Táv: 44,8km

Szintemelkedés: 1.788m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Az idei évben a Piliscsabai Természetjáró Egyesület az egyik népszerű tagjának, Kovács Tamásnak, ismertebb nevén Tomasznak a tiszteletére szervezett egy egyszeri rendezésű teljesítménytúrát. A rendezés ötletét az adta, hogy idén töltötte be Tomasz az 50. születésnapját. Innen ered a név és a táv is. Egy ilyen kiírás mindig felébreszti az érdeklődésemet. A szervezők előzetesen azt ígérték, hogy a régi idők teljesítménytúra hangulatát fogják megidézni, nem lesznek szalagozások, irányító jelzések. Ezen a túrán tájékozódni is tudni kell és nem a rohanásé lesz a főszerep. A célban pedig jutalmul nagy szelet zsíros kenyerek lesznek sok lila hagymával. Egy csomó olyan feltétel teljesült amelyek miatt szeretem ezt a hobbimat, ezért számomra nem is volt kérdés, hogy előzetesen nevezek és a túrán biztosan részt is veszek még akkor is, ha esik az eső vagy fúj a szél. Csak a koronavírus tehette tönkre a terveimet.

Az 50km-es táv mellett egy rövidebb 20km-es távot is lehetett teljesíteni, ez volt a Tomi 20 túra, melynek névadója Tomasz fia volt.

A  túra céljában találkoztam Bohner Zolival, neki köszönhetjük a túrát, ő találta ki az ünnepelt tiszteletére. A beszámolóm írásakor felvettem vele a kapcsolatot és elkértem tőle az oklevélen látható effekttel sötétített fénykép eredetiét, melyet elküldött nekem. Íme a túra névadója (a fényképen előrébb áll) és a kitalálója együtt, egy fényképen.

Kicsit informálódtam nála Tomaszról is, ha már az Ő tiszteletére gyalogoltunk az útvonalon. Azt már a kiírásból is megtudhattuk, hogy a Kinizsi 100-on komoly múltja van, de az új információ volt, hogy a Budapest Kupán is jeleskedett és az OKT is a tarsolyában szerepel.

A túra előtti nap elkezdett esni. Nocsak, az egyik említett feltételem csak nem teljesül? Az eső egész éjjel esett, sőt még akkor is amikor hajnalban elindultam a rajtba Kesztölcre. Ez csak annyit jelentett, hogy az előzetesen összekészített cuccaimat az egész nap várható esőzéshez igazítottam. Másik lábbeli, másik kabát, más ruhadarabok kellettek. A bejárandó vidék miatt nem aggódtam, mert a Pilis és a Visegrádi-hegység esőben sem jelent leküzdhetetlen akadályt, szemben például a Zalai vagy a Gödöllői-dombsággal, ahol ha esik, sok esetben értelmetlen már az elindulás is, hacsak nem vágyunk arra, hogy a lábaink két hatalmas sárgombóccá váljanak.

Kesztölcön az Erdészház Turistaszállónál volt a rajt és a kiírásban is jelezték, hogy itt nem igazán van parkolóhely. Éppen ezért én a közelben már a pincesor elején megálltam és inkább felsétáltam. Jól tettem, tényleg nem lett volna esélyem megállni, mert a szabad helyek már megteltek mire én is odaértem.

Ma reggel is kényelmes rajtolással számoltam, nem igazán siettem, ennek ellenére fél hét körül sikerült elindulnom. Kezdett egyre világosabb lenni, az eső is majdnem teljesen elállt. Van még remény, bíztam benne.

Az itiner nagyon egyszerű volt, egy fénymásolt lap, melyben térkép nem szerepelt. Tényleg ez is a régi időkre emlékeztetett. Egy köszöntő, egy nagyon egyszerű szöveges leírás és a szokásos adatok a túráról. Az útvonal jelzésfelsorolásai és a menet közbeni váltások is hagyományos formában kerültek feltüntetésre. Laikusoknak, track-kel közlekedőknek kissé kódolt az információ. Az ellenőrzőpontok is nagyobb távolságokra voltak egymástól, legalábbis a túra elején. Ez máris tetszett, emlékezetes túra lesz ez is. Leporolhatom a régi tudásom, mert én erre a túrára előzetesen letöltött tracket nem hoztam és a nálam lévő GPS-t is kizárólag az útvonal rögzítése céljából használtam. Régimódi teljesítménytúrán régimódi legyen a tájékozódás is, ez volt a tervem a mai napra.

Rajtoltatás után máris elindultam az Iskola utcán jobbra, majd a következő Esztergomi utcán a kék sávig. A kéken felmásztam a Kesztölc feletti dombokra, ahol végig szőlőültetvények voltak. És máris volt mit fotózni, egyre jobban kelt fel a nap, sokszor megálltam visszatekingetni a település irányába is.

A következő domb után a zöld sáv turistajelzésen folytattam utamat az első komolyabb emelkedőn a Kétágú-hegyre. Ez az első szuszogó, máris feleslegessé vált a kabátom gyorsan el is tettem. A gerincre felérve tettem egy kisebb kitérőt az Öreg szirtre, nagyon régen nem voltam ott. Utoljára akkor, amikor a Sámány-lyukat megnéztem. A zöld sávról jobbra kivezetett a zöld háromszög a szirt tetejére. Bár tudtam, nem fogok látni most semmit sem, de ma ezt a semmit is meg akartam nézni. És hoztam egy képet is róla.

Visszatérve a zöld sávra a Fekete-hegyen keresztül értem le a Pilis-nyeregbe. Itt már számtalan alkalommal jártam, Pálos 70, Bükkös-kör vagy a Pilisi szirtek csak hogy néhányat említsek. Az Emlékművet először 16 ukrán katonának az emlékére állították akik a II. világháború alatt az itt folyó harcokban vesztették életüket. A mostani emlékmű már nem a hősöknek hanem a háború minden áldozatának állít emléket.

Sokat jártam ide mert a Pilis mészkőhegység és ha már barlangász is vagyok akkor megemlítem, hogy itt van a sárga sáv mellett a Pilis-nyergi víznyelő is.

A következő szakaszon a zöld háromszög jelzésen (régen ez is mindig Z3-ként szerepelt az útvonal leírásokban, mai modern világunkban itinerekben) felmásztam a Fekete-kő szirtjére, de most innen sem volt mit látnom. Egyébként ezt a kilátópontot nagyon ajánlom ha Pilisszentlélek felé szeretnétek a panorámában élvezkedni. Mai fényképezésemhez a felhők fehér hátteret szolgáltattak a szirt előtt.

Még egy pici emelkedőt követően a zöld kereszt jelzésen értem le a Két-bükkfa-nyeregbe ahol az első ellenőrzőpont fogadott egy kisebb sátorban. Kaptam pecsétet és egy kis édességet. Én meg kértem egy fényképet az itt tartózkodóktól.

A nyeregből egy hosszú aszfaltút vezetett fel a Pilis tetejére. Ez a hely gyermekkorom vidám emlékeit idézte fel, ha valakit érdekel akkor elolvashatja az egyik Bükkös-kör beszámolómban a nagy kincskereséseimet.

Az aszfalt út mellett frissen kitermelt faanyag volt felhalmozva, ezen a területen is hatalmas fák nőnek, nem volt ritka a közel egy méteres tönkátmérő sem. Végül megérkeztem a felhők ölelésébe burkolózó Pilis-tetőre ahova a szocialista rendszerben Rakétabázist telepítettek. Ezen a műúton nem is igazán lehetett errefelé sétálni. A Bázist már régen leszerelték de a beton rakétavédelmi bunkerek még megvannak.

A csúcson a Geodéziai Mérőtorony átépítésével alakították ki a Boldog Özséb kilátót, itt is készítettem egy újabb fényképet.

A 17 méter magas kilátó Boldog Özséb esztergomi kanonokról kapta nevét, aki a XIII. században a környéken élő remetéket összegyűjtötte és velük alapította meg az egyetlen magyar férfi szerzetesrendet, a Pálosok Rendjét. Özséb 1246-ban hat társával együtt elvonult a mai Klastrompuszta és Pilisszentlélek térségébe, ahol barlangokban és az erdőkben remetéskedett. Amikor ezt a történetet gyerekként megismertem rögtön fellángolt a kincskeresési lázam is.

A kilátó után értem utol egy újabb gyalogtúrázó hírességet, Tóth Ferencet. Persze rögtön kértem tőle egy közös mosolygós szelfit.

Feri kicsit csodálkozott ezen, de megismert, mert írtam egy beszámolót a Vérkörről is, melyben megemlítettem. Nagyon örültem ennek a találkozónak mert végre a túrákon megszokott rövid köszönéseken vagy a menet közben megszokott egymás felé történő fejbiccentésen kívül, a mai napon innentől már végig együtt mentünk a célig. Kicsit jobban megismertük egymást egy nagyon jó beszélgetés során. Ez persze azzal is járt, hogy figyelmünk nem az útra irányult, így többször is letértünk a hivatalos útról. Én nem bántam, nem siettem sehova sem. A túra további szakasza kellemes hátteret biztosított a beszélgetéseinkhez.

A szelfit követően leértünk az Orosdy-rétre ahol tavasszal a Bükkös körökön az egyik kedvenc Szellőrózsás kanyaromban élvezkedtem.

Leereszkedtünk a zöld sáv jelzésen, de a szokásos kilátópontokról és a László-kúpjáról most nem lehetett a panorámában gyönyörködni, gyakorlatilag felhőben volt a hegy és mi is.

A Magas-hegyi nyeregből átsétáltunk a Szántói-nyeregbe. Itt fogadott a következő ellenőrzőpont. Újabb pecsét, újabb édesség, egy nápolyit kaptunk. A nyereg után egy tisztáshoz értünk, ezt is megörökítettem.

Innen elindultunk a Som-hegyi turistaház felé. Elértük a Kovács-patakot, picit bizonytalankodtunk itt is. A közelben van a Dera-szurdok, amely nagyon kedvelt kirándulóhely. Nekünk most nem a szurdok felé, hanem Pilisszentkereszt főterére kellett mennünk az országos kéken.

A piros sávon egy újabb emelkedő várt ránk. Először a Peres-hegyet másztuk meg. Újabb kiegészítés részemről mert a közelben van a Fagyos katona. Kezdő túrázóként amikor órákon keresztül böngésztem a turistatérképeket mindig nagyon érdekeltek ezek a halállal kapcsolatos feliratok. Vajon mi lehetett a történetük? Akkoriban még nem volt internet, túravezetőktől, tapasztaltabbaktól próbáltam megtudakolni mi lehet az érdeklődésemet felkeltő hely története. Elég lassan sikerült információkat szereznem, de ez hosszú éveken keresztül feladatot adott, élveztem/tük, mert ez is egy jó program volt. Mármint megtalálni a konkrét helyet is az erdőben. Ma már sokkal egyszerűbb információhoz jutni és persze a GPS világában oda jutni is.

Én úgy tudom, hogy itt valóban egy katona holtestét találták meg. Először azt hittem a sok Budai-hegységben megtalált Katonasírhoz hasonlóan szintén a II. világháború alatt halt meg, de kiderült, hogy nem, más történeteket hallottam. Volt aki azt mondta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt történt, volt aki szerint az első világháború idején. A történetek annyiban egyeztek, hogy télen egy katona hazafelé tartott a szüleihez. A nagy hidegben és hófúvásban gyalogoló katona egészen átfagyott, mert csak egy vékony pokróca, köpönyege volt. Betért út közben egy kocsmába ahol megmelegedhetett, pálinkát (mi mást, hiszen itt ez a nemzeti ital) is adtak neki és marasztalták ne induljon tovább, maradjon a kocsmában és várja meg a jobb időt. De a katona hajthatatlan volt és a zord idő ellenére is nekivágott az erdőn keresztül hazavezető útnak. Útravalónak kapott egy üveg italt is. A tél vége felé a munkáikat megkezdő favágók találtak rá valahol ezen a környéken a hegyoldalban a megfagyott összekuporodott holttestére. Találtak mellette egy üveget is és ebből már tudták, hogy ugyanarról a katonáról van szó aki a kocsmában is járt. Gyerekként úgy emlékszem megtaláltunk a helyet és volt ott egy fa oszlop vagy talán kopjafa is. Egy ilyen "megtaláltuk a helyet", mindig komoly sikerélmény volt akkoriban amikor még térképpel és tájolóval tájékozódtunk.

Visszatérve a túrára, Ferivel tempósan mentünk felfelé a piroson a Hosszú-hegy gerincén és végül megérkeztünk Dobogókőre a parkolóhoz. Itt is felhős, ködös idő fogadott minket, örömteli, hogy a Menedékház egyik épületét elkezdték felújítani. A kilátóponthoz nem volt értelme kisétálni, egy fényképet azért készítettem, mert itt van Föld Szívcsakrája is.

A továbbiakban a zöld kereszt jelzésen sétáltunk lefelé. Még mielőtt elértük volna újra a Két-bükkfa-nyerget megálltam és kicsit eltakarítva az avart megmutattam Ferinek egy nagyon érdekes helyet, mert ez az út a Római Hadiút része és itt ha alaposabban megnézzük a kibukkanó vulkáni alapkőzetet akkor furcsa kopásokat, mélyedéseket láthatunk rajta. Ezeket pedig nem másnak köszönhetjük mint a kb. 120 cm széles nyomtávú szekerek kerekeinek, ezek koptatták ki a kőzetet mintegy 15 cm mélységben. Feri is csodálkozott ezen, azt hiszem többletinformációhoz jutott részemről.

A kisebb megállás és fotózás után kiértünk az erdőből és újra a Két-Bükkfa-nyeregben voltuk. Ma már másodszor érintettük az ellenőrzőpontot, ismét kaptunk pecsétet és választhatunk újra édességet is.

A pont után a zöld sávon indultunk el az Égett-hárshoz. Két elkerített terület között haladtunk át amely tele volt Őszi kikericcsel.

Felmásztunk a Felső-ecset-hegyre és a piros sávon valamelyest még le kellett ereszkednünk a Hirsch-oromhoz. Az erdészeti dózerútnál volt a következő ellenőrzőpont, a pecsételés előtt kisétáltunk az oromra. A felhők már kezdtek szétoszlani, a legtöbb érintett kilátóponton egyre szebb kilátásban lehetett részünk.

Visszasétáltunk a dózerútig, kaptunk pecsétet és megörökítettem a pontőröket is akik stílszerűen a Kovács 50 logójával díszített pólóban voltak.

Továbbra is szembe haladtunk a többiekkel, mert vissza kellett mennünk az Égett-hársig. És ismét találkoztam Gáborral Miskolcról, lassan olyan mintha szomszédok lennénk.

Innen jobbra fordulva lesétáltunk a Pálos kolostor romjához. Újabb ellenőrzőpont, megint egy kis édesség.

Következett Pilisszentlélek és a híres neves Teca Kocsmájánál jobbra a zöld kereszten, a Postás-úton indultunk el felfelé. Természetesen itt is elhagytuk a jelzett utat, de hamar visszataláltunk. A következő letérésnél is felvetettem Ferinek, hogy itt balra mennek tovább a jelzések az erdőben a széles dózer út helyett, de azt mondta tovább kell menni egyenesen. Rendben ma te vagy a vezető, akkor menjünk arra amerre mondod. Az út mellett sziklákat és egy üreget is érintettünk.

Persze végül kiderült egy nagyobb tisztásnál, hogy mégsem vagyunk jó helyen. Némi tanakodás után végül a toronyiránt egyenesen felvezető sárga négyzeten mentünk fel a Sasfészekbe, a Fekete-hegyi Kulcsosházhoz. Itt nagyon jó hangulat volt, bográcsoztak, jó illatok terjengtek a levegőben, nekem kedvem lett volna egy jó kis bográcsos kajához.

Megint jó helyen vagyunk, itt a zöld kereszt, ezen ereszkedtünk le Kétágú-hegyre. A következő szakaszon egy nagyon meredek köves-sziklás terep vezetett le, többször megálltam fényképezni, nézelődni.

Leérve a sziklák alatti dűlőhöz a kék sávon indultunk tovább. A panoráma innen is csodálatos volt.

Visszaértünk a zöld sáv elágazáshoz ahonnan reggel indultunk el a hegyek felé, most is megörökítettem a hegyeket mert már látszott a teteje is.

A zöld sáv a szőlők között vezetett el a Temetőhöz, át kellett sétálnunk ezen is.

Végül a Templom érintése után egy rövid jelzetlen szakasz után visszaértünk a Turistaszállóhoz.

Megkaptuk a cél pecsétet, egy oklevelet és egy különleges bronz jelvényt. Na meg persze a nap jutalmát a zsíros kenyeret hagymával. Én megépítettem a szokásos három emeletes zsíros deszkámat, a rétegek között sok lila hagymával és ezzel az építménnyel sikerült itt is meglepnem a szervezőket. Azt hiszem a Bazalt 100 hölgyeihez hasonlóan ők sem láttak még hasonlót.

Végül egy kellemes beszélgetős-kirándulós nap után Feritől is elköszöntem és én is elindultam haza.

Összefoglalás:

Igen valóban sikerült egy olyan túrát megszervezni és természetesen lebonyolítani is amely a régi idők hangulatát idézte. Én nagyon jól éreztem magam rajta. Azok akik az eső miatt nem mentek el szerintem utólag sajnálni fogják, ha a résztvevők fényképeit megnézik vagy a beszámolóikat elolvassák.

Az útvonal nagyon jól sikerült, szép időben számtalan olyan pontról tudunk körbenézni, ahonnan gyönyörködhetünk például a Gerecsében, Dobogókő érintése miatt a Börzsönyben is. Az esztergomi Bazilika is a látnivalók között szerepel.

Ez a túra egyszeri rendezés volt ettől függetlenül oklevél és jelvény nélkül is érdemes felkeresni, mert megismerhetjük a teljesítménytúrákon ritkábban felkeresett nyugati részeit is a Pilisnek. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem okoz csalódást.

Köszönöm, hogy részt vehettem rajta, és azt hiszem az ünnepelt Kovács Tamásnak is emlékezetes marad az 50. születésnapja.

Dikran