Táv: 9,1km
Szintemelkedés: 316m
Egy újabb családi sétát ajánlok. Borbarátoknak feltétlenül, mert most elhagyjuk Budapestet és környékét és egy borvidék kellős közepén tehetünk egy nagyon kellemes és látnivalókban, szép kilátásban is bővelkedő könnyű családi sétát. Kényelmesen, a borospincéket is meglátogatva fél napos programmal lehet számolni. Ezt az útvonalat ezért azoknak is ajánlom, akik a Villányi Borvidéken töltenek el egy kis időt és szeretnének kirándulni is egy kicsit. Az útvonal Kisharsány és Palkonya között a dombokon keresztül vezet.
Kiindulási pontunk Kisharsányban a Vylyan Pincészet melletti parkoló, ide Kisharsányból egy betonúton fel tudunk menni kocsival is, az út mellett le lehet parkolni. Ez a rész a Hársos és a Dobogó között helyezkedik el. Innen indulunk és ide is érünk vissza. Gyakorlatilag a Vylyan-Palkonya túraútvonalat járjuk végig, de egy kis letéréssel, kicsit több érdekességgel.
Ha mindennel elkészültünk és készen állunk, akkor induljunk is el a mai sétánkra, melyet a kék sáv jelzésen kezdhetünk el. Ez az út a Borzsongás nevet viseli. Az út mellett több helyen fa útbaigazító táblák is segítenek minket, Palkonya felé kell mennünk. Akkor megyünk jó irányba ha elsétálunk a borászat göngyöleg tárolója mellett, bal oldalunkon legyenek a nagy bálák a borosüvegekkel. A betonútról letérve akácfás erdőben, széles úton haladunk.
Lassan elkezdünk lefelé ereszkedni. Folyamatosan egyre mélyebb horhosban haladunk lefelé.
A végén kiérünk egy rétre, ez a rész a Siklósi-völgy. Csodálatos helyen vagyunk, melyet nem is gondoltunk volna amikor elindultunk autónktól.
A rétre elérve balra vezet utunk, továbbra is a kék sáv jelzést követve. Bal oldalunkon több vadlest is érintünk. Figyeljétek meg a fákat, mert rengeteg diófát is lehet látni az erdőben. Elhaladunk egy tarvágás mellett is, majd a következő vadles előtt elhagyjuk a kék sáv jelzést és a kék kereszten elindulunk jobbra az erdő felé. Itt egy újabb fa útjelző tábla is segíti az eligazodást. Az erdőben most fel kell másznunk egy kisebb dombra, emelkedőn fogunk felérni a szőlőkhöz. Kiérve az erdőből újra jobbra kell fordulnunk és a szőlők mellett kb. 300m után elérünk a présházakhoz. Itt sorban bal oldalon több meggyfát is találunk. Itt kell elhagynunk a kék kereszt jelzést és balra a Présházak mellé befordulva elindulunk ismét az erdő felé.
Lejtős kanyargó úton fogunk haladni, elhagyjuk a szőlőket. Az út bal oldalán mély szurdok kísér minket. Ezen a jelzetlen szekérúton lassan elérjük Palkonyát. Azért érdemes letérni, mert itt a fák közül több helyről nagyon jó a kilátás a községre, láthatjuk a műemlék védettségű Körtemplomot és a halastavakat is.
Az erdő után megérkezünk a műúthoz, itt forduljunk jobbra és végül a Vasútállomáshoz érünk. A síneken átkelve a pincék mellé érünk, itt tudunk kóstolni, borozgatni, hétvégenként sok helyen nyitva vannak.
Vannak remek zsíros deszkák is, van hurkazsíros-hagymás is, tompítani tudjuk a borokat. Ha tovább megyünk a főúton, akkor gyönyörködhetünk a szépen rendbe hozott parasztházakban. A Faluháza is nagyon szépen rendbe lett hozva.
És persze megnézhetjük a Körtemplomot is.
A halastavakat is meg lehet nézni, ha valaki kíváncsi rá.
Palkonya volt a mai sétánk célja, innen kell visszaindulnunk. Ehhez vissza kell térnünk a Vasútállomásra és innen a várótól indul a kék kereszt jelzés. Innen is szépek a pincék, készítettem egy fényképet a Vasútállomásról is.
A kék kereszt jelzést kell követnünk, a turistaút átvezet a főúton és jobbra egy betonúton elindul felfelé a hegyre. Hosszú emelkedőn érjük el a szőlőket, majd a domb tetején a szépen rendbehozott Szent Bertalan Kápolnát, ahol van egy szép jellegfa is, egy hatalmas gesztenyefa.
Innen tényleg csodálatos körpanorámában lehet részünk, láthatjuk a Mecsek vonulatait is.
Továbbra is a kék kereszt jelzést kövessük az ültetvények között. Érdemes meg-meg állni, mert tényleg szép a kilátás.
Elhaladunk a csúcskő mellett, végül elérjük a meggyfákat és a présházakat, ez a hely ismerős lesz, mert itt tértünk le Palkonya felé. A már ismert úton, de most már lefelé haladva az erdőben leérünk a rétre, innen pedig újra a kék sáv jelzést követjük balra.
A villanyoszlopok előtt kell jobbra fordulnunk az erdőbe. Az utolsó emelkedőn kell felmásznunk a parkolóhoz, az autónkhoz. Kiérve az erdőből megérkeztünk ez volt a mai sétánk. Ha pedig szeretnénk enni is, akkor tudom ajánlani a Vylyan Borteraszt, ahol grill ételek közül válogathatunk és persze itt is vannak remek borok.
Remélem tetszett ez az út is.
Dikran