáv jelzésen folytattam utamat. Hosszú egyenes szakasz következett a Dámvad-kert és az Allé-erdőn keresztül. Az Őrház romja után a tisztás túloldalán a jellegfát is megnéztem.

img_3144.JPG

A következő rövid szakasz után kiértem az erdőből a Szent Ferenc Vadászkápolnához.

img_3146.JPG

Nem sokkal előtte még az erdőben volt a szokásos VK jelzésű fa a következő QR kóddal.

img_3145.JPG

Az utolsó rövid erdei szakasz után megérkeztem Csákvárra a focipályához. A település központjában ismét a zöld sáv jelzésre váltottam és lassan elhagytam az utolsó házakat is. Elindultam felfelé a kőfejtő felé, majd a gerincen átmászva tovább a keskeny ösvényen az erdőben. Újra elkezdett esni az eső és ez egy kitettebb nyíltabb terep, a szél is csípőssé vált. Igyekezni kezdtem kicsit, hogy ne fázzak.

img_3152.JPG

Most következik a következő kedvenc részem az Öreg-hegy. Innen átváltottam a zöld háromszög jelzésre és elindultam a Gém-hegyre, ahol egy nagyméretű dolomit tisztáson haladunk kevés fával így teljes a körpanoráma. Nagyon szép a kilátás. Itt pont azt láttam, hogy én a felhők alatt vagyok a csendesedő esőben, de nem sokkal messzebb kék az ég és süt a nap.

img_3161.JPG

Van még remény.

Itt volt az első alkalom, hogy az Öreg-hegyen beolvasott kódot, nem tudtam elsőre igazolni. Nincs gond leolvastam, menjünk tovább majd később újra próbálom, erre a Gém-tisztáson volt elsőnek lehetőségem.

A csúcsról a fenyőfák között meredek utakon értem le Gántra, ahol van egy működő kék kút, most jól is esett itt inni egy jót. Az eső közben teljesen elállt és kezdett kisütni a Nap is, talán meg is száradok.

img_3171.JPG

A kék kúttól a kék sávon folytattam utamat. Gánt után a mezők mellett elértem a Gánti-barlangnál a pihenőt. Ez is egy nagyon szépen kiépített pihenő, asztalokkal és padokkal, tűzrakó hellyel és fedett belső padokkal asztalokkal is.

img_3177.JPG

Ritkán voltam itt úgy, hogy teljesen egyedül vagyok itt, ezért kihasználtam, hogy most minden az enyém lehet. Itt tartottam meg a második szendvicsezős pihenőmet. Sehol senki, tényleg mindenféle külső zavaró tényező nélkül élvezhettem az egészet. Na ezért is jó egy instant túra, ilyesmire kicsi az esély egy klasszikus teljesítménytúrán.

Kellemesen sütni is kezdett a Nap, kezdtem megszáradni, nagyon jól éreztem magam. Nem is mentem fel a barlanghoz majd legközelebb.

img_3178.JPG

A pihenő után folytattam utamat a kék sávon, kellemes erdei szakasz következett hol felfelé hol lefelé kellett mennem. Elérve a kék kereszthez itt megint van egy érdekes szikla, ez a Figyelő-szikla. A kék sáv itt balra tart, nekem erre kell tovább mennem, ezért elindultam felfelé a Juh-völgyben.

És megérkeztem egy csodálatos panorámájú helyre, ez a Géza-pihenője.

img_3184.JPG

img_3185.JPG

Tovább haladva a kék és zöld közös sávon, jobb oldalon itt van egy ismerős jelzés, ez nem a Vérkör igazoló kódja, itt csak sima V a felirat, nem VK. Ez a nagy tesó pontja a Vércséhez tartozik. Ki is van írva, nem ez a te kódod Vérkörös menj tovább még 1,7km-t! Jól van rendben van, csak ismerkedtem a hellyel, egy másik alkalommal szeretném a Vércsét is bejárni, de ahhoz hogy ebbe a szentélybe is belépjek, kell egy sikeres Vérkör teljesítés.

Öreg bükkös erdőben folytattam utamat és ismét elkezdett esni, most volt a legintenzívebb. Az itteni fák hatalmasak, szerintem 100 évesek. Ha megkérdezném és beszélni is tudnának mint az Entek, akkor biztos vagyok benne, hogy igazán komolyan tudnának mesélni arról amit már láttak eddigi életük során. Tekintélyt parancsolóan hatalmasodnak felém, nagyméretű lombozataik oltalmazóan védelmeznek a szakadó esőben. Itt tényleg csak egy kis pontnak érzem magam, ha vihar lenne akkor meg főleg.

img_3187.JPG

Tényleg csak vendég vagyok itt, de úgy tűnik kiálltam a próbát, tovább engednek az öreg matuzsálemek. Én is meglepődők mennyire szárazon megúszom a szakadó esőt.

Megérkezem a kereszteződéshez, a zöld sávon haladok tovább és itt van kicsit előrébb az ötödik igazoló kód. Nemsokára leereszkedve megérkezem a Szentgyörgyvári Erdészházhoz. Innen a kék négyzet jelzésen folytatom utamat és pár száz méter után egy olyan rakodó állomásra érek ahol a kitermelt bükkfákat halmozták fel. Hatalmas rönkök vannak itt van amire 80-90-100-as adat van felírva, komoly méretek ezek.

img_3195.JPG

img_3194.JPG

A rakodó után megérkezem Mindszentpusztára, van itt egy Turistaház is. Innen újra a kék sávon megyek tovább a Telefon-nyiladék mellett. A Som-hegyet kerülve hamarosan elérem a Csáki vár romját. Ha jól emlékszem akkor itt a közelben van egy Emlékmű egy német bombázó pilóta zuhant itt le, még az oroszok megérkezése előtt.

Meg akartam nézni a Várat, vagyis az Oroszlánkő sziklát, de megint elkezdett esni, ma már eláztam párszor, így inkább tovább mentem.

A Vár után egy újabb hegy megmászása következik, majd a gerincen balra fordulva a Batonna-hegy után megérkeztem Kőhányáspusztára. Itt is van pár érdekesség, itt épül egy Ökoturisztikai Központ. Ugyan még nem tudom mi lesz ez, de az építkezés komoly méretű. Itt van az Eszterházy-kápolna és egy régi klasszikus nyomóskút, amely még működik is. Ittam is belőle, bár kicsit vasas íze van a víznek, pedig kifolyattam.

img_3207.JPG

A műút után továbbra is a kék sávon folytatva utamat elindultam az utolsó hegyek felé. A sárga sáv jelzést elérve a Gesztesi vár közelében meg is találtam az utolsó kódot. Persze előtte le kell ereszkedni a kéken, és utána visszamászni a sárgán.

Innentől már nincs több emelkedő, csak hosszan előre a hol homokos, hol földes erdei utakon amelyek teljesen egyenesen haladnak előre a semmibe. Egyre erősebben kezdem hallani a forgalom zaját, itt is van a műút. Átsétálok és az utolsó rövid aszfaltos szakaszon elérem a Bányászati Múzeumot.

img_3215.JPG

A következő hely a Majkpusztai Kastély, ahol szintén komoly építkezések folynak. Már át lehetett sétálni, nem kellett kerülni. A murva kupac mögött elindulok lefelé a sárga sávon és egy jobbos kanyar után kiérek a műútra amin reggel elindultam a Horgásztó és az erdő felé.

img_3216.JPG

Innen már csak vissza kellett sétálnom a házak között a piros sávon és a piros pöttyön a buszvégállomás érintésével a Sportcsarnokhoz. Sikerült a mai nap és még világosban értem vissza, a lámpám sem kellett. Az utolsó kód beolvasásával meg is vagyok. Vérkör teljesítve.

Velem egyidős srác közelít felém, piros Vérkörös polárban, nem is kérdés mi a szándéka. Széles mosollyal gratulál. "Kezet fogunk?" kérdezi. Részemről igen! Bemutatkozunk egymásnak. Csige Fecó fogadott. Van kitűző és érem is melyiket szeretnéd? Az érmet, mert a lányomnak ez érdekesebb. Rendben válaszolja és a nyakamba akasztja. Újabb kérdés célfotót készíthet-e? Persze mondom és viccesen itt is hozzájárulok a GDPR rendelkezéséhez mint tettem a Villámkör céljában Andinak.

Még egy félórát kellemeset beszélgetünk, örülök, hogy itt is megismertem az egyik üzemeltetőt, teljesítménytúrákon nincs igazán lehetőség ehhez hasonló személyes beszélgetésre. Elmeséli, hogy sajnos itt is vannak csalók, akiket igyekeznek lebuktatni és véglegesen kitiltani. Én csak azt nem értem, aki csal kinek és mit bizonyít? Igazából csak magát csapja be amit vagy belát vagy nem.

Végül elköszönünk egymástól, jó utat kíván nekem hazafelé. Még biztosan találkozunk! Köszönöm Feri, hogy fogadtál a célban!

Összefoglalás:

Kicsit elfogult vagyok a Vértessel kapcsolatban, mert a páfrányokkal teli szurdokvölgyei miatt az egyik kedvencem. A Vérkör útvonala tökéletes! A Vértes legszebb részein vezet. Az útvonalon minimális az aszfalt mennyisége és ez számomra nagyon fontos. Én az erdőket szeretném járni, eleget vagyok városokban.

A Vérkört is nagyon tudom ajánlani, ha szeretnétek továbblépni. Ez egy ideális edző terep is, mert hosszú, lassan emelkedő szakaszai vannak, melyek ideálisak az állóképesség fejlesztéséhez. Nyári időben sem veszedelmes, mert a szurdokvölgyei hűvösek, kevés a Napnak igazán kitett szakasz, nagyrészt erdőben haladunk.

Ha valakit az ultra távok érdekelnek, akkor feltétlenül vegyen részt rajta, arról nem is beszélve, hogy ez volt hazánk első instantja, így duplán is kötelező a fanatikusoknak a gyönyörű befutóérmet begyűjteni.

Sok sikert kívánok a teljesítéséhez!

Dikran

A bejegyzés trackback címe:

https://teljesitmenyturaim.blog.hu/api/trackback/id/tr7115718304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2020.08.30. 13:52:34

Bringaval nyomtuk vegig anno, kemeny volt. Gyalog vagy futva plane.
Nagy riszpekt!!!!

narkid 2020.09.11. 17:41:26

Köszönöm, tényleg nagyon jó útvonal.
süti beállítások módosítása