Teljesítménytúráim

Körpanoráma a Budai-hegység csúcsáról

2020. április 26. - narkid

img_2258.JPGTáv: 11,9km

Szintemelkedés: 410m

Folyamatosan átköltöztetem a Blogomat az új oldalamra a melyet innen is elérhettek.

Egy újabb családi sétával jelentkezem, melynek kiindulási pontja szintén Nagykovácsiban a Tisza István főtér. Ezt a helyet Hűvösvölgyből a 63-as busszal vagy autóval tudjuk megközelíteni. Parkolás ingyenes, ajánlom a főtér parkolóit vagy az Iskola mellett, mögött kialakított parkolókat. És erre a kirándulásra is feltétlenül vigyetek távcsövet!

Ha megérkeztünk és készen állunk az indulásra akkor csapjunk is bele. Nagykovácsi főtere a Tisza István tér, róla annyit érdemes megjegyezni, hogy gróf volt aki kétszer volt a Magyar Királyság Miniszterelnöke és akit a vértelen Őszirózsás Forradalom utolsó napján az otthonában gyilkoltak meg. Itt a parkban találjuk meg Jäger István Emlékkövét, aki posztomuszként megkapta Nagykovácsi Díszpolgára megtisztelő címet, sajnos egy tragikus balesetben életét vesztette. Érdemes a Templomot is megnézni, a templomkertben öreg matuzsálemeket is láthatunk, több száz éves hársfákat.

img_2280.JPG

A mai napi sétánkat nem a főúton kezdjük el, hanem a kerékpártároló mellett sétáljunk le a Templom közön, melyen leérünk a Kolozsvár térre és máris a hídon megtekinthetjük a Kitelepítési Emlékművet.

img_2286.JPG

Utunkat az Ördög-árok mellett folytassuk és a hídnál elérjük a következő megtekintésre méltó helyet. Itt találjuk meg Nagykovácsi bányászatával kapcsolatos Emlékművet, amely a bánya áldozataira emlékeztet minket.

További utunkat már a piros sáv jelzést követve folytassuk az Erdő utcán felfelé, ez az első emelkedő. Mielőtt az erdőt elérjük forduljunk vissza mert erről az oldalról is érdemes megnézni Nagykovácsi medencéjét. Az erdőt elérve továbbra is a jelzést kövessük, hol meredekebb, hol lankásabb terepen, de folyamatosan felfelé haladunk. A dózer útat elérve megérkezünk egy elágazáshoz, innen a piros háromszög jelzésen folytassuk utunkat. Itt lehet tenni egy kis kitérést is, persze nem kötelező, de a következő szélesebb szekérúton balra található a Karády nyiladék és a nyiladékban a Karády-kunyhó romja. Ez már csak néhány lépcsőfok és az alapozás, a többi már teljesen eltűnt.

A piros háromszög jelzésen lassan felérünk a hegy tetejére, a terep is kényelmesebbé válik, a fák között elszorva rengeteg mohás mészkő tömböt láthatunk. Következik egy kisebb lejtő és széles erdészeti úton folytatjuk utunkat. Egy újabb erdős szakasz után érünk el a Sisakvirág tanösvényhez egy elágazásban.

img_2125.JPG

Olvassátok el az ismertetőt a táblákon, érdemes, mert kicsit többet is tudni fogtok a területről. Innen balra folytassuk utunkat a zöld háromszög jelzésen, most már látni fogjuk hova is másztunk fel, egyre nagyobb lesz a kilátás végül megérkezünk a Tarnai-pihenőhöz, erről nem teszek be fényképet nézzétek meg élőben. Az oromról csodálatos panorámában gyönyörködhetünk. Ezen a helyen érdemes letáborozni, piknikezni, élvezni a nyugalmat. Itt még nem érzékelünk jelentős létszámot, mert minden irányból komolyabb szintemelkedést kell leküzdeni és a terület is kellően nagy, eloszlanak a kirándulók, turázók. Általában a fő cél a kilátó szokott lenni.

A pihenő után vissza kell sétálnunk a piros háromszög jelzéshez, de most nem térünk le rá folytatjuk utunkat egyenesen felfelé az emelkedőn a zöld háromszög jelzésen maradva, hamarosan felérünk a Budai-hegység legmagasabb pontjára, ahol a zöld háromszög jelzés balra az erdőbe vezet, majd a fák közül az egyik jobbos kanyar után megérkezünk a Csergazán Pál festőművészről elnevezett kilátóhoz.

img_2126.JPG

A kilátó egy vitorlát formáz, melyet ebből az irányból megközelítve láthatunk a legszebbnek. Itt is vannak padok, le lehet pihenni itt is és a fiatalos bokros erdőben kicsit besétálva az ösvényeken több helyen kisebb gyepeket is találunk, ha valaki inkább a nyugisabb részeket kedveli. Ez egy kedvelt cél, itt már többen is lesznek. 

A kilátóba mindenképpen érdemes felsétálni, mert teljes a körpanoráma.

img_1423.JPG

Nagy-hárs hegy, Széchenyi-hegy, Budaörsi-hegyek, Vértes, Gerecse, Nagy Szénás, Pilis-tető, Hármashatár-hegy. Jó időben tényleg mindent meg tudunk nézni. Most pedig szép zöld minden.

A kilátótól továbbra is a zöld háromszög jelzést kell követnünk, innen már lefelé fogunk menni a Sisakvirág tanösvényen. A tanösvény tábláinál szintén érdemes megállni, olvasgatni. Több lépcsőben egyre alacsonyabbra ereszkedünk, és elérjük a tanösvény 2. állomását. Itt figyeljetek, mert el kell hagyni a zöld háromszöget előre egy lejtőn az erdősáv mellett, jelzések már nem lesznek. 200m után jobbra felfelé kell menni a dombra, és felérve egy újabb csodálatos kilátóponthoz érkezünk.

img_2128.JPG

Szemben velünk balról jobbra láthatjuk a Kutya-hegyet és a Nagy-Szénást Nagykovácsi utolsó házaival. Ez a harmadik olyan kilátópont ahol érdemes megállni, letáborozni.

Innen lefelé kell utunkat folytatnunk, egy kisebb tisztásra leérve balra menjünk tovább. Megkerüljük a Homok-hegyet.

img_2129.JPG

A lányom szerint a csúcs közeli sziklák páfrányai között Tündérek laknak, ha oda felsétálunk akkor vigyázni kell rájuk.

A tanösvény végül kivezet az utolsó táblához, megérkezünk a széles dózer útra, itt van a zöld sáv jelzés melyen jobbra fordulva a sorompó felé kell tovább mennünk. Mielőtt elindulunk egy kicsit sétáljunk vissza balra, mert itt van a Pásztor-kereszt, ezt is érdemes megnézni.

img_2130.JPG

A zöld sáv jelzésen érjük el Nagykovácsi házait, kicsit balra a mező szélén kell lesétálnunk, és végül elérjük a Kőkeresztet a Kossuth Lajos utcánál.

img_3001.JPG

Innen jobbra fordulva érünk vissza a főtérre ahonnan elindultunk. Közben érintjük a Nagy Szénás körséta során már említett Kovács Cukrászdát, a Főtéren a Lilipopot és a Stübli Éttermet.

img_2284.JPG

Remélem ezen a sétán is kellemesen elfáradtatok, ha gyerekekkel is jöttetek, akkor bízom benne, hogy ők is, este talán gyorsan elalszanak. Utána akár egy pohár bor mellett is, nyugiban lehet feleleveníteni a mai nap élményeit.

Hamarosan jelentkezem egy újabb sétával, amely a változatosság kedvéért szintén innen a Tisza István főtértől indul.

Dikran

A bejegyzés trackback címe:

https://teljesitmenyturaim.blog.hu/api/trackback/id/tr215639626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2020.04.27. 16:04:16

Éppen nem aktuális!
A kilátó feljárat gondosan bedeszkázva, Nagykovácsi hétvégente lezárva.
De majd egyszer máskor...

narkid 2020.04.28. 15:54:56

@clemens: Szia, sajna igen, de hétköznap lehet menni. És remélhetőleg hamarosan hétvégenként is.
süti beállítások módosítása